Hír-mozaik
Térítés állami pénzből
A Bush-adminisztráció egyik legtöbbet kritizált elképzelése, mely – szakítva az állam és az egyház szétválasztása által megkövetelt elvekkel – ezentúl közvetlenül egyházaknak juttatna szövetségi támogatást a költségvetésből, az utóbbi napokban meginogni látszik. Az eredeti elképzelés szerint a támogatás jótékony célú tevékenységre fordítható, azonban ezt a tevékenységet az adott egyház hittérítésre is felhasználhatja, s ezenkívül a tevékenység végzésére szerződtetett alkalmazottak kiválasztásánál felekezeti megkülönböztetést is alkalmazhat.
Az USA-ban eddig példa nélküli elképzelés óriási vitákat váltott ki, mely a Bush-adminisztrációt visszakozásra késztette. A választási ígéretek dacára ugyanis nemrég egy felelős kormánytisztviselő kijelentette, hogy semmilyen egyház nem építhet vallási jellegű tevékenységet olyan programokba, melyekhez állami támogatást is fölhasznál.
Bush kezdeményezését negyvenhat vallási és világi szervezet közös levélben támadta meg. A szervezetek úgy vélik, hogy a törvény „a vallásszabadságot veszélyeztetné, az emberi jogok területén óriási visszalépést jelentene, és az önkormányzatokat felesleges perekkel terhelné meg”. Barry Lynn, az Americans United for the Separation of Church and State (Amerikaiak az Állam és az Egyház Szétválasztásáért Egyesület) elnöke szerint „amikor Bush arról beszél, hogy az egyházak támogatásának útjában álló korlátokat kell elmozdítani, egyértelmű, hogy az államot és az egyházat elválasztó falat akarja elbuldózerezni. Az adófizetőknek soha sem szabad kötelezővé tenni azt, hogy olyan vallásokat támogassanak, amelyeknek a hitelveiben nem hisznek”
(AU)