Tanulmány
A szexuális kisebbség védelmében
Kevés olyan terület van, ahol a mai kor felfogása olyan távol áll a bibliai értékrendtől, mint a szexualitás. A világ részéről hatalmas nyomás nehezedik az evangéliumi kereszténységre és a tradicionális keresztény felekezetekre is, azért, hogy hagyjanak fel a szexualitással kapcsolatos „bigott, fundamentalista, ultrakonzervatív” nézeteikkel, és alkalmazkodjanak a modern kor felfogásához. Ebbe az alkalmazkodásba beleértendő a házasság előtti, a házasságon kívüli, és az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatok elfogadása. Az utóbbi körben az azonos neműek házasságának és a homoszexuálisok egyházi szolgálatának elfogadása is a követelések között szerepel. Az abortusz egyház általi elfogadásának követelése ugyancsak összefügg a világ szexualitással kapcsolatos felfogásával.
Az első kérdés, amit megvizsgálunk, hogy valóban csak a bigottság, a modern életfelfogás megértésére való képtelenség és az alkalmazkodási képesség hiánya az oka annak – ahogyan a kereszténység kritikusai állítják –, hogy a Bibliában hívő keresztények ragaszkodnak évezredes hagyományaikhoz. Igaz-e, hogy egy kicsit több „modernséggel”, több „nyitottsággal”, nagyobb „toleranciával” az egyház nagyobb társadalmi elfogadottságra tenne szert, és ezáltal „hatékonyabban látná el szolgálatát”?
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a szexualitással kapcsolatban vannak bibliai kijelentések, és vannak különböző felekezeti alapon álló tanítások. A továbbiakban kifejezetten bibliai alapon foglalkozunk a kérdéssel, és nem kívánunk belemenni egyes felekezetek szexualitással kapcsolatos tanításainak elemzésébe, amely tanítások alapja inkább az adott felekezet sajátos tradíciója, mintsem a kijelentett igazság.
Anélkül, hogy a kérdés részletes kifejtésébe belebocsátkoznánk – hiszen az egy külön tanulmány tárgyát képezhetné –, a Biblia tanulmányozása alapján azt lehet megállapítani, hogy Isten Igéje bőséges eligazítást tartalmaz a szexualitással kapcsolatban. A Teremtés könyvében találhatjuk a házasság intézményének megteremtéséről szóló részt. Ebben Isten kijelenti: „Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24)
Mindenekelőtt leszögezhetjük, hogy az ember szexuális képessége a Biblia alapján Istentől kapott képesség, olyan, amelyről a Biblia úgy beszél, mint ami jó dolog. Erről meggyőződhetünk az Énekek Éneke olvasásakor; ezt támasztja alá az új házasokra vonatkozó mózesi törvény is, miszerint: „Hogyha valaki újonnan vesz feleséget, ne menjen hadba, és ne vessenek reá semmiféle terhet; egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és vidámítsa a feleségét, akit elvett.” (5Móz 24:5) Az Újszövetségben ezt erősíti meg a Zsidókhoz írt levél 13:4 verse is, amely szerint: „Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy”. A Biblia elénk tárja azt is, hogy hogyan lehet az Istentől kapott szexuális képességet úgy használni, hogy annak gyümölcsei is jók legyenek.
Az ezzel kapcsolatos parancsolatok nem valami jótól akarják megfosztani az embert – mint ahogyan azt Isten és az ember ellensége, a Sátán az ember megkísértésekor (1Móz 3:5), és azóta is folyamatosan sugallja –, hanem Isten meg akarja óvni attól, hogy kárt szenvedjen. Ezért mondja ki a Biblia, ahogyan azt a Zsidókhoz írt levélből idéztük, hogy a szexualitás élvezetének és áldásának feltétele a házasság szövetsége. Ezen a szövetségen belül a szexualitáshoz mindkét fél joga érvényesül, a hűség pedig kizárólagos jogot biztosít a másik féllel való eggyé váláshoz, ami részükről a kölcsönös jóakarat megnyilvánulása. Ahogy Pál fogalmaz: „A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást (…)” (1Kor 7:3–5). A házasság szövetségében a Biblia a szexuális kapcsolattal együtt járó eggyé válást kívánatos és jó dolognak tartja.
