Korrajz
Mario, a varázsló az osztályfőnököm
Kötelező relaxáció az iskolákban
A tornaórák keretében kötelező relaxációt, autogén tréninget szándékoznak bevezetni az állami iskolákban. Sok szakember szerint ez pszichológiailag is veszélyes, valamint súlyosan sértheti a gyermekek és családjaik lelkiismereti és vallásszabadságát. A Biblia ösztönzi a természetes elmélkedést, pihenést, nyugalmat, csendet, de mélységesen elítéli az okkult pszichotechnikákat. Hol a határ a kettő között? Összeállításunkban a rendelkezést kritikusan fogadó pszichológus, jogász, teológus szakemberek véleményéből szemezgettünk.
Mikor te bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek utálatosságai szerint. Ne találtassék teközötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző. Mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened teelőled. Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. Mert ezek a nemzetek, akiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened. (5Móz 18:9–14)
Vigyázz magadra, hogy őket követvén tőrbe ne essél, miután már kivesztek előled; és ne tudakozzál az ő isteneik felől, mondván: miképpen tisztelik e nemzetek az ő isteneiket? Én is akképpen cselekszem. Ne cselekedjél így az Úrral, a te Isteneddel, mert mindazt az utálatosságot, amit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel… (5Móz 12:30–31)
Stresszkezelés az iskolában
Kulifai Mónika, tanácsadó szakpszichológus
Vissza-visszatérő kérdés szülők, pedagógusok részéről: kinek milyen lehetősége és felelőssége van a gyermekek oktatásában, nevelésében?
Kisiskolás koruktól fogva egyre több órát töltenek szüleiktől távol, családon kívüli felnőttek tekintélye alatt a gyermekek. Minden élethelyzetben, az intézményes oktatás alatt is, folyamatosan „tanulnak”a diákok, nemcsak szaktárgyakat, hanem önmagukról, az emberekkel való kapcsolatokról, így alakul a jellemük. Az életben való sikerességet 80 százalékban meghatározó érzelmi és kapcsolati intelligencia tényezői között szerepel az egészséges önismeret, önértékelés, frusztrációtűrés képessége, érett konfliktuskezelési készségek.
A Diákrelax program célkitűzései, a kiegyensúlyozottság, stabilitás, az egészségtudatosság kialakítása gyermekeinkben, a feszültség, túlterheltség kezelése, nagyobb önismeret, kreativitás felszabadítása, a jobb hozzáférés a tehetségükhöz – nemes és fontos célok. A program összeállítói a vegetatív idegrendszer (huszonhétszeres!) túlterhelésének elviselésére kínálnak eszközöket, hogy a diákok megtanuljanak saját egészségükről gondoskodni. (Köznevelés online 2012. 11. 22.) Sok-sok szempont, módszer átgondolható az egészségmegóvás, -védelem, stresszkezelés témájában – nagyon aktuális, fontos kérdések ezek. A Diákrelax által kínált program az iskola keretein belül alkalmazna erre a célra gyorstalpaló tanfolyamokon kiképzett tanárokat, ráadásul terápiás helyzetekben alkalmazott módszereket a már létrejött stresszállapotok, feszültségek kezelésére.
Ezzel kapcsolatban felelős szülőként és huszonöt éve tanácsadó szakpszichológus szakemberként sok kérdés merül fel bennem. Az egészségtudatosság kialakításában miért a már létrejött stresszállapotok kezelésére irányul a figyelem? Miért olyan módszereket javasolnak, melyeknek az igényes alkalmazásához alaposan, minimum öt év alatt kiképzett, először szupervízió (ellenőrzés) alatt dolgozó szakemberek szükségesek, miközben a programban részt vevő pedagógusok mindössze hatvanórás képzést kapnak?
Hogyan képzeljük el azt a helyzetet a diák szemszögéből, mikor egy pedagógus megnyugtató, biztonságot sugalló hangon relaxáltatja a diákot majd egy-két óra múlva felelteti, értékeli, esetleg a magatartását szankcionálja annak a személynek?
A kínált módszerek – autogén tréning, progresszív relaxáció, meditáció – módosult tudatállapotot hoznak létre még alapfokon is. Ez az indukált (nem spontán, mint az elalvás előtti vagy az érdeklődésünket különösen felkeltő, szabadon választott témákra irányuló beszűkült figyelem, vagy éppen szabadon lebegő figyelem), módosult tudatállapot egy szuggesztióra nyitottabb állapotba vezeti a gyerekeket (is). Olyan élményeket élnek át saját bensőjükben, amelynek feldolgozásához segítségre lehet szükség, mert nem véletlenül „rejtett” témák, élmények ezek a tudatunk előtt. Ki fog ebben segíteni? Hogy kezelik ezt a szintén képzetlen osztálytársak?
Az ideológiáktól mentes „nem keleti, nem keresztény” módszerek alkalmazása során a médiában illusztrációként bejátszott órarészletben miért mondja a vezető tanár, hogy most „kozmikus energiát adok át nektek”? (RTL Klub Esti Híradó 2013. 04. 11.)
Miért nem olyan módszereken dolgoznak, amelyek a pedagógusképzésbe olyan elemeket is beépítenek, melyek segítik a felfedező tanulás örömét megőrizni (a kisiskolások kezdeti motiváltsága néhány hónap alatt elpárolog), hogy ne legyenek nehezen kezelhető stresszeik, „debilizáló” szorongásaik, az iskolában generálódó pszichoszomatikus tüneteik?
