Buda nem fog még egyszer elesni!

Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter az Államelmélet tantárgy keretében teológusként előadást tartott a Szent Pál Akadémián a nemzetállamok szuverenitását, alkotmányos önazonosságát érintő kihívásokról, az Európai Unió jövőjével és benne hazánk szerepével kapcsolatos aktualitásokról, valamint az állam és az egyház viszonyának kérdéseiről. Az alábbiakban beszédének szerkesztett változatát közöljük.

Keresztény emberként naponta imádkozzuk a Miatyánknak azt a mondatát, hogy Adveniat regnum tuum, jöjjön el a Te országod. De mit is jelent az, hogy jöjjön el Isten országa? Teológiai értelemben azt jelenti – ahogy Szent Pál is mondja –, hogy az idők végén valósuljon meg Isten egyetemes uralma, Isten legyen „mindenekben minden”. Egzisztenciális értelemben azt jelenti, hogy itt és most a szívünkben valósuljon meg Jézus Krisztus királysága. Harmadsorban azt jelenti, azt is kell jelentenie, hogy a keresztény emberek számára nem lehet közömbös, mi történik a világunkkal, Európával, az országunkkal, a városunkkal, mert a keresztségben kapott küldetésünk éppen az, hogy mindenki, azon a helyen, ahová a Gondviselés állította, elmozdítsa, alakítsa a környezetét az evangélium értékeinek irányába. Van, akinek a parlamentben, van, akinek egy gyülekezet élén, van, akinek a kormányban, van, akinek egy iskolában vagy egy gyárban, egy mezőgazdasági földterületen kell megvalósítania ezt a küldetést. Idegen a kereszténységtől az a felfogás, amelyik azt mondja, hogy katolikus, református, ortodox, pünkösdi, evangéliumi gyülekezethez tartozó vagyok a családomban, vasárnap a templomban, de azon kívül fütyülök arra, hogy mi történik a hazánkkal, mi történik a kontinensünkkel, mi történik a világunkkal.

Ezen küldetésünk végrehajtásához az állam és az egyház viszonyának átgondolása is szükséges, amelyben kiindulópontnak az új magyar Alaptörvényt tekintem. Alkotmányunk alapján az egyház – a történelmiek, az ortodoxok, a Hit Gyülekezete – sui generis valóság. Ez azt jelenti, hogy az egyház a létét és a feladatához szükséges eszközöket nem az államtól, hanem végső soron isteni alapítójától kapta. Ezért az állam és az egyház, két „tökéletes társaság” – societas perfecta –, ahol a „tökéletesség” nem morális, hanem ontológiai megközelítésben értendő. Csak két ilyen társaság van: az állam és az egyház. Ebből viszont az következik, hogy kettejük viszonyában nem lehetséges semmifajta alá-fölé rendeltség, csak a legszigorúbb mellérendeltség, vagyis az egyház nem az állami intézményrendszernek valamely alrendszere.

Három közkeletű tévedés is forgalomban van a két entitás viszonyával kapcsolatban. Az egyik az állam és az egyház – egyébként helyes – alkotmányos elválasztásának elvét, valamilyen szélső liberális felfogás mentén az egyház és a társadalom szétválasztásaként értelmezi. Ez azonban teljes tévedés! Helyes, ha azt állítjuk, hogy a világi, immanens állam nem illetékes teológiai, szakrális kérdésekben, például kegyelemtani viták eldöntésében. Ebből viszont nem következik, hogy társadalmi kérdésekben is inkompetens, hiszen egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak. A két valóságnak tehát nem a szembeállítása a járható út, hanem a harmonikus együttműködése. Az államnak egyebek mellett feladata az is, hogy segítse az egyházakat sajátos társadalmi küldetésük megvalósításában.

