Előszó a Márk Evangéliumához

Evangéliumot (jó hírt, örömhírt, győzelmi hírt) már több évszázaddal Jézus Krisztus megszületése előtt is szokás volt mondani a Görög–makedón, majd a Római Birodalomban is. Így adták a nép tudtára egy-egy csata vagy háború megnyerését (lásd a „maratoni futót”), vagy az uralkodó fiának megszületését. Az örömhír tudtul adása gyakran járt együtt tartozások elengedésének, adósrabszolgák felszabadításának, belviszályok lezárásának parancsával.

Az az evangélium, amelyet Máté, Márk, Lukács és János lejegyzett, azt a világot megrendítő tényt adja hírül, hogy a mindenség Teremtőjének Fia született. Megszületett először is valóságos emberként Betlehemben Máriától, és ez már önmagában evangélium (lásd Lk 2:10-11). Isten Fia ugyanakkor a feltámadáskor is megszületett második Emberként (második Ádámként), egy teljesen új emberiség, az Isten–ember faj fejeként. Ezt hirdeti előre a 2. zsoltár 7. verse: „Én Fiam vagy te; én ma nemzettelek (vagy: szültelek) téged.”

Ez az evangélium ugyanakkor Isten országának, vagy másként a Mennyek Birodalmának az örömhíre. Ez részben azért van, mert a mennyei birodalom uralkodójának az Atya a Fiút tette meg. Másrészt ez a birodalom győztes hatalom. Királya, aki egyben a Seregek Ura is, megtestesülése, golgotai kereszthalála, majd három nap múlva bekövetkezett feltámadása által legyőzte a sötétség és bűn világbirodalmát és annak fejedelmét, a Sátánt. Ez az evangélium ezért győzelmi hír is.

A metamorfózis mintaképe

A korabeli (első, második századbeli) krónikák egyhangúlag állítják, hogy a Márk nevével fémjelezett Evangéliumot az a János Márk jegyezte le, aki Pál apostol tanúsága szerint (Kol 4:10) Barnabásnak volt unokatestvére. Barnabásról viszont az Apostolok cselekedetei 4:36 alapján egyértelműen tudjuk, hogy ciprusi származású zsidó volt, Lévi törzséből. Jézus szolgálata és az egyház megalakulása idején viszont már jeruzsálemi lakos lehetett, hiszen ott volt földje, amelyet eladott, és az árát a jeruzsálemi gyülekezetnek adta adományul. A jelek szerint nemcsak ő maga, hanem az egész tágabb értelemben vett család is Jeruzsálembe költözhetett, hiszen Lukács később (Csel 12:12) azt is megjegyzi, hogy az a nevezetes éjszakai ima-összejövetel, amelynek szerepe volt abban, hogy Péter a másnapra tervezett kivégzése előtti éjszakán egy angyal segítségével kiszabadult a börtönből, Márkék házában, egészen pontosan anyjának házában került megrendezésre. A történetből egyúttal az is kiderül, hogy Barnabáshoz, az unokatestvérhez hasonlóan ők sem voltak szegény emberek, hiszen akkora házuk volt, hogy ott sokan összegyűlhettek, és azt is megtudjuk, hogy cselédlányt is tartottak. Feltűnő, hogy a szóban forgó jeruzsálemi ház János Márk anyjáé. Ebből talán nem túlzás azt feltételezni, hogy Mária (így hívták ugyanis) özvegyasszony lehetett, következésképpen Márk félárva. (Arról nincs pontos adatunk, miért nem tudunk meg semmit János Márk apjáról.)

Még egy feltételezés: ha Barnabás lévita származású volt, akkor valószínűsíthető, hogy Márk is. Egy harmadik század elejéről fennmaradó irat arról árulkodik, hogy állítólag Márk nem akart lévitai szolgálatot betölteni, ezért hüvelykujját megcsonkította (ez a 3Móz 21:19 alapján kizáró oknak minősült). Az irat szerzője úgy tudja, hogy ezért „csonka ujjúnak” nevezték.