Jó lenne olyan atmoszférát teremteni az iskolában, ahol a diákok aktív részesei, kreatív alakítói, nem passzív túlélői az ott eltöltött óráknak. Ha a visszajelzések építő tartalmúak a diákok munkáját, személyét érintően, ez erősíti az önismeretet, önbecsülést, önértékelést, motivációt, a biztonságérzetet. Optimális esetben a kihívások izgalma (stressze) nem rombol, hanem inspirál. Lehet megküzdési stratégiákat tanítani, kulturált önérvényesítést és építő segítőkészséget, empátiát, így nem lesz elmagányosodott, perifériára szorult, szorongó diák.
A Diákrelax által kínált módszerek sikeres elsajátításának feltétele a diák részéről a bizalom, a motiváltság és az aktivitás. Hogyan lehet kötelezni erre valakit? Lehet-e kötelezni arra egy szülőt, hogy a gyermeke lelkét „ilyen mélységben” bízza egy pedagógusra?
Célzottabb, és az oktatási kereteknek megfelelőbb lenne olyan életvezetés, időbeosztás, erővel való gazdálkodás, hatékony munkamód, kudarckezelés (esély a tanulásra!), együttműködés, indulati kontroll menedzselése a természetes iskolai munka során a diákoknál, ami azt a bizonyos 80 százalékot jelentő érzelmi, kapcsolati intelligenciát erősítené.
Hogyan lehetne a pedagógusoknak segíteni az optimális atmoszférateremtés eszközeinek elsajátításában, hogy a személyiségfejlődésnek ezekben a rendkívül fontos szakaszaiban (amikor eldől, hogy teljesítményszeretet, alkotási vágy vagy csökkentértékűség; egészséges identitástudat vagy identitásdiffúzió állapota lesz-e a „kimenet” a korszak végén) preventív, igazi segítséget kapjanak az érintettek?
Az iskolai relaxáció veszélyei és kérdései
Huller Ervin, klinikai pszichológus
Egy módszer bevezetését megelőzően elsőként szükségszerű a szituáció és a szituációs szükségletek, problémaháttér feltérképezése a megfelelő módszer kiválasztására. A területi, regionális különbségek ismeretében felmerül, hogy a szükségletek nem azonosak. Életmód, szociális lehetőségek, de még a vitális szükségletek kielégítettsége vagy hiánya tekintetében is alapvető eltérések állnak fenn. Mindez eltérő reakciót ad az alkalmazott technikára. Feltételezem, hogy egy olyan széles és egymástól nagyban különböző alcsoportokat alkotó társadalmi réteg esetén, mint a magyarországi iskolások, a szakma nem rendelkezik gyakorlati tapasztalatokkal a módszer alkalmazhatóságát illetően, mivel a tapasztalatok inkább a jobban iskolázott rétegekkel, és alapvetően felnőttekkel kapcsolatosak. Nincs hivatkozás külföldi, hasonló jellegű alkalmazások tapasztalataira sem.
A gyakorlati alkalmazás során a meditáció kifejezés értelmezésében az eltérő szemléletmódok, pszichológiai, kulturális, világnézeti elemek stb. érvényesülése is meghatározó lehet. Egymástól távolabbi, esetleg egyéni szemléleti begyökerezettségek felbukkanásának sokfélesége, szélsőségek megjelenése is várható, így egy adott iskolában alkalmazott módszer közelebbről nem minden elemében és járulékában beazonosítható. Az oktatási tervben meghatározott időtartam (1–12. évfolyamig) a technika alkalmazásában messze túlmegy a meditáció egyszerű bemutatásán vagy megismertetésén, az alkalmazott technika elemeinek, szakaszainak, szintjeinek (magasabb fokainak?) stb. ismertetését indokolná, ami azonban nem ismert.
A meditációs technikákról, más pszichoterápiás eljárásként is begyökerezett eljárásokkal összehasonlítva, nehéz azt mondani, hogy mentesek világnézeti ideológiák legalább kulturális hatásaitól. Ezekhez kötik például azok a szimbólumelemek és -rendszerek, amelyeknek anyagával dolgoznak. Hazánkban ennek az irányzatnak erőteljes jungiánus gyökerei vannak, és így jelentős a pszichológiai-világnézeti-kulturális meghatározottság, szemben az elköteleződés tekintetében nyíltabb és e téren több nyitott lehetőséget megengedő technikákkal, még akkor is, ha a vallás a pszichológiában nem mint szellemi tényező van jelen. Például a határozott keresztény világnézettel rendelkezők számára a jungiánus háttér kifejezett ellenkezést hívhat elő, szemben más pszichológiai módszerekkel.
A pszichológiai vagy pszichológiai eszköztárral dolgozó módszerek kivétel nélkül a módszerben részt vevők szándékával és egyetértésével alkalmazhatók. Az egyén személyes kompetenciája, hogy valamely módszer rá gyakorolt hatásait (pszichológiai állapotát) felmérje, kedvező vagy kedvezőtlen vonatkozásait értékelje, erre reagáljon: a részvétel szándékát visszautasíthatja, módosíthatja, ki is léphet a folyamatból. A kötelező jelleg, a tantervben meghatározott rendkívül hosszú időtartamú, kulturálisan is távolabbi, a társadalom felfogásával előzőleg nem egyeztetett, akár teljesen szokatlannak mondható és ellenérzéseket kiváltó technika életforma jellegű beépítése az emberek mindennapi életébe rövidebb periódusra is nehezen elképzelhető.
