Angyalok pedig vannak

Az elmúlt néhány évszázad természettudományos, materialista világképe tagadta az angyalok létezését, az emberiség népei mégis mindig, minden korban tudták, hitték, tapasztalták, hogy vannak ilyen lények. A Szentírás pedig első könyvétől az utolsóig egységesen állítja létezésüket, és mély betekintést ad természetrajzukba.

A Biblia eredeti nyelvei nem használtak rájuk olyan speciális „vallási szakkifejezést”, mint amilyen a mi nyelvünkben az angyal szó. Héberül és arámul a nevük (maleach) egyszerűen hírnök, hírvivő, követ, küldött, és pontosan ugyanezt jelenti a görög angelosz is. Ha össze akarjuk foglalni a teljes kinyilatkoztatás által a természetükről adott képet, akkor azt mondhatjuk: az angyalok teremtett, azaz nem öröktől fogva, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. A szintén személyiséggel bíró szellemek egy másik csoportjától, a démonoktól – valamint az elköltözött emberek szellemeitől – alapvetően abban különböznek, hogy úgynevezett szellemi testük van, nem test nélküliek, s éppen ezért a démonoktól eltérően nem költöznek be emberek testébe; viszont képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben. Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. Számuk bizonyosan meghaladja a százmilliót, ám a pontos adatot a Biblia nem közli velünk. A jó angyalok fő funkciója Pál apostol szerint: „Vajon nem szolgálatra rendelt szellemek-e ezek, akiket azokért küldtek szolgálatra, akik örökül veszik majd a megváltás művét?” (Zsid 1:14) A gonosz (bukott) angyalok pedig ezzel épp ellentétes tevékenységet folytatnak.

Bárhol tartózkodjanak is, az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan, öt érzékszervünk számára érzékelhetetlen szellemi lények. A Szentírás ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak embereknek (epifánia: megjelenés, „felbukkanás”) . Úgy tűnik, hogy ilyesmi sokféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan sajátja; vagy kiüresítheti magát ebből, és egészen összetéveszthető módon emberként is megjelenhet. Válhat széllé vagy tűzzé is (Zsolt 104:4).

Nulladik típusú találkozás

Egy dicsőségben való megjelenésről Dániel részletesen beszámol (Dán 10:5–19). Elbeszéléséből megtudjuk, hogy egy fehér gyolcsvászonba öltözött férfi jelent meg előtte, akit csak ő látott, kísérői nem. Az angyal teste a krizolit vagy a topáz nevű drágakőhöz hasonlított. Arca, illetve tekintete olyan volt, mint a villám, szeme, mint a láng, karja és a lába pedig az izzó – vagy fényesre csiszolt – fém felszínére emlékeztették Dánielt. Hangja, amikor megszólalt, egy nagy tömeg zúgásához volt mérhető.

Krizolit és topáz. Ilyesfélének látta Dániel az angyal testét

Az angyalt körülvevő szellemi erőtér hatására a próféta kísérőire, jóllehet ők semmit sem láttak, megmagyarázhatatlan módon óriási rettegés szállt, olyannyira, hogy elfutottak, és elrejtőztek. Dánielnek pedig arca eltorzult, testét minden erő elhagyta; s amikor a látogató megszólalt, a próféta elájult, és arccal előre a földre zuhant. Egy másik angyal kézrátételének köszönhetően tért csak magához, s csak így sikerült négykézlábra állnia, majd egész testében remegve felállnia. Amikor azonban az előbbi angyal – aki valószínűleg Gábriel angyalfejedelem volt – újra megszólalt, Dániel ismét arccal a földre zuhant, és nem tudott megszólalni, testéből ismét minden erő elpárolgott, fizikai fájdalmai keletkeztek, és nem kapott levegőt. E leírásból nagyjából képet alkothatunk az angyalok valódi természetéről.

Azt hitték: emberek

Számos esetben azonban – a rejtve maradás, valamint talán az emberek kímélése céljából – a hírnökök e dicsőség megmutatása nélkül jelennek meg az embereknek, egészen emberi formát öltve. Ilyenkor előfordul, hogy a meglátogatott nem jön rá, hogy nem emberrel találkozott. Lót például két angyalt fogadott be a házába, vacsoráztatott meg, s akart minden erővel megvédeni Szodoma homo-, illetve biszexuális lakosságának erőszakjától – akik szintén azt hitték, hogy a két látogató közönséges férfi. A jövevények azonban nem szorultak rá a házigazda védelmére: különleges képességeik csak akkor derültek ki Lót számára, amikor olyan szellemi vaksággal verték meg hirtelen üldözőiket, hogy azok nem találták meg az ajtót, ami előtt álltak (ugyanakkor nem vakultak meg a szó fizikai értelmében, így nem is vették észre, mi lett a tehetetlenségük oka) – majd pedig természetfeletti csapással, kén- és tűzesővel pusztították el a várost.

