Gyógyulások ajándékai

A Szent Szellem jelenlétében zajló istentiszteletekről nem úgy mennek haza a hívők, mint ahogy odaérkeztek. Isten mindig megosztja azt az életet, ami Ő maga. Ha mindig számot vetnénk mindazzal, ami valóságosan megtörtént, az nem négy oldalt foglalna el az újságban – be sem tudnánk fogadni a bizonyságok tömegét. Kérdezzük csak meg a mellettünk ülőt, mi mindent tett már az életében az Úr, és a hálánknak nem lesz többé nehéz tárgyat találni – ezt tettük mi is, és mindössze néhány történetnek tudtunk helyet szorítani ezeken az oldalakon.

Szász Katalin, 28 éves, Székesfehérvár

„A hit hallásból van”

Haspuffadás, hasgörcs, hasmenés, rosszullét, ájulás – ezek a mellékhatások kísérték egy fagyi, egy kocka csoki vagy akár egy szelet szalámi óvatlan elfogyasztását a fiatal lány számára tizenéves korától egészen 2009 közepéig.

„Tizenéves voltam, amikor minden délután, amikor hazajöttem az iskolából, rendszeresen hasmenésem volt, fájt a hasam. Anyuék először azt mondták, biztosan azért, mert gyerekkoromban is hasfájós voltam, de amikor ez napi rendszerességgel előfordult, elmentünk orvoshoz, és nagyon sok vizsgálaton estem át, gyomortükrözésen, allergiateszteken, ki-be légzéses vizsgálatokon, mire kiderült ez a laktózérzékenység. A laktóz voltaképpen tejcukor, de nem csak kimondottan tejtermékekben, tejkészítményekben fordul elő, kiderült, hogy például szalámikban is megtalálható. Az orvosok felírtak nekem egy gyógyszert, de azt mondták, ez nem a gyógyulást segíti elő, csak segít együtt élni ezzel az allergiával. A gyógyszert étkezések előtt kellett bevenni, hogy csökkentse ezeket a tüneteket, és egy meglehetősen szigorú diétát is kellett volna követnem. Nem mindig tudtam betartani, az tény, a diétát sem, és a gyógyszert sem mindig tudtam bevenni, nem mindig volt nálam, amikor olyan helyzetbe kerültem, amikor enni kellett, vagy nem tudtam már fél órával evés előtt bevenni. Amikor végül pontosan betartottam a diétát is és a gyógyszert is mindig bevettem fél órával az étkezések előtt, akkor is tapasztaltam ezeket a kellemetlen tüneteket, rosszulléteket.

2008 decemberében tértem meg, és 2009 közepén gyógyultam meg. Jártam hittanra gyerekkoromban is, mindig hittem Istenben, de úgy gondoltam, hogy különösebben nincs szükségem Istenre. Gyógyulásról a hittanon sem esett szó, aztán később máshol is hallottam olyan történeteket, hogy a betegségeknek oka van, Istennek célja van vele, ezért nem veszi el egyből, valahogy formál ezen keresztül, vagyis fogadjam el azt, ami van, és bízzak Istenben, hogy a javamra használja, még ha az pillanatnyilag rossz is.

Aztán 2008-ban megtértem, és a gyülekezetben elkezdtem találkozni azzal a tanítással, hogy Isten azt akarja, hogy meggyógyuljunk. Ezen én elkezdtem gondolkodni, hogy akkor tulajdonképpen miért is vagyok én beteg, miért kell ezzel minden nap együtt élnem, hiszen ez nem jó. Amikor hallottam prédikációt arról, hogy Jézus ma is folytatja a gyógyító szolgálatot, és azok a történetek, amelyek a Bibliában arról szólnak, hogy gyógyított, ugyanúgy folytatódnak ma is, nem álltak le, amikor Jézus felment az Atyához, ez adott nekem egy olyan hitet, hogy ha ez ma is ugyanúgy megy, akkor én is meg tudok gyógyulni. Ez nagyon fontos változást hozott a hitemben. Aztán jött egy alkalom a gyülekezetben, úrvacsorát tartottunk, és amikor a pásztorunk imádkozott, kitért a betegségekre is, és akkor már én is úgy álltam fel úrvacsorát venni, hogy akkor ezt én is át akarom venni, én is meg akarok gyógyulni.

