Csata a Bibliáért

Az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb amerikai evangéliumi (a szót következetesen az angol „Evangelical” kifejezés fordításaként fogom használni) magazin, a Christianity Today októberi számában a következő címmel jelent meg egy cikk: The New Battle for the Bible: It’s time to return to Scripture as our final authority (körülbelül: Az új csata a Bibliáért: itt az idő visszatérni a Szentíráshoz mint végső tekintélyhez).

A cím Harold Lindsell könyvére utal (The Battle for the Bible, 1976), amely a Biblia végső tekintélyét próbálta megvédeni a szerző által akkor liberálisnak tartott bibliaértelmezéssel szemben. Tegyük hozzá: nem sok sikerrel. Az akkori „csata” arról szólt, hogy vajon a Biblia minden szempontból tévedhetetlen- e, illetve „csak” a hitre és vallásos életre nézve kötelező érvényű-e. Lindsell érve az volt, hogy ha megkérdőjelezzük a Bibliában leírt események történelmi hitelességét, akkor a Biblia egész tekintélye rendül meg.

Az elmúlt negyven évben a frontvonalak jelentősen elmozdultak Nyugaton. Ma már nagyon kevés olyan evangéliumi teológus vagy pásztor van, aki síkra szállna Lindsell mellett. Az új frontvonal a Biblia erkölcsre vonatkozó értelmezése mentén húzódik. A tárgy: vajon felülértelmezhető-e a Biblia szexuális életre és házasságra vonatkozó hagyományos értelmezése a társadalomban az elmúlt évtizedekben lezajlott változások fényében? De ez a csata, ellentétben a negyven évvel ezelőttivel, nem csak az egyházon belül folyik. Az egész amerikai társadalom hadszíntérré vált. Az amerikai legfelsőbb bíróság júniusi döntését, amelyben kötelezővé teszi mind az ötven tagállam számára az azonos neműek házasságának elismerését, sokan „Love wins!” transzparenseket lóbálva ünnepelték. Az üzenet egyértelmű: aki a döntés ellen van, az bigott, gyűlölködő ember. Márpedig, ha a keresztények azt állítják, hogy Jézus Krisztus egy szerető Isten, akkor milyen alapon akarják megvonni a jogot az azonos neműektől arra, hogy szeretetüket a házasság intézményén belül gyakorolhassák? Egy ilyen légkörben egyre nehezebb azoknak a pásztoroknak és keresztény vezetőknek, akik szilárdan ki akarnak tartani a hitük mellett.

Felekezeti kép Amerikában

Az evangéliumi keresztények, akik ma körülbelül a 28 százalékát teszik ki a szavazóknak az USA-ban, még mindig a legnagyobb ellenszavazói az úgynevezett „gay rights”-nak (melegjogok). De ez a felállás rohamosan változik. Míg 2004-ben csak az evangéliumi keresztények 10 százaléka támogatta a melegjogokat, addig 2014-ben már majdnem 25 százalékuk (ezen szavazók nagy része a 35 év alatti kategóriából kerül ki). Egy héttel a legfelsőbb bíróság júniusi döntése után, amely legalizálta az azonos neműek házasságát, a Pew Research Center egy korábbi felmérésére hivatkozva azt közölte, hogy a fehér protestáns lakosság 62 százaléka támogatja az egyneműek házasságát, és csak 33 százalék ellenzi határozottan. Azt is megemlítik, hogy a legnagyobb felekezetek közül a római katolikus, az American Baptist, a mormon, a muszlim, a Lutheran Church Missouri-Synod, az Orthodox Jewish Movement, a Southern Baptist Convention és a United Methodist Church még mindig nem támogatja gyülekezeteiben az azonos neműek összeadását. De a „másik oldalon” is hasonlóan nagy felekezetek állnak: a Conserva - ti ve Jewish Movement, az Evangelical Lutheran Church in America, az Episcopal Church, a Presbyterian Church (USA), a Reformed Jewish Movement, a kvékerek, a Unitarian Universalist Association of Churches és a United Church of Christ.

