Isten keze alatt

– Idén huszonöt éves a Hit Gyülekezete. Várható valamilyen ünnepség a dátummal kapcsolatban?

– A Hit Gyülekezete folyamatosan ünnepel. Nem önmagunkat, hanem a Názáreti Jézus Krisztust, akinek a halál fölötti diadala, föltámadása és mennybemenetele egy igazi hívőkből álló közösséget mindig ünneplésre ösztönöz. Évente több országos konferenciát is rendezünk, ezeken az elmúlt időben is hangzottak el a Hit Gyülekezete történetéből levont tanulságok. Egyházunk ellenséges közegben jött létre, és kemény küzdelem árán, Isten segítségével sikerült gyökeret vernie a társadalomban. A „rendszerváltoztatás” jelentős átalakulást hozott jogi helyzetünkben, azáltal hogy közösségünket 1989-ben törvényes egyházként ismerték el. De köztudott, hogy a hatalomváltás után, a kilencvenes években is több ízben rágalom- és hecckampányok célpontjai voltunk. Ezeket egyházunk kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal túlélte. A gyülekezet intézményesülése 1996-tól gyorsult fel, miután az ezzel szemben álló adminisztratív, politikai akadályok meggyengültek – de nem szűntek meg.

Gyülekezetünk negyed évszázados történetét egyházi szempontból nézve sikeresnek lehet mondani. Sikerek, kudarcok, jó hírek, rossz hírek, elfogadások, elutasítások között őrlődve őriztük meg a hitünket és az Úrba vetett reménységünket. Számomra csoda, hogy eddig jutottunk, társadalmi-politikai szempontból kilátástalan helyzetből indulva. Dávid egyik énekével szeretném summázni az elmúlt negyed évszázadot: „Ha nem az Úr az, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek, akkor elevenen nyeltek volna el minket, amint fölgerjedt haragjuk ellenünk… Áldott az Úr, aki nem adott minket fogaik prédájául!” (Zsolt 124:2–3, 6)

– Napjainkban egyre több ügynöki múltra derül fény. Érdekes módon azonban eddig egyetlen egyházi ember sem lepleződött le, holott a témában járatos szakemberek közül többen is azt állítják, hogy számos pap, lelkész, pásztor működött együtt a pártállam titkosszolgálatával.

– Feltételezésem szerint ebben az ügyben is alku köttetett a politikai hatalom és az egyházak vezetői között. A történelmi egyházak jelentős szerepet kaptak a békés rendszerváltoztatás folyamatában, a hatalom hétpecsétes titokként őrzi azoknak az egyházi személyeknek a kartotékjait, akik a kommunista érában ügynöki tevékenységet is folytattak. Cserébe a Vatikán arra használta föl külpolitikai befolyását, hogy segítse Magyarországnak a nyugati világhoz való csatlakozását, EU-integrációját. Célját tekintve ez az egyezmény működőképesnek bizonyult, az más kérdés, hogy többek között ez is szerepet játszott abban, hogy a kereszténység morális, szellemi megújulása elodázódott.

Én magam egyébként azon kevés egyházi személy közé tartozom, akik át lettek világítva.

– Nemcsak át lettél világítva, hanem az is köztudottá vált, hogy hosszú idő óta célszemélye vagy a szolgálatnak. Hogyan tudsz ezzel együtt élni?

– Nem könnyű kihívást jelent pszichésen sem, hogy az embert folyamatosan megfigyelik, és terhelő adatokat, információkat gyűjtenek ellene. Én sem voltam erre felkészülve lelkileg, menet közben értettem meg, hogy annak a hitnek, amit képviselek, Magyarországon ez az ára. Az ügynöki és hatósági megfigyelések természetesen eredményezhetnek negatív lelki-szellemi változásokat. Elszigetelődhet, elmagányosodhat az ember, a kapcsolatai hirtelen, megmagyarázhatatlanul tönkremehetnek, lelki, fizikai kimerültséget, depressziót, kommunikációs bénultságot okozhat, hogy az ember cselekedeteit, beszédét folyamatosan elemzik, operatív jelentéseket készítenek róla azzal a céllal, hogy terveket készítsenek a hatástalanítására, munkája megsemmisítésére, személye hitelességének a lerombolására, a közösség szétverésére. Ezek valóban mindennapos tapasztalataim részét képezték hosszú ideig.

Szerintem az ilyen jellegű ügynöki tevékenység közel áll a fekete mágiához. A hatalom az ügynökei által szervezett módon bűnbak-szerepbe akarja taszítani az embert, hogy a fellépést ellene indokolttá, legitimmé tegye. Egy ilyen közegben nem csekély erőfeszítések árán képes csak az ember megszabadulni a bűntudattól, az értéktelenség érzésétől, az elutasítottságtól. Voltak, akik nem bírták ezt sem fizikailag, sem szellemileg, a nyomás fölemésztette bennük az erkölcsi, szellemi ellenálló-képességet. Kiborultak, elmenekültek, megbetegedtek – vagyis ez a rendszer megnyomorította őket. Ezek az emberek soha nem kaptak kárpótlást. Sokan úgy gondolják, hogy az ilyen „szektások” ezt érdemlik, holott ugyanezt a hitet valló emberek más országokban – például az USA-ban – köztiszteletben álló személyekként élhetnek, társadalmi fölemelkedésük útjában nincsenek mesterséges akadályok.

Még sok víznek kell lefolynia a Dunán, hogy Magyarországon is teljes mértékben megszűnjön az evangéliumi hitet valló és hirdető emberek, közösségek diszkriminációja. Ugyanakkor hittel kell szemlélnünk ezt a helyzetet, amelyben Isten kegyelme nagyobb mértékben képes megnyilvánulni azok életében, akik ragaszkodnak bibliai meggyőződésükhöz, akkor is, ha ezért hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.

– A legutóbbi Új Exodus is beszámolt arról, hogy nemzetközi méretekben már a teljes evangéliumi gyülekezetekben is kimutatható a Biblia tekintélyvesztése. Ez – többek között – az újjászületett keresztények körében is riasztó méreteket öltő válásokban, az önjelölt szolgálatok terjedésében vagy akár A passió című filmmel kapcsolatos nyilatkozatokban fejeződik ki. Mi állhat a jelenség hátterében?

– Dave Hunt A fenevadon ülő asszony című könyvében azt állította, hogy a katolikusok és az evangéliumi keresztények között létrejött 1994-es megállapodásnak – amely szerint mind a két irányzat elfogadja a másikat kereszténynek, és felhagynak egymás térítésével – messzemenő negatív következménye lehet a protestáns, evangéliumi gyülekezetekre, egyházakra nézve.

Elképzelhető, hogy a Biblia tekintélyvesztése összefüggésbe hozható ezzel a kiegyezéssel: a megállapodás nemcsak a pünkösdi–karizmatikus mozgalom igei alapjait áshatja alá, hanem gyakorlatilag formálissá teheti, kiüresítheti a reformáció vívmányait is. Politikai és pragmatikus szempontok előtérbe helyezése miatt olyan együttműködés bontakozott ki, amely a hangsúlyt arra helyezi, ami összeköti a különböző felekezetekhez tartozókat. Ennek következtében a hagyományos protestáns–katolikus teológiai különbségek elhomályosodtak, és az ökumenizmus zászlaja alatt elindult a protestantizmus és a katolicizmus közötti szinkretizmus.

Ez a pünkösdi–karizmatikus mozgalomban is érzékelhető. Ha ez a folyamat a jövőben erősödik, és az aposztázia irányában halad, akkor egyértelműen megállapítható, hogy a pragmatizmuson alapuló, Isten Igéjét relativizáló ökumenizmus nagy vesztese a protestantizmus és a neoprotestantizmus lesz. Ugyanis ezeknek a szellemi ereje, hatalma Isten országából, az Igéből és a Szellemből származott, és nem a különböző típusú államokkal, birodalmakkal való fúzióból. Szerintem a keresztény összefogást, egységet Isten Igéjének a követésével lehet leginkább kifejezni felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ez a felekezeteken átívelő szellemi egység nem helyettesíthető, nem pótolható összefogást színlelő vallási fesztiválokkal, felvonulásokkal.

