A ti hangotok vagyok!

Nehezen emészti a világ a Trump-sokkot, mintha valami olyan anomália bukkant volna fel az univerzumban, amire nincs ész szerű magyarázat. A Politico magazin egyenesen „fekete hattyú elnöknek” nevezi Donald Trumpot. A „black swan” fogalom nem ironikus jelző, hanem politológiai szak kifejezés, olyan eseményekre vonatkozik, amelyek statisztikailag teljesen valószínűtlenek, csak utólag értelmezhetőek, és ismeretlen, eddig nem vizsgált következményekkel járhatnak. Ha azt nézzük, hogy másfél évvel ezelőtt Donald Trump a politikában ismeretlen, nem jegyzett személy volt, ma pedig az Egyesült Államok 45. megválasztott elnöke, akár igazat is adhatunk az amerikai magazinnak. A Trump-földrengést kiváltó tektonikus mozgások azonban már évek óta érlelődtek, mielőtt november 8-án megrázták volna az egész világot.

Az elnökválasztás váratlan eredményére számos magyarázat született. A legtöbben van némi igazság, ám mégsem jelentik az egyetlen, döntő okot Donald Trump győzelmére. Nézzünk ezek közül néhányat!

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója, aki félrehúzta a függönyt

Hillary Clinton szerint az FBI igazgatójának a választás előtt tizenegy nappal tett bejelentése bizonytalanította el híveit, amikor James B. Comey értesítette a kongresszust, hogy újranyitja a vizsgálatot a volt külügyminiszter e-maljei ügyében. A bizalomvesztésre azonban Clinton maga adott okot, amikor magánszerverére irányította a hivatali levelezését, majd utólag több tízezer levelet töröltetett.

Az FBI-igazgató mindezekből a nyáron ki­mentette a demokrata jelöltet, de azzal már Comey sem tudott mit kezdeni, amikor szeptemberben vizsgálat indult Clinton főtanács­adója, Huma Abedin férje, Anthony Weiner ellen gyermekpornográfia vádjával. A nyomozók lefoglalták Weiner számítógépét, amin rengeteg olyan e-mailt találtak, amit Abedin másolt át hivatalos levelezéséből. Ezeket hivatalból vizsgálniuk kellett, ezért indult újra a nyomozás, amit egyébként még a választás előtt le is zárt az FBI. Befolyásolta az eredményt a Comey-levél? Bizonnyal, de ezt a banánhéjat Hillary Clinton maga dobta a saját lába elé.

A demokrata kampányban gyakran lehetett hallani azt is, hogy Donald Trumpot az orosz kormány, sőt személyesen Vlagyimir Putyin segíti, aki hackercsapatokkal vadásztat demokrata vezetők levelezése után, és a megszerzett e-maileket a WikiLeaks útján hozatja nyilvánosságra. Valóban példa nélküli volt, hogy egy kampány kulisszatitkairól nem évek múltán a szereplők memoárjaiból vagy tényfeltáró riporterek könyveiből értesülünk, hanem valós időben, még a választások előtt fény derül ezekre. A közvélemény a WikiLeaks kiszivárogtatásaiból tudta meg többek között azt, hogy milyen tisztességtelen eszközökkel bánt el a demokrata pártvezetés Clinton riválisával, Bernie Sandersszel; hogyan egyeztették a televíziós viták előtt a kérdéseket a vezető televíziós társaságok szerkesztőivel; vagy azt, milyen terroristakapcsolatokkal rendelkező szaúdi és katari támogatók álltak milliós összegekkel a Clinton-alapítvány mögé, miközben Hillary Clinton külügyminiszterként Amerika biztonságáért és érdekeinek megőrzésért felelt.

