Hitre hangolva

A mai emberben számos előítélet, félelem fogalmazódik meg minden új dolgot illetően. Ez főleg igaz a vallásos világra. A Hit Gyülekezete Magyarország legfiatalabb és egyben legdinamikusabban fejlődő egyházi közössége, amely augusztus végén háromnapos konferenciát tartott. Az emberben jogosan merül föl a kérdés: „Vajon a növekedést nem állították meg a sajtóban megjelent kritikák?” A hétvégén tartott rendezvények választ adtak minderre.

A történelmi egyházakhoz képest újszerű, formaságokat nélkülöző istentiszteletek meglehetősen vegyes érzelmeket váltanak ki a vallásos témában járatos emberekből. „A fetrengők” – szokták mondani –, „parapszichózis”, „tömeghisztéria”, vagy egyszerűen csak „családellenesek” a hitesek. Társadalomromboló, destruktív szekta! Ja, és a szektavezér a piramis tetején, aki elszedi a gyenge akaratú báránykák utolsó filléreit is. A nagy diktátor, maga Lenin vagy Sztálin, esetleg Hitler, egyben Don Corleonéval kiegészítve. A Keresztapa. A hittérítői pedig agresszív inkvizítorok, már a Jehova Tanúinál is rosszabbak (még süti sincs!). Hatalommániások. A politika mozgatórugói, zsidóbérenc cionisták stb.… E vádak ellenére a gyülekezet csak növekszik, tagjai nem szívják mellre a rosszindulatú pletykákat, ők elégedettek, jól érzik magukat. Annak ellenére is, hogy néha-néha atrocitásokban részesülnek hitük miatt. Hát igen, az igazi lelkiismereti szabadság még várat magára…

Érkezés az istentiszteletre. Családellenes a gyülekezet?

Az eddigi rendezvénysorozatoknak megfelelően a legutóbbi sem okozott csalódást. A gyülekezet hozta a formáját. Egy ilyen alkalom során hiteles betekintéshez juthat az érdeklődő, megismerkedhet a gyülekezet számos oldalával, lehull a misztikus lepel.

Az első alkalomra tekerve szombat délelőtt forgalmi fennakadásba kerülünk a Hit Park előtt. A parkoló már megtelt. Csupa sürgés-forgás az épület körül, nyoma sincs a reggeli tompaságnak. Jól öltözött családok, fess fiatalok, vidám idős arcok nyomulnak befelé a csarnokba. Fülig érő szájak, nagy köszönések. Érdemes sietni, ha még helyet akarunk kapni. Az előtérben nagy a nyüzsgés, a gyülekezet kiadványait árusító pultok előtt hosszú sorok kígyóznak, piacon érezzük magunkat. Könyvek, kazetták, CD-k, újságok, videók, no meg a büfék, automaták. Dohányozni tilos. A reggeli kávé nem maradhat ki. Aztán hirtelen belülről éles hang szólítja helyükre az előcsarnokban lévőket, az összejövetel hamarosan kezdetét veszi. A bazár hirtelen bezár. Gyors helyfoglalás után a tízezer fős csarnok megtelik.

De ez mégsem koncert, hanem közös zenélés, csapatmunka

Rövid köszöntő, bevezető ima után kezdetét veszi a több mint egy órás dicséret. Az emberek tapsolnak, felszabadultan énekelnek, táncolnak, zeng a csarnok. Pergőbbnél pergőbb zenei számok követik egymást. A színpadot a magyar zenei világból korábban ismert arcok töltik meg, mint például a Bergendy egykori énekese, Balogh Ferenc, vagy az exmannhattanes fiúk, Dobi Sanyi és Varga Szabolcs. Az R-Go régi erőssége, Paci a dobos, a szólógitárnál pedig a Sing-Singet háta mögött hagyó Cerka. De ez mégsem koncert, hanem közös zenélés, csapatmunka. A tüzes dalokat hamarosan lírikus imádó dicséretek váltják fel, a kezek az égnek emelkednek.

