Téma
Miért ver engem az Isten?
Hogyan kerülhettem ebbe a helyzetbe? Miért engedte ezt Isten? Miért nem működnek a dolgok, annak ellenére sem, hogy hiszek? Az ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre a válasz semmiképpen nem az, hogy Isten elfordult volna a benne hívő embertől vagy büntetné őt – éppen ezért Őt magát hibáztatni is súlyos félreértés. A valóság ezzel szemben az, hogy Istennek az élet számtalan vonatkozásában van tanácsa arra, miként tudjuk úgy kormányozni a sorsunkat, hogy elkerüljük a bajt. Kérdés, hogy a tanácsait figyelembe vesszük-e.
Amikor Isten megjelent Jóbnak a forgószélben, arra hívta fel a figyelmét, hogy a világnak van egy örök rendje: „Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?” (Jób 38:2) Ezt a rendet Isten által megalkotott szellemi törvényszerűségek tartják fenn, amelyek kiterjednek a világmindenség egészére, tehát a számunkra láthatatlan szférájára éppúgy, mint az emberek számára is megtapasztalható részére, az anyagi világra, az emberi életre, beleértve a társas kapcsolatok területét is. Ezeknek a törvényszerűségeknek köszönhetjük, hogy a világ nem omlik össze, nem alakul ki benne káosz, nem válik egyik ember a másiknak a farkasává, legalábbis következmények nélkül és a végtelenségig semmiképpen sem. Még akkor sem tehetnek meg az emberek egymással bármit, ha nem törődnek Istennel, és a viselkedésükben nem veszik figyelembe az útmutatásait, vagyis nem korlátozzák önmagukat Isten törvényei miatt. Ugyanis ezek a tör vény szerűségek az érin tettek akaratától függetlenül fenntartják a rendet, és szükség esetén korlátozni fogják őket. A Jóbnak mondott üzenet ugyanis pont arról szól, hogy ezek a világ mindenség különböző területeit kormányzó szellemi törvény szerűségek vagy alapelvek olyan makacs dolgok, amelyek akkor is kihatnak az emberek életére, ha figyelmen kívül hagyják azokat.
Ennek a tükrében az Istenben hívő és az Ő beszédét figyelembe vevő emberek életét döntő módon két tényező határozza meg a földi élet viszonylatában. Az egyik a bibliai hit, amely képes megragadni és tapasztalhatóvá tenni a megváltás áldásait és Isten életünk számára megígért javait, a másik pedig az a képesség, amely segít eligazodni azok között a lát hatatlan alapelvek között, amelyekkel Isten a világ valamennyi szegmensét kormányozza és azokban a rendet fenn tartja. Ez utóbbi képességet nevezzük nemes egyszerűséggel bölcsességnek. A bölcsesség tehát nem valamilyen elvont dolog, hanem az örök rendet biztosító isteni szabályok, törvényszerűségek felismerése és az a képesség, hogy ennek a felismerésnek a fényében jó döntéseket hozzunk. Vagyis nem elég Isten ígéreteit hit által behozni a láthatóba, hanem arra is szükség van, hogy ezeket a javakat jó döntések által képesek legyünk megőrizni vagy gyarapítani.
