Két „őrült” álma

Idén augusztusban volt a modern zsidó állam megalapításának 120. évfordulója. Némelyek persze mondhatják: Tévedsz! Jövőre lesz, s épp csak hetven. És én mégis ellenkezem: bizony Bázelben született az, 1897 augusztusán.

Miután a 18—19. században, a felvilágosodás, a francia forradalom és a nemzetállamok kialakulása nyomán a korábbi, főképp vallási alapú zsidógyűlöletre mintegy válaszul a zsidóságon belül elindult a mind hevesebb asszimiláció, a maximum „izraelita vallású”, tisztán „franciává”, „németté”, „magyarrá” válás, mely az évezredes üldöztetés megszűnésének lehetőségével kecsegtetett, ugyanabban a pillanatban az addigi vallási alapú antijudaizmust a faji alapú antiszemitizmus váltotta fel. Míg a zsidóságból sokan minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a társadalomba, a polgári (magas)kultúra fejlesztésébe vetve minden krea tivitásukat, az ábrahámi—mózesi örökségtől szabaduljanak, s önmagukat „olyan, mint mindenki más” módjára identifikálják, addig a befogadó nemzetek ezt — sokak szerint a társadalom mélyrétegéig leszivárgó egyházi antijudaizmusnak és propagandának köszönhetően — vissza - utasították. Eklatáns példája volt a történelem eme momentumának az 1894 őszén, Párizsban zajló Dreyfus-per.

A hamis vádak alapján letartóztatott Dreyfus kapitány lefokozásán tömegek üvöltik: „Halál a zsidóra!”

Az ügy októberben robban ki: Alfed Dreyfus kapitányt, a tökéletesen asszimilálódott, Párizsban bankházat mű köd - tető zsidó család sarját, a francia vezérkar tisztjét Német ország számára való kémkedés koholt vádjával letartóztatják. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, a vádak hamisak, az ítélet jog erős: életfogytig tartó száműzetés. Bár neves írók — mint például Émile Zola — kiállnak a kapitány mellett, a katolikus lapok olvasói, a jezsuita befolyás alatt álló francia hadsereg és tömeg egyként gyűlöl. Dreyfus olyan zsidó személy volt, aki miután beléphetett a katonaságba, elsőként jutott el a századosi rangig. A tisztikar erős ellenérzést táplált a zsidó származású személyek iránt, s óriási sérelemnek vélte, hogy egy „idegen betolakodó” ily magas pozícióba jutott. Dreyfus kapitány lefokozásán tömegek vesznek részt, akik az esemény helyszínén teljes erejükből üvöltik: „Halál a zsidóra!”

Theodor Herzl felismeri, hogy az antiszemitizmus „nem múló divat”, a zsidó államnak mindenképp létre kell jönnie. Jelszava: „Valósítsd meg a lehetetlent!”

A magyar származású, asszimilált, s az asszimilációban mint a zsidógyűlölet megszüntetésére kínálkozó megoldás lehetőségében mélyen hívő Theodor Herzl egy bécsi lap külügyi tudósítójaként ekkor épp Párizsban tartózkodik. Részt vesz a tárgyaláson, szemtanúja az eseményeknek, s a Dreyfus-ügy kapcsán mind erősebben felszínre törő zsidógyűlölet megdöbbenti. Felismeri: a zsidógyűlöletet soha nem fogja megszüntetni a nemzetek tengerében való feloldódás, a zsidó identitás feladása, az önmegsemmisítés; az egyetlen lehetőség a zsidóság számára, hogy e mindent elpusztítani vágyó, egyre erősödő vihartól megmeneküljön: haza teremtése a zsidó nép számára.