Euszébiosz negyedik századi caesareai püspök készítette el az általunk ismert legrégebbi egyháztörténeti munkát. Ő más szerzőkre hivatkozva János apostol szájába adja azt a Márkkal kapcsolatos megjegyzést, hogy Márk az Urat személyesen nem látta, és nem is követte, hanem Péter tanítványa, majd útitársa és tolmácsa volt. Ugyanez a megjegyzés azt is tartalmazza, hogy Márk evangéliuma nem tartalmazza a teljes történetet, és nem is időrendben követi az eseményeket.

Ennek az állításnak némileg ellentmond az a másik hagyomány, hogy Márk ott volt a hetven tanítvány között. Az is fennmaradt róla továbbá, hogy – ha név nélkül is – kétszer is megjelenik az általa írt Evangéliumban. Ő az az ifjú, aki vizeskorsót visz (14:13), és elvezeti Jézust és tanítványait ahhoz a házhoz, ahol az úgynevezett „utolsó vacsorára” sor került, amely e hagyomány alapján azonos János Márk anyjának házával. Őt vélik felfedezni továbbá abban az ifjúban is, aki a Gecsemáné-kertben Jézus elfogatásakor úgy menekült meg a katonák kezéből, hogy ruhájából kibújva meztelenül menekült el a sötét éjszakában. Ezt a hagyományt semmivel nem tudjuk bizonyítani, ugyanakkor el sem vethető, már csak azért sem, mert Máté is feltűnik az általa írt Evangéliumban, János is többször utal saját személyére (bár szerényen, név nélkül, „szeretett tanítványként”), így Márk is elrejthette magát saját műve hátterében. (Ugyanezen a spekulatív alapon szokták Lukácsot is felfedezni a hetven tanítvány egyikeként, illetve az egyik „emmauszi tanítvány” személyében; más hagyomány szerint viszont Lukács görög származású és antiokhiai születésű.)

János Márk a már említett hivatkozásokon túl személyesen is megjelenik az Apostolok cselekedeteiben Pál és Barnabás útitársaként az úgynevezett „első missziós út” során. Egészen pontosan már a 12. fejezet végén találkozhatunk vele, amikor megtudjuk, hogy Barnabás és Pál Jeruzsálemből Antiokhiába visszatérőben magukkal vitték, miután átadták az antiokhiai gyülekezet adományát a jeruzsálemieknek.

Pál missziós útjainak személyzeteként azonban nem állta meg a helyét. Még csak alig jutottak túl az első komoly kihíváson és szellemi konfrontáción, amikor Márk váratlanul úgy döntött, hogy nem vállalja tovább az utat, hanem visszamegy Jeruzsálembe. Azóta is sokakat foglalkoztat, vajon mi állhatott ennek a meghátrálásnak a hátterében. Pontos válasz a tények ismeretének hiányában nincsen, de nagyon helytállónak tűnik az a feltételezés, hogy a válasz az ifjú János Márk jellemében keresendő. Mint említettük, valószínűsíthető, hogy legalábbis gyermek- és ifjúkorának egy részét apa nélkül, félárván, anyai nevelés alatt kellett eltöltenie. Nem kell messzire mennünk, elég csupán a huszadik század végének lázadó évtizedeire gondolnunk, hogy beláthassuk, hogyan vezethet egy ilyen családi háttér túlérzékenységhez, önzéshez, férfiatlan, konfliktust kerülő magatartáshoz és lázadáshoz.

Márk mentségére legyen mondva, hogy Ciprus szigetén nem akármilyen szellemi élményekben volt része. Pál ugyanis az evangélium hirdetésének ördögi tudatossággal ellene álló démonizált hamis prófétát, Barjézust a nyílt színen megátkozta, ráadásul az átok azon nyomban megfogant rajta: megvakult, és úgy kellett elvezetni a helyszínről. Az ezzel együtt járó látvány, hangok stb. már önmagában is elég felkavaró élmény lehetett érzelmileg, idegileg, nem beszélve a két szellemi hatalom összecsapásának intenzitásáról. A tény ennek ellenére tény marad: Márk Isten szolgájaként először rosszul vizsgázott. Ennek tükrében nem tűnik valószerűtlennek az a bizonyos ujjcsonkítási ügy sem.

