2001. január

Hír-mozaik

Nagyszabású keresztény filmgyártás

2001-ben a nemzetközi keresztény világ a mozifilmek területén is nagyot lép előre. Február 2-án mutatják be az előrejelzések szerint minden idők eddigi legnagyobb szabású evangéliumi filmprodukcióját Left Behind (Elragadtatás után) címmel. Az elragadtatás és az utána következő események köré fonódó keresztény thriller egy bestseller könyvsorozat filmváltozata.

Egy kaotikus pillanatban világszerte több millió ember hirtelen eltűnik, halmokban hátrahagyva ruháikat, jegygyűrűiket, szemüvegeiket és cipőiket. Kitör a tömeghisztéria, amint a járművek sofőrök nélkül tömeges karambolokat okoznak. Mindenütt tüzek ütnek ki, és az itt maradtak hitetlenül bámulnak arra a helyre, ahol az imént még szeretteik álltak. Ez az elragadtatás, amellyel Isten az utolsó idők eseményeinek megadja a kezdő lökést.

Ekkor lép be a színre Rayford Steele (Brad Johnson) pilóta, egy magas, jóképű, negyvenes éveiben járó férfi. Munkája miatt sok időt töltött feleségétől és két gyermekétől távol, így házassága romokban hever. Felesége, Irene elkötelezett keresztényként él. Rayford éppen házasságtörésre készül egy stewardess-szel, amikor megtörténik az elragadtatás. Egyesek szerint ez a földönkívüliek inváziója, de Steel tudja, hogy felesége szavai teljesedtek be – Jézus elragadta az egyházat, ő pedig itt maradt. De a legszörnyűbb még csak ezután következik…

Várhatóan az év másik nagy sikerének ígérkezik Carmannek, a karizmatikus kereszténység talán legnépszerűbb zenei hírességének új filmje, amely az Egy bajnok szíve címet viseli. A történet egy már kiöregedett bokszolóról szól, akinek legfőbb vágya a belvárosi fiatalok megnyerése Krisztus számára. Carman nem titkolt szándéka, hogy a filmhez kapcsolódó turné során legalább egymillió ember felé hirdesse az evangéliumot. A zenész, akinek eddig mintegy 25 CD-je jelent meg, a sztoriból könyvet és dupla zenei CD-t is megjelentet.