Aktuális
Erkölcsi botrány egy pásztor körül
A Colorado Springs-i, 14 ezer tagot számláló New Life gyülekezet vezető lelkésze, Ted Haggard lemondott, miután beismerte: éveken át fizetett egy férfinak szexuális szolgáltatásaiért. A Nemzeti Evangéliumi Közösség vezetője először tagadta, hogy homoszexuális kapcsolata lenne. Mint mondta: kiegyensúlyozottan él feleségével, akihez teljes mértékben hűséges. Az azonos neműek házasságának harcos ellenzőjeként és a hagyományos családi értékek védelmezőjeként számon tartott Haggard ekkor még a kiélezett kampányfinissel magyarázta a vádaskodásokat. Az evangéliumi egyházak követői adják ugyanis hagyományosan a Republikánus Párt legnagyobb szavazóbázisát. A 49 éves Mike Jones azonban állította, hogy három éven keresztül havonta találkozott az 50 éves, ötgyermekes Haggarddal, aki fizetett neki szexuális szolgáltatásaiért, és a tulajdonában lévő hangüzenetek, illetve egy írásos levél meg is cáfolták a lelkész állításait. Így a Fehér Házzal is jó kapcsolatokat ápoló Haggard beismerte, hogy az erkölcstelenség bűnébe esett, és hosszú időn át küzdött életének – szavai szerint – visszataszító oldala ellen. „Bűnös vagyok szexuális kicsapongásban, csaló és hazug vagyok. Van egy része az életemnek, amely visszataszító és sötét, és egész felnőtt életemben harcoltam ellene” – írta beismerő levelében.
(CNN, hirado.hu)