Caravaggio: Dávid és Góliát. Dávid egy óriást, egy gonosz angyal kései leszármazottját ölte meg

Mint említettük, ezek az angyalok előzőleg még vacsoráztak is Lótnál, miután ebédjüket korábban még annak nagybátyjánál, Ábrahámnál költötték el: látható tehát, hogy nem valamiféle ködpárák, látomások, kísértetek voltak, hanem teljesen valóságos fizikai testtel rendelkező, többek között evésre is képes lények. (Arra, hogy az angyalok egyébként is, a mennyben is étkeznek, szintén utal a Szentírás – Zsolt 78:24–25.)

A bibliakutatók között többféle vélemény is van arról, hogy szexuális életre is képesek-e, ugyanis Jézus azt mondta, hogy „a feltámadáskor nem nősülnek, és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben” (Mt 22:30). Ugyanakkor Mózes 1. könyve beszámol arról, hogy a Noé előtti korban a bukott angyaloknak megtetszettek az emberek lányai, lejöttek hozzájuk, feleségül vették őket, és gyermekeket nemzettek velük. Az így született hibrid lényeket a Szentírás nefilimnek nevezi, amelynek pontos jelentése: bukottak, „akik lezuhantak/leestek”; valamint azt mondja róluk az Ige: „Ezek azok a hősök, akik ősidőktől fogva hírneves férfiak voltak.” (1Móz 6:4) A nefilim szót tradicionálisan óriásoknak is fordítják, mivel Mózes 4. könyve az Anák fiait is nefilimnek nevezi, márpedig ezek valóban óriástermetűek voltak. Más népek mitológiái is rögzítik, hogy ősi, alapító királyaiknak, hőseiknek (például a görög hérószoknak vagy az első egyiptomi fáraóknak) az apái természetfölötti lények, „istenek” – azaz a bibliai értékelés szerint bukott angyalok – voltak, anyáik viszont emberek. Eszerint nyitott a kérdés: az angyalok mégis képesek a szexuális életre, csak Isten angyalai ezt nem gyakorolják? Vagy nem is képesek rá? Van-e nemük egyáltalán, vagy ez épp attól függ, milyen alakban kívánnak megjelenni? (Ezzel kapcsolatban lásd keretes írásunkat.)

Tény mindenesetre, hogy a jó angyalok a Szentírásban kizárólag férfiként jelennek meg; az egy-két női jellegű angyalfejedelem pedig (például a „Babilón leánya”, „Jézabel szelleme”, az „ég királynője”) gonosz szereplők, és az sem biztos, hogy eredeti természetük szerint – a prófétai képtől elvonatkoztatva – is női neműek. A dicsőséges és a teljesen kiüresített, emberként való angyali jelenések közötti átmeneti esetekről is tudósít a Szentírás: például Sámson anyja meg volt róla győződve, hogy egy emberrel találkozott – csak az tűnt fel neki, hogy „a tekintete olyan volt, mint az Isten angyalának tekintete, igen rettenetes” (Bír 13:6). Ebben az esetben tehát csak a tekintet volt árulkodó, amely – más bibliai helyek tanúsága szerint – ilyen esetben a villámhoz vagy fémnek a felszínéhez hasonlít. Ha tehát ilyen tekintettel találkozunk, gyanút foghatunk: angyallal állunk szemben. István vértanúról jegyzi fel az Apostolok cselekedetei, hogy kihallgatásakor „a Szanhedrinben ülők pedig valamennyien meredten bámultak rá: olyannak látták az arcát, mint egy angyalét” (Csel 6:15). Más esetek tanúsága szerint viszont még ezt az árulkodó jegyet is el tudják rejteni – ilyenkor teljesen olyanok, mint az emberek. Lót történetére is emlékeztetve jegyzi meg Pál: „Az idegenek iránti szeretetről ne feledkezzetek meg, mert ily módon egyesek – tudtukon kívül – angyalokat látnak vendégül.” (Zsid 13:2)

A mennyei hierarchia

Isten teremtésében és királyságában jog és rend uralkodik. A Biblia világosan beszámol arról, hogy az angyalok százmilliói szigorú hierarchiában, katonai jellegű szervezettségben („seregek”, „légiók”) élnek. Jóllehet nincs egyértelműen kinyilatkoztatva, de számos utalásból – a pátriárkák családjának, Jézus tanítványainak, Izrael szervezettségének számszerű adataiból – arra következtethetünk, hogy a három–tizenkettő–hetvenes tagoltság jellemzi seregük hierarchiáját. Isten egy, aki három személyben jelentette ki magát; három ősatya volt (Ábrahám, Izsák, Jákob); Jézus három főapostolt választott ki (Péter, János, Jakab). A harmadik ősatyának tizenkét fia, Jézusnak tizenkét apostola volt. Jákob teljes háznépe hetven főből állt; Élimben tizenkét forrás és hetven pálmafa volt; a Mózesben lévő Szent Szellemet Isten hetven vénre öntötte ki; Jézus hetven tanítványt küldött el maga előtt; stb.