James B. Comey FBI-igazgató, akit Clinton bűnbaknak nevezett ki

Befolyásolta a WikiLeaks a választási eredményt? Alighanem igen, de a közvélemény azért tartotta hitelesnek a kiszivárgott leveleket, mert megerősítették azt a képet, amit amúgy is sejtettek: a Clinton házaspár évtizedek óta a politikai hatalmat a magánérdekei szolgálatába állítja, a hatalom megszerzése érdekében pedig tisztességtelen eszközöket is kész felhasználni. Az évek óta szobafogságban és folyamatos fenyegetettségben élő Julian Assange csak bepillantást engedett a kulisszák mögé, és ezzel nagy szolgálatot tett az amerikai demokráciának.

De vajon örül-e az eredménynek Vlagyimir Putyin? Ez korántsem biztos, annak ellenére, hogy Trump karaktere vélhetően közelebb áll hozzá, mint Clintoné. Ugyan­akkor Putyin két olyan amerikai elnök alatt vált meghatározó világvezetővé, és tette újra naggyá Oroszor­szágot, akiknek a politikájával Donald Trump most élesen szakítani akar. Em­lék­szünk, George W. Bush 2001-ben, az első találkozásuk után azt mondta, hogy „belenéztem Putyin szemébe, és megértettem a lelkét”. Ez a naivitás sokba került Ameri­ká­nak, és Putyin az Obama-adminisztráció alatt csak még jobban felbátorodott, mint látjuk azt például az ukrajnai vagy a szíriai fellépései kapcsán.

Gyakran elhangzik az a magyarázat is, hogy Clinton népszerűtlen jelölt volt, ami persze igaz, csak éppen a kampány alatt folyamatosan azt hallhattuk, hogy Donald Trump még nép­sze­rűtlenebb, mint Clinton, akinek így relatíve mégis előnye van republikánus kihívójával szemben. Igen ám, de az elemzők elfeledkeztek arról, hogy a választók másként látják a 30 éve a politikai közéletben mozgó Clinton vétkeit, mint a civil életből a politikába csak az elmúlt 16 hónapban bekapcsolódó Trump kétségbevonhatatlan karakterbeli hibáit. Hiába próbálta a Clinton mögött felsorakozott szinte teljes főáramú média porrá zúzni Trumpot a köz­vélemény előtt, a választók mégis könnyebben megbocsátottak a trágár beszédű, hedonista ingatlanmilliárdosnak, mert Trump a körülöttük lévő világról érthetően, őszintén és a valóságra emlékeztető módon beszélt, miközben Clinton mesterkélten, a politikailag korrekt klisék alapján értelmezte a valóságot.

Trump azonban becsapta az embereket – halljuk erre a következő érvet, ami szerint a kampány során a republikánus jelölt folyamatosan hazudott. A Clinton-média igyekezett is darabokra szedni Trump diagnózisát, mondván, tudatosan igyekszik sötét fényben feltüntetni Amerika jelenlegi állapotát, hogy azt ígérhesse a választóknak, hogy majd ő újra naggyá teszi az országot. Az emberek azonban nem a főáramú médiára, hanem a saját tapasztalataikra figyeltek, és nagyon sokan úgy látták, hogy az általuk tapasztalt valóság – a munkahelyek elvesztése, a kontrollálatlan bevándorlás okozta problémák, a nagyvárosi erőszak, a társadalom tudatos ideo­lógiai, világnézeti átprogramozása – közelebb áll ahhoz, amiről Donald Trump beszél.

Megbukott az elitpropaganda

Ez utóbbi már átvezet bennünket a bevezetőben említett tektonikus változásokhoz. A politikai elit ugyanis nem volt hajlandó tudomásul venni azt, hogy az ezredforduló óta a közvélemény szemében a főáramú média egyre hiteltelenebbé válik. A bizalomvesztés nemcsak a nyomtatott lapokat érinti (ezek példányszámvesztését kényelmes a digitális átrendeződéssel magyarázni), hanem a főáramú média minden szegletét: az online híroldalakat éppúgy, mint a nagy televíziós csatornák hírműsorait. Az emberek azt ta­pasz­talják, hogy a hírek, kommentárok beállítottsága egyre inkább egyforma, függetlenül attól, hogy a New York Timest, a Washington Postot vagy éppen a trendi online Politicót olvassák. A mostani kampányban még inkább megmutatkozott ez: a Donald Trumppal kapcsolatos negatív hírek sablonszerűen végigfutottak a mainstream médián, míg a Hillary Clintont érintő kritikák szinte teljesen kiszorultak ebből a körből.

