Páneurópa grófja

A francia elnökválasztás nyomán újra előtérbe kerültek az Európa egyesítésére vonatkozó tervek. „Macron és Merkel mindketten szenvedélyes európaiak (csakúgy, mint a német kancellár szociáldemokrata kihívója, Martin Schulz is). Putyin fenyegetései, Trump érték nélküli amerikai külpolitikája és Nagy-Britannia kicsinyessége – az újra lendületet vevő gazdasági növekedéssel együtt – különleges lehetőséget hozott létre, hogy újraélesszük Európa föderalizálásának álmát. 2017 Európa éve lehet” – írta a The New York Times vélemény rovatában „Az új Jalta és Európa újjáéledése” című írásában Roger Cohen publicista.

A lelkesedést mások is osztják, így nem csoda, ha mostanában többet hallani a nemzetek feletti „Páneurópa” eszme huszadik századi megálmodójának, Richard Coudenhove-Kalergi grófnak a nevét, aki a mozgalom másik alapítójával, Habsburg Ottó főherceggel együtt kiválasztotta a mai Európai Unió két legismertebb szimbólumát: az európai himnuszt

(Beethoven Örömódája) és az Unió tizenkét csillagból álló zászlaját (lásd keretes írásunk).

A nagy terv

Richard Coudenhove-Kalergi gróf (1894–1972) már személyében is igazi nemzetek feletti ember volt. Életét, munkásságának jelentőségét az európai egységeszme történetének egyik legismertebb magyar kutatója, a Corvinus Egyetem kutatásvezetője, Dr. Bóka Éva így méltatta: „Apja németalföldi származású nemesember (apai ágon brabanti, anyai ágon krétai származású), anyja pedig japán volt. Ő maga 1894-ben Tokióban született. Az Osztrák–Magyar Monarchiában nevelkedett fel, majd csehszlovák állampolgár lett, de sokkal inkább vallotta magát európainak. A bécsi Theresianumban tanult, ahol a soknemzetiségű állam iránti lojalitás követelménye a nemzeti sokféleség vállalásának a természetességével párosult. Coudenhove-Kalergi tehát kozmopolita európai arisztokrata volt, aki egész életében az európai föderáció létrehozásán fáradozott. Mindehhez az indíttatást és hitet az adta neki, hogy a Habsburg Monarchia föderalista átalakítását célzó tervek veresége után a közép-európai kis nemzetállamok nacionalizmusának a megfékezését és a nagyhatalmak azzal való játszmáit csak egy egész Európa területére kiterjedő föderalista szövetségi politika érvényre jutása esetén tudta elképzelni. Gróf Coudenhove-Kalergi igazi európai szellemiségű arisztokrata volt, aki az Európá­ról való közép- és nyugat-európai politikai gondolkodás szintézisét megteremtve az európai föderalizmus történetének az egyik legnagyobb gondolkodójává vált. Határozottan állást foglalt amellett, hogy a demokratikus rend­szerű nemzetállamok nemzetközi rendezőelve csak a föderalizmus lehet. Az európai föderációhoz pedig szükségesnek tartotta a demokratikus rendezőelvek azonosságán alapuló európai identitástudat kialakulását. Coudenhove-Kalergi az európai föderalista szövetségi politika olyan meghatározó alakja a két világháború között, a második világháború alatt és azt követően, akinek a munkássága alapvető fontosságú volt az Európa Tanács létrejöttében és az európai integrációs politika kibontakozásában a második világháború után.” (Az európai egységgondolat politikai eszmetörténete, 2003.)

Kalergi gróf tevékenységét nem mindenki látja ilyen pozitív színben. Az európai föderalizmus kontra nemzetállamok vitájában a szuverenitás hívei szerint az Európa-eszme mai politikai megvalósítói mind tőle merítenek: a „Kalergi-tervet” akarja megvalósítani Macron és Merkel. Sok kritikus nem áll meg itt, hanem hozzáteszi: ezt a tervet a vezető európai szabadkőműves páholyokban dolgozták ki

(Kalergi valóban a mozgalom aktív tagja volt), a zsidó milliárdos bankárok, a Rothschild- és a Wartburg-ház utasítására, akik a határok szabdalta nemzetállamok helyett egységes európai piacot akartak állítani, az európai népek helyére pedig egy „kevert etnikumú, gyökértelen lakosságot” képzeltek el.

