Hogyan hat a Hit?

A bölcsesség az utcán kiált! – erről szerzett kézzelfogható tapasztalatot a budapesti ifjúsági gyülekezet, amikor az idei egyszázalékos kampány keretében több mint százhúsz alkalommal álltunk ki a főváros központi tereire, és kérdeztük meg a járókelőket arról, hogy rendelkeztek-e már az adójuk 1 százalékáról.
 

Babakocsit toló házaspár a Városligetnél, fiatal egyetemisták a Kálvin téren, cigiszünetet tartó eladó a Corvin Pláza előtt, párjára váró jól szituált férfi az Árkád bejáratánál, vagy éppen az utcai vásárban nézelődő anyuka a Móricz Zsigmond körtéren, vagyis a legkülönfélébb társadalmi rétegből került ki az a közel ötvenezer ember, akik számára lehetőségünk nyílt információt adni a Hit Gyülekezete sorsfordító, karitatív és társadalmi szerepvállalásáról. Túl a kétezerhétszáz egyházi felajánláson, a rövid elutasításokat és mély beszélgetéseket egyaránt tartalmazó mintából értékes képet kaptunk a közösségünk külső megítéléséről, a Vidám Vasárnap pozitív hatásairól és arról, hogy mi hat és mi nem hat az utca közönnyel és csalódással terhelt emberére. Konkrét eseteken és bizonyságokon keresztül szeretnénk összegezni ezeket a tapasztalatokat, egyúttal pedig bátorítani mindenkit, hogy a közelgő kampányidőszakban megújult erővel tegyünk tanúságot arról a különleges helyről, ahol megérintett minket a természetfölötti.

Reggel tíz óra, Örs vezér tere. A májusi kampányhajrá egyik szokásos hétvégéje. Két, földre lerakott doboz és a zöld korlátra kifeszített „Legyen ön is JÓTEVŐ” molinó alkotja a rögtönzött standunkat. Ma épp tízen vagyunk, így a „lufifújó” szolgálat mellett rögtön négy párba szerveződünk. Felszerelés: színes lufik a kézben, buborékfújók a kabátzsebben, mappába becsíptetve boríték és ajánlólap, hátsó zsebben pedig szórólapok. A széles mosoly és a határozott köszönés után a nyitó kérdés a következő: „Ön fölajánlotta már adója 1 százalékát?” Mire az általános, bár néha érezhetően nem őszinte reakció: „Igen, már fölajánlottam.” Ezután egy gyors visszakérdezés: „És az egyházi 1 százalékot is?” Sóhaj, kérdő tekintet, enyhe zavarodottság, ami által már adott is a lehetőség, hogy bemutassuk a gyülekezet karitatív, sorsfordító munkáját, és emlékeztessük, hogy itt, helyben jóra tudja fordítani a szabad 1 százalékát, ha elkülönülten rendelkezik. Ha továbbra is pozitív a visszacsatolás, akkor jöhet a felajánló lap kitöltése, lakcím és adószám pontos fölírása, végül pedig a boríték aláírása. Bár maga a hivatalos folyamat kevesebb, mint egy perc alatt lezárul, az apropóján kialakuló tartalmas beszélgetések a hitről, a jótékonyságról, Gera Zoliról még jó sokáig elhúzódhatnak. Természetesen az esetek nagy részében valamelyik ponton elakad a folyamat – siet, nem érdekli, már odaadta stb. –, de mind tavaly, mind idén meglepően sokan indulnak föl a Hit Gyülekezete munkájának támogatására. A majálison például egy nap alatt több mint kétszázötven felajánlás történt.

A gyülekezet utcai megítélése

Ennek a nyitottságnak az elsődleges oka egyértelműen a Vidám Vasárnap, ami immár a 15. évadjával a leghosszabb egybefüggő televíziós műsor a hazai médiában. Valamilyen formában a legtöbben már találkoztak vele, ahogyan sajnos az ismert előítéletekkel és tévinformációkkal is, így ezeknek összhatása alkotja leginkább az utcai megítélésünket. „Szimpatikusak, vidámak a hívek a képernyőn, jó a zenétek, érdekesek, érthetőek a prédikációk, a pásztorotok tök jól válaszol a kérdésekre” – ezek voltak azok a benyomások, amelyeket rendszeresen hallottunk a beszélgetésekben. Jó pont volt még, hogy mennyire szimpatikus a karitatív tevékenységünk, különösen a nagycsaládok támogatása, valamint hogy az egyik fotón piros HISZes mellényben látták Gera Zolit ételt osztani.