A Szentírás három főangyalt nyilatkoztat ki: Michaélt (Mihály), Gabriélt (Gábriel), valamint Hélél ben Sáchárt (Lucifer), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett. A Jelenések könyvének egy utalása szerint az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba, ez is a hármas felosztást látszik megerősíteni. A tizenkettes számról nem sokat tudunk ebben a vonatkozásban, a Jelenések könyve azonban beszámol a mennyben közvetlenül Isten mellett trónokon ülő kétszer tizenkét „vénről” (preszbüteroszról, azaz mennyei presbiterről), akikről nem tudjuk, milyen lények, angyalok-e, avagy emberek (vagy más valamik). A már Jézus korában is közkeletű zsidó felfogás szerint ezek alatt van még hetven angyalfejedelem, a hetven földi nemzet irányítói. Ezek közé sorolódik, ámde kiemelt rangban – úgynevezett „nagy”, illetve „előkelő fejedelem” – Michaél is, Izrael védőangyala. A többi hatvankilenc földi nemzet felett álló fejedelem sajnos mind a bukott angyalok közé, a Sátán vezetése alá tartozik (Dán 10:21), mivel – úgy tűnik a Szentírásból – a Föld és környéke Lucifer uralmi területe volt, ezért ezt a világot magával rántotta a bukásba még az ember teremtése előtt.

A legfelsőbb angyali rendek közé tartoznak még a kerubok – kérdés, hogy a három főangyal kerub is-e egyúttal, vagy sem. Annyi bizonyos, hogy a Sátánná lett Lucifer egyúttal kerub is volt; ezért elképzelhető, hogy Michaél és Gabriél is azok. A Sátán levettetése óta négy kerubról tudunk összesen. Hozzájuk hasonló – sőt talán velük azonos, csak más néven említett – lények a szeráfok is.

Emberi angyal- ábrázolások (ahogyan azt Móricka elképzelte…)

Pál a kolosszeiekhez írott levelében felülről lefelé átfogóan felsorolja a mennyei hierarchia rendjeit (1:16). Isten után a trónok (thronosz) következnek – ezeket azonosíthatjuk a Jelenések könyvében található huszonnégy, közvetlenül Isten mellett elhelyezett trónszéken ülő vénnel (mások nem ülnek trónokon a mennyben János beszámolója szerint, csak ők). Ezek valószínűleg azonosak a Dániel könyvében található ítélőkkel, akik szintén ülnek a mennyben Isten színe előtt, míg mindenki más áll. Ezt a szintet, a trónok szintjét a bukás, úgy tűnik, nem érintette. Funkciójuk a világmindenség feletti bíráskodás és a törvényhozás: a vének koszorút viselnek, ami a János korabeli társadalomban aszenátorok jelvénye volt.

A trónok után Pál az uralmak (küriotész) szintjét említi. Az urat jelentő kürioszból képzett görög szó érdekes módon személytelen valóságot fejez ki: uralom, tekintély. Ez tehát elsősorban pozícióra utal, amelyet talán más-más személyek egymást váltva is betölthetnek. Erről a szintről nem tudunk meg többet a Szentírásból, legfeljebb még annyit, hogy a bukás valószínűleg őket sem érintette. (Hacsak nem a kerubok töltik be ezt a pozíciót, ugyanis a Jelenések könyvében a trónok mellett csak ez a négy lény van még Isten közvetlen környezetében.)

Az uralmak alatti következő szint: a fejedelmek, vezetők (arkhé) . Az Efeszosziakhoz írt levél 6. fejezete szerint ezek a lények már abba a kategóriába tartoznak, akik ellen a keresztényeknek harcolniuk kell, tehát bukott angyalok. Minden bizonnyal azonosíthatók a fentebb már említett, nemzetek fölött álló angyalfejedelmekkel, amelyeket Dániel rósnak (fej) nevez, konkrétan említve Perzsia és Görögország fejedelmét, akik ellen Gabriél és Michaél harcolnak (Dán 10:13–21). Michaélt itt más titulussal különbözteti meg: a legelső fejedelmek egyikének (achad hasszárim hárisónim) nevezi, egyértelműen Izrael angyalaként azonosítja, később pedig a nagy fejedelemnek (hasszár haggádol) nevezi. Júdás levele Michaélt arkhangelosznak, azaz angyalfejedelemnek nevezi. Ez tehát magasabb kategória, mint a nemzetek felett álló bukott angyali fejedelmek.

Az arkhék, vagyis fejedelmek alatti következő szint a hatalmak, hatalmasok (exuszia) . Pál szintén a keresztények ellenségeiként említi őket. Természetesen a Földön kívüli szférában lehetnek olyan arkhék és exusziák, amelyek nem vettek részt a lázadásban.

Az ezek alatti szintek felsorolását az Efeszosziakhoz írt levél 1. és 6. fejezetében találjuk meg. Itt az exusziák, azaz a hatalmak alatt az erők (dünamisz) következnek. Az arkhék, az exusziák és a dünamiszok működését a görög nyelvhasználat alapján úgy értelmezhetjük, hogy az első rend, a fejedelmek a jogalkotás, törvényhozás funkciójában vannak; a hatalmak a jogérvényesítést gyakorolják; az erők pedig a legalsó szint, amely megvalósítja a fentiek döntéseit. Ha a mai politikai berendezkedéshez hasonlítjuk, akkor az arkhék azok a – bukott – angyalok, akik a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan törvényeket hoznak, akik a nemzetek bűneit kihasználva afféle jogi szakértőkként az átok, a romlás, a nyomorúság, a szellemi sötétség szankcióiról döntenek, azokat kiszabják. Az exusziák azok, akik ezek végrehajtását intézik, hasonlóan a miniszterekhez, minisztériumokhoz; végezetül a dünamiszok, erők úgymond a rendőrségnek felelnek meg, amely konkrét, valóságos erővel, kényszerrel megvalósítja, betartatja a meghozott törvényeket.