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy ezen utóbbi felekezetekhez tartozó gyülekezetek és lelkészek mind támogatnák a melegházasságot. E sorok írója például abban a különleges helyzetben van, hogy bár a United Church of Christ által felszentelt lelkész (amely az egyházak közül elsőként engedélyezte egyneműek összeadását), egy olyan „konferenciában” szolgál (Calvin Synod), ahol az ortodoxnak számító bibliai normák érvényesek, tehát a homoszexualitást bűnnek, és az egyneműek házasságát a keresztény hittel ellentétesnek tartják. Sok más felekezet is ilyen „középutas” megoldást próbál választani. Maga a felekezet elfogadja, hogy az azonos neműek is házasodhatnak, de ezt nem kényszerítik rá az egyes lelkészekre és gyülekezetekre.

A kényszerítő erő azért sem működ ne, mert az amerikai egyházi minta jóval demokratikusabb, mint az öreg kontinensen. A protestáns gyülekezetek önellátóak, így ha nem tetszik nekik a felekezetük politikája, egyszerűen függetlenítik magukat vagy átmennek egy másikba. Ez a mozgás az utóbbi időben mind a két oldalt jellemzi. Sok gyülekezet hagyta el például a UCC-t (United Church of Christ) és a PCUSA-t (Presbyterian Church of USA), miután azok liberális irányba mozdultak el, de a metodisták közül is váltak ki gyülekezetek azok ortodox állásfoglalása miatt.

Ugyanebből az okból kifolyólag állami oldalról sem tudnak nyomást gyakorolni a gyülekezetekre. Az egyik, gyakran félreértelmezett kérdés itt az egyházak adómentessége. Az állam és egyház elválasztásának egyik legfontosabb alappillére, hogy az egyházak semmilyen közvetlen állami támogatásban nem részesülnek. Az egyházak adómentessége sem vallási, hanem gazdasági alapon jár. Az USA-ban minden nem profit - orientált gazdasági tevékenység adómentességet élvez, tehát amíg egy gyülekezet nem termel profitot (illetve a termelt profitot jótékonysági célokra használja fel), addig nem is kell adót fizetnie. Az egy másik kérdés, hogy ateista szervezetek rendszeresen támadják az egyházakat különböző bíróságokon azzal, hogy bizonyos tevékenységük után igenis adót kellene fizetniük.

Egy másik gyakran félreértelmezett fogalom az „egyházi esküvő”. Bár a tag államok (néha a megyék) önállósággal rendelkeznek az ügyben, hogy mi a „legális” házasságkötési mód, abban mind megegyeznek, hogy az anyakönyvezést a városi polgármesteri hivatalban végzik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a házasulandó párnak az illetékes polgármesteri hivatalban kell jelentkeznie és nyilatkoznia arról, hogy a házasságkötésüknek semmilyen jogi akadálya nincs, és csak ezután kapják meg azt a formanyomtatványt, amelyet magukkal visznek a gyülekezetükbe. Majd a ceremónia után a nyomtatványt megfelelően kitöltve vissza kell vinni a polgármesteri hivatalba, ahol a házasságot anyakönyvezik. Viszont egyetlen lelkész sem kötelezhető a ceremónia levezetésére még abban az esetben sem, ha egyébként jogilag nincs akadálya a házasságkötésnek. Például egy római katolikus pap nem kötelezhető arra, hogy olyan elvált személyeket adjon össze, akiknek az előző házasságuk is katolikus szertartás keretében köttetett, és nem kapták meg a pápai engedélyt a válásra. Ugyanilyen alapon bármelyik lelkész megtagadhatja az egyneműek összeadását lelkiismereti okokra hivatkozva. A házasulandók ekkor elmehetnek egy másik templomba, vagy akár a polgármesteri hivatalban is összeadhatják őket. Ezért történik meg egyébként egyes megyékben, hogy beszüntetik a házasságok anyakönyvezését, és így kerülik el, hogy azonos neműeket adjanak össze. De ez már nem vallási kérdés, hanem inkább a polgári engedetlenség kategóriájába tartozik.

Tehát a legfelsőbb bíróság által hozott döntés elvileg csak az államok törvényhozására és ügyvitelére terjed ki, és nem érinti egy önálló szervezet (például felekezet, egyház vagy gyülekezet) szabályzatát. Ezen a fronton nem is folyik harc. A melegházasság legalizálása viszont ajtót nyithat helyi szinten (akár állami, akár városi vezetésről van szó), hogy logikai következményként szigorúbb feltételeket szabjanak a nem profitorientált szervezetek felé támasztott követelményeknek. Itt jutunk el ahhoz a tényhez, hogy nem elég meghozni egy törvényt, azt utána értelmezni is kell. Például az állami törvényhozás odáig is elmehet, hogy a legfelsőbb bíróság mostani döntésére hivatkozva megtagadja az akkreditációt olyan iskoláktól, amelyek nem engedik meg a házasságot azonos nemű alkalmazottaik vagy diákjaik között. A továbbiakban az ezen a területen az utóbbi pár hónapban lezajló eseményekre fogunk példákat mutatni.

