Egyház
Engedd őket szabadon
Matt Redman útja: tízezer ok a hálára
A kivégzőosztag előtt álló nyolc ember nem engedte, hogy bekössék a szemüket. Összekapaszkodtak, hangosan elmondták a Miatyánkot, majd az Úr imája után elénekeltek két himnuszt. Kábítószer - csempészek voltak, akiket Indonéziában elfogtak, és halálra ítéltek. Közel egy évtizedet töltöttek a halálsoron, ahol időközben megtértek, újjászülettek, és elhatározták, hogy Jézus nevét dicsőítve vállalják büntetésüket. Így is tettek, amikor 2015 januárjában eljött számukra az utolsó óra. A felsorakozott 13 katona megvárta, amíg együtt eléneklik az Amazing Grace-t, majd amikor a 10 000 Reasons kezdetű dalra tértek át, az osztag betárazott és lőtt, így a néhány éve világhírűvé vált dicséret refrénje már nem ebben a világban hangzott el. Ezt a különleges történetet maga a szerző, Matt Redman osztotta meg YouTube csatornáján, akinek életútja pont az ellenkező irányból: a halálból indult el az Úr magasztalása és dicsérete felé.
„Menj el ezzel a busszal a QPR-re, onnan majd Luis Palau visz tovább”: a piros, emeletes buszok oldalára matricázott egyszerű felhívás több mint 300 ezer londoni lakost vonzott be 1984-ben az első osztályú Queen Park Rangers (QPR) stadionjába, ahol épp Billy Graham egyik legsikeresebb tanítványa tartotta hathetes evangelizációs sorozatát.
A „kemény nyakú” város, amelynek utcáit Jeruzsálem után talán a legtöbbször töltötte meg a megtérés üzenetének szava, változatos színekben képviseltette magát a lelátókon, kezdve a szegény bevándorlóktól a hippiken át a szkeptikus angol elitig bezárólag. Palau prédikációja után a megtérők több százas csoportokban a gyepre sereglettek, hogy elmondják a meg - térő imát, ami aztán közös dicséretbe fordult át, amibe ekkor már az egész stadion bekapcsolódott.
Ez a szent menetrend ismétlődött minden este hat héten keresztül. Az egyik alkalmon valahol a hátsó sorokban egy kedvesen melankolikus arcú, korán érő brit fiatal ült engedelmesen az édesanyja mellett. Tízéves kora ellenére feltűnő figyelemmel követte az argentin evangélista szavait, aki ezen az estén az atyaságról beszélt, és mire végzett, Matt már futott is ki a pályára, hogy átadja szívét Jézusnak. Amit kívülről sokan talán csak gyermeki buzgalomnak könyveltek el, azok, akik ismerték Matt sorsát, tudták, hogy ez a heves reakció a szív legmélyéből fakadt föl benne.
Lakóhelyükön, a kis Chorleywoodban minden ki ismerte a hátborzongató „Redmansztorit”: a látszólag kiegyensúlyozott, magát kereszténynek valló családapa teljesen váratlanul öngyilkos lett, magára hagyva feleségét és hétéves fiát. Az anya ezután a felfoghatatlan tett következményei elől menekülve belerohant egy meggondolatlan házasságba, amelyben aztán új férje évekig fizikailag, illetve verbálisan is bántalmazta őt és fiát. Aznap este ennek a gyötrő múltnak a súlya szakadt le a gyerek válláról, ahogy a duplán letaposott apakép helyére berobbant Isten jelenléte. A felismerés, a megtérés drámai élménye után rögtön a dicséret volt az, ami Mattet a leginkább lenyűgözte ezen a „leírhatatlanul csodálatos estén”. Ahogy a több tízezer fős tömeg együtt énekelt, és a lassú, himnikus dalok finoman „lélegeztek” a stadion fölött, a látvány belül egy életre a dicsérethez kötötte: „Ott, azon az estén megértettem, miről fog szólni az egész életem: ezt a Jézust fogom dicsérni, őt fogom követni egész életemben.”
„Árváknak atyja”
Ahogy hazatértek Chorleywoodba, az otthonukban uralkodó pokoli atmoszféra rögtön próbára tette a stadionban átélt mennyei érintést. Mivel ösztönös érzéke volt a zenéhez, ezért Matt elkezdett a Biblia szövegeiből egyszerű dalokat faragni magának, amelyeket aztán addig énekelt, amíg a depresszió és az elvetettség terhe le nem került a válláról. Ez a szellemi harc éveken át tartott, amelynek győzelmeit és vereségeit egyaránt megannyi kis papírcetli kísérte. Bár a mélypontok során többször is elfordult Istentől, ám ilyenkor olyan üresség fogta el, ami szinte kényszerítette arra, hogy újra kezébe vegye gitárját és Bibliáját, és megkezdje útját vissza az Úr jelenlétébe. Ez a korszak inspirálta később az egyik leghíresebb dalát, a The Awesome God You Are-t (Csodálatos vagy Te, Uram), ami a 121. zsoltár szövegét dolgozza föl: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.”