Abban az időben már nem nagyon használt a gyógyszer sem, állandó volt a hasfájás, rosszullét. Az úrvacsorát követő napokban azt vettem észre, hogy nem lettem rosszul, ha véletlenül úgy kaptam be mondjuk egy kocka csokit, hogy előtte nem vettem be a gyógyszert. Elkezdtek gyengülni a tünetek, nem múltak el, de már észrevettem, hogy milyen furcsa ez… Találkoztam egy lánnyal a gyülekezetből, és elmeséltem neki a tünetekkel kapcsolatos tapasztalatomat, és hogy én előtte, az úrvacsoránál hittel álltam Isten elé, mire ő azt mondta, hogy figyeljek most oda, mert lehet, hogy ez nem véletlen, hanem meggyógyított az Úr. Elgondolkoztam azon, hogy akkor vajon félig-meddig gyógyultam csak meg, de tudtam, hogy Isten nem végez félmunkát. A lány pedig azt mondta, hogy ne engedjem, hogy az ördög ellopja azt, amit akkor én ott átvettem. Hazamentem, és azt mondtam anyuéknak, akik szintén hívők, hogy most kitöltünk egy pohár tejet, és én azt megiszom, hogy teljes legyen a gyógyulásomról a bizonyság. Tejet addig soha nem ihattam. Megittam ott előttük azt a pohár tejet, és semmi bajom nem lett, azóta pedig bármit megehetek minden kellemetlen tünet nélkül, fagyit vagy akár müzlit reggel-este tejjel!”

Palotai Dávid, 8 éves, Gyömrő

„Ne dobjátok hát el bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van!”

Dávid szülei 2001-ben tértek meg, ezután született a kisfiuk. 2010-ben elkezdte fájlalni a lábát az akkor ötéves Dávid, és bár eleinte nem tűnt komolynak, amikor már régóta panaszkodott, az édesanyja úgy érezte, hogy ortopéd orvoshoz kell elvinnie.

„Kértem beutalót, és az ortopéd orvos rögtön azt mondta, hogy azonnal műteni kell a kisfiam lábát, annyira súlyos az állapota. Még öt orvos megnézte, végül a Heim Pál Kórházban a főorvos azt mondta, hogy nem is tudja, hogy létezik-e egyáltalán olyan gyógymód, ami erre a lábra jó lenne… Ízületi gyulladás, kopás volt a csípőjénél, a combcsont csúcsa egyszerűen lekopott, három hónap alatt… Most utólag, amikor megnéztem a papírokat, most kezdtem csak felfogni, milyen súlyos volt a helyzet, akkor én csak arra tudtam gondolni, hogy nincs olyan betegség, amit Jézus ne gyógyítana meg!

A kisfiam akkor ötéves volt. Ő hitte, hogy ha megtér és megkeresztelkedik, akkor meg fog gyógyulni. És amikor ez megtörtént, attól fogva indult el a gyógyulás! Jártunk gyógytornára, kezelésekre, és közben folyamatosan fájt neki, nemegyszer sírva jött át éjszaka, annyira fájt a combja. Járógépet kapott, ami tehermentesítette a lábát, felnyomta a csípőjét. A gyülekezetben is azt mondták a gyerekorvosok, hogy vegyük nagyon komolyan, mert ez valóban súlyos betegség. Én szinte fel sem fogtam, nem akartam, hogy megműtsék, mert nem is igazán tudtak rá műtétet, azt mondták, erre már az sem megoldás, mire gimnazista lesz, tolókocsiba kerül. Kértem pásztorokat is, hogy imádkozzanak érte, fent volt az imalistán is – és szépen elkezdett gyógyulni. Jártunk folyamatosan kontrollra, az orvosok nem értik, mitől kezdett el javulni! A mi orvosunk, aki végül kezelte, csak csodálkozik, nem tudja, hogyan erősödött meg neki azon az oldalon az ízület és a csont! Dávid meg itt szaladgál már körülöttem, és focista akar lenni! Amikor Dávidot szültem, kis híján elvéreztem, én akkor azt mondtam, hogy többet nem szülök. Van még egy nagylányom és egy nagyfiam is. Amikor Dávid megbetegedett, azt a fogadalmat tettem, hogy ha meggyógyul, én szülök még egy kislányt. És meg is született, most már ő is itt van velünk!”