Gyakran előfordul ugyanis, hogy az emberek a hitüknek köszönhetően megnyerik Isten ígéreteit, áldásait, viszont ezt követően hoznak egy rossz döntést, és elveszítenek mindent. Ilyenkor a legrosszabb az, hogy a kialakult helyzetért hajlamosak Istent hibáztatni, vagy legjobb esetben is azt gondolják, hogy akkor mégsem volt elég hitük. Pedig a helyzet az, hogy Istennek sem mi köze az őket ért veszteséghez, ráadásul hitük is rendben volt, csak egy rossz döntésükkel lerombolták mindazt, amit a hitük által és Isten jóságából fakadóan korábban felépítettek. Ez pedig azt mutatja, hogy a földi boldogulásunk szempontjából a hit és a bölcsesség nem helyettesíthetik egymást, hanem mind a kettőre szükségünk van. Egy példával élve, ha mondjuk egy ember az anyagi javait és kincseit felpakolja egy kisteherautó platójára, viszont az utazása során nem vesz észre vagy akár szándékosan figyelmen kívül hagy egy „behajtani tilos” táblát, és a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyva forgalommal szemben felhajt egy autópályára, akkor a szembejövő autóval való ütközése és a javainak elvesztése az ő rossz döntésére vezethető vissza, és nem arról van szó, hogy soha nem is voltak semmiféle javai. Az életben is vannak olyan „KRESZ-szabályok”, melyeket Isten alkotott meg abból a célból, hogy a világ rendjét fenntartsa, és ezeknek a szabályoknak a megsértése akkor is következményeket von maga után, ha valaki „elhomályosítja azokat tudatlan beszéddel”.
Salamon szentenciái
Ha pedig a földi boldogulásunk - hoz elengedhetetlen, hogy megértsük azokat a szellemi törvényszerűségeket, amelyeknek Isten alárendelte életünk különböző területeit, hogy a döntéseink be is kalkuláljuk azokat, akkor a fő kérdés nyilvánvalóan az, hogy hogyan lehet ezeket az össze függéseket megismerni. Ezzel kapcsolatban Salamon azt mondja: „mivelhogy hamar a szentencia nem végeztetik el a gonoszságnak cselekedőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve őbennük, hogy gonoszt cselekedjenek”. (Préd 8:11) Ezúttal ennek az igének nem a morális üzenete érdekel bennünket, hogy tehát mi történik a gonoszságot cselekvő emberrel, hanem önmagában az a puszta tény, hogy vannak úgynevezett szentenciák. Ez a régies kifejezés valamiféle bölcs mondást vagy rövid, tömör, epigrammaszerű életbölcsességet jelent, amely összefoglalja, milyen következményei lehetnek az egyes cselekedeteknek. Ha tehát valaki mondjuk „ezt és ezt“ teszi, akkor annak „ilyen és ilyen” következményei lesznek. Ilyen szentencia a Bibliában például az, hogy „a parázna asszony miatt az ember egy darab kenyérre jut”, vagy például hogy „amely örökséget siettetnek, annak vége meg nem ádatik”. Ezek a szentenciák vagy bölcs mondások lényegében az előbb említett, láthatatlan szellemi törvényszerűségeket teszik láthatóvá a számunkra. Amikor a szentenciákból megértjük, hogy az élet bizonyos területeit milyen elveknek, törvényszerűségeknek rendelte alá Isten, lehetőségünk adódik, hogy válasszunk, vagyis hogy a döntéseinknél figyelembe vegyük ezeket a szellemi összefüggéseket cselekedet és következménye között, és harmonizáljuk a döntéseinket azokkal. A jövőnket lényegében az határozza meg, hogy a jelenünkben, amikor tehát „most” egy konkrét döntést meghozunk, akkor ezekhez a szellemi törvényekhez hogyan viszonyulunk. Úgy lavírozunk ezek között az életben, mint amikor valaki bekötött szemmel próbál közlekedni mozdíthatatlan betonoszlopok között. Ha nem vesszük észre vagy figyelmen kívül hagyjuk azokat, akkor nekik ütközünk és kárt szenvedünk, mint amikor néhány évvel ezelőtt angol milliárdosok életunt gyerekei azon versenyeztek, hogy forgalommal szemben felhajtva az autópályára, padlógázzal ki tud messzebbre eljutni. Ha viszont felismerjük, hogy éppen egy beton- oszlopnak készülünk nekihajtani 130 kilométer/óra sebességgel, akkor van lehetőségünk döntést hozni és korrigálni a menetirányunkat.