Az Efeszosziakhoz írt levél 1. fejezete az uralmakat az erők alatti szinten említi. A 6. fejezetben pedig ezek alatt olvasunk még „e sötétség világ feletti [erőszakkal] uralkodói” -ról (koszmokratoresz tu szkotusz tutu) , valamint a gonoszság szellemeiről (ta pneumatika tész ponériasz) , amelyek az ég felett (epuraniosz) vannak. E legutóbbi kifejezést a levegőég (a Föld atmoszférája) feletti egekre, az úgynevezett második, illetve harmadik égre használja a Szentírás – itt minden bizonynyal a második égre vonatkozik.

Ezek az angyali szintek már valamennyien Istennel és az emberrel szemben álló, ellenséges birodalomként szerepelnek. A Sátánt ugyanebben a levélben Pál így nevezi: a levegő (levegőég, légkör) hatalmának a fejedelme (arkhón tész exusziasz tu aerosz), megjelölve ezzel – Ádám bukása óta – fő uralmi területét: a Föld atmoszféráját. Ezt – valamint azt is, hogy valamennyi nemzet fejedelme bukott angyal – alátámasztja az, amit Jézusnak mondott a Sátán, amikor megkísértette: „Egy pillanat alatt megmutatta neki a lakott világ öszszes országát, majd ezt mondta neki a Rágalmazó: »Neked adom mindezt a hatalmat és ezek dicsőségét, mert átadták nekem, és annak adom, akinek akarom…«” (Lk 4:5–7) Jézus ezt a tényt nem tagadta.

A politika igazi irányítói

Bármilyen megalázóan is hangzik számunkra, emberek számára: a Földön zajló politikai, társadalmi, vallási és kulturális életet sokkal mélyebben meghatározza ezeknek az angyali fejedelmeknek a tevékenysége, valamint Isten angyalainak a beavatkozásai, az ellenséges területen végrehajtott „kommandós akciói”, mint az emberi törekvések. Gabriél angyal betekintést ad Dánielnek az égben zajló háborúk menetébe: Cirus (Kürosz, Kóres) perzsa király uralkodásának harmadik évében látogatja meg őt a hírnök, és elmondja, hogy egész mostanáig a Perzsa Birodalom felett álló angyalfejedelemmel harcolt, mígnem segítségére jött Michaél, akivel együttesen sikerült áttörniük, hogy aztán az isteni üzenetet elhozhassa Dánielnek. Gabriél ezután a perzsa királyoknál maradt, és teljesen visszaszorította a birodalom bukott angyalfejedelmét. Majd bejelenti, hogy amikor ezzel végez, Görögország angyalfejedelme jön majd, és az ellen kell harcolnia – s a fejedelmek közül egy sincs vele, kivéve Michaélt.

Miközben az égben zajlott mindez, a földön a következők történtek: a Perzsa Birodalom megdöntötte a Babilóni Birodalmat, amely hetven évvel korábban fogságba hurcolta a zsidókat, és lerombolta Isten Templomát és a szent várost, Jeruzsálemet. Amikor Cirus hatalomra került, rövidesen engedélyt adott a zsidóknak a hazatelepülésre, valamint a Templom újjáépítésére, sőt segítséget is nyújtott ehhez. Vegyük észre, hogy ezek az események időben pontosan egybeesnek azzal, amikor Gabriél legyőzi a Perzsa Birodalom felett álló gonosz angyalt, majd – mintegy annak a helyébe lépve – „ott marad a perzsa királyoknál”, vagyis Cirusnál és Dáriusnál, aki a társuralkodója volt. Ez állt tehát a birodalom szokatlan „megszelídülésének”, a zsidók melletti kiállásának hátterében a szellemvilágban: Gábriél rejtett jelenléte és befolyása a királyi udvarban.

Néhány évvel később azonban, Cirus uralma után, erőteljes támadás éri a jeruzsálemi építkezést: a környező, szintén perzsa uralom alatt álló nemzetek vádiratot, feljelentést írnak a zsidók ellen, mondván, hogy ha felépítik Jeruzsálemet, akkor az egy lázadó város lesz, amely nem fog adót fizetni, s a birodalomtól való elszakadást keresi majd. A perzsa udvarban hitelt adnak a levélnek, és betiltják az építkezést, amely le is áll egy időre. Pontosan ekkor egy másik próféta, Zakariás nyer betekintést a szellemvilágba, és látja, hogy Jósua főpap, a templomépítés két vezetője közül az egyik, Isten színe előtt áll, de jobbja felől ott áll a Sátán is, aki folyamatosan vádolja őt. Ekkor azonban az Úr angyala megdorgálja a Sátánt, majd a piszkos ruhákba öltözött Jósuát átöltözteti tiszta ruhába, és „eltávolítja bűneit”. Láthatjuk, hogy a politikai események, a vádemelés hátterében (a feljelentés, vádirat héberül szitná a szátán, azaz vádló szóból!) a szellemi világban angyalok szintjén zajló konfliktus állt.

