Korrajz
Az apolitikus egyház tragédiája
Amerika-szerte, de voltaképpen az egész világon megfigyelhető jelenség, hogy a keresztények kivonják magukat a döntéshozatali folyamatokból, és a „piszkos politikát” másokra hagyják. Ez vezethetett odáig, hogy ma az Egyesült Államokban legális a melegházasság, a Közel-Keleten az Iszlám Állam teret hódított, illetve hogy Iránnal a mostanihoz hasonló megállapodás születhetett meg. Pedig rengeteg hathatós módja van annak, hogy befolyást gyakorolhassunk – mondta Willem Griffioen Keszthelyen, a Hit Gyülekezete nyári ifjúsági konferenciáján több mint 1300 fiatal előtt tartott előadása során. Griffioen az Izrael Szövetségesei Alapítvány alapítója és ügyvezető igazgatója. Több mint egy évtizede dolgozik együtt Izrael-párti szervezetekkel és kongresszusi képviselőkkel Washington DC-ben, és három ciklus óta szorosan együttműködik az izraeli kormányokkal is.
„Isten mindenható. De mivel használni akar bennünket, elvárja, hogy kilépjünk, és felemeljük a szavunkat; ehhez adja az erőt és az áttörést.” Több mint tíz évvel ezelőtt Willem Griffioent a kneszet-képviselő, Benny Elon kérte fel, hogy csatlakozzon hozzá egy Izrael-párti nemzetközi szervezet kiépítésében, amelynek székhelye Washington DC lett. Mára ez a szervezet, az Izrael Szövetségesei Alapítvány az Egyesült Államok Kongresszusának több mint negyedével dolgozik együtt, több elnökjelölt kampányában vesznek részt, és a világ számos országában befolyásos szerepet töltenek be. Griffioent annak felismerése is egyre nagyobb aktivitásra sarkallja, hogy Amerikában a keresztények a közéleti folyamatokban már jó ideje csak elenyésző mértékben vannak jelen, és csekély a befolyásuk. Ez nemcsak az USA-t, hanem az egész világot megváltoztatta. Az ügyvezető elmondása szerint a melegházasság szövetségi szintű legalizálása, az Iszlám Állam felemelkedése Közel-Keleten, továbbá az iráni nukleáris egyezmény részben ennek a folyamatos háttérbe húzódásnak köszönhető. Mindezeket valójában azért engedi meg az Úr, hogy a keresztények felébredjenek, és felismerjék a felelősségüket. Botrányosnak vélte azt is, hogy sok keresztény az alkotmányos jogaival sem él, például nem megy el szavazni. „Miért bíznánk a nemzetünk vezetését más emberek döntésére, mikor megvan a lehetőségünk változtatni rajta? Ha nem adnánk be a gyermekeinket egy homoszexuális pár vezette óvodába, politikai hatalomra se engedjük azokat, akik ilyen jellegű intézkedéseket hoznak!”
Elnöki játszmák
Obama elnök az elmúlt hat évben az USA-ban hagyományosan működő hatalmi ágak szétválasztását torpedózta meg azzal, hogy többször megkerülte a törvényhozói és bírói hatalmat (például elnöki rendeletekkel), sőt, tulajdonképpen fenyegetésekkel próbálta rábírni őket, hogy az általa megszabott irányvonalat kövessék. Szemléletes példa erre az iráni atommegállapodás, amelyet a Kongresszus manipulálásával, az állampolgárok akarata ellenére vittek keresztül. A Rasmussen Reports közvélemény-kutatása szerint a szavazópolgároknak csupán 34 százaléka tartja Iránt megbízható partnernek.
Hogyan alakul a helyzet a Közel-Keleten? Az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció folyamatosan kérte a nyugati hatalmak hathatósabb beavatkozását, amelyre jó ideig csupán szimbolikus légi csapásokat kaptak válaszul. Több amerikai katonai parancsnok joggal tette fel a kérdést: miért engedték meg, hogy az Iszlám Állam egyáltalán felemelkedhessen? Obama és az EU szigorú erkölcsi szabályai nyomán csak üres épületeket lehetett bombázni, előre értesítették a terrorfészkeket a tervezett légi csapásokról; ellenben mikor a terroristák már több tucat keresztényt fejeztek le, az elnök csak feszélyezetten szólalt fel az ügyben, akkor sem említve, hogy keresztények estek áldozatul. Bár többen tartanak a Bush-intervenció megismétlődésétől, Griffioennek is az a véleménye, hogy az Iszlám Állammal szemben az erő felmutatása az egyetlen megoldás. Szárazföldi csapatokat is kell küldeni ellenük, és minden eszközzel meg kell próbálni visszaszorítani őket még a saját földjükön, hiszen ha rajtuk múlna, nem állnának meg sem Európa, sem Amerika határainál. Hogy lehet Amerikának olyan elnöke, aki noha kereszténynek vallja magát, a lépései és a törvényei nyílt támadást intéznek a keresztény értékek ellen, mi több, áttételesen a keresztények üldözéséhez vezettek?