Az egyesülés ugyanakkor a házasságon kívüli kapcsolatban is létrejön. „Avagy nem tudjátok-e, hogy aki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté.” (1Kor 6:16) A szexuális kapcsolat létesítését a világ úgy látja, vagy legalábbis úgy kívánja láttatni, mintha annak nem lenne nagyobb jelentősége a benne résztvevők számára, mint egy kézfogásnak. Ezzel szemben a Biblia a szexuális egyesülést nem pusztán két test fizikai kapcsolatának tekinti, hanem a két személyiség egyesülésének. Az egyik személy önmagából átad, és ugyanakkor átvesz a másikból. Ez a tény független attól, hogy a kapcsolatban résztvevők hisznek-e ebben, vagy sem.
A házasságtörés és a paráznaság bibliai tilalma nem pusztán a szexuális úton terjedő betegségektől nyújt védelmet. Nem is csak arra szolgál, hogy a kapcsolatban megfoganó gyermek számára biztosítsa a harmonikus fejlődéshez nélkülözhetetlen szülői szerepeknek, az apának és az anyának a jelenlétét. Ezen tilalmak fő célja az emberi személyiség szétforgácsolódásának, végzetes eltorzulásának megakadályozása. Ezért a Biblia a házasság előtt állóknak az önmegtartóztatást tanácsolja, hogy az egyedülálló „szent legyen mind testében, mind lelkében” (1Kor 7:34).
A többi parancsolathoz hasonlóan a hetedik parancsolat – „Ne paráználkodjál” (2Móz 20:14) – és a tizedik parancsolat – „Ne kívánd felebarátod feleségét” (2Móz 20:17) – az embert abban segíti, hogy elérje hitének célját, „a lélek üdvösségét” (1Pt 1:9).
Fontos szembesülni azzal, hogy Jézus Krisztus a paráznaságra vonatkozó ószövetségi tilalmat nemhogy nem oldotta fel, hanem még szigorította is, hiszen ő már a képzeletbeli paráznaságot is paráznaságnak tartja. „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom nektek, hogy valaki asszonyra tekint [gonosz] kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Mt 5:27–28)
Jézus Krisztus határozottan megerősíti a házasság eredeti intézményét, ami egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége. A válást is olyan szövetségtörésnek tartja, ami ellenkezik Isten eredeti tervével. Arra tanít, hogy ha nem lett hűtlen a másik, akkor más okok miatt ne kezdeményezzék a válást az emberek: „Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.” (Mt 19:6)
A paráznasággal kapcsolatosan Isten Igéje egyértelmű figyelmeztetést ad: „Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor 6:18–19) Amikor az apostolok azzal szembesültek, hogy az evangélium nemcsak a zsidókat, hanem a pogányokat (a nemzetekhez tartozókat) is megtérésre indítja, leültek tanácskozni és imádkozni azzal kapcsolatosan, hogy a pogányoknak is be kell-e tartaniuk mindazokat a törvényeket, amelyeket a zsidóknak be kell tartaniuk, akik Mózes törvénye alatt éltek. Az Apostolok cselekedeteinek 15. részében az Ige így számol be a tanácskozás eredményéről: „Mert tetszék a Szent Léleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék tireátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól, melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!” (Csel 15:28–29)
Pál apostol ennek megfe-lelően tudatta a Rómában lévő keresztényekkel, hogy az öntörvényű szexuális élet nem természetes állapot, hanem Isten elleni lázadás következménye: „amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek; akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal (…). Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek.” (Róm 1:28–29,32)
Az Ige világossá teszi, hogy a paráznaság következménye az Istentől való elszakadás, vagyis a halál. Ugyanezt erősíti meg Pál a Galáciabelieknek írott levelében: „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek [ezek]: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás (…) és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom nektek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.”(Gal 5:19,21)
Ugyanez az üzenet az efézusi hívekhez: „Paráznaság pedig, és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék tiközöttetek, amint szentekhez illik (…). Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.” (Ef 5:3,5) Ugyanezt írja Pál apostol a Szent Szellem által a Kolosséban és a Thesszalonikában élő hívőknek is: a testük ne az illegális szexuális kívánságok hordozója legyen, hanem legyen
Isten akaratának elkülönített és tiszteletre méltó: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás, melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira” (Kol 3:5–6). „Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok; hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét”(1Thesz 4:3–4). Pál arra is felhívja a figyelmet levelében, hogy akik figyelembe veszik Istennek a testre vonatkozó tervét, azok nem károsítják meg a másik embert még illegális kívánság szintjén sem. Aki pedig megveti az apostolok parancsolatát, valójában Istent veti meg, aki Szent Szellemét is megosztotta a hívőkkel. A megváltott ember testének tisztátalan használata azért veszélyes, mert az ilyen cselekedetekért Isten bosszút áll (1Thesz 4:6–8). Az emberi test rendeltetése ugyanis nem a kívánságok kielégítése, hanem a dicsőségben történő föltámadás (1Kor 6:13). A Jelenések könyvében is egyértelműen kijelenti a Biblia, hogy a paráznaság az üdvösségtől való elszakadást eredményezi az emberek életében. „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn [maradnak] az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók, és mind, aki szereti és szólja a hazugságot.” (Jel 22:14–15)
Ezekből a bibliai idézetekből azt látjuk, hogy Isten Igéje egyértelmű és félreérthetetlen szabályokat fogalmaz meg az ember szexuális életével kapcsolatosan. A Biblia alapján a házasságon kívüli szexuális kapcsolat olyan cselekedet, amely az ember testének és lelkének okozott károkon túlmenően a legnagyobb kárt azzal okozza, hogy elválasztja az embert Istentől, megfosztja az üdvösség lehetőségétől.