A fentről érkező segítséget végül egy váratlanul felbukkanó látogató, Mike Pilavachi jelentette, aki a gyülekezet felkérésére magára vállalta a feladatot, hogy pásztora legyen a néhány száz fős Szent András pünkösdi közösség ifjainak. Annak érdekében, hogy szolgálatát erősítse, úgy döntött, egy dicséretzenekart szervez, amelynek vezetésére egy hozzá hasonlóan lelkes és erőteljes ifjú zenészt keresett. Így figyelt föl a köztudottan zárkózott és bizalmatlan Mattre is. Rendszeresen meghívta magához, hogy kettesben dicséreteket énekeljenek, majd pedig közösen tanulmányozzák a Bibliát. „Korábban sosem nyíltam meg őszintén emberek felé, de Mike más volt, olyan magot ültetett belém, ami azóta is kísér. Remek érzéke és empátiája volt a fiatalokhoz, tűzbe hozta őket az Úrért.”
A fiatalok közti ébredés teljesen átformálta a gyülekezetet is. Az alig tizenhat éves ifjúsági dicséretvezető elhívása nagyon hamar nyilvánvalóvá vált: „Amikor Matt vezette a dicséretet, egészen váratlan dolgok is történtek. Sosem felejtem el, amikor az egyik ifjúsági alkalmon dicsértük az Urat, egyszer csak azt vettem észre, hogy már percek óta mindenki csak nyelveken énekel, és egyszerűen nem akarták abbahagyni; aztán hirtelen leszakadt a Szent Szellem jelenléte, és mindenki a földre zuhant. Csak feküdtek a padlón, és sírtak és nevettek egyszerre” – emlékezett vissza Mike.
Az ébredés híre hamar elterjedt a környéken, és mindenhonnan jöttek a fiatalok, hogy részt vehessenek a különleges alkalmakon. Amikor már vagy ezren jöttek el szombatonként, nyilvánvalóvá vált, hogy a chorleywoodi közösség nem képes biztosítani a hátteret a további növekedéshez, így Mike 1993-ban úgy döntött, hogy London egyik külvárosában, Wattfordban létrehoz egy célzottan fiatalok felé szolgáló gyülekezetet. Matt természetesen ide is követte.
A dicséret szíve
A London külvárosában megalapított központ rendkívül hatékonynak bizonyuló evangelizációs módszert dolgozott ki a fiatalok elérésére. Az oktatási intézményektől termeket béreltek ki, ahová meghívták a diákokat egy kötetlen beszélgetős estre. Süteményeket és kávét szolgáltak fel, majd válaszoltak a hittel kapcsolatos kérdéseikre. Olyan sokan tértek meg, hogy hamarosan már több százan kezdtek el járni a gyülekezetbe, a nyári rendezvényükre, a Soul Survivor fesztiválra pedig több mint kétezren jöttek el.
A váratlan fordulat láttán Matt úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet, és teljes idejét a dicséretvezetésnek szenteli. Ez időben kezdte el a saját dalait is énekelni az összejöveteleken, majd a rendkívül pozitív fogadtatást látva megjelentette első saját albumát, a Wake Up My Soul-t (Kelj fel, én lelkem), amit aztán hamarosan követett a Passion for Your Name (A te Nevedért való féltő szeretet, 1995) és a The Friendship and the Fear (A barátság és a félelem, 1997). A Soul Survivor mozgalom évről évre egyre népszerűbbé vált, Mike karizmájának és Matt magával ragadó dalainak köszönhetően.
Bár a kilencvenes évek második felére már több mint tízezren vettek részt a nyári rendezvényeiken, és az egész országra kiterjedt a szolgálatuk, a húszas évei elején járó Matt belül mégis kétségekkel küzdött: „Azt kérdeztem magamtól, vajon helyes irányba haladunk-e, és amit csinálunk, továbbra is a dicséretről szól, vagy pedig már a jó zene, az erősítők és a hangulat van a középpontban.”