Az új frontvonal

Lelkiismereti okokra hivatkozva egy lelkész tehát megtagadhatja, hogy egyneműeket összeadjon. De mi a helyzet egy cukrásszal vagy egy fényképésszel? Megtagadhatja-e egy vállalkozó, hogy esküvői tortát vagy fényképeket készítsen egyneműek házasságkötésekor? Négy államban (Colorado, Ohio, Oregon és Kentucky) már folytak is olyan perek, amelyek ezt a kérdést boncolgatták. Eddig minden esetben az volt a bírói döntés, hogy egy vállalkozó vallási és lelkiismereti szabadságát nem sérti a házasulandók neme, tehát ezen az alapon senki nem tagadhat meg szolgáltatást. A csata ezen a fronton el - veszni látszik. Több helyen folynak már azok a perek is, ahol olyan alkalmazottak perelik a munkáltatóikat, akik nem voltak hajlandóak aláírni annak hitvallását, és ezért elbocsátották őket állásukból. A perek alapja az, hogy egy olyan szervezet, amelynek fő célja nem istentiszteletek szervezése, nem szentel fel lelkészeket, és a tevékenysége sem elsősorban szakrális jel legű, az nem is tekinthető vallásos szervezetnek, és így nem is kötelezheti a dolgozóit egy egységes hitvallás alá írására. Ilyenek például azok a segélyszervezetek vagy iskolák, amelyek ugyan kötődnek egyházi szervezetekhez alapításukból vagy világnézetükből (illetve hitvallásukból) kifolyólag, de szervezetileg különállóak.

A helyzetet még tovább bonyolítja az a tény, hogy a legtöbb szociális és oktatási tevékenységet ellátó szervezet nemcsak adókedvezmény, hanem konkrét állami támogatás formájában is részesül szubvencióban. Más szóval: habár a legtöbb keresztény nonprofit intézmény anyagi támogatásának nagy része keresztény magánemberektől folyik be, ugyanakkor államilag is támogatottak. Tehát felmerül az a kérdés, hogy vajon egy olyan iskola (vagy akármilyen non-, illetve forprofit szervezet), amelynek alapelvei a Biblián nyugszanak, kötelezhető-e arra, hogy munkásainak betegbiztosítást nyújtson abortuszra, vagy meg szabhatja-e szexuális orientáltságukat? A keresztény felsőoktatás itt még nehezebb helyzetben van, hiszen fő bevételi forrása a diákok, akik viszont csak állami támogatással tudják kifizetni a magas tandíjakat. Egy mesterprogram ára például 40 és 120 ezer dollár (10—35 millió forint) között mozog, és ez még csak a tandíj. Itt jegyzendő meg, hogy a tanulmányi kölcsön formájában jelentkező állami kintlévőség 2014-ben már az 1,2 trillió (1200 billió) amerikai dollárt is meghaladta, ami miatt az iskolai akkreditáció és tan díj az egyik legforróbb kérdés ma Washingtonban.