Egy pszichológiai módszer elemi vonása, hogy egy személlyel (egyéni foglalkozás) vagy csoportos helyzetben zajlik. A csoportos pszichológiai helyzetekben felmerülő érzelmi emlékek, életesemények, személyes kapcsolatok stb. a személyes, akár rejtett érzelmi terekből a csoport számára is megismert adatokká válhatnak, válnak. Ez természetes, és a közvetlenül terápiás vagy önismereti célból felállított csoportokban ez maga az eszköz. Ugyanakkor a terápiás jellegű technika alkalmazása kérdéseket vet fel minden olyan esetben, ahol a közösség – eredeti formációja szerint – nem valamely lélektani munka céljából jött létre, hanem eredetileg más, oktatási feladatok betöltésére.
A meditációs technika során felmerülő élményanyag kezelésének felelőssége a média közlései alapján egyes tanárokban is aggályokat vetett fel. Bizonyos pszichés zavarok esetén ellenjavallott alkalmazása, vagy speciális figyelmet igényel. Ha tanárok végzik, fel vannak-e készülve a nem várt pszichológiai reakciókra, ezek kezelésére?
Alapvető mérlegelési szempont az osztálytársak felkészültsége, érettsége és befogadóképessége a csoport valamennyi (minden egyes) résztvevő tagja felé, az egyén esetlegesen felmerülő, szokatlan élményeinek elfogadásával együtt. Nem beszélve az esetleges traumák emlékeinek felszínre emelkedéséről. E szempont szerint a mérlegelés tárgya az osztályközösség – a maga számos, már fennálló lehetséges közösségi problémájával –, emellett maga a tantestület, az iskolai szervezet és természetesen a tanár személye is, aki a saját élményű kiképzést követően egyebek közt esetleg mélyebb pszichológiai tapasztalatok nélkül lesz részese a folyamatnak, és akivel kapcsolatban a részvételre vonatkozó személyes szabadság fenti kérdései ugyanúgy érvényesek lesznek.
Egy iskolai közösségtől, különösen a mindennapitól fokozottan eltérő élmények megjelenése esetén, nem várható olyan fokú diszkréció, amilyet a személyek egyéni érdeke egy speciális helyzetben vagy önmagában megkíván. Kérdés továbbá, hogy az esetlegesen nyílt színre kerülő személyes adatok miként nyernek védelmet az oktatási intézmény tagolódásának különféle szintjein. (Értsd diákok, tanárok, vezetők, szülők stb. között.) Pszichológusok számára ismert, hogy a nem egészségügyi szervezeten belüli pszichológiai munka a szakmai határaik megtartása szempontjából (információáramlás, diszkréció) mindig nagyobb kihívást jelent, mint ugyanez egészségügyi intézményben vagy önállóan vezetett rendelőjükben.
Mi tesz jót gyermekeinknek?
Pál Melinda, neuropszichológus, iskolapszichológus
A lazító, relaxációs módszerek három nagyobb csoportját ismerjük: a szenzoros lazítómódszerek közé tartoznak a különböző, testre irányuló lazító módszerek, a Jacobson-féle progresszív izomrelaxáció, légzéslazítók, mozgással egybekötött relaxációk. Ezek nagy részben a testünk természetes működésével összhangban sajátíthatóak el, elsődlegesen nem a tudatmódosítás a céljuk, hanem a test pihentető ellazítása. A Jacobson-féle progresszív izomrelaxáció például egy egyszerű elven alapszik. Akaratlagosan megtanuljuk megfeszíteni, majd elengedni izmainkat. Ezzel képessé válunk felismerni stresszhelyzetben az izomfeszültséget, és tudatosan hatni tudunk ellene egy-két célzott gyakorlattal. Könnyen, gyorsan, rövid idő alatt megtanulható, és hatékonyan alkalmazható.
Az imaginatív technikák képezik a következő csoportot: ezek külső és belső képekkel dolgoznak, ilyenek a fantáziautazások, szimbólumterápia, különböző vizualizációs módszerek. Itt már egyáltalán nem látható át, hogy milyen területekre tévedhet az ember. A szimbólumterápiának például a pszichés problémák mélylélektani feltárása és feldolgozása, valamint a megváltozott tudatállapot létrehozása a célja. Ez csak bizalmi alapon, kontrollált körülmények között, erre specializálódott szakemberek vezetése alatt történhet. Nagymértékben befolyásolja a módszer sikerét a terapeuta személyisége, felkészültsége, világnézete, és az a tény, hogy ő maga hogyan bánik a szimbolikus képekkel.
A harmadik csoport a kognitív relaxációs módszerek csoportja, amelyhez a meditáció, a jóga és a Schultz -féle autogén tréning is tartozik. Ezek a módszerek több mélységi szinten próbálják a tudatállapotot befolyásolni távol-keleti vallások technikái által. Az autogén tréning pedig például egyfajta önhipnózist alkalmaz, és a vegetatív idegrendszer működését próbálja befolyásolni.
