Amerika hanyatlása

A zsidó naptár szerinti előző év, amely a mi naptárunk szerinti 2014 szeptemberétől ez év szeptember 13-áig tartott, úgynevezett szombat év (héberül smitá, elengedés) volt, amely hét évente érkezik el. Egyes – jóllehet ennél bizonytalanabb – számítások szerint szeptember 14-e óta pedig úgynevezett jubileumi (jóvél) év kezdődött, ami a minden hetedik smitá utáni ötvenedik év. A mózesi Törvényben mind a smitá, mind a jóvél éveihez mélyreható gazdasági változások köthetők. Egyes bibliakutatók szerint e változások tetten érhetők korunk világgazdaságában is – ennek fényében sokan drámai eseményekre számítottak idén őszre. Most már egyre inkább úgy tűnik: igazuk volt.

A minden hetedik esztendőben elérkező smitá mózesi törvényei szerint ilyenkor egész évben tilos volt Izraelnek bármilyen mezőgazdasági munkát végeznie, a földeket parlagon kellett hagyni, ami mégis magától megtermett, azt bárkinek – nem csak a tulajdonosnak – meg lehetett enni, ám csak odakinn szedegetve a földön, mert aratni sem volt szabad; az év utolsó napjának végén pedig minden adósságot el kellett engedni mindenkinek. Ez az időszak hétévente alapjaiban felforgatta és újrarendezte tehát a zsidó nép anyagi viszonyait és gazdasági életét.

Már a Tóra kilátásba helyezte, hogy amennyiben a nép nem tartja meg a smitára vonatkozó rendelkezéseket, el fogják veszíteni hazájukat, mert Isten szétszóratásba küldi őket, hogy a föld kipihenhesse magát. A hetven évig tartó babiloni fogságot a Szentírás később úgy értelmezi, hogy a hetven meg nem tartott smitá-év büntetése volt – tehát a Mindenható egészen pontosan számította, és nagyon komolyan vette korábbi figyelmeztetését.

Ennek alapján Jonathan Cahn, az amerikai messiáshívő zsidó tanító, The Mystery of The Shemitah című könyvében felhívja a figyelmet arra, hogy a meg nem tartott smitá-év isteni ítéletként nyilvánul meg, vagyis a gazdasági újrarendeződés és lenullázódás akkor is bekövetkezik – összeomlás formájában –, ha az emberek önként nem tartják meg az elengedést és a föld pihentetését.

Ennek felette minden hétszer hét (azaz negyvenkilenc) év – vagyis hét smitá – utáni ötvenedik év tizedik napján (jóm kippúr, az engesztelés napja) pedig minden földtulajdon visszaszállt eredeti tulajdonosára, aki egykor eladta azt, és minden zsidó rabszolga felszabadult. A földművelésen alapuló ókori gazdaságban a föld képezte a legfőbb gazdasági tőkét, tehát a tőkeviszonyok rendeződtek vissza mindig a kiinduló helyzetbe. A mózesi Törvény védte és támogatta a magántulajdont, és annak szabad felhasználását, vagyis alapvetően kapitalista beállítottságú volt; ugyanakkor a kapitalizmusból szükségszerűen következő ollót a szegények és a gazdagok között a jubileumi év törvénye nem engedi teljesen szétnyílni, mert ötvenévenként újra meg újra visszarendezi az eredeti tőkeviszonyokat. Ezt is figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a Tóra nem tisztán kapitalista szemléletű, hanem a kapitalizmus és a szocializmus egyedülállóan zseniális és igazságos kombinációja, amely megakadályozza az elszegényedő rétegek végleges és reménytelen leszakadását éppúgy, mint a monopolhelyzetbe kerülő gazdagok ellenállhatatlan uralmát.

Cahn korrektül megállapítja, hogy a smitá törvénye nem érvényes ugyan a nem zsidó nemzetekre, ugyanakkor az Egyesült Államok, melyet alapító atyái Istennek szenteltek, sőt a kereszténységtől már régóta megérintett országok (Európa), vagyis a Nyugat esetében profetikus jelként mégis számításba veendő. Elemzésében egyértelmű kapcsolatot tár fel a nyugati világ 20-21. századi gazdasági válságai és a zsidó naptár szombatévei között. Az 1901–1903-as válság során a piac 46 százaléka semmisült meg – a smitá-év 1902-től 1903. szeptember 21-ig tartott; két hónappal később az összeomlás véget ért. Az 1916–1917-es válságban a piac 40 százaléka semmisült meg – a smitá utolsó napja (az elengedés napja) 1917. szeptemberében volt; három hónapra rá elkezdődött a fellendülés. Az 1930–1932-es nagy gazdasági világválság idején 1930–1931-re esett a smitá-év. A „nagy gazdasági világválság recessziója” 1937. szeptember 7-én a Wall Street összeomlásával kezdődött, ami a következő smitá második napjára esett. Kilenc hónap alatt az amerikai gyárakban a foglalkoztatottság a negyedével, a termelés a harmadával, a tőzsde a felével, a nyereség a háromnegyedével csökkent, és négymillió munkás veszítette el az állását.