Pált egészen biztosan a Szent Szellem vezette úgy, hogy a második missziós útra Márkot ne vigye magával. Azonban Barnabást is a Szent Szellem vezette, hogy ő viszont karolja fel unokatestvérét, és tanítsa, eddze, képezze, férfiasítsa. Lehet, hogy a Szent Szellem őt jelölte ki a fiú gyámjául. Hogy munkáját milyen sikerrel végezte, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy Márk kis idő elteltével már Péter mellett szolgált annak latintolmácsaként, megtalálva egyúttal élete küldetését is. Az Evangélium megírásának forrásaként ugyanis az egyházatyák Márk esetében egyértelműen Pétert jelölik meg. Az eléggé megbízhatónak tűnő hagyomány szerint Márk Péter római prédikációit rögzítette írásban. Péter első levelében Márkot egyenesen szellemi fiának nevezi (5:13).

De térjünk még vissza egy pillanatra Barnabáshoz! Pál apostol beszél a gyámolító szolgálatról (1Kor 12:28): ez egészen pontosan pártfogolást jelent, egy személy ügyének a felkarolását, támogatását, bizonyos értelemben a „helyzetbe hozását”. Barnabás neve nem véletlenül jelenti: Vigasztalás fia, hiszen Márkot is úgy gyámolította, hogy közben a Vigasztaló szabadon munkálkodhatott benne.

Végeredményként ott áll előttünk egy nem csupán tehetséges és ígéretes, hanem használható, és immár a szolgálatra alkalmas férfi. Márk zsidó neve János volt, azaz eredetiben Jehochánán vagy Jóchánán, ami azt jelenti, hogy Jahve kegyeltje. Ismertebb nevét alighanem Rómában kaphatta: a Marcus jelentése: férfi. Már életében beteljesedtek Pál szavai: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre úgy, mint az Úrnak Szellemétől.” (2Kor 3:18) A lázadó, labilis, megbízhatatlan ifjúból a metamorfózis eredményeképpen olyan férfi lett, akire maga Isten bízta rá az egész egyháztörténelem egyik legfelelősségteljesebb munkáját: az egyik Evangélium megírását.

És hogy a történet vége még szebb legyen: élete vége felé Pál így tesz bizonyságot Márkról: „Márkot magadhoz vévén hozd magaddal: mert nekem alkalmas a szolgálatra.” (2Tim 4:11) Pál mártírhalálát a legmegbízhatóbb adatok 67-re teszik, tehát ez a Márkkal kapcsolatos legkésőbbi bibliai utalás. Euszébiosz azt állítja Márkról, hogy ő alapította az alexandriai gyülekezetet, amelynek vezetőjeként tevékenykedett. Márk élete végéről azonban tőle sem tudunk meg semmit.

Az erő embere

A hagyomány szerint Márk Péter apostol római prédikációit rögzítette írásos formában Evangéliumában, s az apostol olvasta is azt, és megfelelőnek, jónak tartotta. Sokan rámutatnak, hogy az Evangélium szemléletmódja nagyon közel áll Péternek ahhoz az Apostolok cselekedeteiben is rögzített prédikációjához, amelyet Kornéliusz házában mondott el. Nem a tanítások, és nem is a történelmi jellegű események állnak a középpontban, hanem az a Jézus, aki a Szent Szellem kenete alatt, Isten erejével szolgál, sokfelé elmegy, és mindenütt gyógyít, démonokat űz, halottakat támaszt, csodákat tesz. Megölik ugyan, de harmadnap feltámad, és mielőtt elmegy a mennybe, tanítványainak megparancsolja, hogy ugyanazt folytassák, amit Ő elkezdett. „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és alámerítkezik, meg fog szabadulni, aki viszont nem hisz, az elveszik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak majd; kezükbe kígyót vesznek fel, s ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. (…) Azok pedig elmentek, és hirdették az Igét mindenfelé: eközben az Úr együtt munkálkodott velük, és megerősítette a hirdetett Igét a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16:15-20)