A zenei blokk zárásaként a vezető lelkész színre lép, és imával fordul Istenhez, melyre a gyülekezet egy nagy, egységes ámennel felel. A jelenlévők ezt követően széles mosollyal, örömmel üdvözlik a környezetükben találhatókat, kezet ráznak egymással, aztán csüccs. Az üzenet várat magára, előtte ismertetik a gyülekezet által kiadott legfontosabb termékeket. („Megjelent a Hetek legfrissebb száma sok-sok érdekes írással…”)

Vidáman dobjuk be a zsozsót

És ami utána jön, az elmaradhatatlan része az istentiszteletnek: a „hírhedt” adakozás következik. Na, itt most kiürül a csarnok – gondolja a laikus. De mégsem ez történik, az emberek továbbra is nyugodtan ülnek a székükön, és figyelmesen hallgatják, amint a vezető lelkész felvezeti a soron következő eseményt.

A gyülekezetről köztudomású egyébként, hogy önmagát fenntartó, nem az államból megélő szervezet, költségeit a hívek adományaiból és tizedfizetéséből fedezi. Az a vád persze nem marad el, hogy az adakozás, tizedfizetés márpedig kötelező, így jól kizsákmányolják, kifosztják a tagokat. Ez elég riasztó lehet a magyar kereső számára. Az ilyen híresztelések következtében nem csoda, hogyha átvillan az ember agyán a kiosonás lehetősége az adakozásra serkentő szónoklat alatt, hogy megspórolja a lehetséges tolakodásokat, esetleg dulakodásokat. Ha valaki mégis a bent maradás mellett dönt, az megnyugodhat, sehol a jól felszerelt „hit kommandósok” vagy agreszszív végrehajtók, akik a pénz azonnali átadására szólítanának föl.

Ehelyett jámbor arcú delegáció cipeli a kosarakat a színpad elé, miközben a gyűjtés témájáról bőven hallhatunk Németh Sándor vezető lelkész részéről, aki – ahogy beszédében is elhangzik – nem szégyelli felvállalni ezt a „gyalázatos” szolgálatot. Az adakozás „igei” voltáról győződhetünk meg. Pál apostol leveleit nézegetve a Bibliában egyértelműen világossá válik, hogy már a korai egyházban is jól megszervezték a gyűjtést, hiszen akkor is fenn kellett hogy tartsák valahogy magukat a helyi gyülekezetek, pásztorok, apostolok. Pál apostol többször is felszólítja a címzett gyülekezeteket a Bibliában, hogy ne felejtsék el anyagilag is támogatni Isten munkáját. Ezt a példát követi a Hit Gyülekezete is, ahol a vezető lelkész tisztában van azzal, hogy őt sem kímélik a gyanúsítgatások, amikor kiáll a pulpitusra, és adakozásra ösztönzi a népet.

„Lassan kétezer éves történelmi távlatból egyetlen épeszű emberben sem merül fel, hogy Pál apostolnak tisztességtelenek lettek volna a motívumai. De nem vagyok abban biztos, hogy a kortársai közül nem gondoltak volna erre… Amikor ezt a szolgálatot rendszeresen felvállalom több ezer ember előtt, nem bolondultam meg. Nyitott a fülem, elsősorban Isten Igéjére, de mást is hallok, és tudom, hogy mivel gyanúsítanak engem is, de az Isten iránti elkötelezettségem miatt mindig veszem a bátorságot arra, hogy elétek álljak, és buzdítsalak benneteket a buzgóságos adakozásra. (Taps…) Nem embereknek akarok tetszeni, és nem akarok emberi elvárásokkal kompromisszumot kötni. Tisztában vagyok azzal, hogy az Isten munkájának előrehaladásához nemcsak újjászületésre, Szent Szellemmel való betöltekezésre, hanem – nagyon csúnya szót fogok mondani – pénzre is szükség van.” (Taps…)

De vajon mi az egész adakozásnak a lényege? Milyen előnyei származhatnak a hívőnek ebből a Biblia, Isten Igéje alapján? A gyűjtések során elhangzott felvilágosítások alapján a következőképpen foglalhatjuk össze a bibliai ígéreteken alapuló adakozás lényegét: már az Ószövetségben Isten arra utasította a zsidó népet, hogy mindenfajta jövedelmük első zsengéjét adják oda az Úrnak, ezzel azt fejezték ki, hogy anyagi áldásaikért az Úrnak adnak hálát, dicsőséget. A tizedfizetés is kötelező érvényű volt. Az újszövetségi korai egyház történetében beindultak az adakozások, melyekkel támogatták a szolgálatokat a hívők, fennmaradt a tized is, de nem volt kötelező.

