A hit részletkérdései

A kilencvenes évek elejének egyik legnagyobb könyvsikere Kenneth Hagin A bibliai hit című műve volt a magyarországi keresztény kiadványok körében. A hit témájáról azóta sem olvastunk jobb írást, ez a könyv pedig már évek óta hiánycikk. Ezért is számíthat nagy érdeklődésre Charles Capps Hit és megvallás című könyve, amely december elejétől kapható, és az Új Spirit Könyvek sorozatban jelent meg.

Amikor ez év nyarán (ugyancsak az Új Spirit Könyvek sorozatban) a boltokba került a szerző egyik legnagyobb bestsellere, A szó teremtő ereje, sokan akkor is úgy éreztük, hogy ezzel a magyar keresztény könyvkiadás egy régi adósságát törlesztette. Ez a sikerkönyv valóban óriási hiánypótlónak bizonyult, népszerűsége és eladási statisztikái hazánkban is igen figyelemreméltóak.

A szó teremtő ereje a hetvenes években valósággal forradalmasította a pünkösdi-karizmatikus kereszténység hitéletét. Charles Capps olyan prófétikus személyiségek látásait alkotta kidolgozott tanítássá, mint Kenneth Hagin vagy Oral Roberts. A könyv és a hozzá kapcsolódó prédikációk sora óriási vihart kavart: sokan okkultizmussal, a Keresztény Tudomány elemeinek a tiszta keresztény teológiával való elegyítésével vádolták azokat, akik megértették és hirdetni kezdték Isten Beszédének és az ember hittel kimondott szavának teremtő erejét.

Az idő az utóbbiakat igazolta. Ma már minden valamire való pünkösdi-karizmatikus gyülekezetben tanítják a szavak, a beszéd jelentőségét, és hisznek a megvallás erejében. Ugyanakkor a hetvenes évek óta rendkívül sok tapasztalat is összegyűlt a tekintetben, hogy mi mindent és hányféleképpen képesek a hívők félreértelmezni. Ez indította Charles Cappset arra, hogy a nyolcvanas évek végén újabb könyvet írjon Hit és megvallás címmel.

A Bevezetőben kitűzött cél az, hogy ez a mű tisztázza a félreértéseket, leleplezze és helyre tegye a túlkapásokat, ugyanakkor megvédje és még erőteljesebben megalapozza az eredeti látást. Ilyen értelemben a magyar olvasó A szó teremtő erejének szinte a folytatását, a második kötetét veheti a kezébe decemberben. Aki azonban ezen a ponton éppen legyinteni készül, és arra gondol, hogy a szerző az előző könyv sikeréről még egy bőrt le akar nyúzni, az nagyot téved! A Hit és megvallás még csak nem is hivatkozik a régi bestsellerre, és az olvasónak egyszer sincs az a benyomása, hogy A szó teremtő erejének egyfajta utánérzését tartaná a kezében.

Charles Capps nagyszerű tanító. Aki azt hitte, hogy az előző könyvvel ellőtt minden puskaport, az meg fog lepődni. Pedig tanítói stílusára az a magyar olvasó számára Kenneth Hagin írásaiból ismerős módszer jellemző, hogy egy-egy fontos állítást annyira körbejár, megtámogat, minden oldalról bemutat, valósággal kipreparál, és fő mondandóját annyiszor megfogalmazza – mindig egy kicsit másként –, hogy a végén az ember szinte észrevétlenül azonosul vele, és magáévá teszi. Valósággal belebeszéli a hitet az olvasóba. Mindezt izgalmas, fantáziadús, olykor egyenesen zseniális képekkel, példázatokkal, párhuzamokkal.

Mint említettem, a szerző nem fogyott ki a munícióból az első könyv megírásakor. Sőt, most egyenesen azt a célkitűzést fogalmazza meg, hogy az üzenetét még alaposabban, még gondosabban, még sokrétűbben tárja olvasói elé. Mint írja: „Gyakran eleve feltételezzük, hogy az emberek pontosan megértik, miről beszélünk. A helyzet ezzel szemben az, hogy semmit nem szabad eleve feltételeznünk. Az igehirdetés során minden apró részletről szót kell ejteni. Egy állítást annyiféleképpen el kell mondanunk, hogy már ne lehessen félreérteni. Egy kérdést a lehető legtöbb szempontból kell megvilágítanunk, állításainkat újra és újra ismételnünk kell. Minden apró részletet be kell kalkulálnunk.”