Ugyanilyen egyértelműek a Biblia szavai a homoszexualitással kapcsolatosan is. Az Ószövetségben halálos bűnnek nevezte Isten Igéje: „És ha valaki férfival hál, amint asszonnyal hálnak, utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.” (3Móz 20:13) Pál apostol a Rómabeliekhez írt levélben is egyértelművé tette, hogy az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat Isten számára elfogadhatatlan: „Annak okáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésüknek méltó jutalmát elvevén önmagukban.” (Róm 1:26–27) A természet rendjének természetellenesre változtatása a teremtő Isten szándékával teljes mértékben ellentétes. Isten a természetes szaporodás törvényével az emberiségnek egyetemes erkölcsi törvényt adott, amivel megmutatta a nemek helyes viszonyát és a család alapfogalmát, és ezt a törvényt eredendően a teremtményeibe oltotta.
A természetben felismerhető törvény alapján minden ember megismerheti a jó és a rossz közötti különbséget. Júdás apostol levelében Szodomára és Gomorára utalva ugyancsak Isten ítélő haragjára figyelmeztet: „Miképpen Szodoma és Gomora és a körülöttük lévő városok [is], amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak [előttünk], örök tűznek büntetését szenvedvén.” (Júd 7) Ugyanezt erősíti meg Péter apostol levele is: „És [ha] Szodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, akik istentelenkedni fognak.” (2Pt 2:6) Mindkét kijelentésben hangsúlyos, hogy Istennek ez az ítélete elrettentő példa volt, amiből minden későbbi nemzedéknek tanulnia kell. Mi volt az a magatartás, amely Istennek ezt a haragját kiváltotta? Ezt Mózes 1. könyvében olvashatjuk, amikor Isten angyalai meglátogatták Lótot Szodomában: „Lefekvésük előtt a vá-ros férfiai, Szodoma férfiai körülvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig.
És szólíták Lótot, mondván neki: Hol vannak a férfiak, akik tehozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mihozzánk, hadd ismerjük őket!” (1Móz 19:4–5) Az „ismer” kifejezés egyértelműen szexuális kapcsolatot jelent, ahogyan az 1Móz 4:1,17,25 versekben szintén testi együttlétre utal. A Szodoma és Gomora fölött gyakorolt történelmi ítélet azért példaértékű, mert híven tükrözi Isten viszonyát azokhoz a cselekedetekhez, amelyek a temészet rendjét megváltoztatják.
Korunkban egyre gyakrabban találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az azonos neműek együttélését kívánatosnak tartó csoportok kampányokat indítanak annak érdekében, hogy az eddig említett bibliai igazságok hirdetését jogszabályban korlátozzák. Ezen erőfeszítések esetleges sikere az egyik legsúlyosabb jogkorlátozást jelentené, hiszen a keresztényeket arra kényszerítené, hogy az isteni értékrend alapvető követelményeit titkolják el az emberektől.
A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása az elnyomás durva formája. Hasonlóan súlyos szabadságkorlátozás az is, ha érdekcsoportok az állam közreműködésével akarják saját értékrendjüket másokra kényszeríteni.
Azok, akik azt várják a keresztényektől, hogy változtassák meg álláspontjukat, és a házasság előtti, a házasságon kívüli vagy az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot fogadják el olyan kapcsolatnak, mint ami a házasságon belüli szexuális kapcsolattal azonos minőségű, azok valójában azt követelik, hogy a hívők jobban higgyenek nekik, mint a Bibliának. Ez pedig a keresztényi hit alapjainak a megtagadását jelentené. A János evangéliumának 1. részében a Biblia leszögezi: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige”, vagyis Isten és az Ige azonos.