A másik, szinte rögeszmés követelés az egyházakkal szemben az, hogy tartsanak egyenlő távolságot a különböző politikai felfogásoktól, politikai filozófiáktól, pártoktól. Ez először is azért lehetetlen, mert – bár az egyházak nem azonosulnak egyetlen politikai formációval sem – arra kényszerítené őket, hogy különféle társadalmi, politikai kérdésekben, a pártok aktuális felfogásához képest határozzák meg a mozgásukat, márpedig ennek pont fordítva kellene történnie. Az egyház a maga teológiai tanítása alapján sziklaszilárdan áll, és a különböző politikai pártok ehhez képest közeledhetnek, vagy távolodhatnak szabad belátásuk szerint, az egyház pedig ott, akkor és annyiban működik együtt valamely politikai erővel, ahol, amikor és amennyiben az keresztény értékeket képvisel. Én a Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként nem azt várom, hogy az egyházak közel álljanak hozzánk, hanem én igyekszem jól-rosszul, többé-kevésbé olyan politikát folytatni, hogy a keresztény értékek általam megvalósított képviselete elfogadható legyen az egyházak számára.

A harmadik fixa ideája a liberális világnak a világnézeti semlegesség. Szerintem világnézetileg legfeljebb egy döglött ló tud semleges lenni. Az ember, mint egy szellemi lény, eleve nem lehet semleges világnézetileg, mert egyfelől méltatlan az emberhez, ha annyira buta, hogy nem gondol semmit a világról, másfelől morálisan helytelen, ha nagyon is gondol valamit, de bizonyos okokból azt letagadja. Maga a kifejezés egyébként rossz, de a világnézeti semlegesség követelése annyiban helyes, amennyiben az állam, mint önálló entitás, nem azonosul egyetlen lehetséges – mondjuk – teológiai felfogással sem. Éppen ebből következik azonban az a feladata, hogy az egyébként a társadalom szerves részét képező vallásos emberek értékítéletét is elfogadja, és mintegy tudomásul véve azt, az ő szempontjaiknak is megfeleljen.

A világnézeti semlegesség nem jelenti azt, hogy az államnak egyfajta semleges világnézetet kéne propagálnia, mert ez filozófiailag fából vaskarika, pont a semlegességnek a megsértése.

Ma azt látjuk Nyugat-Európában, például Franciaországban, hogy az állam nem semleges a lehetséges világnézetekkel szemben, hanem egy szekularista, kifejezetten keresztényellenes világnézetet propagál államhatalmi eszközökkel, amivel sérti a világnézeti semlegesség elvét. A magyar kormány álláspontja az, hogy – ugyan az állam nem illetékes teológiai kérdésekben, de – az ország történelmi valóságát, Szent István óta építkező keresztény civilizációját, és a társadalom értékítéletét akceptálva felvállalhatja ezen értékek képviseletét. Magyarán, én elfogadom azt, hogy Szaúd-Arábiában az iszlám a meghatározó világnézet, de elvárom, hogy Európában és Magyarországon a kereszténység lehessen a domináns ideológia.

Ember és bűn

Az evangéliumnak az élet minden területén van relevanciája. Ahogyan az evangélium illetékes a művészetek és a tudományok terén, hasonlóképpen illetékes társadalmi kérdésekben is. Vannak ugyanis olyan társadalmi berendezkedések, amelyek jobban megfelelnek az evangélium eszményének, mint más politikai felfogások. Ez olyan ügyek mentén nagyon szemléletesen nyomon követhető, mint például a magzati élet védelme. Nem véletlen, hogy világnézeti kérdés, kiállunk-e a leginkább jogfosztott és legkiszolgáltatottabb kisebbség, a magzati jogukat élő embertársaink mellett. A balliberális oldal jogpozitivista alapon közelíti meg a problémát, és ha egy törvény születésének eljárásjogi kritériumai teljesülnek, akkor az rendben van, még ha azt is tartalmazza, hogy a két hónaposnál fiatalabb magzati élet elpusztítható. De miért pont két hónap? Miért nem négy, hat vagy nyolc? És ha hasfalon belül elpusztítható, akkor hasfalon kívül miért nem? Az élethez való jog a földrajzi helyzettől függ?