A stresszkutatás eleinte kizárólag a felnőttekre koncentrált, az utóbbi időben már vannak empirikus kutatási eredmények, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy gyerekek és ifjak is olyan mértékű terhelésnek vannak kitéve, amely már ebben a korban károsan befolyásolhatja az egészséget. A leggyakrabban előforduló stressztünetek gyermekkorban, amelyet maguk a gyermekek is azonosítani tudnak: az álmatlanság, a kimerültség és az étvágytalanság. A tanulmányokból az is kiderül, hogy három területet neveznek meg a gyerekek, ami a leginkább leterheli őket: a családi problémák (veszekedés, ordítozás, válás), az iskola, amely a teljesítményorientáció miatt a legnagyobb félelmekkel társul a gyermekek lelkében, az iskolai kezeletlen, fel nem dolgozott konfliktusok, és akármilyen fonákul hangzik: a szabadidő (a sok időpont, beosztott időkeret, kevés tényleges szabadidő, az „elektromos dobozok” előtt eltöltött idő). Ezért fontos az iskolában is az egészségre nevelés, stresszkezelő stratégiákra való rávezetés, de ennek csak egy kicsi része a relaxáció, lazító módszerek alkalmazásának a megtanítása, melyet minden esetben egy szakemberi feltárásnak kellene megelőznie, mert nem minden gyermek reagál egyformán a stresszre – van, akinek nagyobb a terhelhetősége, érzelmileg egészséges, stabil, ő tudja spontán kezelni a stresszhelyzeteket. Van, akinek meg kell, meg lehet tanítani, van, akinek hiába akarjuk megtanítani, mert a problémák gyökere mélyen van, és van, akinek nem is szabad megtanítani, mert az egészsége még inkább károsodik: bizonyos asztmatípus esetében például a rohamok felerősödhetnek, a krónikus emésztőrendszeri betegségekben szenvedők tüneteit felerősítheti, szív- és keringési betegségekben szenvedőknek sem ajánlott, és epilepszia esetén sem tanácsos szigorú orvosi ellenőrzés nélkül.
A kutatók több olyan 6-8 hétig (enynyi idő bőven elég!) tartó tréninget fejlesztettek ki, amelyek a gyerekeket és fiatalokat megtanítják olyan stratégiákra, amelyekkel a stresszet le lehet győzni, vagy meg lehet előzni. Ezeket a fejlesztéseket is tanulmányok sorozatai követték. A kutatások során kiderült, hogy a gyerekek és fiatalkorúak másképpen viszonyulnak a stresszhez, és a legyőzésében is másképpen viselkednek, mint a felnőttek. Könnyebben elsajátítják például (különösen kiskorban) a stratégiákat, mert még formálhatóak, nincsenek előítéleteik, és stabilabb az egészségtudatuk. Ez azért is fontos felismerés, mert tudjuk, hogy a stressz sikeres legyőzése elsősorban attól a rugalmasságtól függ, amellyel képesek vagyunk a lehető leggyorsabban különböző helyzetek különböző követelményeihez adekvátan alkalmazkodni. Lényeges szempont, hogy a gyerekek törekszenek a problémamegoldásra, ebben gyakran akadályozza őket az ismeret vagy tapasztalat hiánya, viszont sokkal könnyebben fordulnak segítségért, mint a felnőttek. Érdekes eredmény ezekben a kutatásokban az általános hiedelemmel szemben, hogy a gyerekek esetében a relaxációs módszereknek, mint az autogén tréning vagy a Jacobson-féle progresszív izomrelaxáció, nincs mérvadó hatása. Ugyanúgy hat rájuk, mint amikor egy történetet vagy mesét olvasnak fel nekik. Az eredmények azt is megmutatták, hogy a gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy a stresszt felismerjék. A tréningprogram kezdetén erre kis mértékben voltak csak képesek, de a 6-8 hetes foglalkozás után kifejlődött ez a képességük, felismerték és meg tudták előzni vagy le tudták küzdeni a stresszt.
Meditáció, relaxáció és autogén tréning
Balázs János, felnőtt- és gyermekpszichiáter
A relaxáció és az autogén tréning elsődleges célja a stresszmentesítés, illetve a pszichoszomatikus betegségek kezelése, mint magas vérnyomás, asztma, gyomorfekély. Ilyen módon van haszna az általános orvosi praxisban. A meditáció már egy kicsit más kategóriába tartozik. Nem használják a mindennapos orvosi gyakorlatban. Önkéntes alapon bizonyos képzőhelyeken tanítják, de a meditatív technikát a pszichológusok beépítik a pszichoterápiás repertoárba.
Mi a probléma ezekkel a módszerekkel? Ezek a módszerek elsősorban a felnőtt betegek stresszkezelésére használatosak, egy megállapodott, kialakult személyiségű betegnél. Maga a módszer, tehát a relaxáció, illetve a meditáció egy megváltozott tudatállapotot hoz létre. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az énhatárok fellazulnak, és az eközben keletkező fény-hang-tapintás ingerek feldolgozása megváltozik ahhoz képest, amilyen éber állapotban lett volna. Ez rendkívül veszélyes lehet egy 18 év alatti fiatalnál, de még inkább egy alsó tagozatos, 6–10 év közötti gyermeknél. A fiatal személyisége még kialakulatlan, ezért a pszichés védekező mechanizmusok nem stabilak. Ez azt jelenti, hogy a tudatalatti impulzusok kezelése, megszűrése és korrekciója szinte lehetetlen.