Ez utóbbiakra nincs bizonyíték, ám ez nem akadályozza azt, hogy vírusszerűen terjedjenek az ilyen írások, videók az interneten. Coudenhove-Kalergi nevére rákeresve gyakran a legszélsőségesebb antiszemita pamfletek, összeesküvés-elméletek bukkannak fel, tetszőleges nyelven. Ahogy Soros György esetében, úgy Coudenhove-Kalergi grófról sem könnyű olyan kritikai forrást találni, ami érdemi és szalonképes lenne, pedig tevékenységében és írásaiban számos vitatható elem van. A bírálók ezért is szívesen állítják párhuzamba a két globalistát, mint például publicisztikájában Petrin László jogász: „Soros már nem a fegyverek erejével, hanem gazdasági-politikai-ideológiai súlya érvényesítésével akarja megszerezni a földrészünk fölötti befolyást. (…) Aláássa az európai határokat és értékeket, a nemzeti identitást és kultúrát, valamint a keresztény gyökereket annak érdekében, hogy ezzel elősegítse a Közel-Keletről érkező illegális muszlim bevándorlók milliói­nak Európába jutását, aminek a vége Európa kifosztása, és az európai civilizáció bukása. (…) Soros torz ideológiája Richard von Coudenhove-Kalergi először 1925-ben publikált elméletéből táplálkozik (Praktischer Idealismus, Paneuropa Verlag, Wien–Leipzig, 1925.). A teória szerint a nagy háború kirobbanásának eredendő oka az európai nemzetállamok egymással szembeni ellentéte volt. Annak érdekében, hogy erre többé ne kerülhessen sor, Európa nemzeti államait fel kell számolni, a határokat meg kell szüntetni. Továbbá arab, észak-afrikai és ázsiai néptömegek betelepítésével mélyreható népkeveredést kell elő­idézni, amelynek eredménye egy új embertípus lesz.

A hagyományos patrióta gondolkodás megszűnne, és helyébe az európai gondolkodástól idegen kozmopolita szemlélet lépne. Engedelmes, irányítható, nemzeti identitás nélküli, csak a szükségletei kielégítésével törődő fogyasztói társadalom jönne létre.” (Több, mint kampányfőpróba. Magyar Idők, 2017. április 24.)

„Lenin többet ért el, mint Krisztus”

Kalergi az idézett Praktikus idealizmus című művében – amely nem jelent meg magyarul – a demokráciát a „plutokrácia álarcának” nevezi: „Miután az emberek nem tolerálnának egy nyílt plutokráciát, a névleges hatalmat meg kell hagyni náluk, miközben a valódi hatalom a plutokraták kezében van. A monarchisztikus és a republikánus demokráciában az államférfiak marionettek csupán, és a zsinórokat a kapitalisták mozgatják: ők diktálják a politikusok politikáját, ők uralják a választópolgárok véleményét. (…) A mai pluralizmus sokkal erősebb, mint a tegnap arisztokráciája: mert nincs senki, aki az állam felett állna.”

Az önmaga érdekeit szolgáló elit kiváltságaival szemben azonban Kalergi nem a klasszikus európai értékekhez való visszatérést látja megoldásnak, hanem a társadalom radikális átalakítását, amire könyve megjelenése idején, 1925-ben a szovjet bolsevikok szolgáltattak példát: „Az orosz forradalom a történelem plutokrata korszakának a végét jelentette. Még ha Leninnel kapcsolatban lehetnek is kételyeink, árnyéka az egész huszadik századot meghatározza majd, ahogyan a francia forradalom is, bukása ellenére, meghatározta a tizenkilencedik századot. A feudalizmus és abszolutizmus soha nem adta volna fel önként a helyét a kontinentális Európában, mindaddig, míg a forradalom végzett a királlyal és a nemességgel. Így a bolsevik forradalom jelentette Damoklész kardja gyorsabban megolvasztja a plutokraták szívét, és könnyebben elérhetővé teszi a társadalmi követelések megvalósítását, mint Krisztus evangéliuma kétezer éven keresztül.” – írja Kalergi könyvének nyolcadik fejezetében.