Bár a másik oldalon továbbra is előkerültek az olyan ismert panelek, mint a kötelező tized, agymosás, cionista bizniszszekta és még további melléktermékei az interneten, illetve a szóbeszédben terjedő rágalmak. Mégis, ahogy egyre távolodunk időben a forrást jelentő ’98as hecckampánytól, úgy lehet tapasztalni, hogy tompulnak és kikopnak mindezek a közbeszédből. Sőt, valójában az előítéletek oka nem is a Hit Gyülekezete, hanem úgy általában az egyházak voltak, amelyekkel szemben Budapesten az utóbbi években fokozatosan megerősödött az elutasítás. Az emberek fejében összemosódnak a különböző felekezetek határai, így a történelmi egyházak politikai kivételezettsége miatt gyakran nekünk kellett tartani a hátunkat.

Különösen igaz ez a fiatalokra, akiknek amúgy a gyülekezetről alapvetően semleges, olyan se jó, se rossz véleményük van, de önmagában az egyházi státuszunk miatt sokan tartózkodóan és gyanakvóan viszonyulnak hozzánk.

A homályos, „azt hallottam” típusú előítéletek legnagyobb rombolója a személyes tapasztalatokra építő igazság, amelynek közvetítésére remek alkalom volt az 1 százalékos kampány. Mivel aktivistaként hiteles tanúként is jelen vagyunk az utcán, a felszínre törő hazugságokat, torzításokat saját személyünkkel és tapasztalatainkkal tudjuk ütköztetni. El tudjuk mondani, hogy mennyi értéket kapunk hétről hétre az összejöveteleken, mennyire tiszteletben tartják a szabadságunkat, sőt kifejezetten bátorítanak, hogy igei értékek mentén, de abszolút önállóan hozzuk meg személyes döntéseinket, például arról, hogy milyen mértékben akarjuk időnkkel, anyagi javainkkal támogatni a gyülekezet munkáját.

Jó bizonyság erre egy jól szituált, középkorú hölgy esete, aki a Jótevő kampány ürügyén hamar nekiállt kifejteni a gyülekezetet elutasító, negatív előítéleteit. A konstruktív vitát fölvállaló aktivisták így írták le a folytatást: „Óvatosan puhatolózva azért érezni lehetett, hogy az ellenséges érzület nem saját tapasztalataiból fakad, sőt valójában talán nem is egyezik meg a személyes véleményével, valami miatt mégis ragaszkodott hozzá. Mivel úgy láttuk, hogy a meccs még nincs eldöntve, ezért tovább folytattuk a beszélgetést. Kiderült, hogy a véleményét eddig csak néhány kiszakadt, keserű ember elbeszélései, illetve az interneten könnyen elérhető »barna könyv« gondolatai alapján tudta megformálni, noha elismerte: tisztában van azzal, hogy ezek a források nem feltétlenül adnak hiteles képet. A változás elősegítésére adtunk neki egy prospektust a JÓTEVŐprogram leírásával, és bátorítottuk őt, legyen nyitott arra, hogy meghallgassa a másik oldal álláspontját képviselő embereket, véleményeket is, figyeljen oda arra is, ha jót hall a gyülekezetről, adott esetben jöjjön és szerezzen maga is személyes benyomásokat róla, és ne fogadjon el mindent okvetlenül igazságként, amit az interneten olvasni és hallani lehet. A hölgy végül megköszönte a beszélgetést, és megígérte, hogy ezentúl más szemmel is nézelődni fog, mielőtt ítéletet alkot.”

Egy hasonló esetnél egy fiatal egyetemista lány akadt ki azon, hogy hitesek szólítják meg az utcán, és elmondta, hogy nem szereti a Hit Gyülekezetét, mert zavarja a démonűzés és az adakozás. Félórás beszélgetés után viszont látszott rajta, hogy fokozatosan lerombolódnak benne az előítéletek, és a legvégén ő maga kérdezte meg udvariasan, hogy elvehetne egy szórólapot. Volt köztünk olyan fiatal, akinek a szülei például az adományok összeszámolásában vesznek részt, így a tized kapcsán felmerülő vitában abszolút hitelesen tudott nyilatkozni arról, hogy a hívők támogatását a lehető legnagyobb gonddal kezelik a gyülekezetben. Önmagában az, hogy találkoznak húsvér hitesekkel, már oldja a gyanakvást és a sablonszerű vádakat. A hiteles tanúságon túl a fiatalság ráadásul különösen erőteljesen tudja képviselni a gyülekezet arculatát, mert a magyar társadalom a fiatalságban méri a jövőt, így amikor látják az egyetemista vagy gimnazista aktivistákat, akkor ez azt sugallja, hogy ez egy olyan egyház, aminek van jövője. Rendszeresen csodálkoznak, miként lehet, hogy ilyen fiatalon a gyülekezet tagjai vagyunk, és fizetés nélkül töltjük a szabadidőnket a kampányban. Amikor rájönnek, hogy ez tényleg őszinte, akkor rögtön egy sor hamis kép összeomlik bennük.

