Történelem
Az utolsó római
Jusztinianosz és Theodóra császársága
Jusztinianoszt sokan az „utolsó rómainak” nevezik, mivel a 6. század első felében megpróbálta újraegyesíteni a széthullott Római Birodalmat, és tette mindezt olyan sikerrel, hogy az valóban a régi római császárok dicsőségét idézte fel. Egységbe foglalta a római jogot: a Corpus Iuris Civilis azóta is a polgári jog alapját képezi a világ számos országában. A politika és a jog mellett az egyházat is meg akarta reformálni: császári tekintélye a zsinati határozatokban is érvényesült. Az általa újjá - épített Hagia Sophia székesegyház máig hirdeti birodalmának nagyságát.
Jusztinianosz származása, hatalomra jutása
I. Jusztinianosz eredeti neve Petrus Sabbatius volt, és Nissa (a mai Niš) közelében, Tauresium faluban született 483. május 11-én. A település az úgynevezett Jireeek-vonaltól északra, vagyis latin nyelvű közegben található (ez választotta el a latin és a görög nyelv használatát, és ugyanez ma is a cirill és a latin írásbeliség elválasztó vonala). Fivére, Jusztinosz ekkortájt szép katonai karriert futott be Konstantinápolyban, és befolyását felhasználta arra, hogy unokaöccse számára kiváló neveltetést és udvari pozíciót biztosítson. Jusztinianosz jogot és filozófiát tanult a legjobb konstantinápolyi iskolákban. I. Anasztasziosz császár 518-ban bekövetkezett halálakor pedig a magister officiorum alatt szolgált meglehetősen alacsony rangban, candidatusként. Ekkor nagybátyja lett a császár, akivel két évig — annak haláláig — együtt is uralkodott. I. Jusztinosz szintén szegény sorból lett császár, felesége, Euphemia Lupicina, a saját barbár rabszolgái közül került ki és lett császárné, de gyermekük nem szüle tett. Mivel a hasonlóan alacsony sorból származó unokaöcs szintén szeretett volna minél magasabb pozíciót betölteni, ezért végül a császár örök - be fogadta, ekkor kapta a Flavius Petrus Sabbatius Iustinianus nevet — ez való szí nű leg 521 előtt történt —; amelyet egyetlen lelet őrzött meg, az 521-es consuli diptychon.
Jusztinianosz felesége, Theodó ra hasonlóan alacsony sorból származott: a kocsiversenyek „kék pártjához” kötődő táncosnő volt, ám Jusztinianosz uralmának egyik legfontosabb támogatója lett. A kocsiversenyek helyszínén, a Hippodromban ekkoriban két nagy párt működött: a „kékek” és a „zöldek”, amelyek nemcsak politikai, hanem vallási szempontból is eltérő nézeteket vallottak. A kék párt, melynek Theodóra is tagja volt, a miafizita/miofizita hit mellett tette le a voksát. A zöldek pártja az ortodox irányzatnak, a diofizitizmusnak volt a támogatója. Theodóra múltjából eredő határozott fellépése sokszor segítette a gyakran bizonytalan férjét a döntéshozatalban. Házasságuk — lévén Jusztinianosz örökbefogadása révén patrícius — egyébként csak azután vált lehetségessé, hogy 524-ben I. Jusztinosz törvényileg engedélyezte a felső és alsó néprétegek keveredését. Egykorú leírásokból arra lehet következtetni, hogy a Jusztinianoszt egyébként mindenben támogató Euphemia császárné is ellenezte ennek a házasságnak a létrejöttét. Trónra lépésük után Jusztinianosz nagy lendülettel vetette magát az uralkodás mindennapi feladataiba. Uralkodása alatt, mivel ő és felesége is alacsony sorból származott, nagy hangsúlyt helyeztek a ceremóniákra, a saját hatalmuk reprezentációjára.
A császár és az egyház viszonya uralkodása elején
Jusztinianosz azon az állásponton volt, hogy birodalma egységének előfeltétele az egységes vallás megteremtése, és ő egyértelműen az ortodoxia mellett volt — feleségével szöges ellentétben, aki az antikhalkedón álláspontban hitt. A Codex Iustinianus két cikkelye is kimondta a hellenizmus totális lerombolását még a civil szférában is. Az intézkedéseket a leírások szerint szigorúan végrehajtották magas rangú hivatalos személyek esetében is. A császár 529-ben az athéni, még Platón által alapított Akadémiában betiltotta a filozófiai és jogi képzés folytatását, ezzel gyakorlatilag a hellenizmus nevelőintézetét szüntette meg. Ezen kezdeti intézkedései jól mutatták azt az ambíciót, hogy az egyházra nem csak egyszerű feladatokat kívánt rábízni.