– Ha már szóba kerültek a felvonulások: az Ez az a nap című ökumenikus fesztiválon az egyik magyar kisegyházi vezető nyilvánosan bocsánatot kért, amiért korábban kritikával illették a történelmi egyházakat. Mi a véleményed erről?

– Az, hogy maguk a történelmi egyházak se veszik komolyan az ilyen megnyilvánulásokat. Szerintem a megalapozott kritikákra jobban odafigyelnek, mint az ilyen elvtelen, érzelgős önfeladásokra.

– Mennyiben jelent veszélyt az ökumenizmus az evangéliumi kereszténységre?

– A rituális kereszténységről a történészek is elismerik, hogy az a kereszténység és a pogány kultuszok sajátságos keverékét hordozza, amelyet szent tradíciónak minősít, és a zsidó–keresztény kinyilatkoztatások rangjára emel. Ez a tradíció doktrinális és démonológiai szempontból egyaránt – finoman szólva – több, mint problematikus a protestáns, evangéliumi keresztények számára.

Mel Gibsonnak A passió című filmje is ezt a jelenséget tükrözi. Evangéliumi tényeket és egy német apáca látomásait dolgozta föl a rendező, hogy bemutassa Jézus szenvedéstörténetét. Számos evangéliumi keresztény vezető azt várta a filmtől, hogy tömeges megtéréseket fog eredményezni. Ehelyett azonban inkább a katolikus miszticizmus megújulását lehet látni, legalábbis az amerikai keresztény könyvkiadásban. Sikerkönyv lett az antiszemita Emmerich nővér látomása, más hasonló, szerintem okkult forrásból származó vallási kiadványokkal együtt. Ezzel egyidejűleg nem jelentek meg nívós, sikeres, evangéliumi témájú könyvek az elmúlt hónapokban. Magam sem gondoltam volna a hetvenes-nyolcvanas években, hogy egy okkult látomásokon is alapuló filmet ilyen sok evangéliumi hívő feltétel nélkül, lelkesen elfogad majd. Ez azt jelzi, hogy sokan nem rendelkeznek bibliai szinten álló szellemi ítélőképességgel, amely által fel lehet ismerni jelenségek, művek spirituális tartalmát, üzenetét.

Megtérések helyett a film a katolikus miszticizmus megújulását eredményezte

Ha a hívők okkultizmus befolyása alá kerülnek, akkor szellemükben megszűnhet, eltorzulhat a Szentlélekkel való együttműködés képessége. Ez a jelenség aggasztó.

– Visszatérve a Magyarországon észlelhető ökumenikus törekvésekre: a történelmi egyházak szemszögéből érthető az összefogásra való hajlandóság, nyilván élére kívánnak állni a sajátjuknál frissebb, sikeresebb mozgalomnak. De mi lehet az érintett kisegyházak indítéka?

– Talán szerepet játszhat ebben a kisebbségi életformából fakadó elbizonytalanodás, a hatalmi presszió, melynek a rendszerváltoztatás után is folyamatosan ki voltak téve: ez alól hozhat megkönnyebbülést egy ökumenikus típusú fesztiválon, felvonuláson való részvétel. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy az új demokráciákban illik néhanapján a vallási pluralizmust is felmutatni a Nyugat előtt. Ezért invitálják azokat a kisegyházakat, akik elveszítették a növekedési és életképességüket, így teljes mértékben alkalmasak erre a kirakat-szerepre. E kisegyházak számára pedig az elveszített szellemi, közösségi élet pótszere az ilyen felvonulásokon, fesztiválokon való szimbolikus részvétel. Persze a teológiai tudatlanságot sem szabad figyelmen kívül hagyni, amely nemcsak a bibliai tanításokra, hanem a történelmi tradicionális teológiára vonatkozóan is jelen van bizonyos vallási csoportokban.

Az „autonómos” képződmény pedig egy külön kategória: ők előszeretettel és lelkesen vesznek részt mindenben, amivel, úgy vélik, borsot törhetnek az orrunk alá, és megnehezíthetik a sorsunkat.

– Nem okoz számodra csalódást, hogy a pünkösdi–karizmatikus mozgalomban világméretekben tapasztalhatók a válság jelei?

– Nyilván nem okoz ez örömöt, de már régóta lehet látni rendellenességeket a mozgalomban és a mozgalom körül. Viszont arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy számos evangéliumi, karizmatikus vezető szembenéz ezekkel a jelenségekkel, és ebben az évben is kezdeményeztek olyan lépéseket, amelyek a mozgalom szellemi-erkölcsi megújulását célozzák, illetve a bibliai egyház helyreállításának az irányába mutatnak.

– Szerinted helyreállítható a bibliai egyház egy ilyen világban, amelyből teljes mértékben ki akarják szorítani a Tízparancsolaton álló erkölcsi normákat?

– Istennek minden lehetséges, és azoknak is, akik Istenben hisznek. Az egyház nem világfüggő szerveződés. Legalábbis a bibliai értelemben vett egyház forrása Jézus Krisztusban van, belőle meríti az életet, a Szellemet, az erőt ahhoz, hogy Isten Igéjét betöltse a világban. Küldetésének teljesítésére való alkalmasságát a Szentléleknek a hívőkben, keresztény szolgálatokban való jelenléte határozza meg, és nem a világ erkölcsi állapota. Én is hiszek az egyház helyreállításában, ez alapfeltétele az Úr visszajövetelének, ugyanis Pál az efeszosziakhoz írt levelében azt állítja, hogy az ekklésziának „dicsőségben, szeplő, sömör nélkül, szent és feddhetetlen” állapotban kell majd állnia a Krisztus előtt. Nagy utat kell megtennünk, hogy az apostoli követelményeknek megfelelő szintet elérjük. Hiszem, hogy az erőfeszítéseink mellett számíthatunk Isten nagyobb kegyelme időszakának az eljövetelére, amikor is a Szentlélek nagyobb erővel, ismerettel, kijelentésekkel érkezik meg a hívők közösségébe, hogy isteni segítséget nyújtson a gyülekezetek szellemi-erkölcsi megújulásában, isteni rendjének, szolgálatainak helyreállításában. Az egyház korszakát dicsőséges gyülekezet fogja beteljesíteni világméretekben, amelynek a szolgálatát, Isten országának a hirdetését csodák, jelek, természetfölötti erők manifesztációi fogják kísérni. Új exodus időszaka ez, amikor is Isten gyűjti egybe az Ő Fiának a nevében különböző nemzetekből a népét, hogy általuk kijelentse, megismertesse sokféle bölcsességét, és jelet adjon a világnak az eljövendő messiási korszakról. A Hit Gyülekezetének is ezzel az isteni programmal kell azonosulnia, ugyanis senki nem tudja naggyá tenni Istent a földön, vagy sikeressé tenni a munkáját – hanem az áldásunk és boldog jövőnk garanciája az, ha beilleszkedünk Isten aktuális programjába, és aktívan közreműködünk annak megvalósulásában. A közösségeket, egyéneket ennek függvényében emeli fel Isten.

– Akkor a mostani krízis csupán egy átmeneti hanyatlás a karizmatikus mozgalomban?