Gyermekkocsierdő. A gyülekezet legfiatalabbjai mindenhol jelen vannak

Az adakozás a Biblia alapján olyan, mint egy vetés. A földműves, amikor elveti a magot a földbe, nem látja még, mi fog abból kinőni. Csak jóhiszeműen elülteti a magot, remélve, hogy abból lesz egy jó kis termés. Hát ilyen az adakozás is, amikor az ember pénzt ad Isten munkája számára. Még nem látja a hasznot, sőt, inkább csak azt, hogy ürül a tárca. Isten ráadásul azt szereti, ha az illető úgymond hittel vet, vagyis már az adakozásakor jó várakozással van, tudja, hogy utána biztos, hogy fog valamit kapni. Ezért is hangsúlyozzák a gyülekezetben a jókedvű adakozást, tehát hogy vidáman dobjuk be a zsozsót, már előre örülve annak, ami vár ránk. A Biblia alapján Isten azt ígérte a vidám adakozóknak, hogy jól megáldja őket, szükségleteiket kielégíti, meglesz minden, ami csak kell.

Úgy látszik, ez működik. Körültekintve a csarnokon nem éppen a szakadtság, lepusztultság látványa vágja mellbe a bámészkodót. És akkor hol az „evangéliumi szegénység”? A vezető lelkész szerint a vallásos világ gondolkozásmódja különösen anakronisztikus az anyagi dolgokra vonatkozóan. Rég túlhaladt az idő az olyan vallásos nézetek fölött, amelyek például a szegénységre törekvést hirdetik (Magyarországon sokaknak erre nem is kell nagyon igyekezniük), vagy a pénzt valami szentségtelen, mocskos dolognak állítják be. „Ha te istentiszteletre és jó dolgokra használod a pénzt, akkor Isten a pénzedet is megszenteli, ezért nem kell utálkoznod a pénzed miatt, mert akkor esetleg a pénz is megutál, és nagy ívben kikerül. Ez meg azért nem egy jó dolog” – hallhatunk egy gyakorlati tanácsot.

A hallgatóságnak bőven nyílik alkalma előkészítenie adományát az inspiráló közben is, de inkább az azt követő ima alatt indul meg a zsebben matatás, papírpénzek megmarkolása. A zene ismét beindul, közben a feladatra kijelölt „végrehajtók” kosaraikkal bejárják a csarnokot. Udvariasan nyújtják kosaraikat az arra nyújtózkodók felé – aki akar, ad, aki nem, az nem. Az összegyűjtött adományok egy kis teremben kötnek ki, ahol a több főből álló számláló bizottság munkához lát, feljegyzéseket készít az adományokról, és biztonságba helyezi a javakat.

Oda az áhítat

Az adakozás után kezdetét veszi az istentisztelet következő fő része, a prédikáció. A külsőségeken nincs nagy hangsúly, sehol a reverenda, oltár vagy képek, szobrok. A jelenlévőkhöz szánt üzenet közvetlen, gyakorlatias, miközben az igehirdető felszabadultan fel-alá járkál a sorok előtt divatos öltönyében. Beszéde egyszerű, változatos, lényegretörő. A csarnokban nincs nagy mozgás, a közönség képes órákon át ülni, és figyelni az okításra. A három nap során végigvonuló témát, a vetés és aratás törvényét bibliai igazságokkal fejti ki a lelkész. Bevezetésképp felolvassa a Máté evangélium harmadik fejezetéből Keresztelő János programbeszédét, amely szerint „az első pozitív szellemi esemény az ember életében a megtérés és a jó gyümölcstermés. A második a Szent Szellemmel és tűzzel való betöltekezés. A harmadik az aratás időszaka. Az üzenet megértéséhez bizonyos mezőgazdasági ismeretek szükségesek” – és ezzel egy kis földművelési felvilágosításba kezd Németh Sándor, amely jót tesz a túlzottan városiasaknak.

Az üzenet megtérésre való hívásba torkollik, szaknyelven evangelizálásba

Gera vállalja a hitét

Gera Zoltán hat éve tagja a Hit Gyülekezetének. Előtte szipuzott, dohányzott, életét az utcán töltötte. Megtérésekor élete gyökeresen megváltozott. Újra kezdte a hivatásos sportot, a Ferencváros játékosaként pedig országszerte ismert, magyar bajnok labdarúgóvá vált. A népszerű csatár, amikor csak teheti, ellátogat a gyülekezet istentiszteleteire.

