Tanulmány
A bukott angyalok földre szállása
Poszeidón isten gyermeke, gettóba zárt földönkívüli lények, önálló tudattal és érzelemmel rendelkező robotok, világot megmenteni vagy éppen megsemmisíteni akaró szuperhősök és mutánsok – csupán néhány közkedvelt téma, amely lázba hozza most Hollywood rendezőit, és persze nézők százmillióit világszerte. Azt viszont kevesen tudják, hogy ezek a fiktív történetek mind egy ősi, bibliai eseményre vezethetők vissza: a bukott angyalok földre szállására.
Az özönvizet megelőző korszakból egy különleges eseményről számol be a Szentírás. Az emberek megsokasodását követően „az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik” (1Móz 6:4). Ahhoz, hogy világosan lássuk az itt leírt versek jelentőségét, kulcsfontosságú tisztában lennünk azzal, hogy kiket vagy miket ért a Biblia az Isten fiai (b’né há-Elohim) kifejezés alatt.
A héber kifejezés az 1Mózes 6. fejezetén kívül csak a Jób könyvében fordul elő, ott egyértelműen Isten szent angyalaival azonosítható (Jób 1:6; 38:7). Ezen különös lényekkel kapcsolatban az ókori zsidó és keresztény gondolkodók értelmezése alapvetően két fő csoportra bontható: az egyik nagy tábor úgy tartja, hogy az „Isten fiai” természetfeletti lények, a másik nagy tábor szerint pedig emberek.
Témájában ugyan elég szerteágazó, de koncepciójában nagyon is egybevágó alkotások tartják lázban a filmes világot. A legnagyobb kasszasikert elkönyvelő művek toplistáján zömében avatarok, mutánsok, szuperhősök és mágusok különleges tettei szerepelnek, melyekben egy a közös: különleges képességeikkel kiemelkednek az átlagos emberi lények közül. Ilyen franchisesorozat például az X–Men széria, ami olyan lényekről szól, amelyek az átlagos emberi DNShez képest némileg mutálódva, akaratukon kívül különleges tudásra, képességre és erőre tettek szert. A történet alapvetően ezen mutánsok és az emberek konfliktusáról szól. Hasonló dilemmákat feszegetnek a további szuperhősfilmek is (Superman, Batman, Pókember, Thor stb.), ahol sokkal inkább az emberiség megmentésére tett erőfeszítéseik vannak hangsúlyozva. Rendkívül nagy hatással van a fiatal társadalomra a Harry Potter könyv- és filmsorozat, amelyben a 21. századi Britanniát a szerző, J. K. Rowling úgy festi le, mint ami egyszerű emberekből és mágusokból áll. Az érdekesség az, hogy ezek a varázslók okkult tudásukat nem megszerzik, hanem úgy születnek (mágusnak), és később a magukban rejlő sötét képességeket hozzák felszínre a varázslóiskola „tanórái” keretében. Reneszánszukat élik a ókori görög mitológiai történetek is, melyekben kiemelt szerepet töltöttek be a fajok közti különös hibridizációk (félistenek, gigászok, kimérák). Újra feldolgozták Zeusz félig isten fiának, Héraklésznek (latinul: Hercules) történetét, de nagy sikert könyvelt el a görög isten másik emberi asszonytól származó fia, Perszeusz történetének megfilmesítése is (A titánok haragja, A titánok harca). Az egyik legmeghökkentőbb történet pedig egy Percy Jackson nevű, tizenkét éves iskolás srácról szól, aki egy napon megtudja, hogy ő nem más, mint Poszeidónnak, a „tenger istené”-nek gyermeke. A példaként felhozott művek alapkoncepciója azonos: a mai modern korban élnek olyan emberként kinéző és emberként viselkedő lények, akik genetikailag valamilyen oknál fogva emberfeletti képességekkel és tudással rendelkeznek.
Az énoki hagyomány
A bibliai Énok nevével fémjelzett ősi zsidó könyv a leginkább meghatározó írás a Biblián kívül, amely foglalkozik az özönvíz előtti bukás részleteivel. Jelentőségét az is bizonyítja, hogy sok zsidó és keresztény tudós és bibliakutató interpretációján érezhető a mű hatása. Az Énok könyvét egyetlen zsidó és keresztény felekezet sem fogadja el eredetinek, kanonikusnak és ihletettnek, bizonyos teológiai és történelmi jelentőséget azonban tulajdonítanak neki. Júdás levele mellett Péter második levele is hivatkozik a könyvben található leírásokra.