– Részben igen: azok számára csak átmeneti hanyatlás, akik a jövőben meghallják majd a Szentlélek hangját, engedelmeskednek annak, és visszatérnek az első szeretethez; valamint elismerik, hogy a világban zajló integrációs folyamatok nem szüntették meg a „szellemvilágok” szembenállását, konfrontációját, ezért a hívők nem vethetik alá magukat olyan evilági folyamatoknak, amelyek a kereszténység elvilágiasodását, szekularizációját célozzák. Jézus Krisztus megváltásának egyik fontos területe Pál apostol szerint az „e jelenvaló gonosz világkorszakból” (Gal 1:4) való megszabadulás.

A világi integrációs folyamatok hatására számos hívő azt a következtetést vonta le, hogy kevesebb küzdelem árán is lehet érvényesülni a földi életben, plusz még üdvösségre is szert tud tenni. E felfogás evangéliumi körökben is kitárta az ajtót a szekularizáció előtt, minek következtében itt is egyre több ember veszíti el hitének tartalmát, és válik névleges kereszténnyé. E morális és szellemi törésvonal mentén folyik a közösségekben a tényleges és névleges keresztények között az ébredésért, illetve annak elodázásáért zajló küzdelem.

Nagyon sok őszinte keresztény törekszik arra, hogy hitének egyre nagyobb bibliai tartalmat adjon. Ugyanakkor mások számára ezek az Isten Igéjén álló közösségek csak szociológiai, emberi, természetes jelentőséggel bírnak, ahová tartoznak, ahonnét kapcsolatokat képesek teremteni, ahol barátokat, munkaadókat, munkavállalókat, házastársat tudnak maguknak választani. Vagyis ezek az emberek csak a közösséget akarják úgymond „lenyúlni”, de nem vesznek részt az egyház építésében és küldetésének teljesítésében.

Az utóbbi réteget újra kell evangelizálni, és megnyerni őket az Úrnak, hogy Isten népe javának szolgálatát egyéni érdekeik elé helyezzék. Ezeket az egyháztagokat nem szabad reménytelen esetekként kezelni, ők inkább céltévesztettek: visszacsúsztak a szellemi életből a testibe, és van lehetőségük a megújulásra, ha újra őszintén odaszánják magukat az Ige hallgatására, és megtérnek mindazokból a cselekedetekből, melyek távol tartják őket az Úr jelenlététől, kegyelmének birtokbavételétől.

Ugyanakkor olyan körökben is elindulhat újjászületési, ébredési mozgalom, amelyek kimaradtak a pünkösdi–karizmatikus mozgalomból, vagy távol tartották magukat attól az elmúlt században. Számítani lehet ilyen pozitív fordulatra a történelmi egyházakban is. Ennek célja nem a tradíciók megújítása lesz, hanem a bibliai kereszténység helyreállítása. Ha ez megtörténik, nagymértékű átrendeződésre kerülhet sor nemzetközi méretekben is a tényleges keresztény körökben. S még egy fontos dolgot nem szabad elfelejteni: újra és újra megélénkül a hívők evangelizálási kedve, aminek következtében új társadalmi rétegeket érinthet meg s kapcsolhat be a bibliai egyház helyreállításába az Úr.

– A Hit Gyülekezetében is tapasztalható az előbb említett kettősség?

– Eddigi állításaimból is kitűnt, hogy a Hit Gyülekezetét sem zártam ki a helyzetértékelésemből, vagyis közöttünk is vannak szellemi és testi keresztények egyaránt: olyanok is, akik őszintén készülnek az Úrral való találkozásra, és aktívan részt vesznek a szolgálatokban; ugyanakkor látjuk, hogy szép számmal akadnak olyanok is, akik közösségünket – elnézést a kifejezésért – fejőstehénnek nézik. Vagyis csak az érdekli őket, hogy milyen hasznot lehet húzni belőle, de értékeinek az újjáteremtésében, megújításában nem vesznek részt, vagy életvitelükkel, magatartásukkal akadályozzák ezt. Ezért is prédikálok időszakonként hívőknek is Istenhez fordulást, megszentelődést, a szellemi élet megalapozását célzó üzeneteket.

Másrészt folyamatosan végzünk úgymond térítési tevékenységet is. Támogatjuk azokat a különböző felekezetekhez tartozó testvéreinket is, akik a Szentlélek közösségében kívánják keresztény életüket és szolgálatukat megélni. E körben is egyre inkább növekszik a kapcsolatrendszerünk.

– Mi jelenti a legnagyobb veszélyt a valódi kereszténységre: a hamis egyház, az elvilágiasodás, az iszlám terrorizmus vagy valami más?

– A valódi kereszténység számára a legnagyobb veszélyt az elvilágiasodás jelenti; a megalkuvásra és elvtelen kompromisszumokra hajlamos kereszténység számára a hamis egyház a fő veszély; a világ számára pedig szerintem a legnagyobb kihívás ma az iszlám terrorizmus.

– És az egyén szintjén mi a leggyakoribb buktató? Sarkosabban fogalmazva: milyen bűnök kísértik leginkább a hívőket?

– A nemi élettel kapcsolatos céltévesztés sajnos általános jelenség a világban, és a hívők számára a legnagyobb erkölcsi kihívást jelenti. Olyan kultúra vesz körül bennünket, amely át van itatva pornográfiával és erotikával, hogy kéjsóvárgást és vágyakat gerjesszen az emberekben, hogy ezáltal figyelmen kívül hagyják, megtagadják Isten erkölcsi követelményeit a szexuális életre vonatkozóan. Az elmúlt évtizedekben hatalmas profitot termelő iparágazat épült erre. A szexipar kihasználja a gyerekeket, tinédzsereket, nem kíméli a házasságot, a családokat sem, mindezeket kegyetlenül be akarja állítani saját érdekeinek a szolgálatába. Bár nem készítettünk ilyen jellegű statisztikai felmérést közösségünkben, de tapasztalataim alapján a legtöbben szexuális bűnökben esnek el.

– Három éve tart a gyülekezet Vidám Vasárnap című istentisztelet-közvetítése az ATV-n. Társadalmi szempontból hogyan értékelnéd a magunk mögött hagyott időszakot?

– Induljunk ki abból, hol tartanánk ma, ha nem kapunk lehetőséget az ATV-ben való megjelenésre: állandósult volna az a helyzet és az a kép, amelyet 1998 és 2002 között alakítottak ki a gyülekezetről a társadalomban. Emlékeztetni szeretnélek benneteket arra, hogy 1999-ben egy ügyészi beadványban éppen az istentiszteletünkkel kapcsolatban emeltek kifogást: a hatóságokkal azt szerették volna elhitetni, hogy az összejöveteleken sérülnek az emberi jogok, és más „vad” dolgok történnek. Hagyományos, „háztól házig” haladó kommunikációval vagy evangelizálással nem lettünk volna képesek lebontani az előítélet falait, nem tudtunk volna válaszolni ezekre a folyamatosan záporozó vádakra. Miután azonban három éve a televízión keresztül is látható, mi történik valójában a Hit Parkban, megdőltek a képtelen vádak, istentiszteletünk a társadalom előtt is egyre elfogadottabbá válik.

Három éve a televízión keresztül is látható, mi történik a Hit Parkban. Megdőltek a képtelen vádak

A gyülekezetnek és nekem sem volt más választásunk, mint a médianyilvánosság vállalása. Illetve választhattuk volna azt is, hogy visszafejlesztjük önmagunkat, viszszalépünk az aktív szolgálatból, és a gyülekezet fönntartására összpontosítjuk az erőinket. Ez szerintem Isten elleni lázadás lett volna. Az Úrtól kapott kötelességünk az evangéliumot hirdetni az embereknek. Az ATV-n a Vidám Vasárnap című istentisztelet-közvetítés megteremtette a több mint húsz éve tartó helyzetünkből való kitörés lehetőségét is. Növekedett egyházunk társadalmi ismertsége, és az elmúlt években jelentős mértékben javult a társadalommal, illetve az állammal való kapcsolatrendszere.

– Ez miben mérhető le?

