Éreztem, élet-halál kérdés

Illés Kornél 35 éves fiatalember. Felesége, Krisztina 31 éves. Öt gyermekük van, nyárra várják a hatodikat. Ízes, palócos tájszólásban beszél, ami egyéni, vidám ízt ad a személyiségének. (Néha megkértem: ugyan fusson neki még egyszer a mondatnak, mert egy szót sem értek belőle.) Salgótarján kertvárosában, egy elegáns házban laknak. Bemutatta a várost, az embereket, a hegyeket. Kornél a salgótarjáni Hit Gyülekezetének a vezetője.

– Sokgyerekes munkáscsaládba születtem bele. Szegények voltunk, nyolcan voltunk testvérek, meg vagyunk is, hála az Úrnak. Anyám postai alkalmazott volt, kézbesítő, hordta ki a leveleket, apám az üveggyárban dolgozott. Május elsején mindig velük vonultunk föl, mentünk majálisra, tudod, virsli, zene, fölvonulás. Volt egy öreg pléhkádunk, egy fazékba’ melegítettünk vizet, beleöntöttük ebbe a pléhbe, így tudtunk mosdani meleg vízben. A cipőt az öcsémmel hol én vettem fel, hol ő. Az ő cipője az én cipőm, tehát nem volt olyan, hogy enyém, övé. Lerobbant volt a házunk, toldozgattuk-foldozgattuk, mert sok gyerek volt, nem fértünk el. Sőt, amikor megnősült valaki, az is olyan szegényhez ment, aztán még az is odajött hozzánk, a vő vagy a meny, így aztán még többen lettünk. Apám alkoholista volt, mindig elitta a fél fizetését.

– Hogyhogy nem lettél te is alkoholista?

– A sport miatt. Kiskoromtól kezdve keményen karatéztam. Ez mentett meg. Piáztam én hétvégén, de hétköznap nem, mert edzés volt. A szegénység miatt nagyon érdekelt, mikor megtérés után hallottam, hogy Jézus Krisztus szegénynyé lett, hogy mi meggazdagodjunk. Az, hogy ez benne van az evangéliumban, nagyon izgalomba tudott hozni. Úgy voltam vele, hogy jó lenne gazdagnak lenni, már untam a szegénységet, meg szégyelltem is. Úgy laktunk, mint a legutolsó emberek. Nagyon szégyelltem hazajárni. A haverok előtt is ciki volt, hogy csóri vagy. Sok barátságom ezért ment tönkre, mert látták, hogy csóri vagyok, mindenki olyannal barátkozik, akitől számít valamire a világban. Egy barátság úgy működik, hogy te is adsz, én is adok, attól korrekt. Azt, hogy mindig csak én adok, mindenki megunja.

Kikaptam a fizetést, és akkor szombat–vasárnap király voltam. Ezt egy hónapban csak egyszer lehetett megcsinálni. Na, fiúk, igyatok mind! Senkit nem mertem hazahívni. Söröshordó volt a csillár, az volt kilukasztgatva, hogy egy kis fény jöjjön ki oldalt belőle, tragikus. Aztán huszonkét éves koromban befogadtam a szívembe Jézus Krisztust, s attól a naptól fogva igyekeztem e szerint élni. Megnősültem, jöttek a gyerekek, eltelt így hét év.

Nekem bevált

– 1994. október, izraeli út, a túra címe: Jézus nyomában. Még sosem voltunk Izraelben, elmentünk hát a feleségemmel kettesben. Csakhogy sok pénzbe került ám, úgyhogy arra jutottunk, hogy mégse menjünk sehova, mert a házból akkor nem lesz semmi. De mikor imádkozgattunk, egyre inkább azt éreztük, hogy az Úrnak az akarata, hogy menjünk ki. Három hétig kint maradtunk, és a házra félretett pénz nagy részét elköltöttük. Vettem magamnak öltönyöket, a feleségemnek kosztümöket, jól bevásároltunk, ötcsillagos szálloda, éttermek, minden.