Az első tizenhat fejezet az égből alászálló és az emberiséget megrontó angyali lényekről, a Virrasztókról és azok bukásáról szól. „Történt, midőn az emberek fiai megsokasodtak, hogy gyönyörűségesen szép leányaik születtek. Meglátták őket az angyalok, az ég fiai, és megkívánták őket. Majd így beszéltek egymás között: »Gyertek, válasszunk magunknak feleséget az emberek leányai közül, és támasszunk utódokat magunknak.«…Ezután mind esküt tettek, és átkokkal kötelezték magukat. Összesen kétszázan voltak (ezek az angyalok). Majd leszálltak az Ardiszra, ami a Hermon hegy csúcsa…”
A leírás egyértelműen azt sugallja, hogy az angyalok előre megfontolt szándékból, utódtámasz- tás céljából érkeztek a Földre, és teljes mértékben tudatában voltak tetteik súlyának. A fejezet utolsó verseiben egy felsorolás található, amely a leszálló angyalok vezéreinek a neveit tartalmazza, melyben az egyik név kapcsolatba hozható a Bibliában is megemlített Azázellel. Ez az angyal a könyv további részeiben többször is szerepel, mint a szellemi lények másik vezére, aki főként az emberek titkos és gonosz dolgokra való tanításában vállalt nagy szerepet.
Egy másik szövegvariánsban az is szerepel, hogy a leszállás Járednek, Énok apjának az idejében történt, és éppen erre utal Járed nevének a jelentése is (leszállás). Ezt a feltételezést a Jubileumok könyvében is olvashatjuk.
A 7. fejezet tovább részletezi a földre szállás utáni eseményeket: „Majd feleséget vettek maguknak. Mindegyikük választott magának egyet, elkezdtek bejárogatni hozzájuk, és velük háltak. Mágiára és boszorkányságra tanították őket, és feltárták előttük a gyökerek és fák vágásának (módját). Az (asszonyok) teherbe estek tőlük, és hatalmas óriásokat szültek — magasságuk háromezer könyök volt. Ezek felemésztették az emberek munkájának (gyümölcsét), olyannyira, hogy a földiek nem tudták tovább etetni őket. Erre az óriások ellenük fordultak, hogy felfalják az embereket. Majd a madarak, a (vad)állatok, a csúszómászók és a halak ellen (is) vétkezni kezdtek. Egymás húsát falták, és megitták a vért.”
Ez a fejezet szót ejt arról, hogy milyen tanításokat adtak át a bukott angyalok az embereknek, majd az utódaikon keresztül hogyan terjedt el az erőszak a földön. Ezek között szerepel a különböző fegyverek készítése és használata, az ékszerek készítése, a különböző kozmetikumok használata, a drágakövek és más fémek bányászata és megmunkálása. Továbbá elterjedt a földön az erkölcstelenség és a fajtalankodás is.
Ezekben a leírásokban szerepel még egy fontos megjegyzés: „De mostantól fogva az óriásokat, akik testből és szellemből születtek, gonosz szellemeknek hívják a földön, és ott lesz a lakhelyük. Húsukból ártó szellemek származnak, mivel fentről valók, a szent Virrasztók az őseik, s tőlük van az eredetük. Rossz szellemek lesznek a földön, és gonosz szellemeknek fogják őket nevezni. A mennyei szellemeknek lakhelye az égben lesz, míg a földieknek, akik ott születtek, a lakhelyük a föld. Az óriások szellemei erőszakoskodni fognak, romlottak (lesznek), rombolnak, veszekszenek, megrohanják a földet, és bánatot okoznak, semmit sem esznek, nem éreznek szomjúságot, és észrevehetetlenek.”
Az Énok könyvének leírása szerint tehát a démonvilág a földre szálló angyalok bűnéhez és az azoktól született óriások halálához köthető.