A Clinton egészségi állapotával kapcsolatos aggodalmakat és kérdéseket a főáramú média például teljesen ignorálta, egészen szeptember 11-éig, amikor a demokrata jelölt rosszul lett a terrortámadások 15. évfordulójára rendezett megemlékezésen. Jellemző módon egyébként erről sem értesült volna a világ, ha nincs egy cseh származású szabadúszó fotós, aki telefonjával rögzíti, amint munkatársai kikísérik Clintont, és a tehetetlenül összecsukló jelöltet a várakozó kisbuszba emelik. Zdenek Gazdának az volt a szerencséje, hogy nem kapott sajtóregisztrációt a rendezvényre, ezért az utcán várakozott, így lett szemtanúja a megrázó jelenetnek. Az általa készített húsz másodperces felvételt még a helyszínről feltöltötte a Twitter és a YouTube csatornájára, és a klipet több millióan látták. A képekre a Clinton-stáb és a média is kénytelen volt reagálni, így került be végül a téma a választási közbeszédbe. De hasonló, tudatos elhallgatást lehetett tapasztalni más, Clinton számára kényelmetlen témáknál, így a WikiLeaks-e-mailek kapcsán is. A hivatalos sajtót olvasva egyér­telműnek tűnt, hogy a választást Hillary Clinton fogja megnyerni, a kérdés csupán az volt, hogy győzelme földcsuszamlásszerű vagy annál valamivel szorosabb lesz. A mé­diagé­pezet és a szintén nagyot tévedő közvélemény-kutatók egymást hajszolták bele ebbe a várakozásba, ami miatt most persze ők is a felelősök padjára kerültek – nem ok nélkül. De ebben nemcsak az újságírók és a szerkesztők a hunyók, hanem a politikai elit is, amely mintegy elvárta ezt a valóságtorzítást.

Andrew Breitbart, a névadóalapító 2012- ben elhunyt

Amikor azonban a hivatalos média feladja klasszikus feladatát, a tények elfogulatlan bemutatását, és közlekedési rendőrként viselkedve terelni kezd („Nincs itt semmi látnivaló, emberek, menjenek tovább!”), a közvélemény alternatív hírforrások felé fordul. Így vált az idei elnökválasztás nagy nyertesévé egy olyan hírportál, ami alig tíz éve jött létre azzal a céllal, hogy beszámoljon a főáramú médiában el­hallgatott vagy eltorzítva bemutatott sztorikról. A Breitbart News számolt be például először 2011-ben Anthony Weiner szextingjeiről.

Az akkor kongresszusi képviselőként szolgáló Weiner kénytelen volt lemondani, amikor kiderült, hogy önmagáról készített szexuális tartalmú szelfiket küldözgetett különböző nőknek.

Az alapító, Andrew Breitbart küldetésének nevezte, hogy „lerombolja a régi gárdát a médiában”. (Érdekesség, hogy a honlap ötlete Jeruzsálemben fogant meg. Breitbart itt határozta el, hogy egy kompromisszumok nélkül elkötelezett szabadságpárti és Izraelt támogató híroldalt hoz létre, mert elege lett a fő­áramú média és az anticionista lobbicsoportok Izraelt lejárató sajtókampányaiból.)

An­nak ellenére, hogy Andrew Breitbart 2012-ben elhunyt, a nevét viselő híroldal megmaradt az alapító küldetése mellett. Folyama­tosan nőtt a nézettsége, és egy idő után a főáramú média is kénytelen volt tudomást venni létezéséről. A Breitbart News állandó „eposzi” jelzői a főáramú médiában ezek lettek: „szélsőséges”, „idegengyűlölő”, „antiszemita”. Utóbbi különösen abszurd annak fényében, hogy az oldal rendszeresen harcol az Izraelt érő propagandakampányok ellen, ráadásul Breitbart halála után főszerkesztője egy ortodox zsidó újságíró, Joel Pollak lett.