Jézusnak ez a fajta bemutatása, az „erő emberének” ábrázolása is alátámasztja, amit a hagyomány vall: nevezetesen, hogy Márk rómaiaknak írta ezt az Evangéliumot. A római alapvetően katonanép volt, akik kedvelték az erőt, a dinamikus, pergő eseménysorokat. Márk evangéliuma ezért „akcióevangélium”. A hosszabb prédikációk, tanító részek, példázatok vagy hiányoznak, vagy legfeljebb csak utalásszerűen szerepelnek. Nincs jellemábrázolás, nincs karakterrajz. Használ ugyan arám szavakat (például: talitha kúm), de ezeket mindig lefordítja. Bizonyos, a zsidók számára nyilvánvaló szokásokat (farizeusok tisztálkodási szokásai), illetve földrajzi adatokat (az Olajfák hegye a Templom átellenében helyezkedik el) beszámolója rövidsége ellenére is fontosnak tart megjegyezni. Ezenfelül több olyan szót, amelynek volt bevett görög megfelelője is, mégis a latinból átvett formulával használ a görög szövegben. Például a 6:27-ben: hóhér = speculator (ezzel szemben Máténál baszanisztész); százados = centurio (Máténál hekaton arkhosz). Emellett Márk összesen negyvenkétszer használja a rögtön, azonnal, egyenesen, mindjárt jelentésű euthüsz, illetve eutheosz szavakat; többször, mint az Újszövetség többi könyve összesen.

A Szent Szellem nyilván tudatosan alkotott meg Márkon keresztül Jézusról egy olyan portrét, amely vonzó lehet a rómaiaknak, akik nem elsősorban a lélek és a szellem, hanem az erő és a tettek emberei voltak. A római mentalitást jól illusztrálja egy történet, amely a hírhedt szír uralkodó, Antiokhosz Epiphanész egyiptomi felsülésével kapcsolatosan maradt fenn. Őt ugyanis célja elérésétől Kaius Popilius római követ fellépése és a római flotta feltűnése riasztotta vissza. A követ visszavonulásra szólította fel a szír uralkodót, ő azonban „ravaszságokhoz értő király” lévén (Dán 8:23) megpróbált kitérő válaszokkal kibújni a döntés kényszere alól. A római katona azonban kirántotta a kardját, és a megdöbbent Antiokhosz köré egy kört rajzolt a homokba, majd így szólt: „Itt dönts!” – Nem csoda, hogy Rómában sokan megtértek, hiszen Jézust egy mindent és mindenkit legyőző hősként mutatták be nekik.

Könyvének első fejezetében Ezékiel próféta beszámol arról, hogy négy különös és leírhatatlan négyarcú lényt látott, mely az Úr dicsőségét hordozta (Ez 1:28b). János apostol ugyanezt a négy arcot látja a Jelenések könyve negyedik fejezetében Isten mennyei trónszékénél. Általában az Úr dicsőségét hordozó négy kerub e négy arcával magyarázzák, hogy miért van éppen négy Evangélium, bár párhuzamként szokás a négy világtájat és a négy fő szelet is emlegetni. Az ókeresztény kortól fogva a Máté evangéliumát az angyal- vagy emberarcnak, Lukácsét a bika-arcnak, Jánosét pedig a sas-arcnak szokták megfeleltetni; Márk evangéliumának megfelelője tehát hagyományosan az oroszlán-arc.

Márk evangéliuma nemcsak a legrövidebb Evangélium, hanem a legkevésbé egyedi is: kiszámolták, hogy anyagának kilencvenhárom százalékát tartalmazza Máté és Lukács evangéliuma. A „tettek Evangéliuma” ez: az Evangéliumokban szereplő összesen hetven példázat és történet közül Márknál csak tizennyolc szerepel, és ezek többsége is csak utalásszerűen, egy-egy mondatban; ugyanakkor az összesen harmincöt csodából tizennyolcat közöl, sokat ő a legrészletesebben. Mindezek fényében feltűnő, hogy Péter nevét háromszor is említi olyan helyen, ahol a többi Evangélium nem: amikor Jézus a kapernaumi „csoda-összejövetel” után hajnalban kimegy a hegyre imádkozni, és a tanítványok Simonnal az élen utána sietnek (1:36); az elszáradt fügefa láttán Péter tesz megjegyzést a Mesternek (11:21); illetve Jakabbal, Jánossal és Andrással együtt Péter kezdi faggatni Jézust az utolsó idők eseményeivel kapcsolatban (13:3). Ez arra enged következtetni, hogy a Márk evangéliuma olvasásakor a Szent Szellem mellett valóban Péter elbeszélését kell meghallanunk.