– Ezek szerint minimum egymilliót, de lehet, hogy még többet csak úgy eltapsoltatok?

– Nem, nem, befektettük. Nagy különbség. Úgymond megáldottuk Izraelt. Ugye azt mondja az Írás, áldjátok Izraelt, én hittem ebben, és úgy értelmeztem, hogy a pénzemmel áldottam.

Sokan építkeznek a gyülekezetből. Unták a szegénységet

Azt is mondta az Úr, hogy aki Izraelt áldja, azt Ő is meg fogja áldani, ezekben én úgy tudtam hinni, mint egy kisgyerek, ez nekem nem volt gond, sőt kifejezetten ezekre az Igékre alapoztam az egész utazást. A másik: az ember igazából tudja, hogy bőven kell vetni, hogy bőven arasson. De mennyi az a bő vetés, ez a nagy kérdés. Mert a tized, az könynyű, mert az tíz százalék. Azt mondja Isten, hogy ha bőven vetsz, bőven fogsz aratni, ha szűken vetsz, szűken fogsz aratni. De mennyi a bő? Honnantól kezdődik a bő?

– Honnantól?

– Én oda jutottam, hogy szerintem az egy nagyon bő adakozás, ha valaki a tíz százalékát még beadakozza pluszba a tized után. Én így csinálom, mióta megtértem, tizenkét éve. És tíz százalékot még szétosztogatok az embereknek. Három dolgot értettem meg. A tized az Úré, adakozás a gyülekezeté, alamizsna vagy ajándék az embereké, amit nemcsak szegényeknek lehet adni, mert akinek van, annak adatik. Harminc százalékát a fizetésemnek szent résznek veszem, Isten mondja, hogy „a szent részt takarítsátok ki a házatokból”, ezt gondolom a szent résznek, és ezt a harminc százalékot mindig kitakarítom a házamból.

– Mi az, hogy „kitakarítod a házadból”?

– Az Ige így fejezi ki, hogy „takarítsátok ki a házatokat”, ne legyen benne, ami az Úré. Az 5Mózes 26-ban van ez az ige, és amilyen hamar csak lehet, ha látok olyan embert, ahogy felindít az Úr, annak adok. Ezt így csinálom tizenkét éve. Ezt egyszer elmondtam egy számomra tekintélyes embernek. Azt mondta, hogy ezt ne terjeszd, ezt nem lehet megcsinálni, szépen elmagyarázta nekem, és én erről tíz évig nem mertem szólni senkinek egy szót sem. Persze a magam részéről csináltam, mert láttam, hogy működik, a szegénységből kilábaltam, és mára ez az ige – meg ahogy hozzányúltam, illetve értelmeztem –, áldottá tett. Körülbelül három éve mondtam el egy srácnak, mert látta, hogy sikeres vagyok anyagilag, és kérdezte, hogyan csinálom, és mi a titkom. Igazából ez nem egy titok, mert a Bibliában benne van, én ezt kivettem belőle, és nekem bevált. Elmondtam neki – jön három hónap múlva, és mondja, hogy az Úr mutatott neki egy vállalkozást, és három hónap után vett egy új autót. Utána elmondtam egy másik helyen is, ugyanez jött viszsza, és elkezdtem fölbuzdulni rajta, és elmondtam itt a gyülekezetben is. Nagyon sokan elkapták a fonalat. Nem mindenki vette be, és nem is adtam ezt ki törvénybe, hogy most ezt így kell csinálni, és aki nem így teszi, az rossz keresztény. Nem kötelező, de próbáljátok ki.

Kornél és Krisztina.

Salgótarjánban sok a szegény ember, a város sem gazdag. És nézd meg, itt vannak ezek a fényképek – de később kocsiba ülünk, és meg is mutatom neked ezeket a házakat – negyvenen építkeznek a gyülekezetből, akik ugyanolyan szegénységben kezdték az életüket, mint én. És nézd meg, micsoda kis palotákat, micsoda többszintes, gyönyörű házakat építenek. Miért? Ezért. Ők is így csinálják. Lehet, hogy egy középosztálybelinek ez semmit nem mond, és természetes, de nekem, aki ilyen nyomorban voltam, nagyon nagy dolog.