Az immár állam által is támogatott keresztény propaganda együtt járt a más vallások — az addig többnyire csak versengő, a római Pantheonhoz tartozó eredeti felekezetek — és a kisebb szekták — szamaritánusok, manicheusok — üldözésével: a vissza esőket és a „látszatkeresztényeket” kivégzéssel büntették. Jellemző a judaizmus hatása is. A főleg Júdeában élő szamaritánusokat zsinagógáik elpusztításával és a szabad végrendelkezés jogától való megfosztással sújtották, akik a kemény fellépéssel szemben 529 nyarán fellázadtak. Kezdeti sikereik után leverték őket, és vezetőjük, Julianus levágott fejét a császár elé vitték. Mintegy húsz ezer szamaritánust eladtak rabszolgának. A második, 556-os caesareai felkelésüket is vérbe fojtották. Ezeket az intézkedéseket mind a zsidó, mind a keresztény vallási vezetők határozottan támogatták. A judaizmus továbbra is bevett vallás maradt, és a szentföldi építkezési hullám — a régészeti leletek alapján — Jusztinianosz korában is folytatódott. A tiberiasi rabbiképző főrabbija — görög kifejezéssel az arkhiperekita —, Mar Zutra jogkörei teljesen megmaradtak.
Jusztinianosz a birodalom területén kívül anyagilag is támogatta a kereszténység terjesztését: a nabateusokhoz és a mai Jemenbe is hittérítő missziók indultak. A kaukázusi és Don menti népek ekkortájt vették fel a keresztséget.
Jusztinianosz minden alkalmat megragadott, hogy az egyház jogait megvédje, meg erősítse, és a társadalmi befolyását — valódi súlyával ellentétben — je - len tősen kiterjessze. Törvénykezésében rengeteg szó esett adományozásokról és alapítványokról, az egyházi tulajdon igazgatásáról, az egyházi személyek választásáról és jogairól, a püspöki törvénykezésről, a kolostori életről és az egyházi szolgálatról. Ő vezette be azt is — ami előtte a Római Birodalomban elképzelhetetlen lett volna —, hogy rendszeres állami támogatást adott a keresztény egyháznak. Ez teljesen felborította az egyház életét, mely eddig teljesen adományokból tartotta fenn magát — kivéve egy-két helyszínt. A hivatalosan fizetett egyházi személyek száma jelentősen meg nőtt, annyira, hogy később maga a császár volt felháborodva azon, mennyi ember lett fizetett szolgáló.
Vallási beavatkozásai, a sok új terület finanszírozása, az egyháznak adott — más felekezetektől, vallásoktól elvett — ingatlanok és az arra költött összegek egy idő után jelentős feszültséghez vezettek. Mivel eme politikája miatt jelentősen emelkedtek az adók, a kiábrándulók száma egyre nőtt, és végül jelentős számban az uralkodó ellen egyesült Hippodrom pártjai mögé álltak, és több, az egyébként igen ambiciózus császárral elégedetlen szenátor közreműködésével a Hippodromban császárrá kiáltották ki I. Anasztasziosz volt császár egyik unokaöccsét, Hüpatioszt.
Jusztinianosz a felkelés hatására el akart menekülni, első lépésként megszabadult az emberek által nem igen kedvelt legfőbb tanácsadóitól, akik az adók beszedéséért — egyúttal a sikertelen államháztartási reformokért is — felelősek voltak. Theodóra azonban visszatartotta a meneküléstől, és miközben látszólag tárgyalásokba bocsátkozott a felkelőkkel, legfőbb és legsikeresebb hadvezére, Belisarius a katonasággal rátört a lóversenypályára, és iszonyú mészárlást rendezett. A felkelést vérbe fojtották, Hüpatioszt és híveit pedig kivégezték. Konstantinápoly a harcok miatt teljesen romossá vált. Az újjáépítés jó alkalom volt arra, hogy a császár a város lakossága előtt hamar visszaszerezze népszerűségét. A császár újjáépítette a Hagia Sophiát is, amelynek elődje a Nika-felkelés alatt pusztult el majdnem teljesen. 537-ben készült el a bizánci építészet méltán leghíresebb alkotása.
