Hírek, tények, képek
Darlene Zschech gyógyulásban reménykedik
Tavaly decemberben diagnosztizáltak mellrákot Darlene Zschech-nél. A világszerte nagy népszerűségnek örvendő dalok szerzője februárban tett közzé egy levelet, amelyben tájékoztatja az érte aggódókat az állapotáról és a gyógyulásba vetett reménységéről. Darlene-en összesen öt kemoterápiás kezelést terveznek végrehajtani, ebből egyen már túl van. „A héten kihullott az összes hajam, és hogy őszinte legyek, ez egy elég komoly arculcsapás volt. Határozottan betegebbnek nézek ki, mint ahogyan érzem magam. Igazán szabadnak érzem magam attól, hogy ezt leírtam” – írja Darlene. A Facebook-oldalán többször kifejezi háláját az érte küzdő orvosoknak, családjának, barátainak és mindazoknak, akik imádkoznak érte, továbbá a Jézus Krisztus gyógyító erejébe vetett szilárd hitét. Az énekesnő e nehéz időszak alatt is szerzett új dalokat, melyeket egy novemberi hálaadó istentiszteleten szeretne nyilvánosság elé tárni.
(punkosdi.hu, facebook.com)