A keresztény felsőoktatás jóval faj - súlyosabb az USA-ban, mint Európában. És itt nem csak a szemináriumokról van szó. Nagyon sok olyan keresztény iskola van, amelyek eredetileg szemináriumként kezdték, de az évek folyamán más, szekuláris szakok is nyíltak bennük. A legtöbb ilyen iskola szeretné megtartani hagyományos keresztény orientáltságát, és ezért hitvallás aláírására kötelezi a tanárokat és diákokat egyaránt. Több olyan szervezet is van, amely ilyen iskolákat tömörít, és azok érdekérvényesítését hivatott szolgálni. Az egyik legnagyobb ilyen jellegű szervezet a CCCU (Council for Christian Colleges and Universities), amely ma 120 taggal rendelkezik az USA-ban (további 60-nal az USA-n kívül). Körülbelül 400 ezer tanulót reprezentál, akik 35 különböző felekezethez tartoznak. Ezen felekezetek több dologban nem értenek egyet, kezdve a keresztség formájától az úrvacsora értelmezésén keresztül egészen a fogantatás pontos meg - határozásáig bezárólag. Mind ezen ellentétek dacára elég jól együtt tudtak működni egész en ennek az évnek az elejéig. A botrány pár nappal azután kezdődött, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság legitimmé tette az egyneműek házasságát. Két tagiskola (az Eastern Mennonite University és a Goshen College) napokon belül megváltoztatta az iskola alapszabályzatát oly módon, hogy az ezentúl nem „különbözteti meg hátrányosan” az olyan diákokat és tanárokat, akik azonos neművel élnek házastársi kapcsolatban (lásd: „nondiscrimination policies”). Bár a Mennonite Church of USA (amelyhez a két iskola tartozik) nemrég megerősítette, hogy a homoszexualitás bűn, nem gördít akadályt azon gyülekezetei és szemináriumai elé, amelyek másként értelmezik a Bibliát.

Samuel W. Oliver

A fentiekre mintegy válaszként két másik tagiskola (a Union University és az Oklahoma Wesleyan University) szintén kilépett a szervezetből. Az indok: a CCCU nem tudja tovább effektíven képviselni a keresztény felsőoktatás érdekeit Washingtonban, ha a tagjai nem egységesek egy ilyen fontos kérdésben. Samuel W. „Dub” Oliver, a Union University elnöke azt is hozzátette, hogy azért szánták el magukat ilyen gyors és markáns reakcióra, mert itt nem egy másodlagos vagy harmadlagos teológiai kérdésről van szó. „A házasság az evangélium egyik központi üzenete — nyilatkozta Oliver, majd így folytatta: — Megtagadni a házasság bibliai értelmezését egyet jelent a Biblia tekintélyének meg - tagadásával.” A két kilépő iskola azt is kifogásolta, hogy bár a CCCU végül hitet tett az ortodox bibliai házasságértelmezés mellett, túl sok időt vett igénybe a válasz. Egy ilyen fontos kérdésben pedig a hezitálás a bizonytalanság jele.

A CCCU vezetősége egy közös nyilatkozatban válaszolt. Ebben kiemelték, hogy ugyan a legtöbb tagiskola egyetért abban, hogy a két iskola, amelyek megengedőek a homoszexuális házasság kérdésében, „automatikusan” kívül került a tagok körén, de továbbra is partnerek marad hatnak más kérdésekben. Ennek el lenére a két mennonita iskola önkéntesen kilépett a szövetségből, mondván, hogy nem akarnak további ellentéteket szítani. Az események után a CCCU úgy döntött, hogy mélyebb önvizsgálatra van szükség a „határvonalak” tisztázásával kapcsolatban. A vizsgálódás első szakasza szeptemberben ért véget egy újabb nyilatkozat kiadásával. Ebben kijelentik, hogy a szövetség alapszabályzata nem világos az adott kérdéssel kapcsolatban, és a tagok maguk sincsenek tisztában azzal, hogy van-e egyáltalán a szervezetnek közös ál lás pontja. Azt is bejelentették, hogy egy munkacsoportot (taskforce) hoztak létre Barry H. Corey (a híres Biola University elnöke) és Phil G. Ryken (a hasonlóan híres Wheaton College elnöke) vezetésével. A bizottság feladata az, hogy iránymutatást dolgozzon ki a szervezet számára, hogyan tud továbbra is keresztény gyökereinél megmaradni, ugyan akkor kapcsolatot fenntartani olyan intézményekkel, amelyek másképp értelmezik a keresztény gyökereket és a vallásszabadságot. Addig is, amíg a „taskforce” befejezi a munkáját, azok a tagok, amelyek megváltoztatják az alapszabályzatukat, automatikusan „felfüggesztett” (pending) státuszba kerülnek. Érdemes itt egy-két gondolatot kiemelni a szeptemberi nyilatkozatból, hiszen az egyfajta iránymutatás is a jövővel kapcsolatban: „A CCCU sohasem fogadott el speciális hitvallást vagy doktrínát, amely kötelező érvényű lenne a tagokra és az együttműködő intézményekre nézve. Mindazonáltal mindig is elkötelezte, és a jövőben is el fogja kötelezni magát a keresztény felsőoktatás mellett, amit kizárólag a történelmi keresztény hithez ragaszkodva lehet megvalósítani. Tehát a CCCU kitart mind foglalkoztatási irányelveiben, mind a diák - etikett terén a történelmileg elfogadott keresztény házasságdefiníció mellett, ami egy férfi és egy nő szövetsége által jön létre. Mivel ez a kérdés szorosan összefügg a vallásszabadság kérdésével, a CCCU a továbbiakban is küzdeni fog azért, hogy a keresztény felsőoktatási intézményeknek joguk legyen kizárólag olyan személyeket foglalkoztatni, akik elkötelezik magukat, hogy szexuális kapcsolatot csak a férfi és nő között létesített házastársi kapcsolaton belül gyakorolnak…”