Kedvesen és határozottan!

Az előítéleteken túl általános tapasztalat, hogy az emberekben a kiábrándultság, az óvatosság, a bezárkózás és az átveréstől való félelem dominál, ami miatt a bizalom lassan alakul ki a beszélgetésekben. Ezt tovább fokozza, hogy az utca – ami a kilencvenes években még közösségi térnek számított – ma már csak átvezető közeg Atól Big, ahol állandó reklámok, szórólapozók és fedél nélküliek „akadályozzák” a zavartalan áthaladást. Mivel aktivistaként mi magunk is ilyen „zavaró” tényezőnek számítunk, így szintén ütközünk ezzel a védekező és hárító reakcióval, amivel automatikusan reagál az utca embere, amikor váratlanul megszólítják. A működőképes faltörő kos a határozott kedvesség. Hangosan és egyértelműen ráköszönünk; ha például siet, akkor egy darabig mi is sietünk vele; de az is előfordult, hogy mire fölajánlotta volna az 1 százalékot, addigra pont jött a villamos, így megkérdeztük, mehetünk-e vele egy megállót. Megengedte, így már egy kitöltött felajánlással jöttünk visszafelé. Jó, bár egyedi példa erre az enyhén rámenős kedvességre, amikor az egyik aktivista odament egy rendőrautóhoz, és megkérdezte a három járőrt, hogy „lecsuknak-e engem, ha elkérem az 1 százalékot?” Nevettek, és mindhárman odaadták.

A személyes meggyőző erő még berögzült szokásokat is át tud írni, ahogy aktivistáinkkal is történt az egyik belvárosi gyűjtés során: „A nap vége felé közeledve kétfős kis csapatunk viszonylag kevés sikert könyvelhetett el magának. A csüggedést félretéve becsületünk megmentésére igyekeztünk még kihozni a hátralevő időből azt, amit lehetett. A többiekkel megbeszélt találkozóhelytől kicsit eltávolodva kószáltunk az utcákon, míg elhatároztuk magunkat, hogy a következő szembejövő embert megszólítjuk.

A nyertes egy napszemüveges fiatal srác lett. A kérdésre, hogy felajánlotta-e már ebben az évben adója 1 százalékát, elmondta, hogy ő minden évben a krisnásoknak szokta odaadni, mert egyszer megszólították, és azóta mindig nekik ajánlja fel. Kapva az alkalmon, elmondtuk neki, hogy mi pedig azért szólítottuk meg őt, hogy ezentúl ne nekik, hanem nekünk ajánlja fel azt a százalékot, amit ő ott, helyben meg is tett, mi pedig örömmel és lelkesen folytatva még három másik felajánlást is gyűjtöttünk a nap lezárása előtt.”

Természetesen érzékelni és tisztelni kell a határokat, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezt a járókelők kívülről sokkal merevebbnek mutatják, mint ahogy azt a valóságban gondolják. Különösen akkor oldódnak fel, ha azt érzékelik, hogy őszinte érdeklődéssel fordulunk feléjük, nem pedig csak a „napi kvótára” utazunk, vagy üres, személytelen paneleket hangoztatunk. A családosok körében szintén nagy sikert arattak még a lufik és buborékfújók, amelyeket a kisgyerekeknek osztogattunk. Erre a kedves kis gesztusra sokan megnyíltak, és bizalmat szavaztak számunkra, plusz hitelesítette is a gyermekétkeztetésre fókuszáló Jótevõ programot.