– Ismernek, elfogadnak a városban?

– Ez egy kis város, a polgármestertől kezdve sok emberrel jóban vagyok, úgy érzem, elfogadnak.

– Lelkészként ismernek, vagy onnan, hogy mindig is salgótarjáni voltál?

- Is-is. Engem régen is ismertek, már csak a karateedzős korszakom miatt is. Az edzéseken a fél város megfordult. Mindenki beíratta a gyerekét két hónapra, aztán gyorsan összeverték a kiskölykök egymást, és többet nem jöttek. De ha mégis cikiznek, azt mindig azzal védem ki, ha én tudok adni, akkor nem romlott meg a szívem, nem lettem gonosz ember, mert az adás a szeretetnek a kifejezése. Engemet Isten megváltoztatott és megigazított, és hogyan tudom leellenőrizni, hogy most is megmaradok-e igazságban? Úgy, hogy tudok-e adni. Amíg tudok jó szívvel adni az Úr munkájára, az embereknek, addig nem hiszem el, hogy gonosz ember vagyok. Mondhat az ördög akármit, nem érdekel. Anyagilag is teljesen független vagyok, és szabad, érted, szabad, és igazából szerintem ezért is tudom Istent ilyen lazán követni. Sőt, szolgálni.

Pécskőhegy tetején

Salgótarján legismertebb hegyének legmagasabb pontján vagyunk. Kedvelt kirándulóhely. Kornél és egy szűk stáb hosszú éveken keresztül télen-nyáron ide jártak heti rendszerességgel imádkozni órákat, fél napokat, sőt napokat. A városért, a város vezetőiért, a szegénység leküzdéséért, a gyülekezet növekedéséért. Mindenért.

– Úgy hiszed, hogy az itt elmondott imáitoknak köszönhető a személyes anyagi jólétetek, elegáns házaitok ebben az elég szegény városban, s hogy az 1500 fős gyülekezetedet is így alapoztátok meg?

– Szerintem részint ennek is köszönhető, itt kőkemény szellemi harcok mentek, itt aztán kötözgettük a város felett levő rossz, gonosz erőket. Amit a szellemi harcról csak tudtunk, azt itt megtettük. Ide házicsoport-vezetőket hoztam imádkozni. És utána aztán kimentünk a falukba evangelizálni, és ekkor történt az, hogy hatszáz ember befogadta az Urat, és abból kétszáz beépült egy év alatt.

– Ezt minden évben csináltátok?

– Persze, csináljuk ma is. Alig voltunk százan, amikor nagy hittel kibéreltük a csarnokot, amit láttál, csak most már tele vagyunk. Nézz csak oda, ott jobbra! A nagy lakótelep mellett látod azt a kupolás épületet? Na, ott voltunk előbb, az a csarnokunk. Azt sem tudtuk, melyik oldalra helyezzük magunkat, hogy jobban nézzünk ki benne. De hatszáz ember, az már szemre is húzós volt, ott már látszott, hogy itt azért van egy gyülekezet. Az meg ott a Mátra különben, látod, na nézd, az meg a Kékestető, meg Galyatető is ott van.

– Ez a hely tényleg gyönyörű. Bármerre nézek, hegyek, dombok.

– Nekem mondod? Ugyanolyan, mint Jeruzsálem. Mindenhonnan hegyek veszik körül. Aztán a következő években annyi munkám volt, hogy már nem én vezettem ezeket az evangelizációkat. Nekem a már meglévő emberekkel kellett foglalkoznom, bűnvallás, vízkeresztség, Szentlélek-keresztség, kezdő bibliaiskola, aztán haladó. Mindent úgy, ahogy én is Pesten láttam.

Tarjánban egyre erősödtek a hangok, hogy a gyülekezet vezetése teljes embert igényel

– Aztán?

– Aztán folyamatosan jöttek az emberek Istenhez. Rengeteg gyógyulás történt.

