2002. augusztus

Hír-mozaik

Tatárföldi fotóháború

Az oroszországi Tatárföldön tizenöt muzulmán asszony azért indított pert, hogy a hatóságok ne kötelezzék őket fejkendőik levételére a személyi igazolványhoz szükséges fénykép elkészítésekor. Az asszonyok érvei szerint „Allah elrendelte, hogy mindenütt, a fényképen is úgy nézzünk ki, mint az életben”. A Korán, az iszlám szent könyve szerint a muzulmán asszonyoknak csak az arcuk és a kézfejük maradhat fedetlen, a test többi részét el kell takarni. A bírósághoz fordult nők szerint a fejkendő nélküli fényképezés sérti jogaikat és méltóságukat, a belügyminisztérium tisztviselői viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a személyi igazolványba csak fejdísz nélküli fénykép kerülhet, amelyen az arcot nem fedi semmi. Anver Galjamov, a nyugat-oroszországi muzulmánokat tömörítő egyik csoport jogi szakértője szerint ez az első ilyen jellegű ügy Oroszországban, ahol az iszlám a második legnagyobb vallás. (MTI)