 

József János és felesége, Gabi, 70 éven felüliek, Ajka

„Még a vén korban is gyümölcsöznek”

A házasságuk alatt soha nem veszekedtek, viszont sokat betegeskedtek. Fiatalokat megszégyenítő bátorsággal elsőként tértek meg a családjukból, 17 évvel ezelőtt, ma már mindkét gyermekük házas, nyolc unokájuk van, és mindannyian újjászületett hívők.

Gabi néni: Minden vasárnap ott voltunk a templomban, mert azt hittük, ott meg tudunk gyógyulni. Mindenhol kerestük Istent, belekeveredtünk okkult dolgokba, a reikibe… Volt egy munkatársnőm, az rávett engem, hogy én gyógyítsam meg a fájós karját, ahogy a reikiben tanultuk. Először nem akartam, de aztán addig jött, hogy végül megtettem. És meggyógyult a keze! Nagyon csodálkoztam, de ahogy ő meggyógyult, az én vállaim betegek lettek, végül már egy pohár vizet sem tudtam felemelni. Eleinte nem is kötöttük össze a kettőt, csak évek múlva jöttünk rá, amikor megtértünk és a Bibliát kezdtük megérteni, hogy nem véletlen egybeesés volt.

Már egy éve beteg voltam, amikor szólt egy ismerősünk, hogy nagyon rossz helyen vagytok, Gabi, bálványt imádtok, menjetek el a gyülekezetbe, ott meg fogtok gyógyulni, én is meggyógyultam. Fel is olvasta nekünk a Tízparancsolatból, hogy mi van a bálványokkal, de mi még utána elmentünk vasárnap a templomba, hogy lássam, nem is igaz az, amit ő mond. Körülnéztem a templomban, és azt láttam, hogy egyik szobor sem megy sehova, nem lát, nem hall, és rosszul lettem, olyan szívdobogást kaptam, majdnem meghaltam. Akkor úgy gondoltuk, mégis elmegyünk, megnézzük a Hit Gyülekezetét. Első alkalommal szinte fülsiketítőnek találtuk azt a gitáros rapzenét, amivel kezdődött az istentisztelet, de azt mondtuk, mi most már kivárjuk, mi történik itt. Utána jöttek a gyönyörű dicséretek, akkor már majd’ elolvadtunk, olyan nagyon szép volt. Egyszer csak elkezdtem kacagni, ránéztem a férjemre, az meg sírt. Hát hova jöttünk mi, hogy ilyen hatással van ránk, gondoltam magamban.

Pajor Tamás volt épp lent evangelizálni, és amikor azt mondta, hogy a hátatokon cipelitek azt a sok súlyt, amit az ördög rárakott, nekem több se kellett, én nem néztem a férjemet, hogy jön-e, kimentem megtérni, de ott jött mellettem ő is. Attól a perctől megtértünk. A fiam barátja, aki már többször beszélt neki az Úrról, olyan magasat ugrott örömében, amikor meglátott minket, hogy a lába majdnem a fejéig ért, aztán lecsapta magát a földre – nem is tudtuk hova tenni. A férjemnek akkor kétoldali gerincsérve volt, egy héttel a megtérés után mentünk Szombathelyre a műtétre. Nem találták a sérvet, nem kellett megműteni! Egy hónap múlva megvolt a vízkeresztségünk is, az én vállam viszont még fájt, ciszta volt benne. Amikor istentiszteleten voltunk, mindig hittem, hogy meggyógyul, de amikor hazamentünk, éreztem, hogy lemegy rólam ez a hit, az ördög azt súgta: »Gabi, nem jó helyen vagytok!« Öt hónappal később volt a Szentlélek-keresztségünk. Addigra megtanultunk imádkozni, sokat olvastuk a Bibliát, egyszer még össze is vesztünk a Biblián… Addig soha nem veszekedtünk, a fiam mondta is, hogy anyu, ti miért tértetek meg, hiszen nem ittatok, nem dohányoztatok, nem veszekedtetek, az ilyeneknek minek megtérni? De én azt feleltem neki, hogy tinektek is meg kell térni, akármilyen szépen éltek, akkor is.