– Nyáron közel tízezer űrlapot töltöttek ki magyar állampolgárok az ország harmincegy településén, melyekből elég világos és pontos képet kaptunk a Vidám Vasárnap nézettségéről, fogadtatásáról. Hetente több száz levél, illetve SMS érkezik a Vidám Vasárnap szerkesztőségéhez, imakéréseket küldenek el hozzánk, valamint sokan megosztják bánataikat, örömeiket velünk, s egyre nő azoknak a száma, akik virtuális szinten állnak közösségben a Hit Gyülekezetével.

Azonban az is a realitáshoz tartozik, hogy az ilyen kitörések kitermelhetnek új előítéleteket is, vagy alátámaszthatnak már meglévőket. Ez így van esetünkben is – de ezek messze nem olyan súlyú problémák, mint a korábbi ellenségeskedések velünk szemben.

– Szerinted mennyi időre van szükség ahhoz, hogy tömegméretű ébredés induljon el?

– A tömegméretű ébredés elsősorban nem időfüggő. Isten adja a kegyelmet az embereknek, nemzeteknek, hogy a halálból átmenjenek az életre. A mi feladatunk a magvetés, a mag pedig Isten Igéje, amit igyekszünk Isten szerint hirdetni, képviselni. A mag, a vetés áldását nem mi adjuk, hanem az Úr. Én abban bízom, hogy az Úr nagyon sok embert meg akar menteni a pokolból, a kárhoztató ítélet alól ebben az országban. Egyébként engem kellemes meglepetés ért az elmúlt három évben: nem gondoltam volna, hogy a magyar emberek jelentős része a Biblia, Isten Igéje iránt tisztelettel és nyitottsággal viseltetik. Sokan szeretik ebben az országban Isten beszédét. Ez nagy reménységre, pozitív várakozásra ad alapot. Felméréseink szerint nagyon sok magyar ember többre becsüli a családi, emberi és szellemi értékeket, mint a pénzt. Ebből én azt gondolom, hogy a magyarok alapvetően nem materialista beállítottságú emberek, hanem érzékenyek a szellemi-erkölcsi értékekre. De azzal is tisztában vagyok, hogy a magyar társadalom ideológiai elnyomásának nincs vége. Ma is sokan szeretnék meghatározni, hogy ki miben higgyen, és nem akarják biztosítani az emberek számára a szabad választás jogát a hit és vallás területén.

– Összességében és bibliai terminológiával élve aratás vagy vetés a Vidám Vasárnap?

– Szerintem ugartörés, készítjük elő az Úr nagyobb látogatását a társadalomban. Szinte napról napra nő azok száma, akik elfogadják a Bibliát, a keresztény világnézetet, ami egy nagyobb isteni beavatkozás számára teremti meg a lehetőséget társadalmi méretekben.

Az ATV másik nagyon fontos keresztény műsora a 700-as Klub, amely hasznos útmutatásokat ad a keresztény életvitel, család, értékrend megvalósításához, fenntartásához. E műsoron keresztül a magyar nézők megismerhetik a több évszázados tradícióval rendelkező amerikai evangéliumi kereszténység erényeit, problémáit, kihívásait, és az ezekre adott válaszokat, megoldásokat is.

– A gyülekezet belső, szellemi életére milyen befolyással van a Vidám Vasárnap?

– Azokra, akik szolgálatcentrikusan fogják fel, jó hatással van, mert imádkozásra, fegyelmezett keresztény életre sarkallja őket. Azok viszont, akik eddig is sodródtak, még jobban sodródni fognak – mert nemcsak a gyülekezet hat a nézőkre, hanem a különböző erkölcsi világfelfogással rendelkező nézők is hatnak a gyülekezetre, gondolataik, nyelvük, indulataik által. Természetesen igyekszünk ezzel szemben megfelelő szellemi és erkölcsi ellenálló képességet kiépíteni minden hívőben, de ez az igyekezetünk csak akkor lehet sikeres, ha a hívők aktívan, minőségi szellemi életükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy istentiszteletünk, közösségi életünk szellemi-erkölcsi szintje a különböző befolyásolási kísérletek ellenére is isteni cél irányába fejlődhessen.

– A gyülekezeten belül melyik szolgálatokra kell a legnagyobb hangsúlyt tenni mostanában?

– Azért nem lehet ilyen kategorikusan válaszolni erre a kérdésre, mert izgalmas, átmeneti, eseménydús napokban élünk, amikor minden területet figyelemmel kell kísérni, és mindig ki kell használni azt a lehetőséget, amelyről érezhető, hogy áttörést, fejlődést hozhat. Az ATV-n való megjelenés lehetősége is nagyon váratlanul jött, és menet közben ismertük fel a jelentőségét, hasonlóan a Bornemisza Gimnázium és Általános Iskola megalapításához, ami annak idején néhány hét alatt ment végbe.

Visszatérve az eredeti kérdésre, a bibliai keresztény élet minden területének a helyreállítása nagyon fontos. Ebbe beletartozik a házasság, a család, a Krisztusban való gyermeknevelés, a munka, az anyagi élet és az adakozás, az ima, a böjt stb.

A házasság, a bibliai családmodell helyreállítása is nagyon fontos

– Hogyan döntesz egy-egy projekt elindításáról? Előzetesen van kijelentésed az eredményről, hogy „ez sikerülni fog, Sándor”, vagy menet közben konstatálod, hogy jól alakulnak a dolgok, és ez erősít meg?

– Először is belső meggyőződésnek kell kialakulnia bennem intuitív módon egy üggyel kapcsolatosan. Nagyon sokszor az intuitív képességeimre támaszkodom, illetve várom a Szentlélek üzenetét. Igyekszem semmilyen új tevékenységhez nem hozzákezdeni, amíg nem alakul ki a belső meggyőződésem arról, hogy a dolog sikeres lesz. A belső meggyőződés, nyugalom, biztonságérzet megszerzése azért fontos már a cselekvés előtt, mert ezek híján minden, időközben felmerülő nehézség kétségbeesést okozhat, és eltéríthet a cél megvalósításától, illetve megosztja azt a belső szellemi-lelki erőmet, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a cél megvalósuljon. Szerintem közép- és hosszú távon a keresztény vezetőket is – de másokat is – felemésztheti a tevékenységük eredményességével kapcsolatos belső vívódás.

– Hogyan jön létre a belső meggyőződés?

– Ez létrejöhet hirtelen, a Szentlélek munkája következtében az ember szellemében, sokszor váratlanul. Kialakulhat tanácskozás által is az emberben, amikor az ügyhöz pozitívan és objektívan viszonyuló emberekkel megbeszéljük az ötletet, elképzeléseket. Megfigyeltem, hogy ha a tárgyalások ideje alatt az ötlettel kapcsolatban a Szentlélek megerősíti a belső meggyőződésemet, akkor azt meg kell csinálni. De olyan is megtörtént velem, hogy a beszélgetés ideje alatt az ötletemmel kapcsolatosan elveszítettem az érdeklődésemet, és az semmivé vált előttem. Ebből arra következtettem, hogy nem kell megvalósítanom, mert nem lesz jó eredménye. Tehát fontosnak tartom a tanácskozást az ötletekkel kapcsolatosan. Azt viszont nem szeretem, ha olyan kész helyzetbe rántanak bele, amiben nincs nyugalmam, békességem.

– Mi volt mostanában az a kijelentés vagy felismerés, ami a legnagyobb hatással volt rád, ami a leginkább foglalkoztat?