E látomást követően Zakariás és Aggeus próféták felszólítják a zsidókat, hogy engedély nélkül is folytassák az építkezést; majd levelet írnak a perzsa udvarba. A levél hatására Dárius utánanézet a cirusi rendelkezéseknek, majd megtalálva őket engedélyezi, sőt a birodalom védelme alá helyezi az építkezést, mi több, anyagi támogatást is biztosít hozzá. A Templom felépül, később pedig a zsidók természetfölötti módon megmenekülnek Hámán (Eszter könyve), majd a szamaritánusok (Nehémiás könyve) gyilkos terveitől, és egész Jeruzsálemet helyreállítják: Gabriél még mindig a perzsa királyoknál lakik.

Biztosak lehetünk abban, hogy a Föld politikai, társadalmi, vallási és kulturális életét korunkban, napjainkban is ugyanilyen erőteljes módon határozzák meg a jó és gonosz angyalok küzdelmei – s az ezekbe való betekintés nélkül nem érthetjük meg pontosan, mi is történik körülöttünk. A legtöbb hívő például szilárdan meg van győződve arról, hogy a 2001. szeptember 11-ei események, a World Trade Center két tornyának az összeomlását eredményező terrortámadás mögött gonosz angyalok akciója áll, hiszen a néhány óra alatt lezajló események ember- és természetfeletti intelligenciát, erőt és gonoszságot demonstráltak, és az egész világ szellemi, politikai, sőt vallási, kulturális állapotát – ma még be sem látható léptékben – gyökeresen megváltoztatták.

A három főangyal

A három főangyal nevét a Szentírás kinyilatkoztatja. Közülük is a vezető, a rabbinikus irodalom szerint „az Úr angyala”, s egyben a hetven nemzeti fejedelem egyike, Izrael angyala, Michaél, akinek a neve azt jelenti: „Ki olyan, mint Isten?” Ő a bukott fejedelemnek, a Sátánnak a legfőbb ellenfele, s ez nevében is benne van: hiszen a Sátán fő célja, hogy olyanná tegye magát, mint Isten – s erre „válaszol” Michaél neve: ki olyan, mint Isten? Gabriél a másik nagy fejedelem, ő – úgy tűnik – nem kötődik egyetlen nemzethez sem, feladata a Messiásra, a megváltásra vonatkozó kinyilatkoztatások eljuttatása Isten embereihez. Nevének jelentése: „Isten hőse” .

A harmadik fejedelem eredeti neve Hélél ben Sáchár volt, amely azt jelenti: Ragyogó / Fénylő / Dicsérő, Hajnal fia. Ezt a héber nevet (Ézs 14:12) fordították le a Szeptuaginta készítői Heószforosznak, azaz Hajnalcsillagnak, ennek latin fordítása pedig a Lucifer név (mindkettő Fényhordozót jelent). Ő lázadt fel és bukott el még az ember teremtése előtt, és kapott új nevet: héberül Szátán, görögül Diabolosz, azaz: Vádló, Rágalmazó, Ellenálló, Ellenség.

Jóllehet az univerzumnak azt a részét, amelyet függetlenségi törekvéseivel elszakított Isten uralmától, Isten ítélettel sújtotta, az angyali rendek előtt mégis csak akkor nyert minden kétséget kizáró módon bizonyítást e fejedelemről, hogy velejéig gonosz, és függetlenségi törekvései, valamint vádaskodásai minden pozitívumot nélkülöznek, amikor Jézust, Isten ártatlan Fiát megölte (Jn 12:31–32; 16:11). Úgy tűnik, hogy a jogszerűséget végtelenül tisztelő mennyei világban mindaddig megillette az „ártatlanság vélelme”, hiszen a többiekkel együtt bejárhatott Isten jelenlétébe (Jób 1:6–19; 2:1–7; Zak 3:1–2; Lk 22:31–32), s ott szót emelhetett. Voltaképp az egész emberi üdvtörténelem nem más, mint isteni per, kozmikus bizonyítási eljárás őellene, majd ítéletének végrehajtása.