Az Újszövetségből az derül ki, hogy Júdás és Péter apostol is ismerték az énoki hagyományt, és a Szent Szellem bizonyos információkat hitelesített is az Énok könyvéből: „Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem a mélységbe taszítván, a sötétség láncaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; és ha a régi világnak sem kedvezett, de Noét, az igazság hirdetőjét nyolcadmagával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát…”. (2Pét 2:4—5)
A korai zsidó és keresztény felfogás
Habár egyes zsidó gondolkodók és a késői keresztény felfogás „Isten fiaival” kapcsolatban az emberi azonosítás mellett kardoskodik, a legtöbb korai egyházatya és írásmagyarázó azon a véleményen van, hogy a Mózes első könyvében szereplő „istenfiak” szellemi lények, angyalok voltak. A 2. században élt JUSZTINOSZ MÁRTÍR megtérését követően szembefordult a görög-római bálványimádással, mert úgy hitte, a pogányok által tisztelt istenek valójában azok a daimónok (nem azonos a démont jelentő daimónionnal), akik lejöttek a földre, és megbecstelenítették az asszonyokat. Néhol angyaloknak is nevezi őket, akik áthágták az Istentől kapott megbízásukat, mert „elbájolta őket az asszonyok szerelme, és gyermekeik lettek, akiket démonoknak hívnak”.
ATHÉNAGORASZ azzal magyarázza ezt a szövegrészt, hogy mivel az angyalok szabad akarattal rendelkező erkölcsi lények voltak, így lehetőségük volt áthágni az Istentől kapott megbízásukat, és szexuális kapcsolatot létesíteni emberi asszonyokkal, akiktől pedig óriások születtek.
TERTULLIANUS az angyalok bűne mellett megemlíti az „emberek lányainak” is a felelősségét, miszerint hivalkodásukkal lehetőséget adtak arra, hogy az angyalok romlása megtörténjen. Ezzel kapcsolja szorosan össze Pál apostol intelmeit a hajadon lányok elfátyolozásával kapcsolatosan. Szót ejt a démonokról is, akiket olyan láthatatlan lényeknek ír le, amelyek lélegzés által jutnak az emberbe, majd ott betegségeket és csapásokat okoznak. Eredetükről a következőt írja: „A mi szent könyveink említenek bizonyos angyalokat, amelyek szabad akaratukból leszálltak, és egy még gonoszabb démoni fajt szültek, ezért elítélte őket és a vezetőjüket, a Sátánt az Isten, mivel egy új fajt alkottak meg. (…) A legnagyobb célkitűzésük az volt, hogy elpusztítsák az emberiséget.”
LACTANTIUS, akit keresztény Cicerónak is neveztek, az angyalok és emberek utódainak, az óriásoknak a sorsáról értekezett: „Mivel azoktól születtek, sem nem angyalok, sem nem emberek nem voltak, hanem kevert természetük volt, így nem mehettek a pokolba, ahogyan az apáik sem mehettek a mennybe. Később ezek gonosz szellemek lettek, minden gonoszság szerzői, és ugyanúgy az ördög volt a fejedelmük.” A Föld légkörében tartózkodó gonosz szellemekről a Jubileumok könyve is beszámol, s azt írja, hogy Isten engedte meg az óriások halála után kijött démonok tizedrészének, hogy ne a mélységben, hanem a földön tartózkodjanak.
KAISZAREIAI EUSZEBIOSZ pedig azt hangsúlyozza, hogy milyen tanításokkal és praktikákkal vették rá az óriások az embereket, hogy Istentől elszakadva lesüllyedjenek a gonosz cselekedetekbe. Továbbá hasonló véleményt képviselt Tatianosz, Iraeneus, Alexandriai Kelemen, Órigenész, Commodianus, Ambrus, Jeromos és Sulpicius Severus is.
ALEXANDRIAI PHILÓN, ókori zsidó filozófus Az óriásokról című tanulmányában mindenkit óva int attól, hogy mendemondának tekintse ezt az ősi eseményt, hiszen szerinte nyilvánvaló, hogy a világ tele van szellemi lényekkel és angyalokkal, akik képesek magukra emberi külsőt ölteni, ahogy ezt akkor is tették, amikor az asszonyokkal paráználkodtak.
JOSEPHUS FLAVIUS zsidó történetíró pedig szorosan összeköti a görög mitológiákból ismert gigászokat a Mózes könyvében említett óriásokkal, hangsúlyozva, hogy azok Isten angyalaitól származtak. Abban a korban egyedül Noé volt igaz ember, aki, miután mindent megtett annak érdekében, hogy jobb belátásra térítse az emberiséget, elkülönítette magát tőlük.