Matt nem tudta eldönteni, hogy a tinédzserek rajongása vajon Isten felé vagy inkább a személye felé irányul. Korán ráérzett arra a veszélyre, amit az „elkoncertesedés” jelent a megújult pünkösdi dicséret számára. Annyira foglalkoztatta ez, hogy még egy több hetes „zenei böjtöt” is tartottak a gyülekezetben. Ezalatt a dicséretblokk helyett csak imádkoztak vagy zenei kíséret és erősítők nélkül régi himnuszokat énekeltek. Az elkötelezett útkeresésre egy olyan dal formájában kapta meg a választ, amely újra radikálisan megváltoztatta az életét és a szolgálatának irányát.
Az egyik ilyen csendes összejövetel után, amikor kimerülten lefeküdt, hirtelen késztetést érzett arra, hogy megpróbálja összegezni magában azokat az igazságokat, amiket a pásztora mondott a szív és a dicséret kapcsolatáról. A prózai gondolatok azonban csakhamar lírai formát öltöttek, ahogy Matt egyre inkább a Szent Szellem jelenlétébe került: „Amikor a zene elhalkul, minden más róla lehull, egyszerűen csak jövök – vágyok rá, hogy hozzak valami értékeset, ami kedves lesz a szívednek – Visszatérek a dicsőítés szívéhez, és itt minden Rólad szól, Jézus.”
Egy óra múlva már készen is volt a Heart of Worship (A dicsőítés szíve), ami a dicséret lényegét megfogalmazó, egyedi hangzású balladává formálódott az inspirált dalszerzés végére. Ennek a spontán alkotói folyamatnak a lényegét később így fogalmazta meg a CBN-nek adott interjúban: „Nagyon szeretek alapos lenni, módszeresen végiggondolni azt, hogyan kapcsolok össze szavakat és mondatokat, de ezek a spontán jövő dalok egyszerűen csodálatosak. Ahogy életre kelnek, azonnal, mint a folyó elkezdenek vinni egy irányba. Olyan, mint egy beszélgetés Isten és az ember között. Kapsz egy kijelentést, majd azt visszasugárzod. Belélegzed a jelenlétét, majd pedig kilélegzed az erre adott válaszodat. Ez valójában a dicséret lényege.”
Az album a megjelenése után kirobbanó sikert aratott, és ahogy hívőről hívőre, gyülekezetről gyülekezetre terjedt a dal, a fiatal brit dicséretvezető rövid idő alatt a nemzetközi keresztény zenei élet egyik meghatározó alakjává vált. Ezt követően 2000-ben egyik legjobb barátjával és munkatársával, Chris Tomlinnal és más tehetséges zenészekkel együtt létrehozta a Sixsteps Records nevű „dicséretműhelyt”.
Bár legmeghatározóbb dalai néhány óra alatt, inspiráltan születtek, mégis dicséretei nagy része mögött egy precíz, több hónapos vagy akár éves alkotói munka húzódik. Bevált munkamódszere három lépésből áll. Először kiválasztja a dal témáját, aztán a Bibliából kigyűjti az összes odatartozó igeszakaszt, majd pedig újra és újra átolvassa és tanulmányozza őket, míg fel nem fedezi bennük a leendő dicséret vázát, amit aztán tovább csiszolgat, amíg nem érzi úgy, hogy a végeredmény hűen fejezi ki a vizsgált igazság lényegét.
Az életadó Jézus
Az ezredforduló Matt számára azonban nemcsak az ismertséget és a zenei stílusában beállt fordulatot hozta magával, hanem a leendő Mrs. Redmant is, akinek addigi élete szinte pontról pontra azonos volt az övével. Ahogy Matt, úgy Beth is az „édentől keletre” született, egy viharos és erőszakos házasságban. A szüleitől kapott átkos örökség állandó harcot vívott a neveltetéséből fakadó Jézus-hittel, amit tinédzserkorában még annyira igyekezett a magáévá tenni. Vasárnaponként rendszerint szülőhelye mindhárom templomát bejárta, hátha sikerül az egyikben találkoznia Jézussal, de végül az évek során csak egyre kiábrándultabb és depressziósabb lett. Beth számára a fordulópontot egy svájci sítúra jelentette, amikor összefutott egy pünkösdi fiatalokból álló csapattal: „Sugárzott róluk a szabadság és a szeretet. Amíg nekem csak folyton magam körül járt az eszem, addig ők folyton csak beszéltek és beszéltek nekem Jézusról.”