Az állam és a nemzet szétválasztása

Milyen volt a Kalergi által megálmodott Páneurópa? A mozgalom 1923-ban megjelent programadó nyilatkozata szerint, miután Európát kívülről és belülről is súlyos válság fenyegeti, ezért az egyetlen megoldás az, ha politikai és gazdasági föderációvá alakul. Külső ellenségként a két nagyhatalmat, a bolsevik Szovjet-Oroszországot és az egyre inkább birodalomként fellépő Egyesült Államokat látta, míg a legveszélyesebb belső ellenség Kalergi számára a nacionalizmus, ami a földrész széttagolódásához és folyamatos területi, etnikai viszályokhoz vezet. Az első világháború példája nyomán úgy látta, hogy csak akkor kerülhető el egy újabb európai háború, ha a kontinens integrálódik. Ezt végül Európa nem tudta elkerülni, 15 évvel a pán­európai mozgalom zászlóbontása után kitört a második világháború, amelynek hat véres éve után Kalergi víziója még vonzóbb lett számos politikus és értelmiségi számára.

Bóka Éva így foglalja össze a Páneurópa-terv nemzetekre vonatkozó javaslatait: „A területi vitákat és a határrevíziók kérdését konfliktusok nélkül, az egyesült Európa keretei között kell megoldani. A térség belső stabilitását a tolerancia elvén alapuló általános és mindenkire kötelező érvényű kisebbségvédelem szolgálná. Ki kell alakulnia a páneurópai szolidaritásérzésnek, az európai identitástudatnak, amely megkoronázná és kiegészítené a nemzeti érzést. Tehát az egyes embernek a saját népéhez fűződő identitástudaton felül ki kell alakítania magában egy európai identitástudatot is. Az európai partikularizmus és annak életben tartói – a nacionalizmus, az előítéletek, a nemzeti sztereotípiák – csak így győzhetők le. E szellemben szorgalmazza a német-francia megbékélést is.”

A közel 100 éve megfogalmazott program érveit ma is gyakran hallani: a nyugati nemzetállamok kora lejárt, azok már csak a fejlődés és az emberi szabadságjogok kiterjesztésének akadályai. Kalergi szerint a „demokratikus-jogállami normák kialakításának nem feltétele az önálló nemzetállam. (…) A sok nép által lakott európai társadalomfejlődés igazi útja a föderatív államszervezési hagyományok folytatása, mert így érvényesülhet a szabad társulás elve. A közös demokratikus jogállami normák alapján szerveződő nemzetek a népek szabad kulturális társulásai lesznek. Az európai föderáció pedig egység lesz a sokféleségben. Véleménye szerint a demokratikus jogállamiság térnyerésével megszűnik majd a nemzetállam kultúrát és politikát egyesítő, s ezáltal a nacionalizmus ideológiáját kitermelő jelensége. A nemzet kulturális jelenséggé (oktatási közösséggé) fog válni, mely mindenekelőtt az eltérő nyelvben fog kifejeződni. Az állam és nemzet szétválasztása – az állam és egyház szétválasztásához hasonlóan – elő fogja segíteni Páneurópa megvalósítását. Mindez ugyanis az európai nemzetállamokat (a nyugatiakat is) a föderatív elv felélesztése irányába fogja elmozdítani a nemzetállami egyesítő téveszme helyett. Coudenhove-Kalergi szerint a sovinizmus útvesztőiből a nemzeti kultúrák európaizálása, a közös európai identitástudat kialakítása az egyetlen kiút.”

Bár Kalergi gróf 1972-ben elhunyt – hivatalosan szélhűdésben, titkára szerint azonban öngyilkos lett – eszméi ma közelebb állnak a megvalósuláshoz, mint valaha. Az európai egységért végzett munka legtekintélyesebb elismerését, a Nagy Károly díjat nem véletlenül éppen Richard von Coudenhove-Kalergi kapta elsőként, 1950-ben. Ma létezik egy róla elnevezett díj is, amelyet kétévente osztanak ki a föderalizmus leghatásosabb támogatóinak. Az elismerést 2010-ben az az Angela Merkel kapta, aki – ha ősszel újraválasztják – az új francia elnökkel együtt nekiláthat, hogy 2023-ra, a páneurópai álom megszületésének 100. évfordulójára megvalósítsák a gróf tervét.