2001. május-június

Aktuális

Egyházügyi kampány

2001. április 17-én, több sikertelen kompromisszumos megoldás után a Magyar Országgyűlés leszavazta a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosításának legújabb változatát. A szavazás után Semjén Zsolt helyettes államtitkár rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, és a kudarcért az ellenzéket okolva kijelentette: a várható katasztrofális következményekért nem vállalja a felelősséget. Az MDF népszavazás kezdeményezését helyezte kilátásba, a Fidesz frakciója pedig hozzákezdett egy olyan törvényjavaslat kidolgozásához, amellyel „az egyházi köntösben jelentkező destruktív szekták működését alkotmányos garanciák mellett lehet korlátozni, illetve betiltani”.

A szavazás környékén elcsendesedni látszó kisegyházellenes hangulatkeltés is új erőre kapott a kormányközeli médiumokban. A Hét című hírműsor „szektákat” pellengérre állító összeállításában a Hit Gyülekezete egyik istentiszteletéről választotta vágóképeit, a bulvársajtó hasonló témájú rövidhírei mellett pedig a Kossuth Rádióban is újra feltűntek a Segítő Barát Munkaközösségben tömörülő „sértett anyukák”. Kisebbfajta vihart kavart az egyik napilap híre is, miszerint az elmúlt három évben csaknem száznegyven egyházi személy ellen emeltek vádat a hatóságok. A nyilvánvaló és közismert visszaélések dacára a történelmi egyházak azonnal nyilatkozatban adták a széles nyilvánosság tudtára, hogy az elmúlt öt-tíz évben egyházukban semmi hasonló eset nem történt.

Semjén Zsolt és Karl-Josef Rauber

Pokorni Zoltán, a Fidesz új elnöke Várhegyi Attila, Rogán Antal és Sasvári Szilárd elnökségi tagok kíséretében azóta látogatást tett Paskai László bíborosnál, ahol beszámoltak a törvényjavaslat parlamenti vitájának körülményeiről, majd közösen fejezték ki sajnálatukat annak bukása miatt. A Fidesz további javaslatai között szerepel az a történelmi egyházakat érintő kezdeményezés, melynek értelmében ezentúl azokon a településeken is visszaigényelhetők lennének az oktatási intézmények, ahol a továbbiakban így nem lenne megoldható az ideológiamentes tanítás; valamint új elem az egyházi esküvők polgári érvényességének elfogadására irányuló kísérlet is.

(Hetek)