Ezért próbáljuk mi, keresztények természetjogi alapon képviselni az igazságot, mert a természetjog még azok számára is elfogadható kell, hogy legyen, akik egyébként a kinyilatkoztatást valamilyen okból nem akarják figyelembe venni. Ebből ugyanis levezethető, hogy a megfogant életet éppen azért illeti meg az élethez való jog, mert sem az életet, sem pedig a jogot nem a parlament adja, nem is az ENSZ, nem is az Európai Unió, hanem a Jóisten. Megjegyzem, ha előbbiek megállapítják, és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is deklarálja ezeket a jogokat, akkor nagyon helyesen járnak el, de nem tőlük származik, ők csak felismerik és elismerik.

Ugyanez a helyzet a házasság definíciójával, amely részint a Szentírásból, részint a természetjogból következően, egy férfi és egy nő szövetsége. Nem kívánunk beavatkozni az egy nemű párok magánéletébe, de az ő párkapcsolatukat már csak azért sem hívhatjuk házasságnak, mert az egy megszentelt fogalom, másrészt az örökbefogadással kapcsolatos igényükre azt tudjuk mondani, hogy a gyerekek egészséges fejlődéshez való joga erősebb jog, mint az egynemű párok gyerekre való igénye. Ha feladjuk a fogalmak pontos meghatározását, vagy elkezdjük relativizálni a tartalmukat, akkor egyszer csak megérkezünk oda, hogy miért nem házasodhat mindjárt, mondjuk két férfi helyett három, vagy milyen alapon büntetjük a többnejűséget? Az Európai Unió az egy férfi egy nő kapcsolatán kívül további hetvenkettő szexuális irányultságot ismer el legitimnek. Ha ennek szabad utat engedünk, az egész folyamat természetellenességbe és társadalomrombolásba fullad.

Mindeközben fontos, hogy keresztény emberként meg kell különböztetnünk a fenti, valamelyik irányultsághoz tartozó embernél az embert, akit szeretünk, és a bűnt, amit eluta - sítunk. Egyszerűen azért, mert az Úr Jézus Krisztus őt is megváltotta. Ebből azonban nem következik, hogy relativizáljam, vagy elfogadjam az ő bűnös életállapotát, hiszen ez vele szem - ben is egy bűn lenne. Ezékielnek azt mondta az Úristen, hogy: te figyelmeztesd őket. Ha hallgatnak rád, akkor megmentetted őt is és magadat is, ha nem hallgat rád, akkor legalább magadat megmentetted. Tehát akkor szeretem igazán a bű - nös embert, ha őszintén megmondom neki, hogy a bűnös állapota méltatlan az emberi méltóságához.

Nemzeti szuverenitás, nemzeti öntudat

Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk, ezért valamiképpen az égi hazához is hűtlen az, aki a földi hazájának sorskérdései elől dezertál. Természetesen nem szabad öszszekeverni a kettőt, sem az utóbbit szakralizálni, ugyanakkor az Isten országához való hűségből következik, hogy a keresztény emberek számára nem lehet közömbös, mi történik a hazájukkal. Nem a véletlenek összjátéka, hogy mi magyarok vagyunk. Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, és olyan sajátos értékgazdagság a nyelve, a kultúrája, amit csak és kizárólag az adott nemzet adhat az egyetemes emberiségnek. Senki nem adhatta a világirodalomnak Dosztojevszkijt, csak az oroszság, senki nem adhatta a világ zeneirodalmának Wagnert, csak a németség, és senki nem adhatta és adhatja az egyetemes emberiségnek Arany Jánost, Ady Endrét és Bartók Bélát, csak a magyarság. És ha mi eltűnünk a történelemből, akkor az egyetemes emberiség lesz szegényebb egy sajátos arccal, egy sajátos dallammal, megkockáztatom, Istennek egy gondolatával, azzal, amit magyarságnak nevezünk.

