2003. december

Hír-mozaik

Életmentő vacsora

Az Amerikáért Aggódó Nők és a Beverly LaHaye Intézet (BLI) George W. Bush elnök támogatásával arra hívja fel a családok figyelmét, hogy vezessék be a közös családi vacsora szokását. A BLI egyik családszakértője arra a kutatási eredményre hivatkozik, amelyet a Columbia Egyetemen működő Nemzeti Addiktológiai Központ (CASA) hozott nyilvánosságra. Kiderült, hogy azok a tinik, akik rendszeresen együtt fogyasztják el vacsorájukat szüleikkel, sokkal kevésbé nyitottak a kockázatos magatartások felé, mint az egyedül vagy kortársaikkal étkező társaik.

A központ adatai alapján úgy tűnik, hogy a családi vacsorák száma éppen akkor csökken drasztikusan, amikor annak a legnagyobb jelentősége lenne: a tinédzserkorban. A CASA jelentése szerint kimutatható a tiniknél, hogy amint a rendszeres közös vacsorák száma 50 százalékkal csökken, a drogfüggőség kialakulásának kockázata hétszeresére növekszik. „Azoknak a szülőknek, akik szeretnék megóvni gyermeküket a kábítószer-függőségtől, mindössze egy nagyon egyszerű lépést kell megtenniük: rendszeresen üljék körül együtt a vacsoraasztalt” – javasolják a kutatók.

(Christian Headlines)