Ha sikerült áttörni azt a bizonyos külső falat, akkor belül legtöbbször már őszinte és barátságos beszélgetőpartnerre találtunk, aki nagyra értékelte, hogy a személye is érték számunkra, nem csak az 1 százaléka. Végighallgatni őket nem könnyű, mert gyakran romba dőlt sorsok, csalódások és keserűségek áradnak a megnyílt szívek mélyéből. Ennek ellenére – mint általában a magyar embereknél – az ilyen negatív érzelmi hullámokat követően sokszor a jóérzés és a segíteni akarás veszi át a domináns szerepet. Összességében felszabadító és örömteli volt látni, hogy valójában mennyi jószívű ember mozog az utcán, akik nyitottak azokra az értékekre, amelyeket a gyülekezet közvetít. Volt egy házaspár, akik a kocsiban ülve várakoztak, amikor megszólítottuk őket, és röviden beszélgettünk. A férfi ott, helyben fölajánlotta az 1 százalékot, a hölgy pedig egy héttel később fölkereste a standunkat, mert szeretett volna még velünk beszélni. Ezen a ponton már az evangéliumot is meg tudtuk osztani vele.

A tanúságtevés oda és vissza is hat!

A fentihez hasonló, evangelizálásba torkolló beszélgetések rendszeresen előfordultak, így az 1 százalék témája remek lehetőségnek bizonyult a Jézus Krisztusról való tanúságtevésre. Maga a prospektus is egy indirekt módja volt annak, hogy finoman az evangélium felé tereljük a társalgást, ha úgy éreztük, hogy érdemes ebbe az irányba elvinni a beszélgetést. Például az egyik didergős, februári gyűjtésen a Nyugatinál egy csapattagunk belefutott egy zsidó hölgybe, aki bár a felajánlását végül nem nekünk, hanem a hitközségnek adta, de az így létrejövő kapcsolat később megtérésbe torkollt. ,,A kedves, idős hölgy azt mondta, hogy szívesen ideadja az 1 százalékot, de épp nincs nála az adókártyája, így megadta a telefonszámát. Amikor néhány nap múlva visszahívtam, akkor mondta, hogy neki igazából dilemma ez a kérdés, mert ő zsidó, és ezért a zsidó hitközségnek szokta felajánlani az 1 százalékot. Végül azt mondta, hogy bár most inkább a hitközségnek adja oda, viszont mindenképpen szeretne adományt felajánlani a Hit Gyülekezetének. Megadtam neki a www.jotevo.com címet, ahol olvasható a bankszámlaszám. A beszélgetés végén meghívtam az AMEN koncertre, amire az volt a válasz, hogy örömmel jön, mivel már régóta szeretne ellátogatni hozzánk. Végül két kolléganőjét, barátnőjét is elhozta, majd pedig mindhárman elmondták a megtérő imát a koncerten.”

„Miközben a gyülekezetünk értékeit képviseltük az emberek előtt, mi magunk is megváltoztunk”

Mindannyian, akik részt vettünk a kampányban, el tudjuk mondani, hogy miközben a gyülekezetünk értékeit képviseltük az emberek előtt, mi magunk is megváltoztunk. Akármennyit is tudtunk gyűjteni, mindig azt tapasztaltuk, hogy jó hangulatban és felszabadultan mentünk haza, ültünk be egy pizzára, vagy éppen mentünk az esti összejövetelre. Többen beszámoltak arról, hogy ezen keresztül tudtak jobban integrálódni az ifjúsági gyülekezetbe és a nagy gyülekezetbe. Összetartó, új barátságok születtek, és olyan jó értelemben vett „klikkek”, akikre azóta is lehet a szolgálatban számítani. Az egyik gimnazista csapattagunk édesapja elmondta, hogy amióta a gyereke bent van az

1 százalékos kampányban, azóta rá sem ismer. Fölbátorodott, határozott lett, és a szellemi életében is lát határozott fejlődést. Hozzá hasonlóan többen jöttek ki gyűjteni úgy, hogy inkább csak meghúzzák magukat, mert féltek attól, hogy elutasítják, lepattintják vagy megszégyenítik őket. Először becsatlakoztak egy már meglévő csapatba, majd pedig gyakorlatot szerezve fokozatosan maguk is elkezdték megszólítani a járókelőket. Amikor pedig megtapasztalták, hogy tudnak hatni emberekre, akkor nagyon gyorsan felbátorodtak, és az így megszerzett magabiztosságot az élet többi területén is tudták kamatoztatni: „Hatalmas változást eredményezett életem minden területén, de különösen az evangélium hirdetésében. Korábban ugyanis nem volt bátorságom ahhoz, hogy leszólítsak embereket, és hirdessem nekik az evangéliumot. Ezt még az osztálytársaim körében sem tettem, szavak helyett inkább tettekkel mutattam meg a világnézetemet. Az utcai kampánynak köszönhetően azonban számomra teljesen idegen emberekkel is meg tudtam osztani Isten jóságát, sőt az egyetemi baráti társaságomat is az 1 százalék kapcsán tudtam elérni. Egészen addig inkább kerültem a világnézeti vitákat, de most már sokkal magabiztosabban állok ki a hitem mellett, és képes vagyok olyan érveket felhozni, amik kívülállók számára is meggyőzőek.”

