Aktuális
Hollywood és a hit
Céljuk az óriási haszon
Vezető hollywoodi producerek, forgatókönyvírók és rendezők fejezték ki igényüket több, hittel kapcsolatos témájú filmre, melyeknek az emberi szívet inspiráló tartalma alternatívát kínálna a számtalan, erőszakot felmagasztaló filmmel szemben. „A nézők pozitív inspirációra vágynak a filmekből” – állítja dr. Ted Baehr, az amerikai Movieguide filmosztályozó társaság alapítója. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy az erőszakot dicsőítő filmek egyre népszerűtlenebbek a nyugati civilizáció országaiban, ráadásul a föld népességének másik felét kitevő országokban az erőszak, valamint a szexualitás tiltottak a filmvásznon. Dr. Baehr felmérése szerint a nem is olyan távoli jövőben az erkölcsileg, szellemileg emelkedett tartalmat és a pozitív keresztény értékeket közvetítő filmek lesznek a legnagyobb kasszasikerek.
Keresztény értékeket propagáló filmek készítésében és forgalmazásában látják a jövőt az amerikai Fox produkciós cégnél is. Mel Gibsonnak A Passió című filmje után, mely 600 millió dollárt hozott a vállalatnak, most újabb filmeken dolgoznak. A csatorna már be is indított egy FoxFaith névre keresztelt részleget, melynek dolgozói csak ilyen témákkal foglalkoznak. A bővítés bejelentését követően azonban egyértelművé tették: akciójuk „nem ideológiai expanzió”, céljuk az óriási haszon. Első elkészült művük a Love’s Abiding Joy (A szeretet maradandó öröme) címet viseli, és 2 millió dolláros költségvetése mellé a csatorna további 5 milliót szán a film reklámozására. A tervek szerint az elkészült filmeket 14 millió otthonba juttatják majd el, s ehhez az egyházak közreműködésére is számítanak.
(Christian Today, SG.hu)