– A Szentlélek karizmái és az emberi szellem képességei közötti találkozási pontok: hogyan hatol be az emberi természetbe, és hogyan tud abban megmaradni, változást létrehozni az Istentől származó kijelentés? Ez foglalkoztat leginkább, mert ez az, amitől az ember magasabb kegyelmi szintre emelkedhet, ami megteremti a hívő ember számára az alapot arra, hogy az Úr Jézus Krisztus életéből, erejéből, ismeretéből egyre nagyobb mértékben részesüljön. A kérdés számomra az, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy a szellemem és a Szentlélek között az együttműködés, együttlátás, együttgondolkodás és egymásból való részesedés egyre teljesebb legyen, magával ragadja az egész személyiségemet. Az embernek mindig az Úr felé kell fordulnia, s bensőjének az ajtaját újra és újra ki kell tárnia Őelőtte. Ennek a folyamatában egy idő után fontosabbá válik az ember számára a szellemi élet, aminek a jelentőségét a látható világról szerzett tapasztalatok mindig is igyekeznek valamilyen mértékben elhomályosítani. Az Isten természetfölötti birodalma iránti érdeklődést csak olyan hívők tudják fölkelteni a társadalomban, akik ebben a miliőben élnek és mozognak. Másrészt a Szentlélekkel való együttélés és együttcselekvés a szellemi identitásunkat is megújítja és erősíti mindennap, ami szintén a hitelesség pecsétjét helyezi ránk és keresztény szolgálatunkra.

– Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem fordulunk az Úr felé, hiába tesszük a dolgunkat „jó keresztényekként”, az emberek érdeklődését nem tudjuk fölkelteni az Úr iránt?

– Szerintem nem. Mert az Úr természetfölötti lény, még akkor is, ha emberré lett – de mennyei emberré, ahogy Pál mondja. A mennyei ember pedig nem természetes ember, hanem természetfölötti. Vagyis tükrözi Isten mindenhatóságát, mindentudását, beszédét, szentségét és nem utolsósorban dicsőségét is. Jézus Krisztus ilyen személy. A keresztényeknek Hozzá kell hasonlítaniuk. Aki tehát nem csupán betöltötte az isteni erkölcsi normákat, hanem Isten életét és erejét hordozza ma is. Az Isten felé fordulás igazi elindítója szerintem nem a moralitás, hanem Isten természetfölötti szellemi ereje, amit ha az ember megismer, erkölcsi lénnyé is válik, Isten szemében is. Ebben az okkultizmussal is egyre jobban átitatott világban tisztességes, erkölcsös hívők, akik ugyanakkor nem sugározzák az Úr természetfölötti életét személyiségükből, nehezen tudnak követhető mintát, utat mutatni honfitársaik, környezetük számára. Ma nagyon sokan elveszítették Isten választásának a szabadságát, és csak Isten szabadító ereje tudja őket visszaállítani ebbe a választási helyzetbe. És, sajnos, sokan vannak olyanok is, akik a közösségi életre való képességüket is elveszítették önpusztító életvitelük miatt. Őket sem lehet megnyerni az Úrnak pusztán erkölcsi példamutatással: Isten ereje képes csak kiragadni őket ebből a nyomorúságból, és helyreállítani bennük azokat az emberi érzéseket, tulajdonságokat, amelyek nélkülözhetetlenek a kölcsönös tiszteleten, szereteten alapuló kapcsolatépítéshez és -tartáshoz. Az a véleményem, hogy a jövőben Isten természetfölötti erejével fölkent, erkölcsös, tiszta hívők tudnak eredményesen bizonyságot tenni az Úr mellett.

– Az alapkérdés eszerint az, hogyan vagyunk, leszünk képesek egyre inkább együttműködni a Szentlélekkel. Nos, hogyan tehát?

– Az Úr a Szentlelket azért küldi a hívőknek, hogy Vele közösségben éljenek. Csak a Szentlélek által lehet közösségünk az Atyával és a jobbján helyet foglaló Megváltónkkal. Ha egy hívőben a Szentlélek képességei és gyümölcsei nem tudnak megnyilvánulni, akkor nem nagyon lehet arról beszélni, hogy az illetőnek személyes és közvetlen közössége van az Úrral. A Szentlélek vétele és a Vele való közösség a keresztényi mivolt alapeleme. Ha ez nincs meg, akkor az ember soha nem képes krisztusi teremtménnyé lenni, keresztény életében és szolgálatában emberi erőre, képességre, szellemre tud csak hagyatkozni. A karizmatikus élet és szolgálat titka pedig abban áll, hogy az emberi potenciált, tehetséget, képességet felhasználja-e a Szentlélek ereje, természetfölötti ismerete, természetfölötti kommunikációs képessége arra, hogy általuk megnyilvánuljon, kijelentse Jézust Úrként, és a látható világban az emberek számára megérinthetővé, megtapasztalhatóvá tegye a láthatatlan és örökkévaló isteni valóságot. Tehát a szellemi élet egyik fontos részét képezi az ember képességeinek, szellemének felszabadítása a Szentlélekkel való közösségre. Ezt a változást a hit által való megigazulás alapozza meg, melynek egyik fő áldása az, hogy az Úr ráhelyezi a vérét a hívőre, szellemére, lelkére, hogy általa megtisztítsa a bűntől, annak terheitől és minden következményétől. Az ember szellemének képességei a megtérés után közvetlenül még nem feltétlenül újulnak meg, ezért is imádkozott Pál az efeszoszi keresztényekért, hogy nyissa meg Isten a szívük szemeit – vagyis állítsa helyre bennük azokat a szellemi látáshoz szükséges képességeket, amelyek nélkülözhetetlenek a láthatatlan látásához, megragadásához. Megtérés után, ha a hívők megalkusznak szellemi vakságukkal, akkor soha nem szabadulnak föl a Szent Szellemmel való közösségre, annak ellenére sem, hogy volt részük karizmatikus megtapasztalásokban, mint ahogy az efeszoszi keresztényeknek is. Az Úrral járás, a Szellemben való élet stabilitását, biztonságát szellemünk látó, halló képességeinek a megújulása jelentős mértékben befolyásolja, mert ez által vagyunk képesek a Szentlélek függőségében maradni és általa vezérelt életet élni, ami a tartós, sikeres keresztény szolgálat pillérét képezi. Minél többet lát szellemünk a Szentlélek jóvoltából az „odafelvaló”, mennyei dolgokból, annál alkalmasabbakká válunk az Úrral való együttműködésre.

Ugyanez vonatkozik a szellemünk értelmi képességeire is, amelyeket szintén az Úr képes föltámasztani bennünk. Ilyen például az Isten láthatatlan dolgaira vonatkozó átlátóképesség; azok összefüggései megértésének és elemzésének a képessége; a kijelentésből származó ismeretek megőrzésének a képessége. Ezek székhelye a szívünk, amit az újjászületés előtti életünkben a bűn és a halál működésképtelen állapotban tartott, legalábbis Isten dolgaival kapcsolatosan. Az Új Szövetségben élő hívőben a Szentlélek ezeket mind föléleszti, megeleveníti, hogy általuk közösséget tartson a bensőnkkel és egész személyiségünkkel. Ennek aztán lesznek külső jelei: a bibliai életmód és gondolkozás, hatékony, gyümölcsöző tevékenység, munka.

A Hit Gyülekezetében is problémának látom, hogy sokan nem ébrednek rá Isten láthatatlan világának az értékeire és az azzal való kapcsolattartás szinte végtelen perspektíváira. Pedig ez az igazi húzóereje a keresztény életnek és szolgálatnak. Ha az érdeklődésünket jobban lefoglalják a külső, fizikai világhoz tartozó események, jelenségek, mint Isten birodalma, akkor szellemi szempontból nagyon sekélyes a keresztény életünk, s a Szentlélekkel való találkozás, közösség időszakos csupán. De ha ezen a területen a hívők szemléletében, értékrendjében radikális fordulat áll be, s az identitásuk súlypontja Isten természetfölötti szférájába helyeződik, akkor nagy dolgokat tapasztalhatnak meg már a földi életükben.