De a Breitbart News számára az igazi áttörést a 2016-os elnökválasztási kampány hozta meg. Híreiket, tudósításaikat, videóikat a republikánus elnökjelöltek előszeretettel idézték és osztották meg saját közösségi csatornáikon. Miután Donald Trump hivatalosan is elnökjelölt lett, a lap támogatásáról biztosította, Trump pedig augusztusban leigazolta kampányfőnökének a Breitbart News ügyvezető igazgatóját, Steve Bannont. Neki tulajdonítják azt, hogy a kampány utolsó hónapjaiban Trump médiaszereplései a korábbi csapongó stílushoz képest sokkal profibbá váltak, és üzeneteit hatékonyabban tudta eljuttatni a legfontosabb választói csoportokhoz. Nem véletlen, hogy Trump egyik legelső személyi döntése az volt, hogy kinevezte Bannont elnöki fő­tanács­adónak és stratégiai vezetőnek.

Új korszakot hirdetett

Tévedés lenne azonban Donald Trump győzelmét csupán ellenfele és a politikai/médiaelit előítéletes, a valóságot félreértelmező gondolkodásának tulajdonítani. Trump ugyanis – ezt utólag több kritikus politikai elemző is elismeri – jól felépített, tudatos kampányt folytatott. Üzenetét két nagyon világos vezérelv köré csoportosította. A „Tegyük újra naggyá Amerikát!” jelszót már 2015. június 16-án meghirdette, abban a be­szédében, amelyben bejelentette indulását az elnökválasztáson.

Itt már elmondta, miben látja Amerika hanyatlásának és gyengeségének az okait: a tehetségtelen, korrupt politikai elitben, amely alkalmatlan arra, hogy az Egyesült Államok érdekeit védelmezze. A világ Amerika fejére nőtt Trump szerint, ezért születtek olyan kereskedelmi megállapodások, amelyek miatt az amerikai cégeknek jövedelmezőbb lett külföldön termelni. A tragikusan rossz megállapodások közé sorolta Trump a 2015-ben aláírt iráni atomalkut is, amely több százmilliárd dollárt juttatott vissza egy Amerikát megvető, állampolgárait elnyomó, szomszédait pedig megsemmisítéssel fenyegető államnak. Mint mondta, a gyengeség jele az is, hogy több millió illegális bevándorló tartózkodhat háborítatlanul az Egyesült Államokban. Kampányígérete szerint Amerikának ezeket a bajait radikális lépésekkel orvosolná: egy nagy falat építene a déli határon, amelynek költségeit a mexikóiaktól hajtatná be. Az amerikai katonai védelem költségeit a NATO-partnerekkel fizettetné ki. Felmondaná az Egyesült Államok számára előnytelen megállapodásokat, hogy visszahozza a külföldre telepített munkahelyeket, és visszavonná az Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási rendszert, ami aránytalanul megdrágította a dolgozó amerikaiak számára az orvosi ellátást.

A „Tegyük újra naggyá Amerikát!” jelszó ettől kezdve folyamatosan látható volt a kampányban, köszönhetően annak, hogy Trump a védjegyévé vált élénkpiros baseballsapkájára is ezt íratta rá.

Másik kampányjelszavát – „Én a ti hangotok leszek!” – egy évvel később, a republikánus jelölőgyűlésen elmondott beszédében hirdette meg. Trump azt ígérte, hogy elnökként azoknak a szószólója lesz, akikről „elfeledkeztek Amerikában”. Azoknak a rétegeknek, akik az ország terheit hordozzák, mégsem kapnak megbecsülést. Ilyen elfeledett, stigmatizált közösségnek nevezte az amerikai evangéliumi keresztényeket is, akikre az Obama-korszakban a társadalmi progresszió kerékkötőiként tekintettek. Ez a több tízmilliós konzervatív, életpárti, hívő réteg nem sok jóra számíthatott volna egy Clinton-elnökség idején sem, mert a demokrata jelölt meghirdette, hogy nem elégszik meg a jogszabályi változtatásokkal, hanem a társadalom gondolkodását és az emberek hitét is meg akarja változtatni. (A Hillary Clinton által meghirdetett kultúrharcról lásd keretes cikkünket.)

