Aktuális
Antiszemitizmus a könyvvásáron
Mártírhalált dicsőítő mesék
A Simon Wiesenthal Központ szerint antiszemitizmus nyomai voltak felfedezhetők a muszlim világ könyvstandjainál az 59. Frankfurti Könyvvásáron, ideértve az év „díszvendégeként” megjelenő Törökország pódiumát is. Simon Samuels, a központ egyik igazgatója nagyszámú antiszemita összeesküvés-elméletekről szóló kötetről számolt be. A könyvek között akadnak olyanok, melyek zsidó kontrollt feltételeznek az amerikai elnök, George W. Bush, Kurdisztán és Törökország felett, egy további kiadvány pedig Hitlerrel hasonlítja össze a leköszönő Busht.
A Wiesenthal Központ az egyiptomi, a palesztin és az iráni szekcióknál is „a zsidókkal szembeni gyűlölet kinyilvánítására alkalmas” kötetekbe botlott. A palesztinok gyermekirodalomba csomagolva magasztalták fel a halál kultúráját, az iráni gyermekkönyvek között pedig Az apukám tetoválásai; Hassani, hová mész? és A halál angyalának bulija című könyvek dicsőítik a háborút, az intifádát, és buzdítanak a mártírhalálra. Samuels szerint a fent említett kiadványok megszegik a könyvvásár szerződési kötelezettségeit, ezért azzal a kéréssel fordultak a szervezőkhöz, hogy a 2009-es 60. Frankfurti Könyvvásáron már korlátozzák ezen kiadók részvételét. (The Jerusalem Post)