Róla azt is tudjuk, hogy oltalmazó kerub volt (Ezék 28:12–19). Bár ő valamennyi bukott angyal, a nemzetek angyalfejedelmei és az egész Föld fölött álló fejedelem, tevékenysége időnként mégis kötődik egyes földrajzi pontokhoz. Istennek ugyanis, amikor megkérdezte a Sátánt, hogy hol járt, rendszeresen így felelt: „Körülkerültem és át- meg átjártam a földet.” (Jób 1:7) Többször is betölti például a Babilón (Bábel) feletti vezető pozíciót, majd egy ideig Türosz fejedelme (i. e. 6. század); aztán a Jelenések könyvének 2. fejezete szerint a kis-ázsiai Pergamonban találjuk meg a székhelyét (i. sz. 1. század), ahol a világ hét csodájának egyikeként számon tartott Zeusz-oltár volt, amelyet János „a Sátán trónjának” nevez; majd Rómába költözik. Egyes bibliatanítók felhívják a figyelmet arra, hogy a pergamoni Zeusz-oltárt az újkorban Berlinbe szállították, s a 20. század első felének eseményeit tekintve nem lehetetlen, hogy néhány évtizedre a német főváros vezetését is átvette a bukott angyalok fejedelme ottani „beosztottjától”.

A pergamoni Zeusz-oltár Berlinben. A „Sátán trónja”?

A kerubok és a szeráfok

Isten trónja körül – Lucifer bukása óta – négy kerub található: bibliai leírásukból kiderül, hogy külsejük jelentősen eltér a többi angyalétól; viszont rendkívül hasonlítanak kinézetükben és funkciójukban is az úgynevezett szeráfokhoz (az is lehet, hogy a két név ugyanazt a lényt takarja). Hat szárnyuk van ugyanis (a többi angyalnak a közhiedelemmel ellentétben nincs szárnya), amelyek közül kettővel a lábukat, kettővel pedig a fejüket takarják el, és kettővel repülnek. Más leírások szerint négy szárnyuk van – ez nem okvetlenül ellentmondás, ha meggondoljuk, hogy az angyalok többféle formát képesek magukra ölteni; valamint az is lehet, hogy négynél több kerub, illetve szeráf is létezhet, más „fajták” is. Amit még tudhatunk róluk: egész testüket, szárnyaikat is szemek borítják. Ez feladatukkal lehet összefüggésben: őrálló lények. Emberi kezük van, de lábaik borjúpatákban végződnek. Az egyik leírás szerint (Ez 1:5–12) négy arcuk van négy irányban: oroszlán-, sas-, ökör-, illetve emberarc. A Jelenések könyve szerint azonban a négy kerubnak külön-külön van ez a négyféle arca, mindegyiküknek csak egy. A kerub szó eredete ismeretlen, érdekes azonban, hogy a mai héberben a kelkáposztát is így nevezik, mivel küllemében hasonlít a szárnyaiba burkolózó kerubra. A szeráf szó a megemésztő, elégető, elnyelő tüzet jelentő száraf igéből származik, tehát tüzes, izzó, elégető, megemésztő lényt jelent. Mindkét lény – ha ugyan különböznek – Isten jelenlétével áll kapcsolatban: közvetlenül Isten trónját veszik körül, és szüntelenül, éjjel-nappal dicsőítik Őt, elsősorban szentségét. Daluk: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes mind a föld az Ő dicsőségével!”, illetve: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő!” A legtöbb teológus szerint Isten jelenlétének, szentségének közvetlen őrei. Ha Isten útra kel, jelenléte lejön a Földre, akkor sem hagyják el, hanem e négy lény hordozza, veszi körül, mint afféle „testőrök”. A Szentírás tulajdonképpen nem nevezi a kerubokat angyaloknak: a Jelenések könyve egyszerűen élőlénynek (dzóa) mondja őket, ami teljesen pontosan megfelel az Ezékiel által használt héber chaj szónak (élőlény, állat, vadállat) .

A „trónangyalok”

Úgy tűnik, talán az Újszövetség is alátámasztja azt a rabbinikus felfogást, hogy a kerubokon, illetve szeráfokon kívül még hét, úgynevezett trónangyal láthatja színről színre Istent. Az ősi zsidó nézet szerint ugyanis az összes többi angyal csak a mennyei Templom függönye mögül hallhatja az Úr szavát, arcát azonban nem láthatják e hét kiválasztott nagy fejedelem kivételével, akik közé tartozik természetesen Michaél és Gabriél is (az apokrif Tóbiás könyve mind a hétnek a nevét és feladatkörét közli, ám ez nem igazán megbízható forrás). A Jelenések könyve is beszél a mennyei Templomról, és az abból kijövő hét különleges angyalról: „Ezek után pedig láttam, hogy kinyílt a bizonyíték sátrának Temploma az égben, és tiszta, fehér lenvászonba öltözve, mellükön aranyövvel felövezve kijött a Templomból az a hét angyal, akinél a hét csapás van. Ekkor a négy élőlény egyike hét aranycsészét adott a hét angyalnak, amelyek tele vannak az örökkön-örökké élő Isten haragjával. A Templom pedig megtelt köddel Isten dicsőségétől és erejétől, és senki sem tudott belépni a Templomba mindaddig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett.” (Jel 15:5–8)

