2014. március

Hírek, tények, képek

Vallási tiltás a moziban

Vallási okokra hivatkozva három arab ország – Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek – betiltotta a Noé című új amerikai filmet – közölte a Reuters hírügynökséggel a gyártó, a Paramount Pictures. A hollywoodi filmstúdió egy képviselője szerint azért nem forgalmazzák a 125 millió dolláros hollywoodi szuperprodukciót, mert az az iszlám tanításával ellentétben képileg ábrázolja a Koránban prófétaként szereplő alakot. A Paramount arra számít, hogy Egyiptom, Jordánia és Kuvait is betiltja a Russell Crowe és Anthony Hopkins főszereplésével forgatott, Darren Aronofsky rendezte filmet, amely március végén került a mozikba világszerte. Egyiptomban a vallási vezetők vallási rendeletben, fatvában szólítottak fel a film betiltására.

(MTI)