– A hétvégi rendezvénysorozat mely összejövetelein voltál jelen?

– Vasárnap délelőtt, délután, valamint hétfőn. Szombaton nem tudtam jönni, mert meccsünk volt a Dunaferr ellen. Nyertünk 1–0-ra.

– Milyen érzés egy mérkőzés után gyülekezetbe jönni?

– Jó, főleg, ha nyerünk. Volt már olyan is, hogy nagy vereség után jöttem, azt hiszem, az MTK-tól kaptunk ki, de hamar felvidultam. A dicséret és a prédikáció teljesen felráz.

– Volt már olyan, hogy összejövetel után mentél edzésre?

– Igen. Ilyenkor sokkal frissebb vagyok, szellemileg fel vagyok töltődve. A csapattársaknak is feltűnik, kérdezik is, hogy „Mi van? Hol voltál? Voltál a gyülekezetben?”

– A csapattársaid mit szólnak ahhoz, hogy a gyülekezetbe jársz?

– Vegyes. A legtöbben viccelődnek velem, de elfogadnak. Van, aki furcsának tartja, van, akinek nem tetszik, azt mondja, hogy elveszik a pénzemet, van, akit pedig nem érdekel. Szoktak kérdezősködni is. Kíváncsiak arra, hogy milyen egy istentisztelet, hogy néz ki. Ilyenkor elmondom, hogy van dicséret, prédikáció, adakozás és megtérés. Kérdezik, hogy milyen a dicséret, meg azt is, hogy „fetrengek”-e?

– Erre te?

– Mondom: persze, én is. A Szentlélekkel való betöltekezés is benne van a Bibliában.

– Mi az, ami régebben megfogott egy összejövetelen, és mi az, amit most vársz?

– Legelőször a dicséret tetszett a legjobban, most már a prédikációt is nagyon várom. Szeretem a kijelentéseket, az útmutatásokat az életemmel kapcsolatban, mit hogyan kell csinálni, min kell még változtatni.

Felvázolja, hogyan zajlott a cséplés az ókorban. Ennek köszönhetően olyan ismeretekhez juthatunk, hogy például mi is az a rostálólapát. Ezzel dobták föl a gabonamagot a levegőbe, hogy a szél kifújja közüle a pelyvát, és így tiszta gabonamagot lehetett nyerni. Ezek a mezőgazdasági eljárások mégis hogy jönnek most ide? Előbb-utóbb rájövünk: a vetés és aratás folyamata több mindent jelképezhet az életünkben. Az igehirdető felhívja a figyelmet, hogy az emberi cselekedetek nem mások, mint elvetett magok. Elég megrázóan hangzik, hogy minden, amit tettünk és teszünk, az már magában hordozza a jövőt is, minden cselekedetünknek megvan a maga következménye. Nesze neked, felelőtlenség! A gyülekezet közösen el is ismétli (mert az ismétlés a tudás anyja), hogy „az emberi tett, az mag”. „Ebből pedig az következik, hogy életünk egy nagy magvetés” – vonja le a konklúziót a prédikátor.

Az ember Isten igéje alapján tudja lecsekkolni magát, hogy minden oké-e, vagy van egy kis gáz

Mindez arra indítja a lelkiismeretes hívőt, hogy ezután jobban odafigyeljen, miket művel az élete során. A bűnök súlyos következményeibe vág bele a prédikátor; lopás, csalás, paráznaság – és minden, amit a Biblia bűnnek mond – káros hatásokat von maga után. Főleg „szellemi, lelki” negatívumokra gondol. No meg a bálványimádás, ami azért nagyon kockázatos az elmondó szerint, mert gyakran történelmileg megszokott formában zajlik, és ez ellen nem mernek megfogalmazni ellenvéleményt. Pedig a Biblia alapján az ebből eredő átok még a harmadik generációra is kiterjed. Ezt hallgatva kissé dermedtté válik a hallgatóság, de a lelkész nyugtatja a jelenlévőket, hogy egy „háromnapos konferenciát nem feltétlenül kell pozitív üzenettel kezdeni, különösen, ha vakációs időszakot hagyunk a hátunk mögött.” Lazul a hangulat. Az igehirdető azzal folytatja, hogy egy mérőzsinór által tudjuk értékelni a dolgainkat, ez pedig nem a mi saját ízlésünk vagy értékítéletünk, de még csak nem is a társadalmi normák, hanem az isteni törvény. Az ember Isten rendelete alapján tudja „lecsekkolni magát, hogy vajon minden oké-e, vagy van egy kis gáz”. Azaz jó magokat vetek-e el, vagy rothadtakat az életem során. Persze ennek betartásához előzetes lépések is szükségesek. A legelső ilyen lépés a megtérés.

