Hír-mozaik
Százmillió indiai választás elott
Delhiben november 4-én közel százezer kaszton kívüli – úgynevezett dálit – gyűlt egybe Ram Raj dálit vezető kezdeményezésére, hogy a kasztrendszer háromezer éves fogságából kitörjön, és a hinduizmus helyett másik vallást válasszon. A mintegy háromszázmillió dálitnak a településeken kívül kell élnie, külön kutakat kell használnia, sőt a közfelfogás még az árnyékukat is tisztátalannak tartja.
„Hagyjátok ott a kasztrendszert! Minden ember egyenlő! Térjetek át egy magatok választotta hitre!” – buzdította az egybegyűlteket Raj, majd K. P. Yohannan, az „Evangéliumot Ázsiának” szervezet vezetője tett ígéretet arra, hogy országszerte kétszáz általános iskolát hoz létre a dálit gyermekek számára, a nemrégiben alapított nyomdájuk segítségével pedig havonta háromszázezer Újszövetséget jelentetnek meg Indiában. A keresztény vezető szerint minden esély megvan arra, hogy a háromszázmillió dálit egyharmada a keresztény hitet fogja választani.
(CBN)