Vallásszabadság vs. melegjogok
A melegházasságot az összes amerikai államban egységesen bevezető döntés esetében is a háttérben meghúzódó folyamatokat láthatunk. Korábban az 50-ből 31 állam alkotmány - kiegészítései tiltották a melegházasságot. A hatalommegosztás értelmében ezt minden államnak joga van állami szinten, függetlenül szabályozni. A házasság újradefiniálásának hivatalos módja az lett volna, hogy a szövetségi Alkotmányhoz kiegészítést fűznek – ehhez persze szükséges a Kongresszus többségének támogatása, ami nagy eséllyel nem lett volna meg. A legfelsőbb bíróság ezt mégsem vette figyelembe, és példátlan joggyakorlattal élve lényegében törvényt alkotott, felülírva több állam alkotmányát, amire épp az Alkotmány alapján nem lenne joga (hasonló okok robbantották ki egykor a polgárháborút is). A döntés országszerte hatályos törvénnyé vált, amelyet az egyes államoknak már nincs lehetőségük visszavonni. John Roberts főbíró is felhívta a figyelmet arra, hogy a testületük nem egy törvényhozói szerv; azt, hogy az azonos neműek házassága jó ötlet vagy sem, nem a legfelsőbb bíróság kompetenciája eldönteni. Ők csupán megállapíthatják az Alkotmány tükrében, hogy mi a törvény, nem mondhatják ki erővel, hogy minek kellene lennie.
Antonin Scalia, az egyik konzervatív legfelsőbb bíra feltette a kérdést: hol vannak a protestáns keresztények a legfelsőbb bíróságban? Négy katolikus és három zsidó mellett ateisták alkotják a testületet, amelyben jelenleg egy protestáns keresztény sem foglal helyet, holott az USA lakosságának 40 százaléka protestáns, akiknek nagy része evangéliuminak vallja magát. Érdekes azt is látni, hogy a Ronald Reagan által beiktatott Anthony Kennedy a melegházasság oldalára állt, mintegy elbillentve a mérleg nyelvét a kérdésben. Griffioen azt a következtetést vonta le, hogy a republikánusok hatalomra kerülve jobban hajlanak a kompromisszumokra a minél szélesebb körű elfogadottság érdekében, még akkor is, ha erre a hatalmi viszonyok alapján nem szorulnak rá. Ezzel szemben Obama elnök nagyon nyílt és határozott irányelveket képvisel, és akár a zsarolástól sem riad vissza az ellenfelei háttérbe szorítása érdekében.
Griffioen és Benny Elon több nonprofit szervezet létrehozásán is dolgoztak. Némelyiknél a (normál esetben három hónapig tartó) engedélyezési folyamat három évvel később fejeződött be. Később az országos adóügyi vizsgálat nyomán fény derült az Obama-adminisztráció és az adóhivatal vezetői közötti kétes együttműködésre, amelynek során jobboldali, főként Izrael-párti csoportok vagy például a Tea Party működését igyekezték ellehetetleníteni. Bob Menendez demokrata szenátor nyíltan felszólalt az iráni megállapodás ellen, amelynek pontjai, elmondása szerint, „egyenesen Teheránból származnak”. Válaszul az igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított ellene a következő héten. Obama piszkos politikai játszmát űz. Griffioen elmondása szerint az egyetlen járható út, hogy a következő választásokon a hatalomban lévőket olyan személyekre cseréljék, akiknek az előzetes ígéreteivel egyetértenek, és akik várhatóan ezek alapján fognak cselekedni is. A republikánus táborból Ted Cruz mind vezetői tapasztalat, mind anyagi és politikai háttérbázis tekintetében ígéretes jelölt lehet a keresztények számára (Griffioen a hitéről szinte semmit sem nyilatkozó Donald Trumpot és az egészen baloldali politikájú Jeb Busht értékrendi alapon nem tartja jó választásnak), míg demokrata oldalról a botrányos politikai előéletű Hillary Clinton vagy az Obamánál is baloldalibb Bernie Sanders tovább mélyíthetné a kialakult válságokat.
