2004. december

Aktuális

Szlovákiában csúszik a kártalanítás

Várniuk kell az egyházaknak

Mégsem lesz egyházi restitúció Szlovákiában 2005 januárjától, mert a törvényhozás által elfogadott jogszabály hibás és végrehajthatatlan. Mindez akkor derült ki, amikor a köztársasági elnök nem írta alá a megszavazott normát. Az egyházak kárpótlásáról először parlamenti képviselők egy csoportja dolgozott ki törvénytervezetet, melynek megvitatása és jogi hibáinak feltárása után a kormány megbízta a földművelésügyi tárcát: korábbi tapasztalataiból kiindulva alkossa meg a törvénytervezetet csakúgy, mint a magánszemélyek kárpótlásáról szóló jogi normát, amely idén januártól volt hatályos, és az év végéig biztosított lehetőséget a jogtalanul elvett vagyon visszaszerzésére, illetve a földek nevesítésére.

(MR)