A 20. század második felében az 1973-as valuta-, majd olajválság során a piac 45 százaléka semmisült meg, a tőzsde négy hónappal a smitá-év (1972–1973) kezdete után omlott össze. 1980–1982-ben a „kettős mélypontú recesszió” szintén egybeesett egy szombatévvel; majd az 1987-es „fekete hétfő” előzményei pontosan a smitá első napjára estek (augusztus 26.), a Wall Street történetének legnagyobb tőzsdekrachja (a piac 33 százalékot veszített értékéből) pedig másfél hónapra rá következett be.

Az 1990-es években összeomlás ugyan nem figyelhető meg, de a smitá-évben (1993–1994) a növekedés a korábbiakhoz és későbbiekhez képest érezhetően lelassult; majd a 21. században az első szombatév 2000–2001-re esett, ekkor először az úgynevezett „dotcom” krach, majd a szeptember 11-ei terrortámadás utáni összeomlás során a piac 37 százaléka semmisült meg. Ekkor a smitá-év éppen hat nappal a terrortámadás után ért véget, ez a Tóra szerint az adósságok teljes eltörlésének napja, és pontosan ezen a napon, szeptember 17-én omlott össze a New York-i tőzsde az addigi legnagyobb mértékű zuhanással (684 pont). A „második nagy világválságnak”, „globális pénzügyi válságnak” nevezett 2007–2008-as amerikai tőzsdekrach pedig, amely százalékosan még ezt is felülmúlta, ezúttal teljesen egybeesett a következő smitá-év idejével.

Ezek után alig meglepő, hogy idén augusztusban is ilyen szalagcímek láttak napvilágot a tavalyi szombatév végéhez közeledve: „Hét éve nem látott tőzsdei vérengzés Európában?”; „Megismétlődik a hét évvel ezelőtti szeptemberi összeomlás?”

Ráadásul a gazdasági összeomlások vagy nagy százalékos pontesések túlnyomó többsége az ősz eleji hónapokhoz kötődik, vagyis a héber időszámítás szerinti év elejéhez. Ennek a mindenki számára szembetűnő „őszi jelenségnek” a közgazdászok eddig nem találták a természetes, pénzügyi okát.

Cahn arra is rámutat, hogy az USA reakciója a 2001. szeptember 17-ei összeomlásra a gazdasági katasztrófa elkerülése és a helyreállítás felgyorsítása érdekében az volt, hogy a központi bankrendszer drasztikus kamatlábcsökkentések sorát jelentette be, ezzel azonban el is indította a 2007–2008-as hitelválsághoz vezető folyamatokat, mert a hitelek és adósságok robbanásszerű növekedését indította el. Megdöbbentő módon a rengeteg bedőlt hitel miatti likviditási válság nyomán Nagy-Britannia ötödik legnagyobb jelzáloghitelezője, a Northern Rock 2007. szeptember 13-án omlott össze, amely éppen a smitá-év első napja volt, sokan ettől a naptól számították a globális pénzügyi katasztrófa kezdetét; a teljes összeomlás pedig 2008. szeptember 29-én, ismét a szombatév utolsó napján, az elengedés napján történt, órára pontosan akkor (!), amikor a mózesi Törvény szerint az adósságlistákat tisztára kellett törölni.

A világtörténelem e két legnagyobb tőzsdekrachja, amelyek pontosan két egymást követő smitá-év utolsó, elengedési napjára estek, nyilvánvalóan megváltoztatták az egész világtörténelem menetét. Még a legelszántabb konteós gondolkodásmód számára is elképzelhetetlen, hogy ezt emberi beavatkozás képes lett volna így előidézni.

Cahn további érdekes felvetéseket is megfogalmaz: felhívja a figyelmet, hogy a Világkereskedelmi Központ felépítését 1945-ben határozták el, majd 1966-ban kezdték meg, és hét év múlva, 1973-ban fejezték be – mindhárom szintén smitá-év volt, miként pusztulásáé is. De ami ennél is érdekesebb, Hitler terjeszkedő háborúja is szombatévkor kezdődött (1938, Anschluss) és fejeződött is be (1945), ami egyúttal egybeesett az európai zsidóság üldöztetésével és pusztításával. A New York-i, Jézus-hívő zsidó szerző szerint a smitá-évek nagy birodalmak bukásával is összefüggésben állnak (a német Második és Harmadik Birodalom, a cári Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia, az Oszmán Birodalom egyaránt smitá-évben omlottak össze).

