2005. június
Aktuális
Egyiptomi erkölcsök
Nem kérnek a felvilágosító kampányból
Elutasította a biztonságos szexszel és az abortusszal is foglalkozó iskolai felvilágosító nevelés bevezetésére tett kísérleteket Egyiptomban az ország legtekintélyesebb muzulmán vallási vezetője. Mohamed Szájed Tantavi sejk, a kairói al-Azhar – az egyik legrégibb és legtekintélyesebb iszlám hittudományi egyetem – feje az egyházi vezetők szokásos ülésén azt mondta: „Az iszlám foglalkozik a szexuális nevelés kérdéseivel, méghozzá úgy, hogy nem népszerűsíti a bűnt vagy rontja meg a fiatalságot.” Szerinte az al-Azhar oktatási intézményeiben a diákok már most is tanulnak a szexualitásról, oly módon, hogy az ne ébressze fel az ösztönöket, és ne sértse a közerkölcsöt.
(MTI)