A kialakulatlan személyiség és a gyengébb énhatárok a nevelés szempontjából hasznosak, mert így építhet be egy gondos szülő felelősségtudatot, becsületességet és különféle erkölcsi értékeket a gyermek pszichéjébe. Ami a nevelés szempontjából hasznos, az egy ellenőrizetlen relaxációnál, de még inkább a meditációnál nagyon káros lehet. Ki mondja meg, hogy mi lesz a meditáció tárgya? Vagy ha nem mondjuk meg, és mindenki arról meditál, amiről akar, akkor ez ellenőrizhetetlen lesz, és ellenőrizhetetlen hatásokat fog okozni. Viszont ellenőrizni, kontrollálni sem szabad, mert az veszélyezteti a gondolkodás szabadságát, ami talán még rosszabb.
A legjobb és legbiztosabb, ha távol tartjuk gyermekeinket ezektől a módszerektől. Kötelezővé tenni pedig semmiképpen sem volna szabad. Mint gyermek- és felnőttpszichiáternek az a véleményem, hogy ezeknek a módszereknek nem az iskolában van a helyük.
Módosult tudatállapotok
„A normális tudatállapotunkat stabilizáló tényezők tartják fenn. Ilyen az ingerlés és az aktiváció közepes szintje, vagy a belső környezet fizikai és kémiai paramétereinek normál tartományon belüli értéke. Az indukciós technikák ezeket a tényezőket átmenetileg megváltoztatják, és egy új élménymintázatot hoznak létre.” (Általános pszichológia 3.) Módosult tudatállapot létrejöhet spontán vagy mesterségesen (indukciós technikákkal: például relaxáció, meditáció által). Létrejöttét eredményezheti a külső ingerlés megváltoztatása (túl sok vagy túl kevés inger, intenzív vagy monoton ingerek), passzív nyugalom, monoton vagy viharos mozgások, a figyelem fókuszának megváltozása (beszűkül vagy kitágul), az agyműködést befolyásoló kémiai vagy fizikai környezet. (Hosszú böjt vagy akár hosszútávfutás során is létrejöhet.) A módosult tudati állapotokban a szubjektív élmények szerkezete átmenetileg megváltozik, a koncentráció, a figyelem, az emlékezet működése megváltozhat, a gondolkodásban megnő a tudattalan folyamatok szerepe, romlik a realitás megítélése. Az ilyen állapotba kerülő emberek átmenetileg feladják a kontrollt, átadják magukat élményeiknek vagy más személy irányításának. Változások léphetnek fel az érzelmek kifejezésében, intenzív érzelmek jelenhetnek meg az extázistól az erős félelemig. Megváltozhat a testkép, a test és lélek különválhat, az egyén és az univerzum közti határok feloldódhatnak, esetleg érzékcsalódások, szinesztéziák jöhetnek létre. A gondolkodás, megértés területén is változások állhatnak be.
Egyes ilyen állapotok lehetnek hasznosak. Világossá válhatnak összefüggések, mélyebb értelmet nyerhetnek a dolgok. Növekedhet az önismeret, segíthetik a személyiség érését, integrációját. A módosult tudatállapot alapfeltétele lehet kiváló alkotómunkának is (beszűkült, fókuszált figyelem), de jelenthet kontrollvesztett, kiszolgáltatott állapotot is, ha valaki a problémái megoldása helyett menekül ebbe az állapotba.
A kérdés az, ki, hogyan és miért kerül ilyen állapotba?
Az autogén tréning és Schultz tevékenysége
Dornai Erika, szociálpszichológus, társadalomkutató
Freud, Jung és Schultz – a 20. század első felében praktizáló pszichiáterek – pácienseik fizikai tünetekkel járó pszichés betegségeinek (például hisztéria, migrén, depresszió, pánikbetegség stb.) kezelésére különféle pszichoterápiás módszereket (Freud: hipnózis, pszichoanalízis; Jung: analitikus pszichológia; Schultz: autogén tréning) kezdtek alkalmazni.
Johannes Heinrich Schultz (1884– 1970) dolgozta ki a számos technikát magában foglaló úgynevezett autogén tréninget. 1936-tól 1945-ig Schultz a Göring Intézet igazgatóhelyetteseként dolgozott. 1926-ban publikálta hipnózis- és sajátélmény-kutatásokon alapuló – eredetileg Autogén szervi gyakorlatok címen megjelenő – írását.
A módszer csak 1928-ban kapta ma ismert nevét. Az autogén tréningben Shultz a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer harmonizálásával és különféle gondolati vizualizációk segítségével vezette be pácienseit a mély relaxációba. Mai pszichiáterek a módszert ellenjavalltnak tartják szívbetegek és pszichiátriai problémáktól szenvedők számára.
Brunner és munkatársai (2008) szerint – akadémiai publikációi és önéletrajza figyelembe vételével – Schultz a nemzeti szocializmus uralma idején végzett tevékenységének szörnyűségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nyíltan támogatta a kötelező sterilizációt éppúgy, mint az általa „értéktelennek” minősített életek megsemmisítését. Kifejlesztett egy diagnosztikai sémát, amellyel különbséget tett a neurotikus/gyógyítható és az örökletes/gyógyíthatatlan betegségek között. A nácik valójában ezt az osztályozást alkalmazták, ha élet és halál között akartak dönteni. A Schultz által támogatott kötelező sterilizáció, az „értéktelen” élet megsemmisítése és a homoszexuálisok bántalmazásának kutatásként való alkalmazása sérti a pszichiátria etikai alapelveit.
