2002. május

Hír-mozaik

Amerikai értékrend az imákban

A szeptember 11-i katasztrófa, a folyamatos közel-keleti háború, a gazdasági recesszió keltette bizonytalanság, valamint a katolikus egyházon belüli szexbotrány miatt az amerikaiaknak talán még sosem volt annyi imatémájuk, mint manapság. A CBN tévétársaság közvélemény-kutatása úgy találta, hogy a legtöbb ember a globális trendeket is nagyban befolyásoló fenti problémák ellenére – vagy éppen azok okán – pusztán személyes szükségeiért imádkozik. A szeptember 11. óta eltelt nyolc hónap alatt az élet visszatért a régi kerékvágásba, és az emberek – úgy tűnik – nem érzik különösebben veszélyeztetve magukat: a hívők mindössze három százaléka kéri Istent, hogy védelmezze meg hazájukat. Az anyagi javakért mondott ima vezeti a listát 16 százalékkal, ez után következnek a kapcsolatokért, a nemzeti és világvezetőkért, fizikai gyógyulásokért, a családtagok és barátok megtéréséért, a gyülekezetért, illetve annak pásztoráért, valamint az ébredésért elmondott imák.

(CBN)