2001. január

Hír-mozaik

Bush elnök evangelizál

George W. Bush, az Egyesült Államok új elnöke egyik kampánybeszédében úgy utalt magára, mint egy olyan bűnösre, akit Isten kegyelme tart meg. Mint mondta, ez az önmagáról alkotott kép alázatot kölcsönzött személyiségének, és jobb kormányzóvá tette, így mélyebb tisztelettel és toleranciával tudott foglalkozni mások problémáival. Emellett azt is bevallotta, hogy bizony követett el hibákat a múltban, például gondja volt az itallal, ezért gyakran emlegette azt a bibliai tanítást, amely szerint az embernek először a saját szeméből kell kivennie a szálkát, mielőtt a másik szemében gerendára vadászna.

Bush vallásos otthonban nevelkedett, apja és anyja is hívő volt. Ennek ellenére 1986-ig nem vette komolyan hitét, negyvenéves korára már túl sokat ivott, és házassága is vakvágányra került. Miután személyesen is beszélgetett Billy Grahammel, újra elkezdett Isten iránt érdeklődni, több barátjával elkezdte a Bibliát tanulmányozni, és újra elkötelezte az életét Krisztusnak. Állítása szerint mindennap imádkozik, és olvassa a Szentírást, amelyet Isten Igéjének tart. Arra a kérdésre, hogy melyik politikai filozófust becsüli a legtöbbre, azt válaszolta: „Krisztust, mivel Ő változtatta meg a szívemet”.

A legújabb hírek szerint Bush egy nyilvános szereplése után megkérdezett egy tizenhat éves fiút, hogy keresztény-e, majd a fiú bizonytalan válaszát követően felajánlotta, hogy elmeséli: ő hogyan ismerte meg Megváltóját. A srác beleegyezett, és az elnök harminc percen keresztül tett bizonyságot személyes élményéről, végül pedig bevezette a megtérés imájába

(crosswalk.com)