Phil G. Ryken

Barry H. Corey

Gordon College

Egy másik figyelemre méltó és még mindig folyamatban levő eset a Gordon College ügye. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor egy évvel ezelőtt Obama elnök aláírta az úgy - nevezett Non-Discrimination Executive Ordert, amely minden olyan szervezettel kötött állami szerződés felbontását jelenti, amely diszkriminálja az LGBTQ-közösséget (Lesbian- Gay-Bisexual-Transgender-Queer — a mozaikszó utolsó eleme azokra utal, akik nem biztosak szexuális orientáltságukban). Hogy mit jelent a „diszkriminatív” tevékenység, az nincs tisztázva. Az minden esetre azonnal világos volt, hogy azon szervezetek, amelyek nem támogatják az abortuszt és a melegházasságot, nem számíthatnak semmilyen állami támogatásra a jövőben, függetlenül attól, hogy egyébként milyen, társadalmilag hasznos tevékenységet folytatnak. Az elnök döntésére válaszul több evangéliumi vezető, köztük D. Michael Lindsay, a Gordon College elnöke, nyílt levelet írt az elnöknek. A levélben azt kérik, hogy vegye figyelembe azt a tényt, hogy ezek a kérdések a vallásszabadság kategóriájába tartoznak, és így nem lenne szabad őket állami szankciók tárgyává tenni. Az LGBTQ-aktivisták szinte azonnal támadásba lendültek a Gordon College ellen, amely egyébként az egyik legbefolyásosabb keresztény főiskola az USA-ban. A támadás egyik eredménye az lett, hogy a massachusettsi Salem város (ahol az egyetem központja van) egyoldalúan felbontott az intézménnyel egy régi építési projektet. A további nyomásnak engedve a Gordon vezetősége bejelentette, hogy felül fogja vizsgálni a homoszexualitással kapcsolatos nézeteit. Miután 2015 márciusában végül arra jutottak, hogy továbbra is a keresztény hittel ellentétesnek minősítik a homoszexuális párkapcsolatot, a NEASC (The Com mission on Institutions of Higher Education, az akkreditációért felelős szervezet a New Englandhez tartozó hat államban) bejelentette, hogy felülbírálja a híres egyetem státuszát. Ezzel arra kényszerítették az iskola vezetőségét, hogy egy olyan bizottságot hozzanak létre, amely folyamatosan bizonyítja, hogy az iskolában nincs negatív diszkrimináció. Bár a vizsgálat azzal végződött, hogy az akkreditált státuszt nem vonták vissza, a 2015—16-os tanévre mégis jóval kevesebben iratkoztak be az iskolába, amelynek ezért hét professzort azonnal el kellett bocsátania az állásából. A NEASC azt is világossá tette, hogy további lépéseket vár el az intézménytől, amelyek bizonyítják, hogy az iskola tovább halad a diszkrimináció ellen folytatott harc útján. A „haladás” alatt itt természetesen azt kell érteni, hogy az iskola egyre nyitottabbá válik azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket az LGBTQ aktivistái fontosnak tartanak.