A világ elemei

Az eddig felsorolt angyali rendeken kívül említést kell még tennünk arról, hogy a Jelenések könyve – valamint a Jézus korabeli zsidóság általános meggyőződése – szerint a legfőbb földi „elemeknek” is vannak felügyelő angyalaik. A Jelenések könyve említi például a vizek angyalát, aki felelős a Föld édesvízkészleteiért, és amikor ezeket Isten haragjában mind vérré változtatja majd, hogy az Antikrisztus királyságát csapással sújtsa, akkor „hallottam – mondja János –, hogy így szól a vizek angyala: »Igazságos vagy, Te, aki vagy és voltál, Te szent, hogy így ítéltél! Mivel szentek és próféták vérét ontották, nekik is vért adtál inni, hiszen erre méltók!«” (Jel 16:5–6) Ez a jelenet egyébként ismét jól megvilágítja azt a csodálatos és fegyelmezett jogrendet, amely a mennyben érvényesül. Hiszen a vizek angyalának feladata a Föld édesvízkészleteinek őrzése, ellenőrzése, így ezt a pusztító csapást a rábízott terület ellen akár tekintélye megsértéseként is értelmezhette volna. Ám, hogy Isten iránti hűségét igazolja, visszajelzést adott, mintegy visszaigazolta Isten lépésének, az ő területére való beavatkozásának jogszerűségét. Menedzserképzőkön tanítják vezetéselméletből, hogy a felsőbb vezetés alsóbb szinteken való beavatkozását hasonló visszaigazolásokkal kell kísérni, nehogy bizalmatlanság vagy kommunikációs zavar alakuljon ki.

Itt tennék egy rövid kitérőt a „mennyei parlament” működését illetően. Számos próféta kijelenti, hogy Isten nem egyedül, teljhatalmú diktátorként kormányozza a világmindenséget – jóllehet erre minden joga és képessége meglenne –, hanem viszonylag nagy önállóságot és tisztességet biztosít hűséges angyalainak, olyannyira, hogy a leírások néha már-már szinte demokratikus hatalommegosztás képét mutatják. Nabukodonozor babilóni uralkodónak őrülettel való megítélése és büntetése például „az őrök végzéséből s a szentek parancsából” történik (Dán 4:14), ez a döntés tehát bizonyos angyali rendektől eredt, Isten csak beleegyezését adta. Mikeás próféta óriási tanácskozást lát, „és ki egyet, ki mást szólt hozzá” , majd az egyik szellemi lény javaslatát Isten elfogadja (1Kir 22:19–23). Malakiás beszámol arról, hogy „tanakodtak egymással az Úr tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íraték őelőtte azoknak, akik félik az Urat” (Mal 3:16): itt sem Isten hozott döntést, hanem ráhagyta azt tanácsosaira. Az antikrisztusi birodalom bukását is az hozza el Dániel látomása szerint, hogy a mennyben „ítélők ültek le, könyvek nyittatának meg… ítélők ülnek, és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék, és végleg elvesszen” (Dán 7:10,26).

Az izraeli knesszet százhúsz fős. Mennyei mintára

Látható tehát, hogy Isten, aki megosztotta hatalmát, és maga bízott rá különböző területeket angyalaira, és ruházta fel őket nem kis befolyással, tiszteli is a maga által alkotott jogrendet, angyalait bevonja a kormányzásba, tanácskozásokat tart velük, és indokolatlanul nem avatkozik tevékenységükbe, nem egyszemélyes „kézi vezérléssel” irányítja a mindenséget. Erőteljes jogrend érvényesül, amelyet annyira komolyan vesznek, hogy – mint említettük – még a Sátánnak is megmaradt az Isten tanácsában való részvételi joga, amíg minden kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, amit amúgy mindenki sejtett: hogy gonosz. Ebben az időszakban – emeli ki Júdás apostol – még Michaél sem mert a vele nagyjából egyenrangú Sátánra kárhoztató ítéletet kimondani (Júd 9).

Visszatérve az „elemek” angyalaihoz, a Jelenések könyve a négy uralkodó szél angyaláról is beszél, akiknek egy másik angyal szól, hogy még ne okozzanak pusztító katasztrófákat az egész Föld felszínén, amíg be nem fejeződik Isten kiválasztottjainak elpecsételése. Ez a négy angyal alighanem már eléggé nyugtalan az emberiség halmozódó bűnei miatt: az El Nino jelensége és más, katasztrófákkal fenyegető időjárás-változások arra utalnak, hogy egyre nehezebben tudják fékezni magukat.

A sivatag angyalát név szerint is ismerjük, ő bukott angyal: Azázél, nevének jelentése bizonytalan, talán elfordító, elhárító; ha még bukása előtt kapta, akkor jelentése: „Isten elhárítja a bajt / megvédelmez” – bukás utáni állapotát tekintve inkább „Istentől elfordító / eltávolító” vagy „Istentől elriasztó” .

A Föld mélyében is vannak bukott angyalok, akikről szintén név szerint tudósít a Biblia. Seól, görög nevén

Hádész

a bűnös állapotban elköltözött emberek lelkeinek a fogva tartója, és egyben a vele azonos nevű helynek, az Alvilágnak az ura. Egyetlen lélek sem képes kitörni uralma alól, aki bűnben halt meg. Hogy ő is bukott angyal, azt onnan tudjuk, hogy a második feltámadáskor a Sátánnal együtt a gyehennába vettetik, „amely az ördögnek és angyalainak készíttetett” (Mt 25:41; Jel 20:14). Kettejükkel együtt harmadikként odakerül akkor szoros munkatársa is, a Sátán másik nagy angyalfejedelme, a Halál (Thanatosz) , az „utolsó ellenség”, aki azonban jelenleg nem a Föld gyomrában tartózkodik.

