2001. május-június

Hír-mozaik

Görögkeletiek perelik a Vatikán bankját

II. János Pál pápa görögországi útja során bocsánatot kért a római katolikusok által az ortodox keresztények ellen elkövetett bűnökért. Az ezeréves törés egybeforrasztására tett kísérletet mindkét oldalról sokan a két egyház közötti megbékélés konkrét lépéseként üdvözölték.

A történtek azonban nem tudták meghiúsítani a San Franciscó-i szövetségi bíróság tárgyalótermében május 25-én elindított pert, melyet második világháborús jugoszláviai ortodox keresztény túlélők indítottak a Vatikán bankja ellen. A második világháborúban, Ante Pavelic katolikus rezsimje alatt ugyanis több mint félmillió szerbet öltek meg Horvátországban, majd az usztasa vezetők a háború után eltűntek a szerb áldozatok aranyával és ezüstjével. A felperesek ügyvédjei szerint CIA-jelentések mutatják, hogy az usztasa háborús bűnösöket a Vatikán fogadta be, a népirtásból származó, százmillió dollár értékű hasznot pedig a túlélők és az áldozatok hozzátartozói szerint a Vatikán bankjában és a ferences rendben mosták át. A vatikáni bank a pápa történelmi jelentőségű bocsánatkérése ellenére erőteljesen védekezik a felperesek kártérítési követeléseivel szemben. Érvelésük szerint a banknak mentelmi joga van, hiszen a Szentszék tulajdonában áll, melynek feje a pápa. A károsultak ügyvédjei azonban világossá tették: remélik, hogy a vatikáni bank nem fogja kikerülni a felelősségre vonást, és a holokausztból hasznot húzó más pénzügyi intézetekhez hasonló bánásmódban fog részesülni.

(albertoaic.com)