Refaim és az óriások földje
A Biblia tehát egyértelműen nem jelenti ki, hogy kik voltak azok az „Isten fiai” és kik az „óriások”, a fenti apokrif hagyomány azonban arra következtet az exegetikai kutatásból, hogy Isten szent angyalainak a bukásáról esik itt szó, akik az emberekkel való kapcsolat révén egy új, hibrid fajt hoztak létre, akiket a héber szöveg után nefilimnek (egyes számban: náfíl) hívunk. Ezek gonosz és okkult tudományokat adtak át az emberiségnek, ezzel fordítva el őket véglegesen Istentől, ami végül az ismert civilizáció bukását jelentette. A globális ítélet során Noé családján kívül minden test elpusztult, így az angyalok és emberek kapcsolatából született nefilim is, amelyeknek a szellemei a föld felszínén maradtak. Az „óriásoknak” fordított héber kifejezés azonban még egyszer szerepel a Bibliában, Izrael földjének a kikémlelésénél: „És rossz hírét vivék annak a földnek, amelyet megkémleltek volt, Izráel fiaihoz, mondván: Az a föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll. És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.” (4Móz 13:33—34)
Úgy tűnik tehát, hogy az özönvíz után is voltak nefilim a földön, valamint az Ószövetség említést tesz óriások törzseiről is, melyeket a refaim héber kifejezéssel illet. Ezekről a refeus törzsekről kiderül, hogy még a honfoglalás előtt az Ígéret földjén tartózkodtak, és Kánaán elfoglalása során a zsidó nép seregei több ízben is összetűzésbe kerültek velük.
Mózes 5. könyve (5Móz 3:11b) említést tesz például Ógról, Básán királyáról, aki négy méter hosszú és két méter széles ágya alapján jócskán kiemelkedett az átlagos emberek közül. Őt Józsué seregei győzték le. De refeusok voltak az Anák fiai is, akiket Káleb győzött le Hebronban.
A honfoglalás után is meggyűlt Izrael fiainak a baja a refeus leszármazottakkal, hiszen Sámuel 2. könyvének leírásai alapján Dávidnak és hős vitézeinek több ízben is meg kellett küzdeniük ezekkel a rettentő erejű, óriás termetű lényekkel. A filiszteus Góliátnak volt több óriás testvére is, például a Dávidra támadó Jisbi Bénób, akinek a kopjavasa 300 rézsiklust nyomott, de akadt olyan fivér is, akinek a kezein és lábain hat-hat ujj volt.
Érdekes megvizsgálni a refaim kifejezés egy másik használatát is. A bölcseleti és költészeti könyvekben élet nélkül való árnylényként szerepelnek, akik Isten ítélete alatt vannak. A Példabeszédek könyve az esztelen, együgyű és parázna emberek sorsát a refaimok közé helyezi.
Úgy tűnik, Dávid korában végleg leszámoltak az óriások törzseivel, mert a továbbiakban már nem szerepelnek a Bibliában. Azonban a Jelenések könyve és az utolsó időkre vonatkozó próféciák szerint egyáltalán nem kizárható, hogy a mostani korban vagy a közeljövőben megismétlődnek a Noé korabeli események.
Úgy lesz, ahogy Noé napjaiban volt
A bibliai leírások tükrében egyértelmű, hogy a természetfeletti világ részét képező szellemi lények rendkívüli hatással vannak a látható világra. A Sátán birodalmához tartozó különféle erők mindent megtesznek azért, hogy tönkretegyék és elpusztítsák az emberiséget. A bukott angyalok képesek voltak arra, hogy emberi testet öltsenek magukra, és valamilyen módon hibrid utódokat hozzanak létre az emberi fajjal történő keveredés következtében. Ördögi tervük szinte teljes sikert aratott, hiszen Noé családján kívül sikerült kiirtaniuk a teljes emberiséget. Jézus utolsó időkkel kapcsolatos tanításai pedig arra engednek következtetni, hogy ezen törekvéseik nem csupán az özönvíz előtti kor kuriózumai voltak. „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mindama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:37—39)
Az evangéliumokban és az apostoli levelekben szereplő intelmek rendszerint tartalmaznak utalásokat olyan hamis tanítókra, hamis krisztusokra, akik az utolsó időkben próbálják megtéveszteni Isten választottait.
