2001. február-március

Hír-mozaik

Az elnök különgépe

Dél-Korea elnöke, Kim De Dzsung tavaly december 10-én kapott Nobel-díjat, a szomszédos kommunista Észak-Koreával kialakult történelmi feszültségek enyhítéséért tett erőfeszítései elismeréséül. A díjátadási ceremónián Kim nyilvánosan megköszönte Jézusnak, hogy megmentette az életét. Az egykori politikai disszidenst Japánban fogták el dél-koreai ügynökök 1973-ban. "Megkötöztek és egy csónakba tettek. Mielőtt bedobtak volna a vízbe, megjelent nekem Jézus Krisztus, világosan láttam Őt, előttem állt. Megragadtam Őt, és könyörögtem, hogy mentsen meg. Ebben a pillanatban feltűnt egy amerikai repülőgép, és a fedélzetén érkező amerikai ügynökök kiszabadítottak" – meséli a 76 esztendős elnök, akinek, elmondása szerint, legalább öt alkalommal volt halál közeli élménye élete során, hat évet töltött börtönben, és negyven évet háziőrizetben. "Abban a hitben éltem, hogy Isten mindig az oldalamon van, és ebben a hitben fogok élni továbbra is" – kötelezte el magát újra Kim De Dzsung.