Trump a jelöltséget elfogadó beszédében nemcsak megköszönte a keresztényektől kapott támogatást, hanem ígéretet is tett nekik, hogy védelmezni fogja a szólás- és vallásszabadságot a hívő közösségek számára: „Itt szeretnék köszönetet mondani az evangéliumi és hívő közösségnek, mert olyan bámulatos támogatást adtak nekem, amire nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen rászolgáltam. Ez csodálatos volt, és ez az egyik fontos oka annak, hogy most, ma este itt vagyok. Önök sok mindenben fognak hozzájárulni a politikánkhoz. A törvényeink mégis megakadályozzák önöket abban, hogy a pulpitusról kimondják azt, amit gondolnak. A Lyndon Johnson elnök által sok évvel ezelőtt bevezetett alkotmánymódosítás azzal fenyegeti a vallási intézményeket, hogy elveszítik adómentes státuszukat, ha nyíltan képviselik politikai nézeteiket. Ezzel elfojtották a hangjukat. Keményen fogok dolgozni azért, hogy visszaszerezzem a jogot, hogy újra saját hangjukon beszélhessenek, és valamennyi amerikai számára védelmezni fogom a szólásszabadságot.“

A keresztények a Trump-elnökség alatt tehát nyugodtabb társadalmi közegre számíthatnak, amikor kevésbé kell retorzióktól tartani a pulpitusról hirdetett véleményük miatt, és szabadabban képviselhetik az alapvető bibliai értékeket. A kultúrharc nyil­ván nem szűnik meg, de talán nem az olyan kérdések lesznek a középpontban, mint az elmúlt években, amikor országos üggyé vált például a transzszexuális diákok mosdó- és öltözőhasználati jogainak biztosítása.

Kéznyújtás a világnak

Mire lehet számítani, milyen változást hoz Donald Trump a külpolitikában? Bár több előzetes vélemény azzal riogatott, hogy Trump nukleáris veszélyt jelent a világra, a megválasztott elnök legelső beszédében kijelentette, hogy miközben Amerika érdekeit fogja képviselni, minden nemzettel kész békében élni, akik ebben partnerek. Ez üzenet Oroszországnak, és figyelmeztetés Iránnak. Trump a Közel-Keleten Irán megfékezése mellett az Iszlám Állam megsemmisítését nevezte sürgető feladatnak. Jelezte vi­szont, hogy nem kényszeríti Izraelt arra, hogy alapvető biztonsági és nemzeti érdekeit feladva kössön megállapodást a palesztinokkal. Európa számára üzenetértékű, hogy a nemzeti határok megerősítését sürgeti, és támogatja a bevándorlás szigorított feltételekhez kötését. A tőzsde előzetesen bizalmat szavazott a Trump-féle gazdaságélénkítésnek és a pazarló állam leépítésére tett ígéreteinek. Nyilván lesznek területek, ahol kompromisszumot kell kötnie, akár kinevezésekben, akár a konkrét politika megvalósításában. Mindez azonban csak 2017. január 20-a után fog kiderülni, amikor Donald J. Trumpot hivata-losan is beiktatják az Egyesült Államok 45. elnökének.