Schultz 1935-ben publikált A sterilizáció és a férfiak kasztrálásának pszichológiai következményei című esszéjében „Az örökölt betegségeket hordozó leszármazottak születését megakadályozó törvény” (Gesetz zur Verhütung erbkranken Nachwuchses) alapján támogatta a kötelező sterilizációt. Schultz számára ez a törvény szolgált az „új német pszichoterápia” céljának definiálására: „Abban az esetben, ha például örökletes betegségek miatti sterilizáció szükséges, intenzív pszichoterápiára van szükség a mentális katasztrófák elkerülésére. Egy személy minél neurotikusabb, annál kevésbé védi meg a fajelméletről és az emberek részéről hozott áldozatról való gondolat a személyiségének mélyében és a tudatalattijában zajló konfliktusokból származó szorongástól és depressziótól. Nagyszerű, fontos és kifizetődő orvosi kötelesség az, hogy ezeknek az embereknek felkészítő mentális és pszichoterápiai segítséget nyújtsunk annak érdekében, hogy helyesen és teljes mélységében megértsék, mi a kötelessége minden németnek az új Németországban. Ez különösen igaz azok esetében, akik sterilizáció előtt állnak, és akik már átestek a sterilizáción.
Ugyanilyen fontos és kifizetődő kötelesség nehéz esetekben, speciális pszichoterápia segítségével leszámolni mindazokkal a gátlásokkal, amelyek a neurotikus személyeket távol tartják minden nagyszerű és valóságos ügyben való aktív részvételtől” – hangsúlyozza műveiben Shultz. Szerinte a fajnemesítésre és a személy pszichoterápiás felépítésére fordított figyelem elválaszthatatlanok egymástól. 1940-ben „diagnosztikai sémájával” azt fejezte ki, hogy egyetért „az örökölt betegségeket hordozó leszármazottak születését megakadályozó törvénnyel”. Az eutanázia a náci Németországban – a becslések szerint – több mint százezer beteg és fogyatékos személy szisztematikus meggyilkolásának szépített elnevezése volt.
Schultz publikálta is „diagnosztikai sémára” tett javaslatát, amelyben elismerően nyilatkozott Alfred Hoche-ról, Az értéktelen életek megsemmisítésre bocsátása (Die Freigabe der Vernichtung lebensunwerten Lebens) című könyv egyik szerzőjéről, és még 1964-ben is „bölcs pszichiáternek” nevezte. Tehát művében Schultz 1940-től támogatta a mentálisan beteg páciensek kivégzését: „Nekem személyesen Hoche úr mellé kell állnom, ezen alapelv szerint, visszaemlékezve az értéktelen életek megsemmisítésére, abban a reményben, hogy az idegszanatóriumok hamarosan kiürülnek, és más célokra lesznek felhasználva.”
A nácizmus pusztító következményei ma már számunkra ismert történelmi tények. Nem sikerült az „üdvözítő” nordikus faj előállítása, helyette több 100 millió ember halála, 160 koncentrációs tábor létesítése, durva orvosi kísérletek, messzemenőkig kidolgozott kínzások, az emberiség elpusztítására kísérletet tevő „tudományos felfedezések” az eredménye. 1918-ban magánál Hitlernél is hisztériát diagnosztizáltak, azt követően, hogy kórházi kezelése során váratlanul egy rövid időre elveszítette látását, és hangokat hallott. Uralma idején Hitler az akaratát önszuggesztióval erősítette, és ezzel érte el az emberekre gyakorolt nagy befolyásoló erejét.
Ma az autogén tréninget több területen is alkalmazzák. Egyik ilyen aspektus az orvosi, pszichiátriai felhasználás, egy másik a pedagógiai, de megtaláljuk ezeket a módszereket a versenyszféra személyiségfejlesztő tréningjei között is. Az oktatásban a hagyományos oktatási forma mellett számos alternatív irányzat született. Például a humanisztikus pszichológiára épülő oktatás, amely a 20. század közepén adott válasz Freud pszichoanalízisére. Johannes Heinrich Schultz, az autogén tréning atyjának munkásságát Jung és Freud is aktív figyelemmel kísérte, amint az az utóbbiak levelezéséből is kiderül. A pszichoanalitikus megközelítés előszeretettel foglalkozik a szimbólumok, álmok értelmezésével. A módszert Magyarországon képviseli, és pedagógusok számára is hozzáférhetővé teszi a dr. Bagdy Emőke vezette Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület.
Bibliai stresszkezelés
Surjányi Csaba, teológus
A stresszoldásnak, illetve a lelki egyensúly megnyerésének, visszaszerzésének számos bibliai módszere létezik. Már a Teremtés rendje is tartalmazza azt az isteni bölcsességet, hogy az emberi léleknek pihenésre, felfrissülésre van szüksége földi feladatainak végzése során. Ennek megfelelően maga Isten is megpihent a hetedik napon a teremtés munkájában, és ezzel az idők végezetéig megszabta az ember számára a földön való élet egészséges ritmusát: megáldotta és megszentelte a sabbatot, ami ezáltal az Istennel való közösség ápolásának lett átadva.
Ebből rögtön azt is beláthatjuk, hogy az ember szellemi-lelki-fizikai megújulása, felfrissülése elsősorban természetfölötti csatornán, az Istennel való közösség minőségi gyakorlásán keresztül lehetséges. A természetes körülmények, módszerek hatása emellett szerény, valószínűleg tíz százalék alatti. Nem véletlenül írja Pál apostol Timóteusnak, hogy „míg a test edzése kevés haszonnal jár, az istenfélelem mindenben hasznos” (1Tim 4:8 SZPA-fordítás).
