2001. július-szeptember

Hír-mozaik

Újjászületett médiamogul

Kereszténység címmel felekezetközi keresztény magazint jelentet meg ősztől Ukrajnában az ország médiapiacának 70 százalékát magáénak tudó SoftPress lapkiadó vállalat. Ez lesz az első ilyen jellegű próbálkozás a volt Szovjetunió területén. A társaság igazgatója, Alex Jeftov 1997-ben született újjá egy barátja hatására, aki nem sokkal korábban, börtönévei alatt vált kereszténnyé, és csatlakozott az Ébredés nevű keresztény gyülekezethez Kijevben. A harmincnégy éves üzletember egyetemi évei után 1992-től 1994-ig a torontói York Egyetemen tanított, majd közreműködött a CHIP számítógépes magazin kiadásának beindításában, mely irányítása alatt Ukrajna első számú internettechnológiával foglalkozó, vezető gazdasági lapjává vált. Jeftov 1999 óta a SoftPress vállalat szerkesztő-igazgatója, amely Ukrajna hét legjelentősebb gazdasági és technikai folyóiratát adja ki. Az újjászületett médiamogul szilárdan hisz abban, hogy számítógépes, csúcstechnikai, gazdasági és telekommunikációs magazinok szerkesztésében és kiadásában szerzett ismereteivel, tapasztalataival az ukrán ébredés szolgálatába tud állni.

(CBN)