Nézzük meg ezt az összefüggést egy másik salamoni szentencián vagy életbölcsességen keresztül! A Példabeszédek 1:19-ben Salamon azt mondja, hogy „ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el”. Kissé magyartalanul megfogalmazva, viszont szorosan követve az eredeti szöveget, Salamon valami olyasmit mond, hogy „ilyenek az útjai minden zsákmányt zsákmányolónak: urainak lelkét (vagy életét) veszi el”. Nyilvánvalóan ez a mondat további értelmezésre szorul: a zsákmányt is meg kell közelebbről határozni, hiszen az önmagában se nem jó, se nem rossz; illetve azt is el kell döntenünk, hogy az urak (vagy gazdák vagy tulajdonosok) a mondat második felében valójában a zsákmány újdonsült urai, vagyis tulajdonképpen maguk a zsákmányolók, vagy pedig a zsákmányolóknak léteznek további uraik, munkaadóik vagy főnökeik, és ez utóbbiakról van szó. Mind a két kérdésre az előző mondatokban találjuk meg a választ. Az előző néhány versben ugyanis Salamon olyan emberekről beszél, akik keresik az alkalmat ártatlan emberek megkárosítására, illetve mások „drága marháit” veszik el zsákmányként, és felbujtóként ezekre a gonoszságokra csábítanak. Gonosz tevékenységükről Salamon a 18. versszakban azt mondja, hogy ezzel valójában elsősorban maguknak ártanak, és „saját lelkük (vagy életük) ellen állítanak kelepcét”. Ezután érkezünk el a szóban forgó 19. versszakhoz, amely tehát az eddigi mondatok összefüggéseinek és tanulságainak a summáját tartalmazza, még egyszer felidézve: „ilyenek az útjai minden zsákmányt zsákmányolónak: urainak lelkét (vagy életét) veszi el”. Az elmondottak fényében a zsákmány itt nem pozitív tartalmú, hanem jogtalan hasznot jelent, amelyet valaki igazságtalansággal szerzett meg. Az urak vagy gazdák pedig, akiknek az élete vagy lelke elvész, nem a tolvajok urait vagy munkaadóit jelentik — tehát nem arról van itt szó, hogy a főnökeiket lopják meg —, hanem az előző versszakkal összhangban („saját lelkük vagy életük ellen állítanak kelepcét”) a csalással szerzett zsákmánynak az új gazdáiról, urairól, azaz magukról a csalókról vagy tolvajokról mondja azt Salamon, hogy az életük elvész. Vagyis az előző versszakokkal összhangban arról van itt szó, hogy a jogtalan haszonra törő emberek valójában maguknak ártanak a lopásukkal, mert a zsákmányuk a saját életük pusztítására tör, egyszerűbben mondva saját életüket, életidejüket veszik el önmaguktól, és idejekorán halnak meg. Nem a másik ember életét veszik el tehát, hanem a sajátjukat önmaguktól.
Ebből az igéből most két dolgot szeretnék kiemelni. Az első a jogtalan haszon meghatározása. Ez a kifejezés jóval tágabb jelentésű, mint a lopás önmagában. A lopás hallatán ugyanis hajlamosak vagyunk valamilyen kézzel eltulajdonított konkrét dologra gondolni. Az emberek azonban sokkal leleményesebbek egymás anyagi megkárosításában, hogysem leszűkíthetnénk a jogtalan haszonszerzést a lopás fogalmára: számos egyéb módja van ugyanis annak, hogy egy ember egy másikat megkárosítson, mégpedig anélkül, hogy fizikailag vagy manuálisan elvenne tőle bármit is. Ott van például egy lakóház, amelynek vizesednek a falai, de a tulajdonos eladás előtt kifesti, hogy eltüntesse a vizesedés nyomait. Az új vevő csak pár hónappal később fog szembesülni azzal, hogy a megoldhatatlan vizesedés miatt jóval áron felül vásárolta meg az ingatlant, és tulajdonképpen becsapták. Vagy vegyünk egy autót, amelynek a motorja meghibásodott, de ez majd csak néhány hét múlva fog megmutatkozni. Az eladó tudja ugyan járművének a rejtett hibáját, de az adásvétel során elhallgatja, hogy néhány százezer forinttal drágábban adhassa el. És ha ráadásul még keresztény is, akkor pedig hajlamos úgy értelmezni a „sikeres” adásvételt, hogy „az Úr nagyon megáldott, mert egymillióval többért tudtam eladni a kocsit, mint ami az értéke”. Csakhogy amit esetleg ilyenkor egy keresztény áldásként értelmez, az valójában nem más, mint az a csapda, amelyről Salamon a jogtalan haszonszerzéssel kapcsolatban beszél. Mert pontosan erre a szituációra vonatkozik az a megjegyzés, hogy „csapdába esik”, és a „saját életét veszi el önmagától”, amely egyszerűbben mondva azt jelenti, hogy megrövidíti a földi életidejét.