Miközben Bécsben is zsidóellenes tüntetések és intézkedések születnek, Herzl a tettek mezejére lép, s Zsidó állapotok címmel könyv írásába kezd. Levelet ír Hirsch bárónak, aki ekkoriban Argentínában az üldözött zsidók megmentése céljából zsidó telepek létrehozásán fáradozik. Herzl az Ígéret Földjére való kivándorlás víziójának eksztázisában él. A báróval történő találkozás nem jár sikerrel: Hirsch nem kívánja anyagilag támogatni tervét. A nehézség Herzlt nem elcsüggeszti, hanem motiválja: szinte megszállottként két hét alatt megír egy levelet a Rothschildok családi tanácsának, hogy látomásához pénzt szerezzen. Ez a levél lesz az alapja A zsidó állam (Der Judenstaat) című, 1896-ban megjelenő művének, melyben a komplett zsidó államot, valamint annak szervezetét és megszervezését is felvázolja. Az álom megvalósítása érdekében Herzl államfőkkel, zsidó szervezetekkel tárgyal. 1897 májusában elhatározza, hogy összehívja az I. Cionista Világkongresszust, júniusban pedig Die Welt címmel saját pén zéből a cionizmus ügyének szentelt lapot alapít. 1897. augusztus 29., Bázel, a városi kaszinó koncertterme, a kongresszus megnyitója, vagy - is a születendő zsidó állam szimbolikus parlamentjének első ülése. Résztvevők: tizenhét országból a cionista célokkal szimpatizálók, mintegy kétszáz fő, köztük tizenhét nő és tíz nem zsidó. Herzl szerint: „Azért gyűltünk itt össze, hogy lerakjuk annak a háznak az alapkövét, mely egyszer majd a zsidó nép menedéke lesz. (…) El kell érnünk, hogy működésünknek törvényes, nemzetközi biztosítékai legyenek.”Herzl nem a zsidóság Palesztinába való „beszivárgásában” gondolkodik, ahogy ez idő tájt ez a folyamat már zajlik, hanem tárgyalások útján, s a nagyhatalmak egyetértésével „a zsidó tömegek nagy arányú beáramlásá”-ban. A programot Herzl legfőbb szövetségese — a szintén magyar származású Max Nordau (alias Südfeld Miksa), aki, miután 1895-ben összeismerkedik Herzllel, azt mondja neki: „Ha maga őrült, akkor ketten vagyunk őrültek. Számíthat rám!” — vázolja fel: „A cionizmusnak az a feladata, hogy a zsidó népnek Palesztinában nyilvánosan elismert, törvényileg biztosított államot hozzon létre”.

Max Nordau

Nordau a teendőket négy pontba szedi. Először is, „bátorítani kell a zsidó mezőgazdasági munkások, termelők és kézművesek letelepedését Palesztinában”. Másodszor, a Cionista Világszervezet „szervezni és egyesíteni fogja a zsidó népet a különböző országokban létrehozandó csoportok révén, melyeknek célja a mozgalom ügyének előmozdítása lesz”, a csoportokat az „egyes or - szágok törvényeivel” összhangban kell megszervezni. Harmadszor, a kongresszus „kötelességének érzi, hogy erősítse a zsidótudatot és a nemzeti érzéseket”, negyed - szer pedig feladata „megszervezni a politikai tevékenységet, s ezáltal megnyerni majd a különböző kormányok támogatását a cionizmus ügyének”. A cionista program végrehajtására létrejön a Society of Jews (Cionista Szervezet, későbbi nevén: Cionista Világ szervezet), melynek elnökévé Herzlt választják. A három napig tartó „parlamenti ülést” követően, 1897. szeptember 3-án Herzl naplójába jegyzi: „Ha egy szóban kellene összefoglalnom a Bázeli Kongresszust — és amit a nyilvánosság előtt nem mondanék el —, ezt hangsúlyoznám: Bázelben megalapítottam a zsidó államot. Ha ma hangosan kimondanám, egyetemes gúnykacaj lenne rá a válasz. De talán öt év múlva, de ötven év múlva biztosan mindenki tudni fogja majd.” Ki-ki döntse el: gúnyolódott volna-e akkor. Minden - esetre az álom az azt követő számtalan erőfeszítés nyomán ötven évvel később tényleg valóra vált. (Finta Szilvia)