A melegházassággal kapcsolatban meghozott döntés hatással van a vallásszabadságra is. Az Obama-adminiszráció egyik ügyvédje nyíltan elismerte: készülnek arra, hogy komoly vizsgálatokat indítsanak azok ellen, akik a hitükre hivatkozva felszólalnak a melegházasság ellen. Ez lelkipásztorokat és keresztény vállalkozókat, illetve hivatalnokokat egyaránt érint. A legmegdöbbentőbb, hogy mindez az Egyesült Államokban történik, „a szabadság hazájában”, amely a szabad vallásgyakorlás alapjaira épült. Most ezt a feje tetejére állították. Még a baloldaliként számon tartott Associated Press (AP) kutatása szerint is 56 százalék azoknak az aránya, akik szerint sokkal fontosabb lenne, hogy a kormány a vallásszabadság jogát védelmezze, mint a melegjogokat; az amerikaiaknak csupán 39 százaléka értett egyet a Legfelsőbb Bíróság döntésével. Sajnos igen valószínű, hogy az új irányvonalat elutasító polgárok rágalmazások céltáblái lesznek, és megbízható törvényes védelemre sem számíthatnak többé.
A melegjogi mozgalom a nyolcvanas években kezdett harcolni az azonos neműek házasodási jogáért. Ekkor még az ügyért lelkesedő újságírók is csak 2030-40-re prognosztizálták, hogy Amerikában törvényes lesz az azonos neműek házassága. A gyors előretörést az is magyarázza, hogy az amerikaiak nagy többsége nincs tisztában az első és a többedik generációs alapjogok közti különbségekkel; gyakran egy kalap alá veszik a vallás- és szólásszabadságot a melegjogokkal. Másrészt az állami oktatást már az általános iskolákban is áthatja a relativizmus szelleme; az ajtókon „Ami neked igaz, nem biztos, hogy számomra is az” feliratok állnak. A homoszexualitás óvodás kortól való megismertetése oda vezet, hogy a gyerekek tizennégy éves korukra már azt is megtanulják, hogy hogyan kapcsolódjanak bele ezekbe a folyamatokba.
Politikai és kulturális apátia
A szülők kerülik a személyes nevelés felelősségét; a keresztények is a gyülekezettől és a bibliaoktatóktól várják, hogy megtanítsák gyerekeiknek, „amit tudniuk kell”. Mindezek miatt a legtöbb keresztény hátterű fiatal felnőtt még stabil istenhittel sem rendelkezik; szilárd értékrenddel, ütőképes érvekkel és társadalmi felelősségtudattal még kevésbé. Ez a fiatal generáció vagy elmegy szavazni, vagy nem, de még ha el is megy, nem feltétlenül dönt tudatosan. Elképesztően sokan szavaztak közülük Obama elnökre nemcsak 2008-ban, hanem másodízben is, pedig akkor már pontosan tudhatták, mire számíthatnak tőle. Egészen döbbenetesek az adatok: az USA-ban élő szavazóképes keresztény állampolgároknak csupán az 50 százaléka van regisztrálva, és a bejegyzett tábor fele (tehát összességében a keresztény szavazópolgárok háromnegyede) nem él szavazati jogával. 2012-ben Mitt Romney a 2008-as választáson indult John McCainnél három millióval kevesebb szavazatot kapott, rá pedig kettő millióval kevesebben voksoltak, mint az ifj. George W. Bushra 2004-ben. Mi okozza ezt a politikai és kulturális apátiát? A legfelsőbb bíróság döntése után sem láttunk tiltakozó tömegeket, holott az aktuálpolitikai folyamatok hatását már most is egyre többen a saját bőrükön érezhetik. Az 1980-as években volt három komoly keresztény vezető Amerikában: James Kennedy, Jerry Falwell és Pat Robertson. Ők nem féltek felemelni a hangjukat, kötelességüknek érezték, hogy érvényesítsék jogaikat a politikai folyamatokban, és keresztények millióit voltak képesek mobilizálni. Tulajdonképpen Ronald Reagan elsöprő győzelmének és újraválasztásának is ez vetett alapot, majd az idősebb George Bush is ezt a hullámot lovagolta meg első megválasztásakor. Ez az aktivitás később elkezdett lanyhulni, így juthatott elnökségre Bill Clinton. Az ifjabb George W. Bush idején volt egy újabb fellángolás az evangéliumiak részéről, de ez már érezhetően enyhébb volt, és az elnökből való kiábrándulás is csak rontott a helyzeten.
A keresztények elvesztették az erejüket, sokan csak beletörődő módon siránkoznak a kulturális romlás miatt. A helyreállítást tudatosan kellene felépíteni: a családokban elkezdeni, folytatni a gyülekezetekben, majd hatni a társadalomra. Griffioen bevallja: szerinte valóságos változást csak egy nagy szellemi ébredés tudna előidézni.