Tehát, ha egy iskola akkreditált kíván maradni, akkor gyakorlatilag az LGBTQ-csoportokkal kell zöld ágra vergődnie. Erre egyébként a Gordon College vezetősége ígéretet is tett. Valaki persze feltehetné a kérdést: miért olyan nehéz egyezségre jutnia a két oldalnak? A válasz erre az, hogy próbálkozások folyamatosan történnek. Tagadhatatlan tény, hogy a mai Amerika egy olyan terület, ahol az LGBTQ-közösségek és a melegjogok óriási súlyként nehezednek a társadalom azon szegmensére, amely ki akar tartani a hagyományos házasságfelfogás mellett. A pluralizmus ma már elengedhetetlen része bármilyen társadalmi aktivitásnak (és ne feledjük el, hogy az evangélium hirdetése is ebbe a kategóriába tartozik). De a kérdés az, hogy hol végződik a pluralizmus, és hol kezdődik a relativizmus. Sok evangéliumi vezető számára többek között azért is tűnik lehetetlennek az LGBTQ-aktivistákkal való tárgyalás, mert még az is tisztázatlan, ki tartozik az LGBTQ-kategóriába. A probléma az, hogy az LGBTQ-propaganda nem hajlandó különbséget tenni a között, aki „belenyugszik” a homoszexuális vágyaiba (és aktív szexuális kapcsolatba lép), és a között, aki ugyan nem egyezik ki ilyen irányú vágyaival, de nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy ellen tudjon állni. Ezzel a nem tisztázott terminológiával az LGBTQ-szervezetek úgy tűnnek fel, mintha minden olyan személyt képviselnének, akiknek ilyen vágyaik vannak. Egy ebből fakadó másik nagyon fontos (bár elhanyagolhatónak tűnő) részlet, hogy az LGBTQ-aktivisták sohasem tesznek különbséget a cselekedet (például az aktív szexuális tevékenység, vagy ruhaviselet, a transznemű személyek esetén), illetve a cselekedetet megelőző vágy között. Ezáltal úgy tüntethetik fel magukat, hogy nemcsak azokat képviselik, akik például házasságot szeretnének kötni egy azonos neművel, de azt a keresztényt is, aki szexuális vágyai miatt kétségek között gyötrődik, és segítségre szorul. Mivel az egyház (és legfőképpen a protestáns felekezetek) nincsenek felkészülve az ilyen egyének felé való aktív szolgálatra (sőt legtöbbször csak vádakkal illetik őket), így azok egyedüli lehetőségként azon csoportokban keresnek menedéket, ahol LGBTQ-aktivisták vannak jelen.

Visszatérve a Gordon főiskolán történtekre, precedensértékű lehet az, hogy habár az iskola nyilvánosan is megmaradt régi elvei mellett, ezzel egy időben bejelentették, hogy több dologban is változtatnak. Például létrehoztak egy olyan tanácsot, amely folyamatosan „egyeztetni” fog az iskolában már több mint tíz éve jelen levő LGBTQ-csoporttal arról, hogy milyen változtatásokra van szükség a „negatív diszkrimináció” teljes felszámolása érdekében. Hogy mi lesz a párbeszéd kimenetele, azt csak találgatni lehet, de az szinte biztos, hogy a Gordonnak további áldozatokat kell majd azért hoznia, hogy kielégítse a feléje támasztott igényeket…

Záró gondolatok

Ahogy az mindebből világosan kitűnik, Nyugaton a helyzet radikálisan megváltozott az elmúlt két évtizedben. Míg a huszadik század nagy részében az egyház képes volt arra, hogy erkölcsi területen iránymutató, sőt törvényalkotó szerepben legyen az USA-ban, mára ez a kép teljesen átalakult. Az amerikai protestáns keresztényeknek hozzá kell szokniuk ahhoz a gondolathoz, hogy ma már nem képesek „erőből” politizálni. Hangadó többségből egy hangos kisebbséggé forgácsolódtak. Ebben az új szituációban nemcsak az erőviszonyok, de a frontvonalak is átrendeződtek. Talán az ország történelmében először ma már nem az a kérdés, hogy mit mond a Biblia, hanem az, hogy a vallásszabadság elegendő jogalapot ad-e az egyénnek, illetve a keresztény szervezeteknek, hogy bibliai értékek alapján rendezzék be az életüket, és hozzanak meg szervezeti döntéseket. Más szavakkal: vajon sikerül-e a Bibliát teljesen kiszorítani a társadalmi életből, és a magánélet szférájába száműzni? A keresztény felsőoktatásnak pedig óriási szerepe van abban, hogy ez a kérdés hogyan dől el, hiszen itt képzik a jövő tanítóit és vezetőit. Nem véletlen tehát, hogy ádáz csata látszik kibontakozni ezen a területen. (A szerző teológus)

Diplomaosztó a Union Universityn