Mielőtt mentünk a Szentlélek-keresztségre Füredre, bementem a szobámba és imádkoztam, kértem az Urat, hogy most már elég a fájdalomból, és éreztem, hogy most eljött az én időm, meg fogok gyógyulni, mondtam is ezt már odafelé a férjemnek. Amikor a pásztor odaért hozzám, hogy én is vegyem a Szent Szellemet, azt mondta: »Gabi, gyógyítson meg téged az Úr!« A földre estem, és olyan boldog voltam, el se lehet mondani, olyan boldogság volt bennem. Amikor felálltam a földről, felemeltem a kezem a dicsérethez, én észre sem vettem, a férjem szólt! Elmentem az orvosomhoz, aki korábban azt mondta, Józsefné, ezzel most már együtt kell élnie – csakhogy nekem nem volt mindegy, hiszen születtek az unokáim, én meg nem tudtam őket megemelni! Feltartott kézzel mentem be a rendelőbe hozzá! Elküldött röntgenre, de az se mutatott ki semmilyen elváltozást, az orvos csak fogta a fejét, amikor meglátta, de akkor már azt mondta: Hát el kell, hogy higgyem, el kell, hogy higgyem!”

János: „Vagy tíz éve egyszer mi maradtunk otthon az állatokat ellátni, és amikor az istállóban itattam a lovakat, megbotlottam és hanyatt estem. A ló úgy megijedt, hogy elkezdett ugrálni, én meg pont az első két lába alatt voltam, a fejemet kezdte el taposni. Eleredt az orrom vére, próbáltam úgy forgatni az arcomat, hogy védjem magam, de mire megnyugodott, tiszta vér volt a fejem. Mindenki megijedt, kétségbeestek, de úgy megúsztam (itt elsírja magát), hogy semmi bajom nem lett! Lemostuk szépen, nem tört el semmim, és olyan gyorsan begyógyultak a sebek, pedig el se mentem orvoshoz, mondtam, hogy az Úr meggyógyít!”

Gabi: „Azóta is mindenkinek hirdetjük az evangéliumot, a buszon meg a vonaton is, mert sokat utazunk a munkánk miatt. Már vagy harmincan megtértek! Másnap aztán mindig jön valami nyavalya, győzzük lerázni magunkról az ördögöt, de orvoshoz azóta sem kellett mennünk, 17 éve, nem tud megmaradni rajtunk a betegség! Nagy harc zajlik minden nap, de az egész családunk egészséges, egy szem gyógyszert sem kell szednünk, a vérnyomásom is teljesen rendben van, a csontritkulásom is meggyógyult. Olyan hálásak vagyunk, hogy megtértünk, ilyen élet ritkán adatik meg!”

A gyógyulások folytatódnak…

Lakatos Sándor, 52 éves, Budapest. 2011 végén garat környéki rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, 2012 márciusában megtért, 2012 júniusára az MR-vizsgálat már nem tudta kimutatni a daganatot!

Szabó Jordán, 9 éves, Gyöngyös. Először megerőltetésre gyanakodtak, mivel sokat sportol, de a röntgen felnőtt sportolóknak megfelelő nagyságú cisztát észlelt a térdhajlatban. 2012 téli szünetére várták műtétre Budapesten, a műtét előtti hétvégén gyógyulásért imádkoztak Hatvanban az istentiszteleten. A gyerek érezte, hogy meggyógyult. Hétfőn az orvos azt hitte, a figyelmetlen szülők a hat gyermek közül nem a beteg gyereket hozták el, mivel nem találta a cisztát a lábán!

Bartók Olga, 67 éves, Ajka. Álom volt számára, hogy úgy tudjon ugrálni, mint mielőtt súlyossá vált a gerincproblémája. Gyógyító istentisztelet alatt már a dicséret során betöltötte a Szent Szellem, eksztázisban ugrált, csak a boldogságra emlékszik, mások mesélték el neki, mit csinált voltaképpen! Minden fájdalom kiment a gerincéből! Öt évvel ezelőtt a nyaki csigolyán lévő, fejmozgást akadályozó csomó tűnt el istentisztelet alatt.

Dér Melinda, 51 éves, Ajka. Tüdőelváltozásokat diagnosztizáltak nála. Sokat imádkoztak érte, a sok rossz eredmény után a CT végül semmit nem mutatott ki.

Koledane Zsanett, Ajka. Sérvet állapítottak meg nála a terhessége alatt, műteni akarták és császármetszést írtak elő. Ima után már nem volt kimutatható a sérv, és császármetszés nélkül született meg a harmadik gyermeke!