A mostani szituációban, amikor válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy miért halad a tömeges iszlám benyomulás Európában úgy, mint kés a vajban, mindenekelőtt el kell ismernünk, hogy kontinensünk először is feladta a keresztény hagyományokat, értékrendet, a keresztény civilizációt, lemondott a család védelméről és folyamatosan támadja a nemzetek érték voltát, korrodálja a nemzeti szuverenitást. Amikor az iszlám megérkezik Európába, nem egy keresztény ellenállással találkozik, csak annak a helyével, egy vákuummal, hiszen évtizedeken, évszázadokon keresztül rombolták a kereszténységet. Hogy létezik az, hogy az Európai Unió alapdokumentumaiba semmilyen körülmények között nem voltak hajlandók a zsidó-keresztény örökségre való utalást belefogalmazni? Egyedül a magyar alkotmányban van benne az, hogy büszkék vagyunk arra, hogy a keresztény Európa védőpajzsa voltunk. Ha nincs egy saját identitása Európának, legalább civilizációs értelemben, akkor persze, hogy nem tud ellenállást kifejteni.

A demográfiai katasztrófa szintén ezzel a folyamattal, a bibliai értékrend – „szaporodjatok és sokasodjatok” – mindenféle devianciával is kifejezett családellenességgel való megtaposásával függ össze. Nem csoda, hogy ebben az iszlám semmilyen tisztelnivalót nem lát, és benyomul a vákuumba.

Európa és benne saját hazánk önvédelméhez egy tudatosan fenntartott fogalmi zavart rendbe kell tenni: a menekültek és a migránsok megkülönböztetését. Menekült az, akinek vallási, nemzeti, politikai okból az élete közvetlen és valóságos veszélyben van, és mindaddig annak minősül, amíg ez a veszély fennáll. A tényleges menekültek a migránsoknak legfeljebb 1–2 százalékát teszik ki. Mi e tekintetben azt mondjuk, hogy leginkább ott kell rajtuk segíteni, ahol élnek, a szülőföldjükön. De, ha onnan valós okok miatt el kellett jönniük, akkor természetesen be kell fogadni őket és gondoskodni kell róluk. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy a világ összes migránsát Európának kell befogadnia, pláne nem az illegális migránsokat, akik között ezrével, tízezrével találhatóak kiképzett dzsihádisták.

Ezért teljes őrültség a kötelező betelepítési kvóta. Olyan, mintha egy társasházban csőtörés esetén nem azt csinálják, hogy elzárják a főcsapot, hanem összehívnak egy lakógyűlést, és azon vitatkoznak, hogy kinek a lakásába hány vödör vizet kell bezúdítani. Elő - ször el kéne zárni a főcsapot és utána felszedni a vizet a padlóról. Nem? Ráadásul a nyilván borzalmas körülmények között Hamburgig elvergődő pakisztáni egy - általán nem akar majd Ploiestibe vagy Dobrudzsába menni, ezért az első adandó alkalommal visszatér majd Németországba. Ezért a tisztességes az lenne feléjük, ha Németország őszintén megmondaná, hogy ne gyertek, mert vissza lesztek toloncolva, nem tudunk mindenkit beengedni. Magyarország ezért segít – messze az erején felül – a helyben élőkön, hogy ne kelljen útnak indulniuk Szíriából, Irakból és más válságövezetekből. Nemrég megtámadták a magyar kormányt, hogy elsősorban miért a keresztény közösségeket segítjük? Először is azért, mert Magyarország egy keresztény ország, másodszor ők vannak a legnyomorúságosabb helyzetben, hiszen a borzalmas helyi viszonyok mellett ráadásul még üldözött kisebbségi helyzetben is vannak a többségi iszlámmal szemben.