Hogyan függ össze a csalással, jogtalan haszonszerzéssel a biológiai életidőnk megrövidülése? Nagyon egyszerűen. A pénzünk hátterében azoknak az óráknak és munkanapoknak a száma húzódik meg, amennyi idő alatt azt a pénzt fáradságos munkával előteremtettük. Amikor tehát valaki jogtalanul elveszi egy másik ember egymillió forintját, akkor pontosan annyi hónapját lopja el az életéből, amennyi idő alatt azt az összeget képes volt megtakarítani a bankszámláján. A Példabeszédek számos szentenciájából kiderül, hogy Isten az üzletelést és az adásvételt alárendelte egy olyan szellemi törvény szerűségnek, hogy ha egy ember ellopja egy másik ember életének mondjuk öt hónapját jogtalan haszon formájában, akkor egy törvény szerűség ugyanezt az időt lemetszi a csaló életidejének a végéről, megrövidítve ezzel a „zsákmányt zsákmányoló” életének napjait. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tettével ne okozott volna kárt másnak is, ám egyben csapdát állított magának is, mert egy törvény visszaveszi tőle azt a hasznot, amelyre jogtalanul tett szert. Ilyen módon ezek a láthatatlan isteni alapelvek határt szabnak az emberi gonoszságnak, hogy ne lehessen megcsinálni egymással akármit következmények nélkül.
Salamon korábban csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a kilátásba helyezett következmények nem mindig teljesednek be azonnal, vagyis van egy hosszabb-rövidebb kifutási idejük, ezért néhány ember cinikusan úgy véli, hogy soha nem éri utol tettének következménye. Viszont az, hogy „ha mar a szentencia nem végeztetik el”, nem jelenti azt, hogy soha nem is fog elvégeztetni, mivel ezek az alapelvek vagy törvényszerűségek legalább olyan makacs dolgok, mint a fizikai világot mű köd tető gravitáció. Ezért tehát a döntés pillanatában mindig egy útkereszteződésbe érkezünk, ahol engedhetünk a pillanatnyi csábításnak a gyors és könnyen jövő haszon érdekében, és különféle maszatolással szert tehetünk valamilyen jogtalan haszonra, de dönthetünk úgy is, hogy figyelembe vesszük Istennek az élet azon területére vonatkozó törvényszerűségét, amelyet valamilyen módon már megértettünk, és harmonizáljuk a döntésünket vele. Ezek a jelenben zajló döntéseink fogják meghatározni a jövőnket. Vagyis amikor ilyen esetekben figyelmen kívül hagyjuk az örök rendet, szembemegyünk Isten törvényszerűségeivel, és úgymond 130 kilométer/ óra sebességgel nekirontunk egy láthatatlan betonoszlopnak, akkor leromboljuk azokat az áldásokat, amelyeket Isten irántunk való jóságából és hitünkre adott válaszából korábban megkaptunk.