Ivanka, Jared és az unokák: Trump „kóser” rokonai

Ivanka Trump és férje, Jared Kushner a haszid mozgalom csodarabbijaként ismert Menachem Mendel Schneerson lubavicsi rebbe sírjánál imádkozott New Yorkban a választások előtt a republikánus győzelemért. Ivanka 2009-ben tért be a zsidó vallásba, miután megismerkedett a dollármilliárdos ortodox zsidó, Charles Kushner fiával. A betérési folyamat a New York-i rabbinátuson zajlott, és végeredményét Haskel Lookstein rabbi hitelesítette. Ezt követően Jared egy 5,22 karátos gyémántgyűrűvel jegyezte el az immár „kóser” Trump lányt. (ujkelet.live, Szobota Zoltán)

Óvatos optimizmus Izraelben Donald Trump elnökségével kapcsolatban

A megválasztott elnök, Donald Trump győzelme meglepett és elégedettséggel töltött el számos iz­raeli amerikai polgárt, azonban még nem világos, hogy a jelen elnökség mit tartogat a jövőben Iz­rael­re és a Közel-Keletre vonatkozóan. Ben­ja­min Netanjahu, Izrael miniszterelnöke Trumpot személyes barátjának és Izrael támogatójának nevezte gratulációja során.

Trump válaszul meghívta Netanjahut egy amerikai ta­lál­kozóra a közeljövőben. Dan Shapiro (lásd képünkön), az Egyesült Államok izraeli nagykövete szintén re­mény­­teljesen tekint az amerikai–izraeli kapcsolatok jö­vőjére. „Véleményem szerint a legtöbb Közel-Kelet-szakértő, kormánytisztviselő jelenleg nem tudja, hogyan dolgozza fel a fejleményeket, annyira váratlan volt számukra, de meglátják majd, hogy főleg Pence alelnökön keresztül stabilitás következik, ami nagyon egészséges lesz a régió számára” – nyilatkozta az író és Közel-Kelet-szakértő, Joel C. Rosenberg. A Tel Aviv-i átlagemberek vegyes reakciókat mutattak a vá­lasz­­tással kapcsolatban, abban viszont megegyeztek, hogy Trump elnökkel jobban járt Izrael, mint Clintonnal. (1.cbn.com, Kulifai Sára)

Hillary Clinton 3 pontja

Három héttel azelőtt, hogy hivatalosan bejelentette volna indulását az elnökjelöltségért, Hillary Clinton 2015. március 25-én beszédet mondott New Yorkban a Women in the World női világkonferencián. Ebben azt sürgette, hogy az amerikai kormány ne csak a jogokat adja meg a nők számára a – cinikusan reprodukciós egészségügyi ellátásnak nevezett – korlátlan abortuszhoz, hanem a törvény erejével kényszerítse gondolkodásuk megváltoztatására azokat, akik ezt nem fogadják el. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon.

„Még ma is nagyon sok nőtől tagadják meg a reprodukciós egészségügyi ellátást és a biztonságos szülés jogát. Az összes törvény, amelyet meghoztunk, nem sokat ér, ha nem tudjuk kikényszeríteni a betartásukat. A jogoknak a gyakorlatban is érvényesülniük kell, nem csak papíron. A törvény mögé forrásokat és politikai akaratot kell állítani. A mélyen beültetett kulturális kódokat, vallási hiteket és strukturális előítéleteket pedig meg kell változtatni. Ahogy már mondtam, és amiben hiszek is, az az, hogy erősíteni kell a nők és lányok érdekeinek teljes körű megvalósulását minden szempontból a társadalomban. De ez még a 21. század nagy, befejezetlen feladata számunkra, valamint nemcsak a nőknek, hanem mindenkinek, és nemcsak távoli országokban, hanem itt az Egyesült Államokban is” – mondta Clinton a női világkonferencián.

2016. szeptember 9-én Hillary Clinton New York­ban, a Broadwayn tartott leszbikus, me­leg, biszexuális és transznemű (LGBT) ado­mány­gyűjtő esten azt mondta: „Tudjuk, kik állnak velünk szemben. Donald Trump meg­ígérte, hogy olyan bírákat jelöl a Leg­felsőbb Bíróságba, akik vissza fogják fordítani az egyenlő házasság elvét. És ha megnézik azoknak a névsorát, akiket a jelöltjei között felsorolt, láthatják, hogy Donald Trump nem viccel. Valójában, ha megnézzük, kit is választott alelnökjelöltjének, nos, akkor láthatjuk, hogy az alelnökjelöltje olyan ember, aki aláírta azt a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy vállalkozások diszkriminálják az amerikai LGBT-embereket. (…) Trump támogatóinak a felét abba a kategóriába sorolhatjuk, amit én a szánalmasak kosarának ne­ve­zek. Rasszis­ták, szexisták, homofóbok, iszlamofóbok, ami tetszik.”