Izrael és az egyház
Izrael ügye napjainkban egyre inkább két táborra osztja a keresztényeket: kialakul az Izraelt mind intenzívebben támogató, ügyüket jobban megértő és felkaroló gyülekezetek köre, míg a másik oldal mintha tartana Izraeltől: kerülik még az említését is, ami végül tudatlansághoz, akár Izrael-ellenességhez is vezet. Az USA-ban és Nyugat-Európában megfigyelhető, hogy egyre nagyobb hangsúly helyeződik a szociális igazságosságra. Többen könnyebben veszik rá magukat a kenyérosztásra, mint az evangélium hirdetésére. Elkezdik először szolidaritásukat kifejezni a palesztin keresztények iránt, majd támogatják őket politikailag, mígnem ott találják magukat, hogy a Palesztin Hatóság terrortámadásai fölött szemet hunynak, Izrael részéről viszont elítélendő agresszióról és csecsemőgyilkosságokról beszélnek. Furcsa csavar, hogy a Palesztin Hatóság uralta területeken élő palesztin keresztényeknek különösen nyomorúságos a helyzetük, az ő kiáltásuk sokszor mégsem talál halló fülekre ezen körökben. Az episzkopális egyház 2012 júliusában elfogadott egy határozatot a kétállami megoldásról. Az amerikai presbiteriánus egyház számos esetben bojkottálta az izraeli cégeket. Sajnos sokszor pünkösdiek is beállnak a sorba: a Karizmatikusok és pünkösdiek az igazságért és békéért mozgalomhoz köthető Betlehem kicsi városa című film azt ecseteli, hogy mennyire elszigeteli az izraeli biztonsági kerítés az ott lakó palesztinokat. A filmet az Oral Roberts Egyetemen is többször levetítették. A kétségbeejtő tendencián a zavaros teológiai tanítások sem segítenek: az Új apostoli mozgalom hívei azt vallják, hogy a keresztényeknek már most uralniuk kell a világot a befolyás hét szféráján (például üzleti élet, kultúra, pénzügyek… stb.) keresztül, és az ő kötelességük Izrael felé is közvetíteni az üdvösséget, amivel felgyorsítják a végidők eseményeit. Ezt Izraelben érthető módon nem fogadják örömmel, ami általában árt a keresztény–izraeli kapcsolatoknak.
Az igazi keresztények Izrael bibliai módon történő tényleges támogatásával olyan kézzelfogható intézkedésekkel szemben tudnak eredményesen fellépni, mint például az Izrael elleni bojkottmozgalom (BDS). Az Izrael Szövetségesei Alapítványnak az elmúlt tizennyolc hónapban furfangos módon sikerült keresztülvinnie egy olyan törvénytervezetet Amerikában, amely ott gyakorlatilag kihúzta a BDS-mozgalom méregfogát. A származási ország szerinti diszkrimináció elleni törvénytervezetben csak a partnerországok közé van elbújtatva Izrael neve, így a törvény elfogadásáig egyetlen anticionistának sem tűnt fel a tervezet valós célja. Ez alapján most lényegében bármely olyan céggel, amit Amerika Izraellel szembeni közvetlen vagy közvetett bojkotton kap, meg kell szakítania a szerződéses viszonyt. Ez valóságos áttörést hozott, ahogy több államban (például Panamában) sikerült meggyőzni a politikai vezetőket arról – részben a fenti törvényre hivatkozva –, hogy a palesztin állam egyoldalú elismerése politikailag és gazdaságilag egyaránt káros volna a nemzetüknek. Európában egyre erősebbek a baloldali és szélsőséges iszlamista eszmék. Sajnos a Vatikán azzal, hogy egyoldalúan elismerte a palesztin államot, lényegében egy vallásos áldást mondott az ügyükre, míg Izraelt arcul csapta. Érdemes volna felismerni végre: Izraelnek még a nemzetközi jog alapján is, a Bibliában írottak szerint pedig elvitathatatlanul joga van az Ígéret földjéhez. Ezzel szemben a forrongó Közel-Keleten egy palesztin állam létrehozása sem az amerikai demokraták, sem az arab államok körében nem egyértelműen támogatott javaslat, sőt… Griffioen szerint tudatos politikai aktivitás, a döntéshozatalban részt vevő szövetségesekkel való együtt működés és alulról jövő, széles körű kezdeményezések által (lásd az iszlám térnyerésével szemben kiálló nyugat-európai szélsőjobboldali pártokat) ebben a kérdésben is lehetnek áttörések. „Isten nem úgy működik, hogy a kezünkbe nyom egy ásót, majd azt kéri, hogy imádkozzunk egy árokért – mi megteszünk mindent, és az Úrtól várjuk az eredményt.” (Dinai Fanni)