A társadalmi vagy nemzeti identitás is fontos része az embernek, de ennél fontosabb a szellemtudatúság. Mit tud elérni az ember a társadalmi vagy nemzeti tudatával? Olyan dolgokat, amelyek a földi boldogulásához szükségesek, és amelyekkel másokat is segíteni tud – de az isteni életet, halhatatlanságot ezzel képtelen megragadni. Holott ez az ember legfontosabb, Istentől kapott feladata, s ezt az Újszövetség szerint Jézus Krisztusban találja meg minden ember. Az életből való részesülést, az azzal való beteljesedést a Szent Szellemmel való közösség alapján képes a hívő ember elérni. Amikor a Szellemben való élet fontosságát hangsúlyozzuk, nem tagadjuk a különböző természetes szférákban való feladatvállalás és -végzés kötelességét – mivel mi nem hisszük azt, hogy az imával többet el lehet intézni, mint politikával, hiszen különböző dimenziókban zajló cselekedetekről van szó. A politikának megvan a jelentősége a maga helyén, s ezt nem lehet szellemi élettel helyettesíteni. Ezért félrevezető a kettőt szembeállítani. Abban én is hiszek, hogy a szellemi életnek, így az imának, korlátlan befolyása lehet a különböző szférákra, de abban nem, hogy a természetes tevékenységeket lehet vele helyettesíteni. Fontos célunk, hogy a hívőkben felszabaduljon a belső ember, s úgy folyjon belőlük, mint a folyó vize. Ezért szükséges felszabadulnunk nagyon sok rögeszméből, spekulációból, okoskodásból, amelyek a szellemünk szárnyalását, Isten Szellemével való találkozását hivatottak meghiúsítani. Én azt láttam igazi karizmatikus embereknél, hogy bátrak a szellemüket szabadon kibocsátani magukból, az elméjük kontrollja alól, hogy a Szentlélekkel eggyé tudjon válni.

– Ha a „hogyan” foglalkoztat, ez azt jelenti, megvalósítható a cél. Nem lehet arra hivatkozni, hogy ebben a felgyorsult élettempóban nincs elegendő idő Bibliát olvasni és imádkozni?

– Bibliát olvasni és imádkozni lehet úgy is, hogy az ember még erőtlenebbé teszi a szellemét, mert alárendeli a lelke okoskodásainak, félelmeinek, szorongásainak vagy szándékainak. Ha ezek uralkodnak a szellemünk fölött, akkor mindig börtöncella rácsán keresztül akarunk csak beszélni az Úrral és közösséget tartani a Szentlélekkel. A képzelőerőnknek fontos szerepe van az Igével és a Szentlélekkel való kapcsolatfelvételben, de ennek fontosságát nem szabad eltúlozni, mert nagyon sok emberben betegség vagy bűnök miatt megromlott a képzelőerő, és természetellenesen működik: nem segíti az Istennel való kapcsolatfelvételt, hanem inkább eltávolítja attól az embert.

Ugyanakkor nagyon sok hívőben az egészséges képzelőerő le van fojtva, és ezért nem funkcionál, nem motiválja őket a szellemi munkára, életre. Jóel próféta azt mondja, hogy az „utolsó napokban… kitöltöm az én Szellememet minden testre” (Csel 2:17). A próféciát nem úgy folytatja, hogy nyelveken imádkoznak vagy dicséretet énekelnek – ezek is nagyon fontos szellemi tevékenységek –, hanem „látásokat látnak… álmokat álmodnak” . Vagyis olyan szellemi és lelki képességek felszabadulásáról, működéséről van szó itt, amelyeken keresztül a Szentlélek képes közölni és megértetni az emberekkel Isten akaratát. Én ennek a szellemi életnek a megvalósulását várom a jövőben, amely, úgy gondolom, forradalmasítani és dinamizálni fogja a keresztény életet, szolgálatot, közösségeket. A keresztények föl fognak szabadulni a világ ideológiai elnyomása alól, tudatukat, értékrendjüket, választásaikat nem a közgondolkozás, közvélekedés, a napi hírek, szerkesztők, politológusok, különféle szakemberek véleménye formálja majd, hanem meghallják az Úr hangját, megértik azt, és bölcsességben fogják beültetni mindennapi életvitelükbe, választásaikba – ez pedig szellemi felismerő és megkülönböztető képességüket egyre érettebbé fogja tenni.

Az ember szellemében az is csodálatos, hogy nemcsak az Isten természetfölötti világával való kapcsolattartásában van jelentősége, hanem befolyásolja a testünk, lelkünk állapotát, társadalmi létünket, életünk minden területét. Isten Szelleme a testünket is gyógyítja, és megújítja egészségi állapotunkat, fizikai erőnket.

Tudatosítanunk kell magunkban, hogy az újjászületés a szellemünket Isten kútjává változtatta, amin keresztül a természetfölötti, az örökkévalóság, a romolhatatlanság, az Úr jelenléte és minden képessége belép az életünkbe, hogy természetünk alkotórészévé váljon. Az imát és a bibliaolvasást ennek a célnak kell alárendelni, ehhez pedig szükséges időt biztosítani. Nagyot hibáznak azok, akiknek nincs idejük az Úr forrásához menni, hogy abból Ige és Szellem által életet merítsenek.

– Szerinted mennyit kellene imádkoznia egy hívőnek naponta a fejlődéshez?

– Egyre inkább az a látásom: mindenkor imádkozni kell. Az ember azonnal érzi, hogy zuhan lefelé, ha az Istennel való kommunikációt abbahagyja. Nem sablonos válasznak szántam ezt, hanem úgy érzem: az embernek folyamatosan fel kell dolgoznia a különböző eseményeket imádkozás által is, hogy zavartalan legyen a közössége az Úrral.

– Gondolom, a legtöbb keresztény szeretne bűn nélkül élni, szeretne folyamatosan Isten közelében, jelenlétében lenni. Tehát nem egy tudatos döntés nyomán követ el valamilyen bűnt, ami aztán elválasztja az Úrtól, hanem gyengébbnek bizonyul a kísértéssel szemben. Mi a megoldás?

– Amit Pál apostol mondott: „Testvérek, legyetek erősek az Úrban, az Ő hatalmas erejében!” (Ef 6:10) Az erő pedig a romolhatatlan, enyészhetetlen életből származik, amelynek a hordozója Isten Igéje, ezt pedig a Szent Szellem eleveníti meg. A kísértésben való elbukásban nagyon fontos szerepet játszik az élet hiánya. Ádám és Éva sem rendelkeztek teljes élettel, ezért lett volna szükségük arra, hogy minden helyzetben megtartsák az Isten Igéjével való közösségüket. Megcsalattatásuk oka az volt, hogy elhitték: Isten ellensége, a Sátán életet tud adni az embernek. Azóta nagyon sokan bűn által keresik az életet. Azért paráználkodnak, mert szeretetet keresnek, boldogok akarnak lenni. Mások azért lopnak, mert anyagi függetlenségre kívánnak szert tenni. Tehát minden bűnös cselekedetnek van egy rejtett, pozitív motivációja, ezért is szokták az emberek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ezekből is kitűnik, hogy az ember eredendően nem gonosz, hanem bűnei által is az életből akar nagyobb mértékben részesülni. De Ádámnak és Évának is szembesülnie kellett azzal, hogy a jó célhoz csak az igazság vezetheti el az embert. S azóta a jó szándék nem mentesít bennünket Isten ítélete alól, hanem csak az, ha beismerjük: az élet az Úrban van számunkra, s a bűneink ettől egyre messzebbre távolítottak el bennünket. A kísértésekben isteni élettel és erővel rendelkező szellemünk képes megállni. Ezért rendszeresen táplálnunk kell a bensőnket, hogy a kísértő ne erőtlen állapotban találja, hanem az Úr erejében. A biológiai életből soha nem képes szellemi élet származni, a szellemi élet az Úrtól jön az emberbe, és ez pozitív hatással van az ember biológiai életére, állapotára is. Ha a belső emberünk Isten természetfölötti erejének a védelme alatt marad, akkor nem szakadhat meg a közösségünk az Úrral.