A házassági egyenlőség (marriage equality) aktivistái nem elégednek meg a Legfelsőbb Bíróság által a melegházasságról 2015 nyarán elfogadott törvénnyel, ha­nem azt követelik, hogy a házasság jogát korlátozás nél­kül biztosítsák az „LGBTQ-közösség minden tagja” – biszexuálisok, transzneműek és más nemi identitású sze­mélyek – számára. Hillary Clinton megígérte, hogy olyan bírákat választ a Legfelsőbb Bíróság tagjainak, akik megakadályozzák azt, hogy a „szánalmasak” vezetői, Donald Trump és újjászületett, evangéliumi keresztény alelnökjelöltje, Mike Pence hátráltassák ezeket a reformokat.

Az utolsó elnökjelölti vitán pedig olyan alapvető morális témák is előkerültek, amelyekről eddig nem vitázott a két jelölt. A műsorvezető, Chris Wallace első kérdése az volt, mit várnának el a Legfelsőbb Bíróságtól, amelynek az összetételét új kinevezésekkel a következő elnök évtizedekre meghatározhatja.

„Olyan Legfelsőbb Bíróságra van szükségünk, amely kiáll a nők jogai mellett, az LGBT-közösség jogai mellett” – válaszolta Hillary Clinton, aki egyértelművé tette, hogy továbbhaladna azon az úton, amelyet a tavalyi, a melegházasságot szövetségi szinten engedélyező döntés nyitott.

A „házasság egyenlő jogát” a homoszexuális párokon kívül kiterjesztené a transznemű és más személyekre is.

Clinton az abortusszal kapcsolatban is egyér­tel­mű­en radikális álláspontot fogalmazott meg. Kiállt amellett, hogy egészen a kilencedik hónapig engedélyezzék a terhességmegszakítást, beleértve a részleges szüléssel járó abortuszt (partial birth abortion: ezt a fajta abortuszt életképes magzatok megszületése előtt akár egy nappal is végrehajthatják. Az eljárás során a születendő gyermeket az anyaméhben erőszakkal megfordítják úgy, hogy ne fejjel, hanem farral érkezzen a szülőcsatornába. A lábánál fogva addig húzzák, amíg csak a feje marad benn. Ekkor egy hatalmas injekciós tűt szúrnak a baba tarkójába, amellyel az agyvelejét kiszippantják, így a feje összeesik, és akadálytalanul kihúzható. Mivel a gyerek még nem született meg teljesen, ezért jogi szempontból – ha azt a Leg­felsőbb Bíróság jóváhagyná – az eljárás nem számítana gyil­kosságnak, „csak” abortusznak.) A Legfelsőbb Bíróság 2007-ben megtiltotta a késői és a részleges szüléssel járó abortuszt, de Clinton egy új összetételű Legfelsőbb Bírósággal eltöröltetné ezt a tilalmat. Donald Trump egyértelművé tette, hogy olyan bírákat nevez ki, akik életpártiak, és nem engedélyezik ezt az embertelen eljárást.

A demokrata elnökjelölt emellett még nagyobb kormányzati támogatásban részesítette volna a magzati testrészek kereskedelmével vádolt Planned Parent­hood abortuszvédő szervezetet. A Planned Parent­hood (PP) több vezetője tavaly egy titkos felvételen le­bukott, amikor magzati testrészeket ajánlottak meg­vételre. Ezt követően életvédő és emberi jogi szer­vezetek azt követelték, hogy szüntessék meg a PP költségvetési támogatását. (vigyázó.blog.hu)