2013. május

Aktuális

Vallásszabadságot!

Az Európa Tanács felszólalása

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadott egy indítványt, amelyben felszó­lí­totta 47 tagállamát, hogy engedjenek teret a vallási meggyőződésnek a közszférá­ban. Arra kérik az államokat, hogy garantál­ják a gondolati szabadságot, hogy emiatt sen­kit ne érjen diszkrimináció.

Különösen Nagy-Britanniát érinti kénye­sen ez a kérdés, hiszen több esetben is elő­for­dult a szigetországban, hogy alkalmazot­ta­kat keresztény meggyőződésük miatt bo­csá­tottak el munkahelyükről. Egy esetben az Európai Bíróság elmarasztalta a British Airways légitársaságot, amiért megtiltotta egyik munkatársának, Nadija Eweidának a kereszt viselését. Két másik brit keresztény esetében azonban nem született i­lyen ked­­ve­ző ítélet a diszkriminációs bejelentés során. Egy nővért szintén kereszt viselése miatt, egy másik férfit pedig egy homoszexuális pár terápiájának a visszautasítása miatt bocsátottak el állásából.

Andrea Minichiello Williams, a Keresztény Jogi Központ igazgatója üdvözölte az Európa Tanács felszólítását, és újabb meghallgatást kért az elbocsátások ügyében. „Reméljük, hogy a beterjesztést az Európai Emberi Jogi Bíróság Nagytanácsa elfogadja majd. Ezekben az úttörő esetekben a politika találkozik a joggal. Megoldást kell találni arra, hogy megteremtődjön a vallás­szabadság alaphangja Európában” – nyilat­kozta. (christiantoday.com)