Szintén név szerint ismerjük a mélység (tehóm, abüsszosz) gonosz angyalát, Abaddónt (görögül Apolliónt), azaz a Pusztítót / Kárhoztatót. Ő az utolsó napokban feljön a Föld felszínére, hogy angyalaival és démonaival rettenetes gyötrelemben részesítse a bűneikből meg nem térő embereket (Jel 9:1–11). De úgy tűnik, hogy Péter apostol kijelentése szerint még nála mélyebben is vannak megkötözött bukott angyalok a Föld gyomrában, „a sötétség láncain” , tudniillik a Tartaroszban (2Pt 2:4), amely a Hádész, az Alvilág alatt a legnagyobb mélységben helyezkedik el, és abszolút sötétség uralja. A görög mitológia szerint – erről a helyről ugyanis csak ott hallhatunk, héber megfelelője nincs – „a Tartaroszt ércfal veszi körül. Az erődítmény nyakára háromszorosan tekeredik az éjszaka. Fölötte sarjadnak a föld és a kietlen tenger gyökerei.” (Kerényi Károly: Görög mitológia. Budapest, 1977, Gondolat, 25. o.)

Iraki angyalok

Különösen érdekes, hogy további négy gonosz angyalról a Jelenések könyve egyértelműen kijelenti, hogy a Föld felszínén vannak megkötözve, mégpedig az Eufrátesznél, a jelenlegi Irak területén. Funkciójuk a jövőben az lesz, hogy amikor eloldják őket, meg fogják ölni az emberiség egyharmadát. Megdöbbentő belegondolni, és úgy hiszem, betekintést ad abba, hogy mennyire valóságos mindaz, amiről beszélünk: éppen ott, ahol ezek vannak megkötözve, halmozott fel Szaddám Huszein annyi tömegpusztító biológiai és vegyi fegyvert, amellyel talán az egész emberiséget ki lehetne pusztítani. S noha valamilyen megfoghatatlan okból ő sem tudja, akarja, meri használni őket – hiszen az angyalok meg vannak kötözve –, az ENSZ vagy az USA sem tudja megszüntetni ezeket a raktárkészleteket. Vajon ez véletlen egybeesés lenne csak? Ráadásul a Szentírás tanítja, hogy a járványok mögött is angyalok állnak – véletlen lenne, hogy ott, ahol a bubópestis kórokozóinak milliárdjai várnak bevetésre, a Biblia gonosz angyalok jelenlétéről beszél?

Egészen biztos, hogy az AIDS-nek, az embereket is megtámadó kergemarhakórnak és más hasonló járványoknak, illetve halálos betegségeknek is megvannak a maguk angyalai.

A személyes őrangyalok

Végezetül szólnunk kell még arról, hogy a Szentírás szerint minden ember mellé rendelt Isten egy vagy több angyalt. Ezekre az őrangyalokra az Újszövetség két helyen utal egyértelműen. Jézus mondja a gyermekekről: „Vigyázzatok, nehogy lenézzetek csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, mert azt mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják mennyei Atyám arcát!” (Mt 18:10) (A zsidó hagyomány szempontjából egyébként ez nagyon megrázó kijelentés, ugyanis, mint említettük, felfogásuk szerint kizárólag a hét trónangyal láthatja közvetlenül Isten arcát. Jézus szavai szerint azonban a benne hívő gyermekek őrangyalai is ebben a felfoghatatlanul nagy megtiszteltetésben részesülnek.)

Amikor pedig Péter – egy angyal segítségével – természetfölötti módon megszabadul a börtönből, az épp érte imádkozó hívők nem akarják elhinni, hogy őt látta egy szolgálólány, s amikor az váltig erősítgeti, hogy Péterrel beszélt, végül – helytelenül – megállapítják: „Az angyala az!” (Csel 12:15) Ebből az utóbbi részből viszont kitűnik, hogy abban hittek: az őrangyal hasonlít az általa őrzött emberre. Ez teljesen egybevág a korabeli zsidó meggyőződéssel (erről lásd keretes írásunkat).

A Jelenések könyvének 2. és 3. fejezetében pedig keresztény gyülekezetek angyalainak ír levelet János apostol, bár a teológusok vitatkoznak azon, hogy nem embereket, a gyülekezetek vezetőit kell-e értenünk ez alatt, hiszen János a hét közül ötöt megtérésre szólít fel, márpedig egy jó angyalnak erre nincs szüksége, a bukott angyalok pedig nem képesek rá. Akárhogy is van, nem zárhatjuk ki, sőt nagyon is valószínű, hogy a keresztény közösségek segítségére Isten külön angyalokat rendel ki.

(E tanulmány megírásához felhasználtam Németh Sándor Szent Pál Akadémián e témában tartott előadássorozata anyagát is.)