A bölcsesség forrása
Jób könyvében Elihu egy alkalommal azt mondja, hogy ezeket a szellemi törvényszerűségeket két különböző forrásból is fel lehet is - mer ni: „És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudat - ni veletek véleményemet. Gondoltam: Hadd szóljanak a napok, és hadd hirdessen bölcsességet az évek sokasága! Pedig a szellem az az emberben és a Mindenható lehelése, ami értelmet ad neki! Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.” (Jób 32:6—9) Elihu szerint úgy is fel lehet ismerni, hogy az élet bizonyos területein hogyan működik a világ, hogy az ember belefut egy kudarcba, elszenved egy káreseményt, úgymond kifizeti a tanulópénzt, majd okulva a hibájából, levonja a megfelelő tanulságot. Ezt lényegében élettapasztalatnak nevezzük, amelyre érdemes odafigyelni, ugyanakkor Elihu rávilágít arra, hogy kellő élettapasztalat esetén is előfordulhat, hogy valaki az átélt dolgokból nem a megfelelő tanulságot vonja le. A másik út pedig a Szent Szellemtől származó bölcsesség, amelynek éppen az a rendeltetése, hogy fel tárja előttünk a világ rejtett, láthatatlan törvény szerűségeit, és segítsen bennünket, hogy az életben jó döntéseket hozzunk.
A Példabeszédek 1:19-et az imént tanulmányoztuk. Ennek az igének a közvetlen folytatásában Salamon pontosan arról beszél, hogy a Bölcsesség hogyan közli velünk a szellemét a beszédein keresztül: „A bölcsesség künn szerül-szerte kiált, az utcákon zengedezteti az ő szavát. Lármás utca főkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az ő beszédeit: Míglen szeretitek, oh ti együgyűek, az együgyűséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyűlölik a balgatagok a tudományt? Térjetek az én dorgálásomhoz, íme közlöm veletek az én szellememet, tudtotokra adom az én beszédeimet nektek.” (Péld 1:20—23) Amikor a Messiás Bölcsességként lép elénk, akkor az általa közölt szellem a bölcsesség szelleme. Ezt a kenetet abból a célból adja a Messiás, hogy megértsük az élet különböző területeit szabályozó, Isten által alapított törvényszerűségeket. Ez a szellem viszont az ő életbölcsességeiből vagy szentenciáiból szabadul fel bennünk, miközben olvassuk, tanulmányozzuk azokat, és megpróbáljuk megérteni, hogy ezzel vagy azzal az összefüggéssel az Úr pontosan mit is akart mondani. Úgy működik ez, mint amikor teafőzés során felrakjuk a vizet forrni. Amikor a víz eléri a forráspontját, a felszínén vízbuborékok jelennek meg, amelyek egy idő után kipukkadnak. Amikor egy szentenciával kapcsolatban izgalom tölt el bennünket, akkor a Szent Szellem elkezdi megvilágítani nekünk annak a példabeszédnek az értelmét, hogy egy adott területen ne kövessünk el hibát, és ne hozzunk rossz döntést. Az adott igével kapcsolatos gondolkodás, elmélkedés és imádkozás eredményeképpen ez a folyamat eléri a forráspontot, és a bölcsesség szelleme kijelent egy összefüggést az életnek egy bizonyos területéről. Ezért Istennek ez a segítsége leginkább a szentenciák tanulmányozásán keresztül szabadul fel, mert a Messiás Bölcsesség ezeken a bölcs mondásokon keresztül „bugyogtatja fel” a szellemét, hogy megnyíljanak egyes igék, és megértsük például, hogy milyen „az útja minden kapzsi embernek”.