A Biblia állítása szerint az ember számára a stressz első számú okát a bűn jelenti. Egyrészt közvetlen kapcsolatba hozza az elkövetőt vele ellenséges, neki ártani szándékozó gonosz természetfölötti lényekkel (démonok, bukott angyalok), másrészt falat épít ki az őt segíteni, támogatni, védelmezni kész Istennel, továbbá angyalaival szemben. Ráadásul az emberi szellem egyik fontos fakultása, az ítélőképesség vagy lelkiismeret folyamatosan vád alatt tartja a bűnöst, aki így elviselhetetlen kínokat él át, és hosszú távon súlyos károsodásokat, akár fizikai betegségeket kénytelen elszenvedni. Dávid király is a csontjaiban, ízületeiben kínzó fájdalomról szól mindkét bűnbánó zsoltárában (32:3; 51:10), illetve életereje ellankadásáról számol be (32:4).
Ebből pedig az következik, hogy a leghatékonyabb stresszoldó módszer a megtérés, a bűnök megbánása, megvallása. Ekkor lép be, illetve áll helyre az Istenben bízó ember életében a „szabadulás öröme”, más néven üdvbizonyosság, ami a szellemi-lelki egészség első számú pillére, de a fizikai erőnlét, gyógyulás kulcsa is.
További bibliai erővételi „technikák”: az Úrba vetett bizalom, hit; az Úr öröme, más néven természetfölötti vagy kibeszélhetetlen, dicsőült öröm; Isten Igéjével való közösség: olvasás, memorizálás, hangos ismétlés (megvallás); imádkozás, melynek során gondjainkat áthelyezzük Istenre, mert neki gondja van ránk. Ezeken túl pedig a nyelveken történő ima jelenti talán az egyik leghatékonyabb módszert a láthatatlan részünk teher- és stresszmentesítése szempontjából.
A távol-keleti és egyéb, nem bibliai forrásokból vett módszerekkel kapcsolatban az egyik fő kérdés, hogy kinek vagy minek a befolyása alá akarnak bevinni; magyarán hogy a felkínált segítség vajon tényleges megoldást fog-e hozni a problémákra, vagy esetleg még nagyobb bajba viszi a kiutat rossz helyen kereső embert. Jézus leszögezi, hogy egyedül ő a „juhoknak ajtaja”, vagyis az egyetlen olyan behatolási pont az emberi sorsban és személyiségben, amelyen keresztül a természetfölötti Isten felhatalmazásával, haszonnal juthat be. Egyúttal arra is figyelmeztet, hogy mások is próbálkoznak azzal, hogy szellemi, természetfölötti befolyás alá vigyék az embereket, de ezeket tolvajoknak és rablóknak nevezi, és rámutat, hogy ezek tevékenységének eredménye nem segítségnyújtás lesz, hanem kifosztás és még nagyobb rombolás (Jn 10:7–10).
Egzisztenciális szorongás
„Az egzisztencialista pszichológiai modell a szorongás alapvető okaira mutat rá, amelyre a pszichológiának a mai napig nem sikerült meggyőző megoldást találnia. Az egzisztencialisták szerint a generalizált szorongás létezésünk korlátaiból, szabadságából és felelősségeiből fakadó egzisztenciális szorongás, általános emberi félelem. Azért szorongunk, mert felismerjük az élet végességét, a halál elkerülhetetlenségét, és tisztában vagyunk azzal is, hogy cselekedeteink és választásaink óhatatlanul mások útjában állnak és érdekeit sértik. Azt is gyanítjuk végül, hogy személyes létezésünknek a legcsekélyebb értelme és jelentése sincsen.
Az egzisztencialisták szerint azzal vagyunk képesek enyhíteni egzisztenciális gondjainkon, hogy cselekvéseinkért felelősséget vállalunk, döntéseket hozunk, értelemmel ruházzuk fel létünket, illetve elfogadjuk saját egyediségünket. Ellenkező esetben, ha megfutamodunk a konfrontáció elől, összeroppanunk. Agyonszervezett, versengő technikai civilizációnk állandó változásai, zűrzavara és feszültségei néhányunkat »nem autentikus« életvezetésre kényszerítenek: letagadjuk félelmeinket, elmegyünk választási lehetőségeink mellett, elkerüljük a felelősségvállalást, és túlbuzgón követjük a társadalom felénk támasztott követeléseit, s ez az életstílus az egzisztencialisták szerint elkerülhetetlenül generalizált és egyéb szorongásos zavarokban megnyilvánuló egzisztenciális szorongáshoz vezet.” (Comer, Ronald J.: A lélek betegségei. Pszichopatológia. Osiris, Bp., 2005., 160. o.)
Lelkiismereti szabadságot sért a kötelező iskolai relaxáció
Dr. Németh Tibor, jogász
A Nemzeti Alaptanterv (NAT) és a Nemzeti Kerettantervek (NK) a 2013 szeptemberétől induló tanévben elsőtől a tizenkettedik évfolyamig a kötelező testnevelés és sport tantárgy keretén belül előírják a tanulók részére a különböző relaxációs ismeretek elsajátítását és gyakorlatok végzését. (Relaxációs alapismeretek: belső figyelem, önkontroll, testtudat, a feszültségek feloldása. Relaxációs technikák: autogén tréning, preventív és progresszív relaxáció, „tudatos jelenlét” módszere.) Ezek az ismeretek és gyakorlatok a pszichológiai vélemények szerint nem mentesek világnézeti ideológiáktól, és befolyást gyakorolnak a gyermekek személyiségére, tudatára módosult tudatállapotok létrehozásával.