A megtéréssel kapcsolatban olyan további, radikálisnak hangzó kijelentések szállingóznak, mint például az, hogy „az emberi létezés kétesélyes, kiköthet a kárhozatnál vagy az örök életnél is”. Ahhoz, hogy az utóbbinál kössünk ki, megtérés szükséges. De egyáltalán mi is az? Hamarosan jön a magyarázat: „Ez azt jelenti, hogy egy bűnös ember megváltoztatja életirányát, Istenhez fordul, az Ő beszédéhez igazítja életét, gondolkodását, értékrendjét.” Következő lépésként elhangzik a „Szent Szellemmel való betöltekezés”. Egyesek számára ez talán az előzőnél is érthetetlenebbnek tűnik, vannak olyanok is, akik egyből a külső megnyilvánulásokra asszociálnak: „Á, a fetrengők!”.

Ennél a résznél valóban nem zajtalan az istentisztelet, felkiáltások, nevetések, esetleg sikolyok, sőt, mozgolódások is megtörik a csendet. Oda az áhítat. Néhányan önfeledten ugrándoznak, kiabálnak, nevetnek, de nincs semmi botrány, az istentisztelet megy tovább. Aki pedig nem értené, hogy miről van itt szó, annak gyakorta figyelmébe ajánlják a Biblia erre vonatkozó fejezeteit magyarázatul, különösen az Apostolok cselekedeteinek részeit, amelyekből kiderül, ez nem egy modern vallásos találmány. Az igehirdető most Jóel próféta könyvéhez fordul, ahol azt találjuk, hogy az aratás feltétele a korai és kései eső. Az egyik közvetlenül a vetés után történik, a másik közvetlenül az aratás előtt. Ennek profetikus jelentését magyarázza a lelkész: „Ez az ígéret a Szent Szellem kiáradására vonatkozik. A történelem szempontjából a korai eső az első századi Szent Szellem-kiáradást jelenti a korai egyházban, a késői eső pedig az utolsó idők egyházát öntözi az elragadtatást megelőzően.”

Ezután az utolsó idők egyházáról hallunk egy kis jellemzést. A prédikátor a Bibliára támaszkodva azt állítja, hogy az aratás előtt Isten támaszt magának egy népet, akik félrerúgják az üres, dogmatikus vallásosságot. Megváltozik a természetük, életük Jézus Krisztuséhoz hasonlóvá válik, egy szellem, egy hit, egy erő és dicsőség kovácsolja őket egységbe.

A mai nemzetek számára az Isten által felkent emberek olyanok, mint amilyen Keresztelő János volt Izrael számára, vagy az apostolok, a jeruzsálemi gyülekezet hívői. Vállalni kell a szántás-vetés munkáját nemzetünk szép jövőjéért, még ha néha nehéz is az… – hangzik a buzdítás.

A témával kapcsolatban még megannyi területre tér ki az igehirdető a hétvége során, de az istentiszteleteknek ezzel még mindig nincs végük, hátra van a bűnösök figyelmének felkeltése.

Gyakran már az üzenet megtérésre való hívásba torkollik, szaknyelven szólva evangelizálásba. A gyülekezetben ennek a területnek is megvannak a specialistái, persze van úgy, hogy a vezető lelkész ezt is felvállalja. Ha mégse tenné, akkor segítségére sietnek olyan evangélisták, mint Nagy József, Pajor Tamás vagy Tóth Géza, akik a megtérés üzenetét hirdetik. A Hit Gyülekezete evangélistái a hétvégén is nagyon aktívak, amint lehetőségük nyílik, hívást intéznek a friss látogatók számára. Hol kemény, nyílt, őszinte beszéddel, hol lágy, finom szavakkal győzködik a népet Isten elfogadására. Drámai fordulatokkal tűzdelt előadásukat követően a hétvégén több százan fogadják el Jézus Krisztust Megváltójukként. A háromnapos konferenciát követően két evangélistát, Pajor Tamást és Tóth Gézát sikerül elcsípnünk, hogy az evangelizálás rejtelmeivel, illetve tapasztalataikkal jobban is megismerkedhessünk.