Nem személyes ügy
Sokan úgy vélik azonban, hogy az életükben bekövetkezett külön - böző káresemények Isten személyes bosszújából, fegyelme zéséből vagy büntetéséből fakadnak. Ezek a törvényszerűségek ellenben személytelenül működnek. A legtöbb ilyen dologban Isten személyesen nincsen benne, sőt olyan is elő for - dult, amikor Ő maga figyelmeztetett embereket, hogy megvédje őket egy általa alapított szellemi törvényszerűségtől, amelyet az érintettek valami miatt nem ismertek fel. Gérár királyának, Abiméleknek az életében is előfordult ilyen esemény Ábrahámmal öszszefüggésben: „És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban. És monda Ábrahám Sáráról, az ő fele ségéről: Én húgom ő. Elkülde azért Abimé - lek, Gérárnak királya, és elviteté Sárát. De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Íme, meghalsz az asszonyért, akit elvettél, holott férjnél van. Abimé - lek pedig nem illette őt, és mondta: Uram, az ártatlan népet is megölöd- e? Avagy nem ő mondotta-e nékem: én húgom ő, s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt. És monda az Isten neki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt. Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert próféta ő; és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te és minden hozzád tartozó. Felkele azért Abimélek reggel, és előhívatá minden szolgáját, s fülük hallatára mindezeket elbeszélé, és az emberek igen megfélemlének. És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda neki: Mit cselekedtél mivelünk? És mit vétettem teellened, hogy énreám és az én országomra ilyen nagy bűnt hoztál? Amilyet cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.” (1Móz 20:1—9) Nyilvánvaló, hogy ebben a történetben nem Abimélek királyt terhelte az erkölcsi fele lősség a kialakult helyzetért, hanem Ábrahámot, aki félrevezette a királyt, amikor nem árulta el, hogy Sára a fele sége. A Biblia azonban nem foglalkozik Ábrahám erkölcsi felelős - ségével, hanem ezúttal jobban érdekli Istennek Abimélekkel kapcsolatos bánásmódja. Ez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy a pátriárka ebben a dologban he lyesen járt el. Nem lehet kizárni, hogy a bibliai kinyilatkoztatás látómezején kívül eső világban ezt a helyzetet Ábrahámnak rendeznie kellett az Úrral. Ennek fényében viszont rendkívül megdöb bentő, hogy Abiméleket annak ellenére is utolérte volna a csapás, hogy a kialakult helyzetért személyes erkölcsi felelősség nem terhelte. Ezt Isten is elismerte, sőt éppen ezért döntött úgy az Úr ebben a semmiképpen sem szokványos eljárásában, hogy álomban figyelmezteti a körülményekkel kapcsolatban teljesen tudatlan Abiméleket. Más szóval, Abimélek házasságtörése akkor is súlyos következményeket vont volna maga után, ha ő tudatlanul és nem szándékosan követte volna el azt. A végkimenetel szempontjából tehát nem számított az a tény, hogy Abimélek jóhisze műen járt el, és ha tudta volna, hogy valójában mit tesz, akkor esze ágában sem lett volna megtenni azt a dolgot. Isten tehát lényegében megoltalmazta a kialakult helyzetért erkölcsileg nem hibáztatható Abiméleket saját szellemi törvényeitől, amelyek akkor is szétrombolták volna a király és házanépe életét, ha ők maguk nem tehettek semmiről. Ez a történet pedig rávilágít arra, hogy a szentenciák mögött meghúzódó szellemi törvényszerűségek személytelenül működnek, és hatásuk szempontjából nem számít, hogy az emberek szándékosan vagy tudatlanul hagyják figyelmen kívül azokat. Abiméleknek szerencséje volt, mert Isten könyörült rajta, és álomban szólt hozzá. Ugyanakkor Isten nem ígérte meg, hogy minden alkalommal álomban szól az embereknek, amikor valaki éppen egy rossz döntéssel készül tönkretenni az életét. Ezért nem várhatjuk el, hogy Isten fogja a kezünket, és minden alkalommal személyesen hívja fel a figyelmünket, amikor valamit nem értünk meg, és emiatt rossz döntést készülünk meghozni. Pontosan ezért adja a Messiás a bölcsesség szellemét, hogy képessé tegyen bennünket a szentenciákon keresztül értelmezni a sorsunkat.