A lelkiismereti szabadság az ember alapvető joga, amely személyiségének az önállóságát, integritását hivatott védeni. Azt a jogot foglalja magában, hogy egyedi személyiségét mindenki szabadon kibontakoztathassa, és ehhez szabadon válassza meg a világnézeti meggyőződését és valamennyi alkalmazott eszközt. Az államnak ezzel kapcsolatban az lenne a kötelessége, hogy ezt a folyamatot valamennyi polgára esetében tiszteletben tartsa és minden illegális – az egyén választásától független, kötelezően előírt – beavatkozástól védelmezze. Ennek érdekében olyan jogi környezetet kell teremtenie, ahol megvan a lehetőség az egyéni mentesülésre a lelkiismereti meggyőződéssel szembenálló kötelesség alól. Vagyis az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával. Például a lelkiismereti szabadsággal ellentétes munkáltatói utasítás végrehajtását a dolgozó megtagadhatja, ez az utasításmegtagadás bírói jogvédelem alatt áll. Ezt a védelmet deklarálják nemzetközi és hazai jogszabályok. A gyermekek esetében pedig ennek az érvényre juttatása a szülők joga és kötelezettsége. Az Alaptörvény, a vonatkozó hazai jogszabályok és az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében, a NAT és az NK szabályai közé beépített kötelező relaxáció sérti a tanulók lelkiismereti szabadságát, ezért azzal szemben a szülők jogosultak tiltakozni az iskolában, ennek eredménytelensége esetén pedig az oktatási jogok biztosához fordulni.
A kerettantervi szabályozás kötelező és kizárólagos
Horváth András, iskolaigazgató
A relaxáció és az autogén tréning kötelező előírása az általános iskolák 1–4. és 5–8., valamint gimnáziumok 9–12. évfolyamaira kiadott testnevelés kerettantervekben szerepel.
A Nemzeti Alaptantervben foglaltak érvényesülését az új köznevelési-közoktatási paradigma szerint a kerettantervek biztosítják. A kerettanterveket az oktatásért felelős miniszter rendeletben adja ki, amelyek alkalmazása minden iskola számára kötelező. A kerettantervek a kötelezően tanítandó ismerettartalmak kilencven százalékát fedik le, elvenni belőlük nem lehet, eltérni tőlük tilos, csak kiegészíteni lehet őket tízszázaléknyi – az iskolák által meghatározott – ismeretanyaggal, tartalommal.
A kerettantervben előírt törzsanyag átadása, elsajátításának ellenőrzése a pedagógusok (köznevelési törvény által előírt) alapvető kötelessége. Amennyiben az iskolák nem tartják be a kerettanterv előírásait, úgynevezett szakmai jogszabálysértést követnek el. A tantervi szabályozás jelenleg érvényes jogi normáit tekintve hamis tehát a helyzet olyan interpretációja, mintha az iskolák maguk döntenének a kerettantervben meghatározott ismerettartalmak tanításáról.
A kerettanterv előírásainak a betartását a hatóságok országos szakmai ellenőrzéseken, továbbá magán- és egyházi iskoláknál a működési engedély kiadása során vizsgálják.
Az országos szakmai ellenőrzéseknek az eredménye alapján értékelik és minősítik a jövőben a pedagógusokat, az intézményvezetőket és az óvodákat, iskolákat. A szakmai ellenőrzés eredményén múlik a pedagógusok előmenetele és adott esetben akár egy iskola működésének az engedélyezése. Amennyiben a pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapítja, hogy egy intézmény működése a kerettanterv előírásait sérti, az intézményt törölni kell a hatóságoknak a nyilvántartásból, gyakorlatilag az iskolát be lehet, illetve kell zárni.
Ezért a tanszabadságot, a lelkiismereti szabadságot, a szabad intézményalapítást egyaránt mélyen érinti, mi van a kerettantervekben. A jelenlegi – az autogén tréning és a relaxáció kapcsán napirendre került – konfliktusok elkerülhetőek lennének, ha visszaállna a korábbi szabályozás, és az iskolák valóban maguk dönthetnének arról, hogy a Nemzeti Alaptantervet hogyan valósítják meg, tehát tényleges döntési szabadságuk lenne programjuk, tananyaguk meghatározásában, a Nemzeti Alaptanterv tartalmát pedig széles szakmai és társadalmi konszenzus alapján kellene kialakítani. Jelenleg a kerettanterv, vagy akár a Nemzeti Alaptanterv bármely előírásával szakmai vagy lelkiismereti okokból egyet nem értő intézmények és tantestületek előtt nehéz döntés áll: feladják meggyőződésüket, vagy nyíltan szembehelyezkednek a jogszabályi előírásokkal. Harmadik lehetőségként létrehozhatnak az iskolai dokumentumokban egy látszattantervet és egy ettől eltérő alternatív osztálytermi gyakorlatot. Tehát azt, hogy végső soron mást tanítanak, mint ami a tanterveikben le van írva. Az így létrejövő legitimációs vagy lelkiismereti deficit azonban súlyosan veszélyeztetheti mind a pedagógusok, mind az iskolák, mind az egész közoktatási rendszer integritását és hitelességét.