Jogegyesítés (a Codex Iustinianus és jelentősége)
A római jog kodifikációját I. Jusztinianosz bizánci császár rendelte el, hogy a jogtudományt is legfőbb céljának, a Római Birodalom újraegyesítésének a szolgálatába állítsa. Mivel sokat tanult, tudta, hogy nem csak katonai sikerrel kell egy birodalmat stabilizálni, mert ha nincs egységes jog, és annak alkalmazása is bizonytalan, az könnyen szétverheti a biztos katonai erővel rendelkező hatalmakat is. A birodalom fénykorát szerinte a területi nagyság mellett a római jog három évszázaddal korábbi aranykora nélkül lehetetlen lett volna helyreállítani. Ennek része volt a Codex Theodosianus korszerűsítése is. A római jog kodifikálása során a Bizánci Birodalom két fő jogi iskolájának, a bejrúti és a konstantinápolyi iskoláknak az eredményeire támaszkodhatott.
528-ban bízott meg egy tíztagú tanácsot, hogy a Codex Gregoria- nus, Codex Hermogenianus és Codex Theodosianus anyagát gyűjtsék össze, és rendszerezzék egy új, de egységes műbe. A bizottságban részt vett többek között Theophilus, a konstantinápolyi iskola tanára, továbbá Tribonianus quaestor, aki végül a kodifikáció valódi vezetőjévé vált. Az így elkészült joganyag lett a Codex Iustinianus, melyet 529 áprilisában fejeztek be, és ugyanebben az évben hatályba is léptették. A kódex megtiltotta a korábbi kódexekre történő hivatkozást.
A jusztinianoszi kodifikáció első könyve után elkészült a második könyv, a Digesta (vagy Pandectae) 533-ban, a harmadik könyv, az Institutiones vagy Elementa szintén 533-ban, és az utolsó könyv, a Codex Iustinianus repetitae praelectionis 534-ben lépett hatályba. E latinul írott könyvek elkészülte után (már az új Róma nyelvén, azaz döntően görög nyelven) számos császári rendelet született, ezen rendeletek többsége Jusztinianosztól származott, össze foglaló gyűjteményük, a Novellae lett végül a későbbi Corpus iuris civilis utolsó része. Az élet minden területére kiterjedő szabályozás döntő szerepet játszott abban, hogy a birodalom tovább is létezhessen. A mű jelentősége napjainkig elér.
Az egyházzal szemben a császár már uralkodásának kezdetétől teljesen önkényesen viselkedett, mivel ugyanúgy kívánta irányítani, mint a birodalmat. Törvényhozásában deklarálta saját hitét a Szentháromságban és a feltámadásban, az első négy egyetemes zsinat határozataival együtt, és minden ezekkel ellenkező nézetet szigorúan büntetett. Uralkodása alatt volt a legerősebb a cezaropapizmus Bizáncban. A II. konstantinápolyi zsinat (553) résztvevői számára teljesen egyértelmű volt, hogy semmi mással nem foglalkozhatnak, csak a császár akaratát kiszolgáló vélemény érvényesülhet. A nesztoriánusok és az őket támogatók eretneksége meg lett erősítve, az antikhalkedón irányt köve tők felé ez egy egységesítési kísérlet volt, aminek az egyházon belüli hatalmi harc lett a vége. Róma és a nyugati püspökségek csak később fogadták el a határozatait, a császár erőteljes beavatkozása után — a monofiziták viszont előbbiek ellenére sem.
Élete vége és jelentősége
Életének utolsó nyolc évét sok viszontagság között élte meg. Leírások alapján tudjuk, hogy ebben az időszakban egy nagyon konzervatív változás történt az életében, amit nyugodtan lehet a keresztény neo fita korszakának is nevezni. Uralkodása kitüntetett időszak volt az ortodox vallás és a Keletrómai Birodalom történetében. Hatalmas munkabírása volt, semmiben nem ismert akadályt. Jusztinianosz volt az utolsó császár, aki megpróbálta a Római Birodalmat olyanná tenni, mint amilyen Nagy Theodosius idején volt, ezért nagy építkezéseket hajtott végre — több mint nyolcvan város erődjeit erősítette meg vagy bővítette ki —, és óriási hadjáratokat vezetett, aminek eredményeként a Római Birodalom újra jelentős területűvé vált. A kultúra fénykora és a nagy hódítások azonban nem maradtak örök életűek, mivel a birodalomszervezet és a pénzügyek valódi meg újulása elmaradt. A pestisben és más csapásokban megfogyatkozott lakosságot súlyos adók, az államot folyamatos külső támadások érték, így a gazdaság hanyatlásnak indult, az államkincstár pedig teljesen kimerült a hadakozásban és az építkezésekben. Mindennek azonban csak Jusztinianosz utódai érezték hatását: az uralkodó 565-ben, 82 évesen hunyt el. Halálakor úgy tűnt, hogy egy új, nagy, keresztény római világbirodalom alapjait vetette meg.