Isten törődése abban is megmutatkozik irányunkban, hogy nagyon sok mondanivalója van a hétköznapi életünk legalapvetőbb területeivel kapcsolatban. Ezeket azonban nekünk kell feldolgoznunk. Istennek még az olyan gyakorlatias dolgokkal kapcsolatban is van tanácsa a számunkra, mint a közös vállalkozások, a pénzügyi összefonódások, kezességvállalás, adósságok, hitel, kamat vagy uzsorakamat. Még azt is megmondja, hogy mi lesz azzal, aki adja a kölcsönt uzsorakamatra, illetve mi lesz azzal, aki felveszi. Bizonyos igéken keresztül még azt is engedi megbecsülni, hogy mekkora kamat minősül uzsorakamatnak. Nem Ő tehet arról, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, és úgy hozzuk meg a döntéseinket. Amikor azután bajba kerülünk, számonkérjük az Urat, hogy miért nem szeret bennünket, vagy miért fordult el tőlünk, vagy jobb esetben azt mondjuk, hogy sajnos nem volt elég hitünk. Ehelyett inkább oda kellene fordulnunk Salamon tanácsához, aki szerint „szűkölködő ember lesz, aki szereti az örömet, aki szereti a bort és az olajat, nem lesz gazdag!” (Péld 21:17) Az öröm, a bor és az olaj a Bibliában általában pozitív fogalmak, és többnyire a Szent Szellemre vonatkoznak. Ebben az igében viszont Salamon elmarasztalja azokat, akik szeretik az örömöt, a bort és az olajat, tehát ezek a kifejezések itt most nem vonatkozhatnak a Szent Szellemre. Sokkal inkább abból kell kiindulni, hogy az olaj és a bor mindig is élvezeti cikknek vagy luxuscikknek számítottak, amelyhez hozzájön, hogy Salamon a szegénységet helyezi kilátásba azok számára, akik ezek után vágyakoznak. Ennek a fényében a bor, az olaj és a hozzájuk társuló örömkeresés ebben a szentenciában az idő előtt elvett luxust fejezi ki, amikor az ember olyan életszínvonalat kíván fenntartani mesterségesen, amely nem következik egyenes arányban a tényleges anyagi helyzetéből és életerejéből. Salamon tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy nem képes stabil alapokra helyezni az anyagi életét az a személy, sőt hosszú távú szegénységre és szűkölködésre kárhoztatja magát, aki idő előtt magasabb életszínvonalon kíván élni, mint amit ténylegesen megengedhetne magának. Ezt az életformát ugyanis pillanatnyi helyzetében csak hitelből tudja megfinanszírozni, amelynek a folyamatos törlesztése nem teszi lehetővé számára, hogy a saját anyagi hátterét felépítse. Salamon tanácsa tulajdonképpen az, hogy az ember ne engedjen a kísértésnek, hogy először olyan luxuscikkekre meg luxus utazásokra költsön, amelyek egyelőre meghaladják a tényleges anyagi erejét. Ne akarjon megfelelni a külső elvárásoknak sem, hogy drága dolgokkal lépjen fel és gyakoroljon benyomást a környezetére, hanem először érje be szerényebb dolgokkal, amelyek kifejezik a tényleges erejét, majd az így elért megtakarításaiból egy idő után megvalósíthat olyan vágyakat, amelyeket korábban csak veszteség vagy eladósodás árán, a minden napi szükségleteit csorbítva tudott volna elérni.
Természetesen Isten örök rendje nem csak negatív módon működik. Aki összhangba hozza az életét ezekkel a törvényszerűségekkel, annak a számára a Messiás Bölcsesség számtalan, az emberi kapcsolatokat, az életszínvonalat javító, az életidőt növelő következményt helyez kilátásba. „A mással jól tevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld 11:25) — mondja például Salamon, meg világítva az emberek között működő viszonosság törvényét. „Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel; a gyors munkások keze pedig meggazdagít” (Péld 10:4) — rögzít egy másik anyagi „sikerreceptet” a szorgalomról; és a sort hosszan lehetne folytatni. Ezek éppen olyan személytelenül működnek, mint a negatív következménnyel járó szentenciák, így fordulhat elő, hogy Istenben nem hívő, de bizonyos területen a törvényeivel magukat összhangba hozó emberek életében is látjuk ezeknek az eredményeit. A Messiás Bölcsesség nem véletlenül hangsúlyozza: „Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság. Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél. Az igazságnak útján járok, és az igazság ösvényének közepén, hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem.” (Péld 8:18—21)