Magyarország tehát disztingvál, és a migránsok irányába folytatott karitásszal nem mond le az önvédelmi jogáról, már csak a történelmi tapasztalatok okán sem. Mi ugyanis ismerjük az iszlám természetét. Brüsszelben és Németországban is elmondtam, hogy nekünk ne magyarázzanak az iszlámról, mert számunkra 1541. örök tanulságul szolgált. Amikor Nagy Szulejmán nem tudta bevenni Budát, a szultán tárgyalni hívta a magyar vezéreket: Török Bálintot, György barátot, Werbőczyt és a magyar urakat a Budai Vár alatt állomásozó török táborba. A hosszú, keleties ebéd végén már mindenki a feketekávét várta, miközben a janicsárok, mint városnézők egyre többen szivárogtak be a Várba. A magyar urak pedig már csak azt látták a szultán sátrából, hogy a Mátyás templom tetejéről lezuhan a kereszt és felkerül a félhold. Utána 150 éves hódoltság jött: országunkat porig rombolták, népünk felét kiirtották. Buda még egyszer nem fog elesni!

Van egy régi tanítása a morálteológiának az állapotbeli kötelességről, amit azért fontos újra rögzíteni, mert Európa vezetése érzelmi zsarolást hajt végre velünk szemben: úgy próbálják beállítani, hogy a jó emberek befogadják a migránsokat, a rossz emberek ellenben nem. Juncker elnök úr annyira jó ember, hogy vállalja a kockázatot, hogy mi vértanúk legyünk. Soros György is vállalja annak a kockázatát, hogy a gyermekeinket felrobbantsák, vagy a lányainkat megerőszakolják. Szép dolog a vértanúság, de senki sem vállalhatja a másik nevében. Brüsszelben azonban most erre tesznek kísérletet. Az állapotbeli kötelesség alapján viszont az ember először is a saját családja iránt felelős, aztán jönnek a rokonok, barátok, a haza, és a végén persze van egy általános felelősségem is az egész emberiség iránt. De ezt a sorrendet nem szabad összekeverni.

Brüsszeli „kommunisták”

Európa vezetői ma úgy hisznek a minden problémát megoldó Európai Egyesült Államokban, mint a kommunisták a kommunizmusban, és ehhez szerintük el kell tűnniük a nemzeteknek, a helyi, sajátos kulturális valóságoknak, az országok keresztény jellegének stb., és a létrejövő homogén közeget Brüsszelből irányítja majd egy elit. Amellett, hogy Amerikával semmilyen analógia nincsen, Európában háromszáz kilométer autózással négy országon, öt kultúrán és hat nyelven haladok keresztül. Ennek ellenére az uniós vezetőknek rögeszméjévé vált ez az egyesülés, holott tudják jól, hogy az 500 milliós európai uniós polgárból legalább 450 millió biztosan nem akar Európai Egyesült Államokat, csak egyszerűen magyar, lengyel, spanyol stb. szeretne lenni. Mivel a föderalista erők nem tudnak többségbe kerülni a szuverenista erőkkel szemben, azt találták ki, hogy az európai kultúrkörön kívülről, jellemzően muzulmán tömegek beárasztásával lehet – úgy mondják – meghaladni a nemzetállamokat. Önvédelmi lehetőségeinket tekintve tehát az utolsó pillanatban vagyunk, és mivel Brüsszelből nem várhatunk egységes védelmet, csak az erős identitással rendelkező nemzetállamok képesek megvédeni magukat. Vannak olyan európai országok, akik – ki kell mondani – e tekintetben már úgymond elvesztek. Ez az utolsó francia generáció például, amelyik még francia életet élhet Franciaországban. De a németek is hasonló útra léptek… Befejezésül Platónt szeretném idézni: „Ha bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a polisz, az ország életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni rajtuk.”

Semjén Zsolt: „Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk, valamiképpen az égi hazához is hűtlen az, aki a földi hazájának sorskérdései elől dezertál”

Olvasóink figyelmébe ajánljuk ebben a témában Mészáros István László Keresztények és a politika című írását (Új Exodus 2017. június, XXIV. évfolyam, 1. szám, 80–88. oldal).