Az özönvíz történetében olvashatjuk, hogy Noé igaz ember volt, aki Istennel járt, és az akkori generációban tökéletes volt – így kegyelmet talált az Úr előtt. A tökéletessége viszont könnyen elképzelhető, hogy nemcsak az erkölcsi feddhetetlenségében manifesztálódott, hanem abban is, hogy genetikailag tiszta maradt abban a korban, amikor minden más test megrontotta az útját.
A héber kifejezés, a tammim ugyanis genetikai épséget és tisztaságot is jelentett az Ószövetségben. A legtöbb áldozati állatnál ez a tökéletesség ugyanis alapvető elvárás volt a törvény alapján.
Ha a világtörténelem alakulását jelképező dánieli bálványszobor leírását megnézzük, ott is azt láthatjuk, hogy annak lábai részben vasból, részben pedig cserépből vannak. Az agyag az emberi természetet, a fém pedig a szellemi természetet jelöli. Tehát a kettőnek az elegyedéséből egyfajta természetellenes hibridizáció jön létre, amely a történelem utolsó világbirodalmát képezi. „Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, amint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel.” (Dán 2:41)
A Jelenések könyve is beszámol arról, hogy miként fogják a nyomorúság idején a különféle gonosz szellemi lények elárasztani a földet. Feltételezhetően a második égben található sátáni birodalom is a földre vettetik, valamint az ötödik trombita megfújása során a mélység kútjából furcsa, sáskaszerű lények törnek fel, amelyek az embereket kínozzák.
Azt nem lehet egyértelműen tudni, hogy ezek a hibrid lények csak a jövőben, vagy már a jelen korban is léteznek-e. Mindenesetre Énok elragadtatásának, Noé bárkájának és az Ígéret földje birtokbavételének példája arra mutat, hogy még az elragadtatás előtt elkezdik pusztító munkájukat.
Héroszi küzdelem
A bukott angyalok és emberek hibrid leszármazottait a héber szöveg még egy kifejezéssel, a gibbor szóval jelzi. Károli hősnek és hatalmasnak fordítja. A gibbor azt a személyt jelöli, aki erőt, vitézséget, tekintélyt, nagyságot képvisel, valamint van hatalma, valamilyen vezetői szerepe és bátorsága. Ugyanakkor a szónak negatív értelmezése is van: negatív hősökre értve jelenthet önteltséget, önhittséget és zsarnoki viselkedést. Persze esetükben is él az erős, hatalmas, merész jelentése is a szónak.
Ahogyan a görög mitológiába, úgy sok más nemzet mítoszai közé is beépültek a szellemek és emberek kapcsolatából született különleges lényekről szóló történetek. Ugyanígy az ősmagyar pogány vallás és őstörténet elemeiben is találhatunk olyan szegmenseket, amelyek összefüggésbe hozhatóak a nefilimmel.
A táltosokról és sámánokról azt állítják, hogy azok nem tanulható mesterségek, hanem genetikai módon öröklődnek szülőről gyermekre. Több kutató is beszámol olyan történetekről, melyek szerint némelyik ilyen „pap” egyes szellemekkel nemi életet él. Az ősi hagyományaik úgy tartják, hogy az első sámán egy állati formában megjelenő szellemtől származik.
Nem idegen ez a magyar nép eredetét elmesélő történetektől sem, amelyben például a honfoglaló Álmos úgy születik, hogy az anyját, Emesét egy turulmadár termékenyíti meg álmában (innen a gyermek neve), és ezért az Árpád-házi királyokat Turul-nemzetségnek is hívják. Ez persze nem jelenti feltétlenül, hogy nefilimről van szó, de mindenképpen érdekes a hasonlóság.
A Biblia ezt a kifejezést számtalan negatív szereplőre használja: így nevezi Nimródot, Góliátot és az edomita Doégot is. Míg a másik oldalon pedig gibbor volt Gedeon, Jefte, Boáz, Jonathán, Dávid és a hősei. Az előfordulások tanulsága szerint tehát a Sátánnak és Istennek is vannak hősei, akik nem egy ízben ádáz küzdelmet vívnak egymással.
(Itt szeretnék köszönetet mondani Németh Sándornak, pásztoromnak és tanáromnak, akinek a témával kapcsolatos tanítássorozata, gondolatai további kutatásra ösztönöztek, ennek gyümölcse lett ez az írás.)