– Semmi nem tud elsodorni?

– Csak akkor tud elsodorni, ha hagyod magad, vagy ha a saját gondolataiddal megrontod, erőtlenné teszed a belső emberedet.

– Az előbb a képzelőerő fontosságáról beszéltünk. Nem veszélyes pálya Istent a saját fejünkkel elképzelni? Hiszen ez a vallásosság alapja.

– Én arról beszéltem, hogy az Úrral való kapcsolatfelvételben a képzelőerő ösztönző erővel hathat. Szerintem jó, ha az ember Isten Igéjével összhangban álló képet alakít ki az Úrról, hogy az motiválja őt a Vele való közösség építésére. De amikor Isten jelenlétében vagyunk, s a Szentlélek elárasztja a bensőnket, körülvesz bennünket, beborít minket, akkor mindent át kell adnunk az Úrnak, így a Róla kialakított gondolati képünket is. Mert sohasem ismerjük úgy az Urat, ahogy ismernünk kellene. Ő mindig nagyobb, és felülhaladja a Róla szerzett tapasztalatainkat, ismereteinket. Ezért nem szabad abszolutizálni az Istenre vonatkozó gondolati képünket, mert az könynyen akadályává válhat a Krisztus ismeretében való növekedésnek, sőt bálványimádás tárgyává is válhat. Ezért az Istenről alkotott gondolati képünket alá kell rendelnünk a Szentlélek munkájának, hogy Ő alakítsa, változtassa és szentelje meg akaratának megfelelően.

– Kétségtelen, ma néhány óra internetezés vagy tévézés során annyi információ éri az embert, hogy nem sok dolga marad a képzelőerejének…

– Az ember szelleme ezért egyre satnyul, sekélyesebbé válik, elpárolog belőle az élet, kiszárad. Röghöz, földi dolgokhoz ragad. Nagyon sok felesleges információt hordunk magunkban, amelyek a lelkünket, szellemünket megsebesítik, elgyengítik, és elveszítjük a hatékonyságunkat, a természetes dolgokra való befolyásunkat. A keresztény világnézet szerint az ember beszéde és gondolatai befolyásolják a természetes dolgokat. A befolyásolás mértéke a szellemünk erejétől függ. Tehát nagyon informált emberek könnyen válhatnak jelentéktelenebb emberekké, míg az erős szívű emberek, akik látják a láthatatlant, mint Mózes, környezetüket, életeket, tudatokat, sorsokat formáló energiával rendelkeznek.

– Lehetséges például az egészség megőrzése képzelet által?

– Mindenképpen nagy szerepe van az egészségről alkotott gondolati képnek a testünk jó állapotban való megtartásában. Az orvosoknak gyakran könnyebb legyőzni a betegséget, mint a beteg tudatát. Ha ez utóbbit nem változtatja meg az ember, sikeres gyógykezelések ellenére is újra meg újra visszaesik betegségekbe. Az egészség Isten áldása, és fontos eszköz ahhoz, hogy embertársaink számára is áldások lehessünk.

– A beszélgetés során az újjászületett hívőkkel, a Hit Gyülekezete tagjaival kapcsolatban is radikális megújulás szükségességéről beszéltél, vagyis bizonyos értelemben kritikát fogalmaztál meg. Pedig a gyülekezet sikeres, évek óta a negyedik legnagyobb hazai egyház, kívülről nézve is egy sikertörténet.

– Én szellemi vezetőnek tartom magam elsősorban, és nem egyházi embernek. Nagy kudarcként élném meg, ha elveszíteném az érdeklődésemet, látásomat az egyházunkhoz tartozó emberek szellemi-lelki állapotát illetően. Számomra a számok nagysága, intézményeink gyarapodása, anyagi sikerünk nem a siker kizárólagos ismérve. Szerintem ahol Isten van, ott növekedés van, mert Ő a növekedés Istene. De a dolgok – az anyagi, természetes dolgokra gondolok – szellemi szinten dőlnek el. Ezért arra törekszem, hogy ebben a dimenzióban olyan kegyelmi szint alakuljon ki minden hívőben, ami megalapozza, hogy természetes, anyagi szinten is, egyéni és közösségi szinten is sikeresek lehessünk. Az ember szellemi-lelki állapota nem statikus, gyakran változékonyabb, mint az időjárás, ezért folyamatos feladatot, gondokat produkál, melyeket csak Isten segítségével lehet orvosolni, megoldani. Ha az ember szellemének szeme felszabadul a láthatatlan szellemvilágra, másképp látja a valóságot, mint a fizikai szem. Jairus lányát például úgy látták az emberek, hogy meghalt. Jézus viszont úgy látta, hogy csupán elaludt: állapotában pozitív fordulatot lehet elérni. Ugyanez történt Lázár esetében is. Négynapos hullának látták a nővérei is – de Jézus sokkal többet látott Lázárban. Tehát nagyon fontos megértenünk, hogy természetes értelmünkkel a valóságnak csak egy kis részét tudjuk megragadni. A teljes valóság megragadásához szükséges, hogy a belső emberünk képes legyen megragadni a látható mögött álló láthatatlan valóságot, amely által lett a látható – amit végül is legyőz a láthatatlan valóság, hogy végérvényessé váljon.

– Mi a kulcsa a belső ember megerősítésének? Ima, dicséret, böjt, virrasztás vagy az imádkozás valamilyen speciális fajtája?

– A belső ember megerősítése következetes együttélést igényel az Úrral, és ehhez mindaz hozzátartozik, amit említettél. De valójában itt egy érési folyamatról van szó, ami előbb-utóbb tökéletességet fog eredményezni. Ráeszmélsz, hogy nem az vagy, aminek kívülről látszol, hanem az vagy, ami benned van. És nem azért eszmélsz rá erre, mert valaki mondta, hanem mert a Szentlélek folyamatosan tanítja a szellemedet, hogy egyre több igazságra ráeszmélj. Mint ahogyan Ádám is föleszmélt az Úr érintésére, és meglátta és megismerte a látható világot. Ez egy időigényes folyamat, céltudatos tevékenységet igényel a részünkről.

A mai kereszténység egyik problémája, hogy úgy akarja betölteni a küldetését, hogy nem különíti el magát a profán világtól. Képtelenség úgy hatékony keresztény szolgálatot végezni, hogy az ember csak a társadalmi mivoltát akarja megélni, de a szellemi identitása önmaga előtt sem fontos. Hatástalan az az imádkozás, amelyet az ember csak azért végez, mert mások is imádkoznak két-három órát. Az imaélet sikerét nagyon is befolyásolja a hívő világnézete. Ha például szellemének a szüksége legalább annyira fontos számára, mint a fizikai szükségei, akkor a szellemi tevékenységének belső ösztönzőereje lesz. Szellemének, lelkének az ima annyira fontos, mint a testének a táplálkozás.

– A Bibliát olvasva úgy tűnik, az ott leírt csodák, gyógyulások sokszor egészen könnyedén mentek végbe, és nemcsak Jézus, hanem a tanítványai szolgálatában is. Ők tehát fel tudták szabadítani a belső emberüket. Ma miért nehéz felszabadítanunk a belső emberünket, a szellemünket? Kevés az odaszánás, vagy objektív akadályok is hátráltatnak?