Megtérése után Beth azonnal otthagyta a szüleit, és belevetette magát Isten munkájába. Manchesterben járták az iskolákat egy amatőr evangelizációs csapattal, majd ezután került kapcsolatba a Soul Survivor gyülekezettel, ahol elkezdett teljes időben szolgálni mint segítő, illetve a zenekar egyik énekese és dalszerzője. Itt ismerkedett össze Matt-tel, de több mint négy évig vártak a házassággal, amíg mindkettőjüknek sikerült megszereznie a kellő magabiztosságot és hitet ahhoz, hogy a múltjuk ellenére sikeres kapcsolatban tudnak majd élni egymással.
A rendezvények, a konferenciák, a helyi és nemzetközi szolgálat körül pörgő családi életet hamarosan két ifjú Redman bonyolította tovább, akiknek az érkezése mindkettőjük számára hatalmas bizonyságot jelentett arról, hogy Jézus új sorsot és új életet fakaszt ott, ahol egykor a halál uralkodott.
2004-ben azonban váratlanul utánuk nyúlt a múlt: Beth harmadik gyermekével elvetélt. A közeli barátok kitartó imái ellenére a következő baba is elment, majd a harmadik, a negyedik és az ötödik is. Az orvosok szerint ekkor már csak magukat sanyargatták azzal, hogy „reménytelenül” újra próbálkoztak. Ennek ellenére be vállalták a hatodikat is. Beth egy interjúban így emlékszik az ezt követő lenyűgöző történetre, ami a harmadik gyermeküket és természetesen egy új dalt is hozott magával: „Épp ekkor volt a harmincadik születésnapom, és annyira akartuk a fordulatot, úgy döntöttünk, hogy egy nagyszabású ünnepséget szervezünk. Eközben mi is teljes erővel imádkoztunk, és nyilvánosan is kértünk imát a gyermekünkért. A születésnapomra meghívtuk a szomszédainkat, barátainkat, közeli és távoli ismerőseinket, ahányan csak elfértek a kertünkben. Összesen több mint száz ötven ember jött el, hogy közösen dicsérjük az Urat, és ünnepeljünk. Matt még egy külön dalt is írt erre az alkalomra, a Never Let You Go-t (Sosem engedlek el), amit úgy tervezett, hogy közösen éneklünk majd el a meg jelenteknek. Aztán amikor eljött a nagy nap, a hatodik baba is elment, mégpedig pont az ünnepség előtt! A fájdalom ellenére úgy döntöttünk, hogy végigcsináljuk úgy, ahogy azt eredetileg elterveztük, és Matt új dalát is elénekeljük közösen: »Még ha a halál völgyében járok is, a te szereteted elűzi a félelmet.« Volt, hogy úgy éreztük, nem bírjuk tovább, de azért is kitartottunk, énekeltünk és ünnepeltünk. Ami az egészben a legcsodálatosabb, hogy később kiderült, ez a nap valóban a próba vége volt. Hat vetélés után ugyanis a hetedik baba már élve született meg, ahogy aztán a következő és az őt köve tő is. Elképesztő bizonyság ez a mi számunkra!” A nagyszerű csoda folytán megszaporodott Redman család 2008-ban két évre az Egyesült Államokba, Atlantába költözött, ahová Matt régi jó barátja, Chris Tomlin és zenei műhelye, a Sixsteps Records is elkísérte. Matt itt tért vissza a fiatalok felé való szolgálatba is, akik körében dalainak népszerűsége az elmúlt években rend kívüli mértékben megnőtt. Ez egybecseng azzal a tendenciával, hogy egyre nagyobb közöttük a csalódottság a világi mintákat követő, azokat utánzó keresztény előadók és irányzatok miatt, így újra felértékelődtek azok, akik nemcsak magas színvonalon zenélnek, hanem emellett, vagy még inkább ez előtt, arra törekednek, hogy hitelesen is képviseljék az Úr dicséretét.
„Nagyszerű látni, hogy egyre többen vannak, akik törekednek arra, hogy Isten beszédét mélyen beleültessék a dalaikba. Ez pedig nagyon fontos. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a korai időkben a híres himnuszok írói mind szolgálók és teológusok voltak. Sajnos, ma nagyon sokan csak a zenei oldalról közelítenek a dicséret felé, ezért meg kell újulnunk a bibliai igazságok és Isten valódi személyének a képviseletében” – írta Matt, aki a megújulás egyik legfontosabb területeként hirdette meg Jézus férfias természetének helyreállítását a dicséretben, ami szerinte a popkultúrát átható szerelmi töltet hatása miatt kissé eltorzult: „Az evangéliumban Jézushoz az emberek nem úgy jöttek, mint a szerelmesek. Sőt, ha megnézzük a Jelenések könyvét, amikor ott állunk majd a trón előtt, akkor sem csak ez a fajta érzelem lesz a domináns bennünk. Ezért a szövegeknek Jézus egyéb tulajdonságait, például a dicsőséget és a hatalmat is meg kell tudniuk ragadni.”
