Paul Cain rejtett élete

„Bocsánatot kell kérnem Krisztus testétől életvezetésemért, amelyet az elmúlt időszakban folytattam. Helyesbítem azokat az állításaimat, amelyekkel a korábban ellenem felhozott vádakat tagadtam…”

Az év elején újabb botrány rázta meg az amerikai keresztény közéletet. A karizmatikus hívők körében közismert és prófétai szolgálatáról elhíresült, idén hetvenöt éves Paul Cain megrázó bűnvallást helyezett el honlapján, ahol az ellene korábban felhozott vádakat nyilvánosan is elismeri. Tavaly ősszel ugyanis még tagadta homoszexuális kapcsolatait, valamint alkoholizmusát.

örténete 2004 áprilisára nyúlik vissza, amikor három karizmatikus vezető, Rick Joyner, Jack Deere és Mike Bickle otthonában kereste fel Caint. Előzőleg ugyanis Jack Deere-nek – aki egy Richland Hills-i (Texas) gyülekezet pásztora – tudomására jutott egy férfi beszámolója, aki azt állította, hogy szexuális viszonya volt Cainnel. Ekkor már a Charisma magazin birtokában volt három olyan szemtanú beszámolója is, akik szerint az idén hetvenöt éves Cain súlyos alkoholista. Egyikük azt is elmondta, hogy egy alkalommal Cain anynyira részeg volt, hogy nyilvános helyen összeesett. Ezt követően került sor a három keresztény vezető és Cain személyes találkozójára, amelynek során a férfi beismerte eltévelyedését. Később azonban visszavonta ezt, sőt orvosi igazolásokkal próbálta bizonyítani, hogy mind fizikailag, mind mentálisan teljesen egészséges. E visszalépésre reagálva Joyner, Bickle és Deere október 14-én közleményt helyeztek el az interneten, amelyben közzéteszik a Cain elleni, akkor már teljes mértékben bizonyítást nyert erkölcsi kifogásokat, sőt ezt még egy bocsánatkéréssel is kiegészítették: „A Krisztus testének bocsánatát kérjük azért, mert tisztánlátás hiányában támogattuk Paul szolgálatát akkor is, amikor ezek a problémák már jelen voltak az életében.” Az ennek nyomán kialakult nyomásnak végül Cain nem tudott ellenállni, és 2005. január 31-én hivatalos honlapján szűkszavú, de töredelmes bűnvallást helyezett el.

Jack Deere

Mike Bickle

Paul Cain esete sajnálatos módon már a sokadik az amerikai keresztény karizmatikus mozgalomban. Megrázóak a befolyásos keresztény vezetők erkölcsi bukásáról szóló beszámolók, amelyek egy-egy sikeresen induló, nagy hatású szolgálat szomorú derékba törését jelentik. Nem volt ez másképp Cain esetében sem. Pedig életrajzírói szerint már a megszületése is komoly csoda volt, hiszen nem sokkal világra jövetele előtt édesanyjánál az orvosok négy olyan súlyos kórt diagnosztizáltak, amelyek közül már egy is végzetes lehetett volna. Anna Caint ugyanis a mellrák mellett tuberkulózis és nagyon súlyos szívbaj is gyötörte, sőt a méhében is három olyan nagy, rosszindulatú daganatot találtak, amelyek a természetes szülést is teljes mértékben megakadályozták. Az orvosok olyannyira lemondtak róla, hogy még a kórházból is hazaküldték. Istennek egy váratlan beavatkozását követően azonban hatalmas csoda történt, a hölgy teljesen felépült, sőt egy egészséges fiúgyermeket hozott a világra.

Paul gyermekkorától kezdve komoly vonzódást érzett az Úr munkája és különösen a prédikálás felé, s nagyon korán, már tizennyolc éves korában beállt a szolgálatba. Mindez 1947-ben, a pünkösdi gyógyító ébredés kellős közepén történt, s a lelkes fiatalember hamarosan a mozgalom közismert igehirdetője lett, aki sátrakban, előadótermekben és gyülekezeti házakban hirdette az evangéliumot, és imádkozott a betegekért. Az ébredés hullámai Paul szolgálatát is erőteljesen emelték felfelé, s az ötvenes évek elején megvásárolta a világ akkori legnagyobb, közel tízezer főt befogadó evangelizációs sátrát, amely egykor Jack Coe evangélista tulajdonában volt. Bármerre is járt az országban, ezrek töltötték meg a sátrat. A mozgalmon belüli tekintélyét tovább erősítette, hogy – a korábban rendkívül nagy hatású, élete vége felé azonban szintén nagyon vitatható magatartású – William Branham is felfigyelt rá, rendszeresen együtt szolgáltak, sőt 1957-ben Branham maga helyett Caint küldte Európába szolgálni. Életrajzírói szerint pályája korai szakaszának csúcspontját éppen ez a németországi szolgálata jelentette, amelynek során az összejövetelein tízezrek gyűltek össze, s egy-egy istentiszteleten több ezren fogadták el az Urat. Sokan megjegyzik, hogy mentorával való kapcsolata egész életre szóló meghatározó élményt jelentett számára, bár kritikusai azt is szemére vetik, hogy Branham egyes késői, időközben nyilvánvalóan félresiklott tanításait sohasem tagadta meg, sőt azokat a nyolcvanas–kilencvenes években újra elővette. Sőt, szigorúbb kritikusai még azt is megjegyzik, hogy Cainnek a kilencvenes évek végén napvilágot látott életrajzaiban megjelenő angyali jelenések és szózatok feltűnő hasonlóságot mutatnak a Branham életrajzában szereplőkkel.