– Sajnálatos módon az évszázadok során nagyon sok olyan vallási ideológia elterjedt és elfogadást nyert széles körökben, melyeknek semmi más céljuk nincs, mint hogy távol tartsák az embert az Úrral való közösségtől és Isten természetfölötti erejétől, a kenettől. Ezek a vallási ideológiák olyan tradíciókat építettek ki az egyháztagokban, amelyek elválasztják őket a karizmatikus megtapasztalásoktól, élményektől – ezek nélkül viszont nem lesz az ember sorsában forrása a keresztény életnek. A mai újjászületési és karizmatikus mozgalomnak az egyik fontos célja, hogy helyreállítsa Isten természetfölötti erejét a keresztény istentiszteletben, szolgálatban, életben. Nagyon megdöbbentett engem is, hogy mennyi vallási jellegű előítéletet hordoznak az emberek mindezzel szemben, amelyek elidegenítették őket Isten jelenlétének a mozgásától, működésétől. Különösen igaz ez Európára, ahol még a materialista ideológiák is megbéklyózták a keresztények szellemét. Egyébként az animista kultúrákban – amely világnézet sok tekintetben szemben áll a bibliaival – sokkal több csoda kíséri az evangélium hirdetését, mint a mi civilizációnkban.

– Engedj meg egy szakmai kérdést! Hogyan oldod meg azt, hogy például a „töltekezzetek be Szent Szellemmel” üzenetét hosszú évek óta tudod újszerűen, érdekfeszítően prédikálni, noha így kimondva összesen négy szó az egész?

– Ez nem egy téma, és csak szavakban tűnik egyszerűnek. Könnyű azt mondani, hogy a Szentlélek Úrrá tette Krisztust az életünkben, de hogy ez ténylegesen megvalósul-e, és az egész földi életünket átfogja-e, az egy más kérdés. A bonyolult emberi személyiség rengeteg belső akadályt képes a Szent Szellemmel való betöltekezés elé állítani. Beszédünk akkor rendelkezik természetfölötti valósággal, ha a Szent Szellemmel való találkozás szinte mindennapos élményünkké válik.

Nem nekünk kell bizonyítanunk, hanem úgy kell élnünk, hogy az Úr cselekedni tudjon általunk

Újjászületésem és a Szentlélek vétele után tudatosan olyan szellemi embereket fogadtam el példaképeknek, akiknek az élete és szolgálata a Szent Szellemmel való közösségből táplálkozott. Ilyen volt Derek Prince, Kenneth Hagin és még sokan mások. Azt mondtam az Úrnak, én is így szeretnék élni és szolgálni. Nem érdekeltek a megtérésem után a pusztán emberi képességen álló szolgálatok. És azt kérem azoktól, akik hallgatnak rám, hogy az Úrral való együttélésüket, a neki való szolgálatukat a Szentlélekkel való közösségükre alapozzák. Nem fogják megbánni. Sikeres emberek, keresztények lesznek belőlük, mert mindannyiunkat a Szentlélek tesz képessé az Új Szövetség szolgálatára. Másrészt az ilyen hívők számára állandóan rendelkezésre áll Isten természetfölötti erejének a megragadása. Jézus ezért mondta: „Vesztek erőt, minekutána eljön reátok a Szentlélek…”(Csel 1:8) Mindig vehet a hívő Istentől erőt, ha erre szüksége van.

– A Szentlélek vétele az évek során könnyebbé válik?

– Könnyebbé válhat, ha Szellemben élsz, és az Ő kijelentése által ismered meg Isten Igéjét. Az Ige pszichikai ismeretét és értelmezését is képes felhasználni az ember arra, hogy elnyomja a belső emberét. Ez az igeismeret betű, és nem Szellem szerinti. Pál apostol szerint „a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” (2Kor 3:6).

Ugyanakkor a Bibliában a kinyilatkoztatást mégis betűkben találod meg. Tehát egy minden bibliaolvasáskor megoldandó feladat, hogy túl tudj lépni a betűn. A betűk csak jelek, a lényeg, hogy ténylegesen be tudjunk hatolni abba a világba, amit ezek a betűk jeleznek. De ebbe a világba csak akkor tud bennünket bevezetni a Szentlélek, ha átadjuk magunkat neki. Ha ezt rendszeresen megtesszük, a Szentlélekkel való közösségünk folyamatosan fejlődni fog, és jelenléte növekszik az életünkben.

– Te kipróbált, átélt dolgokat prédikálsz?

– Az üzenetem lényegét ez képezi szerintem. Lehet olyanról is beszélni, amit nem éltél át, de arról homályosan, nehezen érthető módon tudsz csak beszélni. Amit megértettünk és megvalósítottunk, arról egyszerűen és világosan, közérthetően tudunk beszélni. Ez teszi az embert képessé az életadásra. A kommunikációban abból származik gyakran a bonyodalom, hogy maga a beszélő sem érti azt, amiről meg akarja győzni a másikat.

– Térjünk vissza még egyszer a képzelőerőhöz! Hogyan látod képzeletedben, szellemedben a gyülekezetet, mondjuk, tíz év múlva?

– Ezzel a kérdéssel egy nagyon érzékeny pontra tapintottál rá. A képzelőerő fölszabadítása nem lehet egy mesterséges folyamat eredménye, mert úgy könnyen kiszolgáltatja az embert a jövőre vonatkozó hamis információknak, sőt magának egy jövendőmondó szellemnek is. A jövőre vonatkozó gondolati képeket is a Szentlélek bennünk való működésének kell kialakítania. Át kell adni a képzeletünket, hogy ráhelyezze a Szentlélek a jövőre vonatkozó mennyei látásokat, képeket.

– Mégis, milyennek látod a közösségünk helyzetét tíz év múlva?

– Nem mindig jelenik meg ez a kép hétköznapi módon, egzakt számokkal, hanem egyszerűen lát az ember maga előtt egy nagyon fényes, nagyon világos, nagyon dicsőséges képet, ami nyugalommal, békességgel, reménységgel tölti el.

Nem szeretek a jövővel kapcsolatosan konkrétan szempontokat adni önmagamnak. Hiszek abban, hogy az Úr számomra és a gyülekezet számára is meghatározta, mit kell tennünk, mi a feladatunk. Én arra törekszem, hogy ezt felismerjem, és engedelmeskedjem a mennyei látásnak. Ha ez sikerül, a nyugalom, a békesség növekszik bennem. Igyekszem magamat is fölszabadítani a perfekcionizmus kényszere alól: nem nekünk kell bizonyítanunk magunk mellett, és növekedést produkálnunk, hanem olyan helyzetben, állapotban kell tartanunk magunkat, hogy az Úr cselekedni tudjon általunk. És az Úr hűséges, eddig mindig megmutatta, hogyan tovább.

– Kicsit másként közelítve a kérdéshez: a gyülekezet, a magad jelenlegi helyzetét valamikor a múltban láttad előre?

– Erre konkrét igennel felelhetek. Az Úr már megtérésem előtt, majd a megtérésemkor és azután is, többször is szólt hozzám. Felkészített az eddigi közel harminc évre, úgyhogy a lényegét tekintve semmilyen meglepetés nem történt velem.

– Ilyesmire vártál?

– Tanúim vannak rá, hogy az 1970-es évek közepén többször is szólt hozzám az Úr, több emberen keresztül, hogy sportcsarnokokban, nagy tömegek előtt fogok prédikálni, az emberek hosszú sorban fognak állni, hogy imádkozzak értük. És azt is megmondta, hogy küzdelmes, harcos sorsom lesz. Számos esetben, amikor a villamoson vagy budapesti utcákon mentem, a legváratlanabb pillanatokban különböző gondolati képek törtek föl bennem, amelyekben magamat láttam, hogy tömegeket tanítok Isten Igéjére, prédikálok, emberekért imádkozom. Sokszor nagyravágyásnak minősítettem ezeket magamban, és igyekeztem ezeket megfeszíteni, elfojtani, hogy ne fuvalkodjak föl, és alázatban éljek. Természetesen az ilyen víziók hitelességét igazolnia kell a jövőnek, a praxisnak, a sorsunk alakulásának – de most talán elmondhatom már, hogy ezekben a gondolati képekben Isten keze volt jelen.