Nem mondták neki, hogy van bűn

– Mi az, ami szembeállítja az embereket a megtéréssel?

Tóth Géza: Mindenképp az a világnézet, ami sajnos egyfajta propaganda eredményeképpen egyre több emberre jellemző Magyarországon. A kereszténységet az emberek teljes mértékben összeegyeztetik a bűnnel. Ismertem egy személyt, jött egy másféle gyülekezetből; ott tért meg – mondta –, vagyis hát oda csatlakozott, de igazából nem tért meg, mert nem mondták neki, hogy van bűn, viszont volt benne egy nagy vágy, hogy valaki mondja meg neki, hogy amit tett, az rossz. Ott is elmondta, hogy neki ez egy óriási dilemma, hiszen a szívében úgy érzi, hogy bűnt követett el, de akkor, ott neki azt mondták: „Á, ne törődj vele, hát az Isten szeret”, meg ilyesmi. Ám amikor átjött ide, s amikor mondtam neki, hogy „figyelj, ez bűn, ebből meg kell térned, mert ez a kárhozatba viszi az embert”, akkor ő felszabadult: „Jaj, de jó, ezt akartam, hogy ezt valaki nekem kimondja!” Jelen pillanatban ez egy nagyon nagy probléma az emberekben.

– Melyik réteg a legnyitottabb a hit iránt?

T. G.: Ez attól függ, melyik gyülekezeti réteg a legaktívabb a bizonyságtevésben. Az a tapasztalat, hogy a friss megtérők generálják az új megtérőket. Akik az elmúlt időszakban tértek meg, egyből hozzák a rokonaikat is. Az olyan emberek pedig, akiknek a személyisége átmegy egy krízisen, és rájönnek arra, hogy saját képességeikkel már nem bírják venni az akadályokat, szintén rendkívül nyitottak.

Minden tettünk már magában hordozza a jövőnket: az emberi tett, az mag.

Pajor Tamás: Hirtelen két jó sztori jutott eszembe, mind a kettő meglehetősen deviáns személyeknek a története. Az egyik srác annyi idős, mint én. Húsz évet ült börtönben, de ha ránézel, ez egyáltalán nem látszik rajta, úgy néz ki, mint egy jóképű, laza vállalkozó. Körülbelül tíz éve egy katolikus karizmatikus csoport által megtért Istenhez. Egy idő múlva azonban élete eljutott egy olyan pontra, ahonnan szellemileg már nem tudott tovább fejlődni. Épp szabadlábon volt, amikor Várpalotán mi evangelizáltunk, és az Úr megérintette. Egy katolikus nevelőnője volt, a Pázmány Pétert is elvégezte, a történet vége pedig az lett, hogy mind a ketten megtértek. A nevelőnőjét elvette feleségül, őt pedig egy jó ideje rendszeresen kiengedik a börtönből. Már csak öt hónapja van hátra, mindig itt vannak a nagyobb összejöveteleken, és mivel annak idején egy viszonylag jómódú családi háttérből zuhant ki, a családja és a felesége segített neki egy vállalkozás elindításában, tehát öt hónap múlva, amikor majd kijön, egy kész vállalkozás fogja várni. Most találkoztam az egyik barátjával is, aki az egyik legnagyobb fegyveres rabló volt Budapesten, hét évet ült. Ő is megtért, és rajta sem látszanak a börtönben eltöltött évek. Biztos vagyok benne, hogy Isten nagyon megérintette és kimosta őket.

Említenék még egy példát. Egy teletetovált karú srác, aki anarchista punk háttérből jött, és nemrég még tarajos frizurát is hordott, egy zenekarnak volt a frontembere. A zenekarnak az volt a neve, hogy „Anyátok”. (Nem azonos ez az „Anyád” zenekarral, amelynek Grósz István, jelenleg a balatonfüredi gyülekezet pásztora volt oszlopos tagja a nyolcvanas években – a szerk.) Ő néhány hónappal ezelőtt tért meg, nagyon komoly változáson ment át. Legutóbb például, amikor kezet fogtam vele, hangosan felszisszent, mondta, hogy ne nagyon szorítsam meg a kezét, mert napi tíz órát dolgozik valami bádogosnál, idáig nemigen szokott hozzá a munkához, de most az alapokról kezdi újjáépíteni az életét. Ez persze nem egy keresztmetszet, hiszen mindenféle emberek, üzletemberek és a legkülönbözőbb sztárok térnek meg manapság.