Honnan tudjuk, hogy Isten teremtette az eget és a földet? Az Igébe vetett hitből, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 11:3 fogalmaz: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” Az Istennel való kapcsolat a kijelentett Igén keresztül jöhet létre. Ezt az alapvető igazságot Pál apostol így fogalmazza meg a Rómabeliekhez írott levélben: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róm 10:17) Vagyis a keresztényi hit alapja a kijelentett Ige. Innen tudjuk, hogy van lehetőségünk megtérésre, és azt is, hogy Jézus Krisztusban bűnei bocsánatát nyeri mindenki, aki hisz. Pál emlékezteti kedves tanítványát, Timóteust: „…gyermekségedtől fogva tudod a szent Írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”(2Tim 3:15–17) Az Írások Isten Szelleme által ihletett beszédek, amelyek az embert az igazság útjára kalauzolják, ha személyes hittel fordul valaki az Írások szerzője felé.
Jézus Krisztus az Igéről úgy beszél, mint igazságról (Jn 17:17), amit ha megismernek a hívők, az szabaddá teszi őket (Jn 8:32). Ez az igazság Jézus Krisztus iránti szeretetben teljesedik be. Ez a szeretet azonban több mint érzelem vagy szó! János azt írja: „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” (1Jn 3:18) Hogyan lehet Jézust cselekedettel szeretni? Erre ő maga adja meg a választ: „Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”(Jn 14:21) Jézus így imádkozott tanítványaiért az Atyához: „Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tiéid.” (Jn 17:9) Kik Jézuséi? Akik az ő parancsolatát megtartják. Jézus őértük könyörög az Atyához, hogy őket tartsa meg. Nem azt kéri, hogy vegye ki őket a világból, hanem hogy őrizze meg őket a gonosztól (Jn 17:15). Jézusnak ezen szavaiban egy fontos igazság található, amely iránymutatás a keresztények számára is. Isten különbséget tesz azok között, akik az övéi, akik őhozzá tartoznak, akik Krisztus testének a részei, és a világ között.
A Biblia tiszteletben tartja az emberi méltóságot és az emberi szabadságot is. Isten nem erőszakos diktátor: elismeri az egyén szabadságát arra, hogy válasszon, ugyanakkor a választás eredményének a következményeiről is szól. Isten a vétkező emberekre ritkán sújt le azonnal a bűn elkövetése után, hanem türelmesen vár, és kész megbocsátani a vétkeket. Mikeás próféta kijelentése szerint: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!” (Mik 7:18) Ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten nem tesz különbséget a jó cselekedet és a bűn között, vagyis a jó és rossz között. Pál a Filippiben élő keresztényeknek azt írja: „És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben; hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus [teremt] az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1:9–11)
Az embereknek tehát van lehetőségük választani a jó és rossz között, és a döntéseik fogják meghatározni Istennel való kapcsolatukat, és egyúttal a személyes sorsukban eldöntik az üdvösség és a kárhozat kérdését. Vannak, akik nem szívesen néznek szembe az életbeli döntések ilyen léptékű tétjével, de az Egyháznak éppen ez a szembenézés a fő küldetése. Jézus a Máté evangéliumának végén a következő szavakkal küldi ki tanítványait: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”(Mt 28:19–20) A tanítás nem erőszakos térítést jelent, hanem az igazságnak szavakkal és jó cselekedetekkel történő hirdetését, ami esélyt ad az embereknek, hogy megismerjék az igazságot, és az igazság ismerete szabadokká tegye őket.
Ugyanakkor a Biblia számol azzal, hogy nem minden ember hívő. Pál a korintusi gyülekezetnek írt levelében egyértelművé teszi, hogy amikor arra szólítja fel a hívőket, hogy „paráznákkal ne társalogjanak”, akkor nem általában e világ paráznáira gondol, mert akkor a hívőknek ki kellene vonulniuk a világból (1Kor 5:9–10). Ha pedig a hívők kivonulnának a világból, akkor ki hirdetné az evangéliumot, és ki lenne „a világ világossága” és a „föld sója”? (Mt 5:13–14)
A hívők feladata tehát az, hogy ne vegyék át a jelenlegi világkorszak nézeteit, „ne szabják magukat a világhoz” (Róm 12:2), hanem Istennek legyenek engedelmesek. Van-e okuk megvetni vagy gyűlölni a hívőknek azokat, akik nem hisznek, és ezért nem követik a bibliai erkölcsi elveket? Semmiképpen sincs! A Biblia különbséget tesz a bűn és a bűnös között. A bűnt megítéli, de a bűnösnek a kegyelmet hirdeti.