Az amerikai kitérő után, 2010-ben – immár öt gyermekükkel – visszatértek Angliába, ahol azóta is élnek és szolgálnak abban a brightoni gyülekezetben, aminek létrehozásáért korábban annyit fáradoztak. Bizonyítva, hogy nemcsak a harc, hanem a megnyugvás is zsoltárokat hoz elő az emberből: ekkor írta meg azt a dalt, amit azóta is életútja egyfajta lírai összegzéseként tart számon.
A 10 000 Reasons (Tízezer ok, hogy magasztaljuk őt) amellett, hogy az egyik legközkedveltebb modern himnusszá vált a gyülekezetekben szerte a világon, egy Grammy-díj formájában a külvilág elismerését is magával hozta. Matt leginspiráltabb alkotásának tartja ezt a különleges dallamú, lassú éneket, ami a 103. zsoltár kezdősorára épül: „Épp egy próbán voltunk, amikor Jonas mondta, hogy van egy új dallama. Aztán, ahogy elkezdte, a sorok csak úgy áradtak, föl a fejembe. Rögtön kezembe kaptam a gitárt, és elkezdtem énekelni a szövegét, aminek kétharmada ott rögtön megszületett. Csodálatos volt, a mai napig őrzöm azt a hangfelvételt.” Matt annyira hálás volt a friss kenetért, hogy úgy döntött, azonos című albumát nem stúdióban, hanem egy rendhagyó összejövetelen veszi föl, amire több száz dicséretvezetőt meghívott. Úgy gondolta, hogy ezúttal fontosabb, hogy átadják a dalon lévő erőt, mint hogy tökéletes minőségű felvételt készítsenek.
Matt életútjának egyik legegyedibb jellegzetessége, hogy sorsának csúcs- vagy éppen mélypontjait mindig felülről inspirált dalok szegélyezték, amelyek a vasúti váltókhoz hasonlóan új területek felé fordították a szolgálatát. Így volt ez a Heart of Worship esetében is, ami a dicséret élvonalába vezette, a 2001. szeptember 11-e kapcsán írt Blessed Be Your Name (Legyen áldott a Neved) az amerikai gyülekezetekben tette széleskörűen ismertté, a 10 000 Reasons óta pedig albumai nemcsak a keresztény toplisták első helyét uralják megjelenésükkor, hanem a világi zenei rangsorokban is előkelő helyen visszhangozzák az Ige erejét.
2013-ban írta meg feleségével közösen a Let My People Go-t (Engedd őket el), aminek harcias dallamát az a felismerés ihlette, hogy az Istenben való békesség csak akkor érhető el, ha közben konfrontálunk a világgal. Ez az egyedi hangzású szám később az A21 nevű, nemzetközi rabszolgaság-ellenes mozgalom egyik kampánydalává vált. Az ebben található konfrontatív, aktivitásra buzdító hangnemet viszi tovább Matt legfrissebb albuma, a 2015-ben kiadott Unbroken Praise (Töretlen dicséret) is, ami köré kiforrott csapatával egy egész Amerikát átfogó, több tízezres dicséret-összejövetelekből álló körutat is szervezett.
Az alig negyvenegy éves Matt számára az új album és a hozzá kapcsolódó nagyszabású „Praise tour” olyan népszerűséget és sikert hozott, ami a közel három évtizedes keresztény zenei megújulásban is egyedülálló jelenségnek számít. Sok üstököst és sok hullócsillagot ismerhettek már meg a keresztények ezen a területen, így érthetően egyre nagyobb tekintélynek örvendenek az olyan kipróbált és folyamatosan megújulni tudó szolgálatok, mint amilyet Matt is képvisel. Ugyanakkor az ő életútján is látszik, hogy csakis az Ige tartós jelenléte és szeretete tudja fönntartani és éltetni Isten munkáját.
Ezt az élet-halál harcot az Igével kapcsolatban egyéni és közösségi szinten is meg kell vívniuk az angolszász gyülekezeteknek, amihez a felkent, igei dicséretszolgálat egy plusz erőforrást tud biztosítani, hogy a hívők a dicséretből az Igéhez, majd pedig újra a dicsérethez térjenek. Mert csakis így valósulhat meg Matt leghíresebb dalának üzenete, hogy ne csak egy dalt, hanem a szívünket is felemeljük oda, ahol minden csakis Róla, a testté lett Igéről szól.