Capps most sem marad adós bravúros tanítói fogások terén. Mint volt farmer, aki évtizedeken át foglalkozott földműveléssel, nagyon otthon van a vetés és aratás törvényszerűségeiben. Valósággal lubickol a hazai vizekben, amikor újra és újra előveszi a Márk 4,26–29-et, amelyben Jézus a földművesről mond példázatot az Isten országa kapcsán, aki beveti a magot a földbe, majd megy a dolgára, a mag pedig kihajt, majd termést hoz, az ember pedig nem tudja, hogyan, mert a föld magától terem. Biztos vagyok benne, hogy sokunk fantáziáját megmozgatja, és sokáig fogjuk még emlegetni az ember belső fülével kapcsolatos látását, vagy a hit és megvallás összefüggésének a repülőgép toló-, illetve felhajtóerejéhez hasonlító párhuzamát, vagy akár a ház hűtő-fűtő berendezését és a termosztátot az emberi szívvel és a reménységgel összevető hasonlatát.

Az eddig elmondottakon túl az is igaz, hogy a Hit és megvallás – mint címe is mutatja – nem csupán A szó teremtő ereje második kötete, hanem annál jóval több. Nagyszerű tanítás a hitről és a reménységről is. Ez pedig – a beszédünk megszenteléséről szóló látással együtt – úgy kell manapság a magyar keresztényeknek, mint egy falat kenyér. (Lehet, hogy az Új Spirit Könyvek sorozat nem csupán a nevében utal a Szent Szellemre, hanem a könyvek megjelenésének időzítéséhez is van valami köze Isten Szellemének?) Aki tehát már régóta ostromolja a könyvárusokat a Bibliai hit után, most ezt a hiányt jól betöltheti a Hit és megvallással. Különösen izgalmasak azok a részek, ahol a hitről mint a remélt dolgok szubsztanciájáról (alapanyagáról) olvashatunk, illetve a hitmagról, a hitnek magként – mustármagként – való elvetéséről és fejlődéséről leírtak.

Végezetül feltűnő és méltányolandó a szerzőnek – mint tanítónak – a helyi gyülekezetek igényei, érzékenysége és a pásztorok munkája iránti empátiája. Több ízben fejezi ki sajnálkozását afölött, hogy a – többek között – általa vezetett Hit-szemináriumokról egyes keresztények vallásos csodabogarakként tértek haza, és felfordulásokat okoztak a helyi gyülekezetekben. Ezért is akart olyan könyvet írni, amely lehetőleg nem hagy maga után nyitott kérdéseket.

Nagyon szerencsés, hogy visszatérően hangsúlyozza: a hit kialakulása alá van rendelve a fejlődésnek, az időnek. A hegyeket megmozgató hit kifejleszthető ugyan megvallás segítségével, de ehhez idő – valószínűleg években mérhető idő – kell, sosem megy egyik pillanatról a másikra. Szimpatikus, hogy hit-tanítóként mer fejlődésről, türelemről, józan észről, egyensúlyról beszélni.

Ez különösen a hit és a hit cselekedetei kapcsolatánál szembetűnő. Rendkívül szemléletes, amikor a hit részleges, illetve teljes manifesztációját párhuzamba állítja a hit részleges, illetve teljes cselekedeteivel, és kihangsúlyozza: csak a teljes manifesztáció indokolja a teljes cselekedetet. Ez a gyógyulás kapcsán úgy fest, hogy például a gyógyszerek szedését csak akkor indokolt abbahagyni, ha már megvan a teljes gyógyulás: az isteni gyógyulásba vetett hitünk teljes manifesztációja. Addig pedig a hitünk részleges cselekedetét, például a hit megvallását kell gyakorolnunk.

Charles Capps tehát nem csatlakozik az instant megoldásokat árusító templomi kufárok tömegéhez. Lehet, hogy a könyve emiatt kevésbé lesz bombasztikus (Amerikában például nem lett bestseller), viszont legalább annyira tartós eredményeket ígér. Ez a mű imádkozásra, Isten Igéjének lelkes, szisztematikus tanulmányozására, fegyelmezett, elkötelezett, kiszámítható keresztény életre serkent annak ellenére, hogy a téma behatároltsága miatt egyáltalán nem érinti például a gyülekezet látogatásának, az istentiszteleteken való részvételnek, a szolgálatban való aktivitásnak vagy akár prédikált Ige hallgatásának jótékony hatásait a hit kifejlődésére. Örömmel ajánlom, minden hűséges magyar keresztény figyelmébe, és ki tudja: nálunk akár még bestseller is lehet?!