Miért a hallgatás?

Alig egy év alatt két antiszemita jellegű gyilkosságra került sor Franciaországban, ami olyannyira megrázta az országot, hogy április végén közéleti szereplők és értelmiségiek százai nyílt kiáltványban követelték a francia - országi iszlám közösségtől, hogy számoljon le az iszlám antiszemitizmussal. A radikális iszlám zsidógyűlölete az el múlt években tizenegy halálos áldozatot követelt, aminek következtében ötven ezer francia zsidó költözött el az ország Île-de-France-nak nevezett központi részéről, mert nem érezte magát biztonságban.

2017. április 4-én hajnalban Párizs Belleville nevű kerületében gyilkolták meg Sarah Halimit „csak” azért, mert zsidó volt. A Maliból származó gyilkos először Sarah Halimi szomszédjához ment be, ahol imádkozást követően átlépett a teraszon, és betört a 65 éves nyugdíjas óvónő lakásába, akit alvás közben lepett meg. Kobili Traoré — ez a gyilkos neve — egyfajta iszlám sátánűző szertartást hajtott végre Sarah Halimin, akit mindeközben megkínzott, majd „Allah Akbar ” kiáltással kidobott az ablakon. Ezt követően azt kiabálta, hogy „megöltem a sátánt”. A párizsi ügyészség mindezek ellenére sokáig közönséges gyilkosságként kezelte az ügyet, ami sokak haragját váltotta ki, tekintettel arra, hogy Traoré gyűlölete a zsidók ellen ismert volt, a média pedig részletesen beszámolt arról, hogy a gyilkos „Allah Akbar ” kiáltással esett neki az áldozatának. Hónapoknak kellett eltelni ahhoz, hogy a gyilkosról készített pszichiátriai jelentést követően a nyomozóhatóság is antiszemita indíttatású gyilkosságként kezelje az ügyet.

Alig egy évvel később, ez év március 23-án a lakásában meggyújtott tűz eloltásához kiérkező tűzoltók saját ágyában találták meg a tizenegy késszúrással meggyilkolt Mireille Knollt. A 85 éves asszony tíz - évesen menekült meg a hírhedt Vél d’Hiv razzia elől, amelynek során 1942-ben 13 ezer zsidót tartóztattak le és deportáltak. (A Vél d’Hiv razzia máig megosztja a francia közvéleményt, sokan tagadják ugyanis a francia állam felelősségét az akció során.) Mireille Knoll a háborút követően egy holokauszttúlélőhöz ment feleségül. Férje tizenöt évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta egy szociális lakásban lakott Párizsban. A nyomozás során a hatóságok hamar eljutottak a tettesekhez, az idős asszony huszonéves szomszédjaihoz, akik közül az egyik bevallotta, hogy a gyilkosságot „Allah Akbar” kiáltásokkal követték el. A rendőrség ezúttal már nem habozott, és a bűn - tettet antiszemita jellegűnek ítélte.

Sarah Halimi zsidó óvónőt Kobili Traoré iszlámhívő antiszemita indíttatásból brutális módon meggyilkolta majd kidobta az ablakon

Mireille Knoll emlékére a gyilkosság után néhány nappal egy csendes megemlékezést tartottak, amelyen a francia politikai élet szélein elhelyezkedő pártok képviselői is részt vettek: Jean-Luc Mélenchon a szélsőbal, Marine Le Pen pedig a szélsőjobb képviseletében. Az ügyben Twitteren keresztül megszólalt maga az elnök is, aki megerősítette elszántságát az antiszemitizmus elleni harcra. Mireille Knoll meggyilkolása szimbolikus erejű, így nem véletlen, hogy jobban megrázta a francia közéletet, mint Sarah Halimi halála. A náci antiszemitizmus elől megmenekült asszony radikális iszlamisták általi meggyilkolása rámutatott arra, hogy az antiszemita szörny újra felbukkant Európában, és pusztítani akar. Ez a veszély felrázta a francia közvéleményt, a meghatározó értelmiségieket és közéleti személyiségeket, akik — leszámolva a politikailag korrekt beszéd - móddal — egy kiáltványban megnevezték az új antiszemitizmus okát, az iszlám radikalizmust. A 250 közéleti személyiség által aláírt kiáltvány a Le Parisien-Aujourd’hui április 22-ei számában jelent meg, és azzal a reménnyel kecsegtet, hogy Émile Zola országának erkölcsi immunrendszere végre működésbe lépett.