– Hogyan lehet egy fiatalnak bebizonyítani, hogy bűnös életet él?

Pici: Az istentisztelet stábgyűlés

Róna „Pici” Roland (valójában István) a Budapest TV népszerű műsorvezetője. Úgy érzi, néhány évvel ezelőtti megtérésével gyökeresen megváltozott az élete.

– Nekem az istentisztelet egy stábgyűlés, amely meghatározza a következő műsoraimat is. Megváltozott a mondanivalóm, szeretek beszélni, másképp gondolkodom.

– Mennyiben?

– Például sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok a beszédnek. A műsoraimban is azt szoktam mondani, hogy beszédükből lehet megismerni az embereket. Beszéltetem az embereket, hiszen a szív bőségéből szól a száj. Ezeket mind itt tanultam.

– Milyen volt az első benyomásod az istentiszteletről?

– Régen moziban láttam egy filmet, ahol James Brown egy prédikátort játszott és a templomban nagy tánc volt. Úgy voltam vele, ha Magyarországon ilyen istentisztelet lenne, mindennap templomba járnék. És mit tesz az Isten, gyakorlatilag ilyen templomba járok, ilyen funky-templomba. A dicséret elsőre is eszméletlenül tetszett. És aztán kijött egy „műsorvezető”, aki rendkívül lelkesen beszélt a Bibliáról, meg az emberekkel. Nem volt rajta semmiféle szoknya, csak egy egyszerű öltöny; zsebre dugott kézzel, olyan közvetlenül beszélt az ötezres tömeggel, mintha a nézők kilencvenkilenc százaléka ott sem lenne. Olyan élményszerűen olvasta fel a Bibliát, hogy meg is kérdeztem a mellettem ülőt, hogy „milyen Bibliátok van?!” „Károli” – mondta. „Károli?! Hát ne mondd, hogy amit ez a műsorvezető ilyen izgalmasan felolvasott, ez az?!” Azóta sem tudok betelni a Bibliával, elolvasom ezerszer, de nem tudom megunni.

– Említetted, hogy ez a hétvége rendkívüli volt a számodra. Miért?

– Mert arról szólt, hogy a cselekedet egy mag, amit elvetek. A rossz cselekedetből konkoly, a jó cselekedetből pedig gabona, kalász nő ki. A beszéd is cselekvés, nemcsak egy csicsergés. A cselekedetünkkel és a beszédünkkel alapozzuk meg a jövőnket. Annyi durva műsor van már. A másik ember megalázása – ma ez a divat a világban, már a vetélkedőkben is. Én azonban mindig azt mondom a nézőimnek, hogy számomra a beszéd építés, „az élő adás során egymást építjük Önökkel”.

T. G.: Érdemes az evangéliumot úgy elmondani, hogy egy jó érvelési móddal lefestjük a lehetséges jövőt az illető számára, mi történik abban az esetben, ha nem tér meg. Mert egy 40-50 éves embernél elég a múltjára rámutatni, és azt mondani neki: „Látod, hová vezet ez az út, térjél meg!” Nyilván egy fiatalnál ez nem működik, de ha le tudjuk festeni a jövőt, úgy, hogy rámutatunk mintákra, például a szülői környezetre, és megmondjuk: „Nézd meg a szüleidet is, figyelj! Neked sem lesz jobb sorsod, neked is biztonságra, az Úrra van szükséged, stb.” – ez működhet.

A beszélgetés lezárul, a csarnok már üres, véget ért a háromnapos konferencia. Rajtunk kívül már csak egy-két szék, berendezők, technikusok és takarítók uralják a nagytermet. Mindenki hazatért otthonába, és az előtte álló jövőre koncentrál. Egy hónap múlva újra nagygyűlés lesz.

Az előtérben nagy a nyüzsgés, a gyülekezet kiadványait árusító pultok mögött hosszú sorok kígyóznak