– Például?

– Például volt egy hölgy Bátonyterenyén, még a középiskolából ismertem, az évfolyamtársam volt, harmincöt, annyi, mint én; képzeld el, hogy epilepsziát kapott az első gyerekszülés után, naponta hat-hét rohama volt, ki akart ugrani a negyedik emeletről, úgy kellett lefogni, a férje nem bírta lefogni, olyan démonikus erő volt a hölgyben.

Az orvosok évek óta csak annyit tudtak elérni a gyógyszerekkel, hogy a két roham között minél jobban ki tudják tolni a szünetet. Az apja a mentőknél szolgált, azt mondta, akkor is boldog lenne, ha egy nap csak egy rohama lenne, de így, hogy két-három óránként jött rá, így borzasztó. Most gondold el, saját lányod. És eljöttek a gyülekezetbe, és pont olyan istentisztelet volt, ahol a végén imádkoztam a betegekért, előrehívtam őket. Ő is előrejött, onnantól kezdve soha többet nem volt neki rohama, rosszulléte! Teljesen meggyógyította az Úr!

Akkor azt mondták az orvosok, hogy gyereke sem lehet már. Aztán még szült két gyereket, vagy hármat, nem is tudom már, kettőt biztos, de lehet, hogy hármat. Utána megtért az anyja, apja, utána az egész brigád, szomszédok, mindenki jött, szóval így megy vidéken, ha valami nagy dolog történik, sokan rámozdulnak.

– Mondd, az, hogy ilyen stílusban beszélsz, és az, hogy ilyen ízes tájszólásban (az olvasók kedvéért, akik nem hallják Kornélt, a Salgótarján szót például úgy ejti: Sálgáotárjáón; a kanárimadár szót így: kánáórimádáór), nehezíti vagy könnyíti az elfogadottságodat, hiteledet, kommunikációdat az emberek felé?

– Azt látják, hogy nem messziről jött ember vagyok, aki azt mondja, amit akar. Látják, hogy közülük való vagyok, látják, hallják is. Ez bizalomgerjesztőbb, hogy itt élek velük. Nem Amerikából jöttem, híres mesterségem címere: eleje „a”, utolja „v”, és találd ki, hogy ki vagyok. És igaz-e, amit mesélek. Én mindig azzal szoktam kezdeni, hol lakom, ki a feleségem, hány gyerekem van, hol dolgozom, és utána kezdek el beszélni Istenről, az evangéliumról, és mindig mondom, hogy nyugodtan lehet ellenőrizni, jöjjenek el, nézzék meg, ha igazat mondtam-e. Ma is minden evangelizációt így kezdek. Elmondom, hol jövünk össze, melyik nap, hány órakor, melyik sportcsarnokban, mindenki eljöhet, amiket most mondtam, le lehet ellenőrizni. Ha másokról teszek bizonyságot, azok is ott lesznek, jöjjenek oda, és kérdezzék meg tőlük. Megtért a város legnagyobb roma maffiavezére is, az a mai napig is ott ül.

– Ki ő, vagy hogy hívják?

– Az volt a csúfneve, hogy „Néger” Lajos.

– Egyébként sok a roma a városban?

– Körülbelül a lakosság tíz százaléka.

– Ez a „Néger” Lajos érdekelne, mondanál róla még valamit?

– Hát kérlek szépen, ettől mindenki rettegett a városban, ha ő bement egy étterembe, onnan mindenki kiment, mert féltek, hogy hozzájuk vág egy asztalt. Nagyon agresszív ember volt, mindenkit leverdesett, ráadásul egy ilyen tipikus pipec alkat, tehát lakkcipő, selyemnyakkendő, kalap, esernyő, ismered az ilyet, nem?

– Hogyan került a gyülekezetedbe?

– Pont egy ügye volt, meg akarták ölni, és fejbe vágták nyolcszor egy 25 dekás kalapáccsal, azt jól betört a feje neki. Itt volt abban az utcában lent, ott ahol vannak azok az emeletes házak, látod, oda hívták ki. És képzeld el, a srác betette a kocsiba az ásót, a lapátot, hogy megöli, aztán beteszi a zsákba, és elássa.