A negatív impulzusok szintén pozitívan hatottak a személyiségünkre. Az elutasítás feldolgozása erősítette az identitástudatunkat, és tisztította a beszédünket a vallásos, belterjes szófordulatoktól, hogy közérthetőbben és vonzóbban tudjuk megosztani hitünket és értékrendünket.

Ugyanis ha egy fiatal kilép az ismerős gyülekezeti környezetből, akkor reális képet kap arról, hogy mennyire erős a hite, ha számára idegen közegben kell arról tanúságot tennie. Ha itt éri az embert támadás, az arra ösztönzi, hogy visszavágjon, még bátrabb legyen! Ez a „csak azért is” hozzáállás rendkívül egészséges önbizalmat fejleszt ki. Egy fiatal aktivista elmondta, hogy a kampány óta folyamatosan ott forog benne a vágy a bizonyságtevésre, mert megdöbbent azon, hogy amikor megvallotta Jézus Krisztust, akkor átélte, milyen nagy erő és hatalom van ebben a névben. A nyíregyházi 1 százalékos csapat aktivistája elmondta, hogy az állatkerthez szervezett gyűjtések során rengeteg helyi lakossal sikerült megszerettetniük a gyülekezetet, miközben ők maguk is összekovácsolódtak: „Jobban megismertük egymást, és azóta több szolgálatot vállalunk el, melyekben közösen, egymást segítve, még nagyobb lelkesedéssel veszünk részt. Akadtak olyanok is, akik még nem voltak teljesen elkötelezettek, de örömmel részt vettek a kampányban, s ezután bátran képviselték a hitüket is, és vetették bele magukat a szellemi életbe. Azok az igazságok, melyekről beszéltünk az embereknek, megerősödtek bennünk, így az imaéletünk is sikerrel megújult. Az életünkben megváltozott a fontossági sorrend, Isten és munkája került előtérbe, Ő pedig az életünk több területén is megáldott bennünket.”

Az aktív szolgálattal párhuzamosan sok fiatal anyagi bizonyságokról is beszámolt. Egyikük édesapja vállalkozásának bevétele egyharmadával gyarapodott pont azokban a hónapokban, amikor fia lelkesen bekapcsolódott a gyűjtésbe, másvalakinek az anyukáját előléptették, vagy szüleinek fölemelték a fizetését. Többen megtapasztalták, hogy megemelkedett az ösztöndíjuk, és annak ellenére, hogy sokszor a tanulmányaiktól vonták el az időt

a kampány érdekében, mégis az eddigi legsikeresebb vizsgaidőszakukon vannak túl. Ez azért is motiváló, mert különösen fiatalok szembesülnek azzal a problémával, hogy pályakezdő anyagi hátterük miatt nem tudják akkora összeggel támogatni a gyülekezetet, amennyivel szeretnék, így viszont ezen a területen is aktívan közre tudnak működni.

Nem beszélve arról, hogy ezáltal nemcsak magukat, hanem a felajánlókat is áldás alá viszik, mivel meg van írva, hogy „aki akár csak egy pohár vizet (1 százalékot) is ad a próféta nevében, a próféta jutalmát veszi.” Tehát aki Isten munkáját ebben a formában támogatja, az azonosul az abban lévő üggyel is, ami pedig kegyelmet szabadít föl az életére, vagyis akiktől elkérjük az 1 százalékot, azokkal ugyanakkor szívességet is teszünk. Az egyéni áldáson túl magára a városra is hatással van a tanúságtevés természetfölötti ereje.

A nagyváros közterein való jelenlét, forgolódás már az apostolok szolgálatának is szerves részét képezte, mivel itt kaptak egy reális benyomást az emberek gondolkozásmódjáról, az evangélium munkáját akadályozó szellemi és természetes akadályokról.

Ez persze már egy sokkal nagyobb és átfogóbb küldetés része, de ma, amikor egyre több fiatal érez késztetést arra, hogy az Urat szolgálja, fontos kihangsúlyozni, hogy a hősök a Bibliában is mindig az utcán, a harcmezőn születtek.

Minden fiatalt várunk szeretettel a 2017es utcai 1 százalékos kampányban! Jelentkezni az alábbi email címen lehet: egyszazalekbp@gmail.com.