Mindezek nyomán – és más tényekből is, mint például az amerikaiak Istentől, korábbi keresztény gyökereiktől való elfordulásának jelei – Cahn szerint arra következtethetünk, hogy az Egyesült Államok mint a világ vezető nagyhatalma napjainkban lehanyatlik, hasonlóan az ókori Izraelhez. Hacsak meg nem tér – amire azonban kevés az esély, mert szembetűnően átbillent már a bukás holtpontján. 1973-ban, szintén egy szombatév közepén törvényessé tették az abortuszt, ami párhuzamba állítható a Baálnak és Molochnak bemutatott ókori – Izraelben is a pusztulás előtt meghonosodó – gyermekáldozatok kultuszával (még ugyanebben a hónapban indult ez után hanyatlásnak a tőzsde). Ugyanebben az évben veszítette el Amerika a vietnami háborút is.

Mint említettük, minden hetedik smitá-évet – vagyis minden negyvenkilencedik évet – egy jubileumi (jóvél) év követ a mózesi Törvény szerint. A jóvél-évben minden földtulajdon is visszaszáll eredeti tulajdonosára, térítésmentesen. Mivel ez a törvény csak akkor tartható meg, ha a kiválasztott nép mind a tizenkét törzse a hazájában él, a tíz izraeli törzs asszíriai fogságba hurcolása óta (i. e. 8. század) ezt a parancsot nem lehetett többé megtartani – s hogy előtte megtartották-e, éppen a fogság ténye miatt szintén erősen kétséges. Így az ötvenedik esztendő számítása mára feledésbe merült: sem az nem tudható ma már pontosan, hogy honnan kellene számolni (a Teremtéstől vagy Izrael Józsué általi honfoglalásától); sem az, hogy melyik történeti kronológia szerint (mert a rabbinikus és a tudományos számítás jelentősen eltér); sem pedig az, hogy a jóvél-év a következő ciklus első vagy nulladik évének számít-e (azaz 49 vagy 50 éves ciklusokkal kell-e számolni – e legutóbbi kérdésben még a rabbinikus hagyomány sem tud döntésre jutni, ezért a Messiásnak kell eljönnie ahhoz, hogy a jóvél-évek ismét számlálhatók legyenek).

Azonban Cahn fölveti annak lehetőségét, hogy az 1917-es Balfour-nyilatkozat, mely éppen egy smitá-évet követően hangzott el arról, hogy a zsidó népnek joga van egy önálló hazához, s ezzel mintegy a földtulajdon visszaszármaztatásának elve érvényesült, esetleg egy jóvél-év lehetett (1917–1918). Ebből fakadóan 1967, Jeruzsálem izraeli visszafoglalása szintén jóvél-évre eshetett, hiszen szintén üdvtörténeti jelentőségű földtulajdon-rendezést jelent. Amennyiben a – bibliailag sokkal valószínűbb – 49 éves jóvél-ciklussal számolunk (azaz az 50. év a következő ciklusnak nem a nulladik, hanem az első éve, ami így nem bontja meg az évhetek rendjét), akkor Jeruzsálem visszafoglalásakor 1967-re eshetett a jóvél, s így a következő éppen most kezdődött el (2015–2016). Ez azonban inkább feltételezés, nem igazolható teljes bizonyossággal – mindenesetre megérdemel némi figyelmet.

Cahn 2014-ben megjelent könyve befejezésében óvatosan fogalmaz a 2014–2015-ös smitá, majd 2015–2016-os esetleges jóvél-évben várhatókkal kapcsolatban. Kiemeli, hogy nem feltétlenül kell történnie valaminek, de azért érdemes odafigyelni; és felhívja a figyelmet a vérhold-tetrád igen ritka jelenségére is: ezen az őszön négy zsidó ünnepre esik teljes holdfogyatkozás („vérhold”), ami szintén összefüggésbe hozható bibliai próféciákkal.

Könyve megjelenése óta mindenesetre tanúi lehettünk, hogy idén szintén a smitá-évben törvényesítette az amerikai legfelsőbb bíróság az LMBTQ-házasságokat, és kötelezte az egyes államokat ennek elfogadására, majd a szombatév vége felé, augusztusban újra gazdasági válság jelei mutatkoztak; aztán megkezdődött az európai migránsválság, amely ma már jól láthatóan visszafordíthatatlan változást hozott a Nyugat történelmében. E cikk írásának óráiban pedig a párizsi terrortámadás – eddig – 132 halottját gyászoljuk. (Ruff Tibor)