– Egy pillanat, kicsoda öl meg kit?

– A „Néger” Lajost akarták eltenni láb alól, mert befenyítette a gyereket, mert egy pár milliót kellett neki behajtani, az úgy megijedt, hogy eldöntötte, inkább ő öli meg a Lajost. Kiszáll a kocsiból Lajos, és a gyerek, ahogy kiszállt, hátulról fejbe vágta kalapáccsal. Lajos megfordul, azt mondja, mit csinálsz?! Az meg puff, bevágott neki még egyet. És utána bunyóban nyolcszor vágta fejbe még a kalapáccsal, koponyarepedése lett a Lajosnak, persze. Utána bekerült a kórházba, másnap meg saját felelősségére kijött, a gyereket elkapta, vagy három hétig ápolták utána kórházban életveszélyes sérülésekkel. Egy év múlva volt a tárgyalás, mert volt még neki sok más ügye is. De addigra már az unokaöccse beszélt neki Istenről, így ő is megtért. A tárgyaláson, miután kihirdették az ítéletet, bocsánatot kért mindenkitől, és mondta, hogy megbánta. A bírónő megkérdezte: mi történt magával? Erre ő elmesélt mindent, ahogy Istennel találkozott. A megyei újságok ott voltak a tárgyaláson, másnap tele volt a Lajos Istenével minden lap.

Megtérés ide, megtérés oda, fél évig nem engedtük be a gyülekezetbe, olyan hírhedt figura volt, érted, hogy ha bejön, szétveri az egész gyülekezetet, vagy ha nem is, de úgy megijednek az emberek, hogy elmennek. Annyira bomlasztó volt a személye, hogy féltünk. Fél évig járt abba a házicsoportba az unokaöccsével, és utána látszott, hogy abbahagyja a pénzbehajtást, a nők futtatását, leszámol a lopással, kidobó volt egy bárban, onnan is eljött. Tehát látszott, hogy a megtérésnek komoly gyümölcsei vannak az életében. Ezután már beengedtem a gyülekezetbe. Akkor nagyon sok embernek tett bizonyságot, mindenki ismerte, nagyon sok ember rajta keresztül tért meg. Nemcsak romák, magyarok is. Sok embernek volt a testőre, így mindenki ismerte őt.

– És most mi van a Lajossal?

– Most is stabil tagja a gyülekezetnek, sőt, a roma gyülekezetben vezető. Született azóta két másik gyereke, így van összesen vagy öt gyerekük. A kisebbségi önkormányzatnak öt és fél évig volt az elnökhelyettese. Szóval köszöni szépen, jól van.

„Az Úrnak a Szelleme van énrajtam”

– Abban a bizonyos időszakban nagy belső harc zajlott bennem. Tarjánban egyre inkább erősödtek azok a hangok, amelyek szerint a gyülekezet vezetése teljes embert igényel. Ekkor megkérdeztem Sándort, mi erről a véleménye. Érdeklődött, hogy hány fős a gyülekezet, hogy élünk lent, milyen munka folyik? Ez a beszélgetés fordulatot hozott az addigi helyzetben. Otthon szóról szóra el kellett mesélni a többi vezetőnek a történteket. Mindenki nagy örömmel fogadta a változásokat. Öt hónap múlva sikerült Sándornak a salgótarjáni gyülekezetbe ellátogatni. Ez alatt az öt hónap alatt Budapesten egy pár vezető megkísérelte szétszakítani a gyülekezetet, és azt terjesztették, hogy Sándorról lement a kenet.