„Amikor egy miniszterelnök a Nemzetgyűlés előtt — a hallgatóság legnagyobb tetszésére — kijelenti, hogy Franciaország zsidók nélkül többé nem Franciaország, az nemcsak egy szép frázis vagy egy ünnepélyes figyelmeztetés, hanem annak felismerése, hogy történelmünkben, amely földrajzi, vallási, filozófiai okok miatt különleges és egyedülálló, meghatározó szerepe van a zsidó gondolkodásnak. A közelmúlt történelmében tizenegy zsidót gyilkoltak meg — többeket megkínoztak — iszlám radikálisok, csak azért, mert zsidók voltak” — írja a kiáltvány, amelyet többek között Nicolas Sarkozy volt elnök, három korábbi miniszterelnök, és olyan francia hírességek is aláírtak, mint Charles Aznavour és Gérard Depardieu. A kiáltvány szerint azzal, hogy az elmúlt években az ország zsidóságának tíz százaléka, mintegy ötvenezer ember hagyta el az ország földrajzi közepének számító Île-de-France-ot, csendes etnikai tisztogatásra került sor. „Miért tehát a hallgatás?” — teszi fel a kérdést a Parisienben közzétett kiáltvány. „Azért, mert az iszlám radikalizmust — és az ezzel járó antiszemitizmust — a francia elit egy része szociális lázadásként értékeli, miközben hasonló jelenségek vannak Dániában, Afganisztánban, Maliban vagy Németországban. Azért, mert a szélsőjobb régi antiszemitái mellett megjelentek a radikális baloldali antiszemiták, akik az anticionizmust alibiként használják arra, hogy a zsidók mészárosait a társadalom áldozataiként mutassák be. Azért, mert a politikacsinálók tudják, hogy tízszer annyi muzulmán szavazat van, mint amennyi zsidó.”

Az iszlám antiszemitizmus franciaországi elterjedésének egyik oka a baloldali politikusok és értelmiségiek Izrael-ellenes attitűdje, valamint a tényektől és a jelenségek valós értelmezésétől való irtózása. A kiáltvánnyal szinte egy időben megjelent Le Nouvel Antisémitisme en France (A franciaországi új antiszemitizmus) című esszékötet arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor 2002-ben A köztársaság által elvesztett területek című kiadvány beszámolt az állami iskolákban megjelent zsidóellenességről, sok szociológus és geopolitikus szakértő ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy az valójában a két közösség — muzulmán és zsidó — közötti feszültség számlájára írható. Adósok maradtak azonban annak a megmagyarázásával, hogy ezek a feszültségek miért egyoldalúak. Egyetlen zsidó és egyetlen zsidó szervezet sem támadt rá muzulmánokra, egyetlen mecset ellen sem követtek el zsidók vandál támadást, és egyetlen zsidó szervezet sem vonult fel Párizs utcáin azt skandálva, hogy „halál a muzulmánokra”.

Mireille Knoll holokauszttúlélő szintén brutális antiszemita indíttatású gyilkosság áldozata lett idén márciusban. Emlékére szolidaritási tüntetést tartottak

A kiáltvány végül felhívja a franciaországi iszlám közösséget, hogy számoljon le a sorain belül burjánzó antiszemitizmussal. „Azt kérjük, hogy a Korán azon verseit, amelyek a zsidók, keresztények, hitetlenek meggyilkolására szólítanak fel, értelmezzék újra a teológusok, hasonlóan ahhoz, ahogy a Biblia félreértelmezését és a katolikus antiszemitizmust eltörölte a II. vatikáni zsinat, így senki nem használhat fel egy szent iratot arra, hogy gyilkosságra buzdítson. Arra várunk, hogy a franciaországi iszlám megnyissa ezt az utat. Követeljük, hogy ez az antiszemitizmus elleni küzdelem nemzeti üggyé váljon, mielőtt túl késő lesz, még azelőtt, hogy Franciaország már nem lesz Franciaország többé.”

A francia zsidóság életérzését és fenyegetettségét egy nagy sikerű film is feldolgozta, amelyet Yvan Attal színész-rendező készített. A magyar forgalmazásban A zsidók címen vetített film (eredeti címe Ils sont partout, azaz Mindenütt ott vannak) az antiszemita sztereotípiákat mutatja be az abszurd humor erejével. A filmben megjelenik a külvárosok veszélyes világa, ahonnan a radikális iszlám agresszivitása miatt az elmúlt évtizedben folyamatosan elvándoroltak a zsidók. Az egyik jelenetben egy külvárosi tömb házban támadnak muzulmánok az egyik főszereplőre, aki hiába kiabálja, hogy ő maga nem zsidó, csak megtartotta a volt férje nevét. A befejezés is szürreális: a francia kormány a gazdasági problémák, a munkanélküliség és az innovatív készség hiánya miatt úgy dönt, hogy a problémákra az a megoldás, ha az ország egésze zsidó lesz. A javaslatot népszavazásra bocsátják, amelyen a lakosság 65 százaléka igennel szavaz. A zárójelenet szerint fél évvel később Párizs olyan, mint a Libanonból rakétákkal lőtt Izrael.