A világ legnagyobb rendezvénysátra Cainé volt

Az ötvenes évek végére azonban Cain szakított az ekkorra már kifulladóban lévő gyógyító mozgalommal. Ezt követően huszonöt évig nagyon keveset hallatott magáról. A szolgálattól majdnem teljesen visszavonult, és sem életrajzaiból, sem a kortársak beszámolóiból nem derül ki, hogy valójában mit is csinált ilyen hosszú ideig. A leírások szerint nagyon puritán életet élt, sőt erre az időszakra teszik azt a sokat vitatott, a történtek fényében pedig még inkább elgondolkodtató kijelentését is, miszerint az Úr megjelent neki látomásban, s a cölibátus ajándékát adta neki. Mindez egy sajátos körülmény tekintetében különösen érdekes. Anyjához ugyanis kezdettől fogva nagyon különleges viszony fűzte. Talán a születése körül kialakult helyzet, talán az, hogy kései gyermek volt (anyja már elmúlt negyvenéves a születésekor), talán apja korai halála vagy mindezek együttesen egyre erősebben kötötték az anyjához, akivel egyes források szerint közel harminc éven keresztül együtt is lakott egy kis kétszobás phoenixi (Arizona) lakásban! A hosszú életet, mintegy száznégy évet megélt anya árnyéka kezdettől fogva kísérte, hiszen a beszámolók szerint éppen Anna asszony volt az, aki korai szolgálatának kezdettől fogva a legnagyobb támogatója, a legelszántabb közbenjárója volt.

W. Branham (középen) és P. Cain (jobbra) az ötvenes években

Hosszú szünet után Paul Cain a nyolcvanas években a Vineyard mozgalomban tűnt újra fel, ekkor azonban már nem nagy hatású evangelizáló üzeneteivel, hanem elsősorban az utolsó időkről szóló sajátos prófétai látásaival tűnt ki. John Wimber, a Vineyard mozgalom alapítója Cain prófétai tekintélyét feltétel nélkül elfogadta, sőt egyenesen „szellemi atyjának” tartotta őt. Cain az alapítón keresztül a Vineyard egész szellemi arculatát befolyásolta, s rövidesen olyan tekintélyt épített ki magának, hogy a mozgalomban, illetve a karizmatikusok ahhoz közel álló köreiben egyenesen „a legnagyobb modernkori prófétának” tartották. Sőt, a kilencvenes években egyes források szerint keresztény vezetők és hívők tízezreinek látásmódjára és gondolkodására lehetett hatással, akiknek prédikációkban, cikkekben és könyvekben tanította a prófétai ajándék működését, valamint az utolsó időkről szóló sajátos, sokak által vitatott kijelentéseit. A kilencvenes évek elején azonban Cainnek és társainak tevékenysége, szolgálata kezdte egyre jobban megosztani a gyülekezeteket. Különösen nagy visszhangot keltett 1993-ban a Wimber által kiadott The Morning Star Prophetic Bulletinben megjelent, Bill Clintonról szóló prófécia. Ebben Cain többek között a következőket írta: „Láttam, hogy az Úr a Szellemét Bill Clintonra helyezi, és más emberré változtatja, ahogyan azt Saullal tette… Az Úr azt mondta, új elnököt fog nekünk adni, aki jobb lesz, mint amilyet megérdemlünk. Ő az új világrend haladékát fogja képviselni, amelynek eljövetelére az egyház még nincs felkészülve.” Clinton politikai és magánéletbeli pályafutására visszatekintve a fenti prófécia hitelessége enyhén szólva is elgondolkodtató. Szintén nagy vihart kavart Cain látása egy 1994-re előre jelzett hatalmas amerikai ébredésről, amely abban a formában, ahogyan az előre lett jelezve, nyilvánvalóan elmaradt. Ezzel szemben viszont elgondolkodtató, hogy John Wimber Caint is soraiban tudó csapata 1995-ben kizárta a Vineyard közösségből azt a torontói gyülekezetet, amely a kilencvenes évek második felében a „torontói áldás” néven is ismert megújulási és ébredési mozgalom egyik előhírnöke és zászlóvivője lett. Az ellenük felhozott vád az istentiszteleteken megengedett „különleges megnyilvánulások” voltak. Sokan mélyen problematikusnak látják azt is, hogy a karizmatikus mozgalom olyan ismert személyiségei, mint – a szintén sok vitát kiváltó – Rick Joyner, illetve Mahesh Chavda Cain hatására beléptek a katolikus Máltai Lovagrendbe.

A Vineyard mozgalom Wimber által vezetett gyülekezete

Bill Clintonból nem lett Saul

Paul Cain prófétai szolgálatával kapcsolatosan azt is fontos megemlíteni, hogy attól a karizmatikus mozgalom meghatározó személyiségei – Derek Prince és Kenneth Hagin – már korábban egyértelműen elhatárolták magukat. Kenneth Hagin egy 2003-ban elhangzott próféciájában 2005-öt az „ítélet éveként” jelölte meg az egyház számára. (ÚE-összeállítás)