Ervinék engem is állandóan bombáztak. El is bizonytalanítottak. Mondok egy konkrét példát arra, hogy ezt velem hogyan csinálták. Piszter Ervinnel én nagy haverságban voltam, gyakran telefonálgattunk egymásnak. Sándorral nem voltam közeli viszonyban, csak látta, hogy mindig ott vagyok az istentiszteleteken, nekem meg óriási épülés volt mindig a prédikációit hallgatni. Említettem Ervinnek, hogy augusztus huszadikán jönnek Sándorék, erre ő: „Próbálnád csak azt mondani nekik, hogy neked nem jó a huszadika, meglátnád, mit kapnál.” Elhittem Ervinnek, amit mondott, kíváncsi lettem, tényleg, mi történne, ha lemondanám. Ervin biztatott. Felhívtam Leventét: „Levi, nem jó a huszadika, háromnapos ünnep van, mindenki pihenni megy, alig jönnek el az istentiszteletre, tegyük máskorra.” Levente pár perc múlva visszahívott: „Kornél, köszi, hogy szóltál, Sándornak nem jutott eszébe, igazad van, tegyük a következő hétvégére, ha nektek is jó.” Nem azt kaptam, amit Ervin mondott. Kicsit megnyugodtam.

Egy hét múlva megint telefonált Ervin, és én megint elbizonytalanodtam. Éreztem, hogy ezekkel a telefonokkal Ervin a maga oldalára akar állítani. Annyit tudtam, hogy döntenem kell, éreztem, ez élet-halál kérdés számomra, tehát akár az üdvösségem, sőt üdvösségünk is múlhat rajta.

Pár nap múlva már azt hittem, megbolondulok a zavartól. Ekkor fogtam magam, és három vezetőmmel elmentünk apósom balatoni víkendházába három napra imádkozni, keresni Isten akaratát, hogy most akkor mi lesz, mit lépjünk… Ahogy elkezdtünk imádkozni, két óra múlva csöng a mobilom. Nagy Józsi volt, velem akart beszélni. Nem igazán örültem neki. Azt gondoltam, azért jön le, hogy ő meg az ő oldalukra állítson minket. De Józsi szeretett volna velem találkozni. Pár órán belül le is jött hozzánk kocsival. Elmentünk a csárdába ebédelni, egész nap sétáltunk és beszélgettünk. Ilyen jól és lazán már hónapok óta nem éreztem magam, mint akkor, estére már felszabadultan nevetgéltünk. Láttam, hogy Józsi egy teljesen normális ember, szereti az Urat, de a földön jár. Engem ez győzött meg. Nem erőltette ránk, hogy ő a főnök, mi meg a beosztottak, hogy ő a százados, mi meg a tizedesek, hanem azt mondta, „fiúk, legyünk boldogok”. Ezután már tisztán láttam, ha Ervinékkel beszélek, az azonnal fölkavar, elmúlik a békességem, bizonytalanná és frusztrálttá válok. Ha a Leventéékkel, Józsiékkal, akkor békesség, nyugalom jön rám. Innentől kezdve soha nem hívtam Ervint, ő eleinte még próbálkozott, aztán abbahagyta, ennek három éve.

Még egy hét volt Sándor lejöveteléig, és én mindennap lazultam. Az utolsó három nap már borzasztóan örültem, és vártam, hogy jöjjenek. Ervinék mondatai azért még mocorogtak bennem. Tehát kíváncsi voltam, milyen kenet ment le Sándorról, vagy hol van, hogy működik a kenet? Nos, eljött az augusztus 28-a, lejött Sándor. Találkoztunk a csarnokban, és megbeszéltük, mi legyen, hogy legyen. Mondanom sem kell, olyan bomba összejövetel volt, mint még soha Salgótarjánban. A Szentlélek olyan nagyon kiáradt, és úgy elborított mindenkit, mint egy totális úthenger. A végén pedig imádkozott értem és a feleségemért, és megerősített bennünket a szolgálatban. Az egész összejövetelt felvettük videóra, és ki is adtuk. Az lett a címe: „Az Úrnak Szelleme van énrajtam”. Azóta eltelt három év, és hálás vagyok Istennek a jó döntésért, a tisztánlátásért. Elmúlt minden bizonytalanság, frusztráltság. Személyesen én is, a családom is, a gyülekezet is épül, virágzik.