A megtért bűnös éppen azért tud hatékonyan bizonyságot tenni a megváltással nyert kegyelemről, mert tudja, honnan jött. Ő is parázna vagy házasságtörő volt, és így meg tud indulni a másik ember nyomorúságán. Ugyanakkor azt az új életminőséget is be tudja mutatni, amit az újjászületéskor kapott: „senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született” (1Jn 3:9). Mint az eddigiekből láttuk, a Biblia alapján álló hívők az egész életre szóló szövetségen alapuló monogám házasságban hisznek, ezzel az értékrendjükkel ma már ők képviselik az igazi szexuális kisebbséget, hiszen ma a nyugati világban a többség nem így gondolkodik és nem így él. Ma a házasság előtti szexuális kapcsolat általánosan elfogadott gyakorlat, ahogyan a házassági hűség sem minősíthető általános követelménynek. Ráadásul a modern művészet, irodalom, film, a közösségi média és szinte minden színtér, ahonnan a fiatalok információkat szereznek, azt sugallja, hogy a bibliai értékrendtől eltérő szexuális etika az általánosan elfogadott. Ha a tényeket alaposan számba vesszük, akkor azt látjuk, hogy a keresztényi szexuális erkölcsi felfogás sokkal nagyobb támadás alatt áll, mint bármilyen más értékrend. Bár kétségtelenül voltak a történelemben olyan korszakok, amikor a magukat keresztényeknek vallók állami hatalommal, kínzással és erőszakkal próbálták rávenni a nem keresztényeket a keresztényi erkölcs követésére, ma nem ez a helyzet. Sőt éppen fordított agressziónak lehetünk tanúi.
A monogám házasság valóban a keresztény hagyomány fontos intézménye. Hosszú időn keresztül csak az egyháznak volt joga esketni, így az egyházi házasság volt az egyetlen törvényes együttélési forma. Később a polgári házasság intézménye megszüntette ezt az egyházi monopóliumot, majd az élettársi kapcsolat jogi szabályozása a házasság intézményének monopóliumát is megtörte.
A szekuláris állam a demokratikus alapelvek szerint az állam és az egyház elválasztására épül. Ebből az is következik, hogy egy ilyen államban az egyház a házasság fogalmának meghatározásában nem követelheti kényszerítő erővel a bibliai szempontok érvényesítését. Ugyanakkor a szekuláris államnak is fűződnek érdekei ahhoz, hogy az együttéléseknek azokat a formáit támogassa, amelyek a közösség, a társadalom számára hasznosak. Ugyanis a lakosság számának csökkenése hosszú távon beláthatatlan következményekkel jár. Már ma is szembesülnek a fejlett európai társadalmak a lakosság korösszetételének súlyos torzulásával. Ez a torzulás abból ered, hogy a társadalmi reprodukcióhoz szükséges gyermekszámnál alacsonyabb a születések száma, miköz-ben az életkor növekedésével a társadalmilag aktívak (tehát munkát végzők) és az inaktívak (nyugdíjasok, diákok és egyéb eltartottak) aránya az inaktívak javára végzetesen elbillen.
A modern államok jelentős része nem a Bibliából vezeti le a házasság népszaporulatot eredményező modelljének jogi elfogadását és szociálpolitikai eszközökkel történő támogatását, hanem a család fogalmát a természetjogból levezetve, a hagyományos házasságot társadalmi hasznossága alapján védelmezi. A ma hatályos magyar jogi szabályozás is különbséget tesz házasság és élettársi kapcsolat között: mások a felek jogai és kötelességei, máshogyan lehet egyiket, és máshogyan lehet a másikat megkötni és felbontani. Az utóbbi évek azon törekvése, hogy ezt a különbséget elmossák, jogi alapon nem igazolhatók. A házasság ugyanis – ahogyan azt Magyarország Alaptörvénye is kimondja – tradicionálisan egy férfi és egy nő közötti szövetség. Ebből az azonos neműek kizárása ugyanúgy nem diszkrimináció, mint ahogy az sem az, hogy egy férfi nem tud szülni, vagy egy nő nem tud nemzeni.
A hatályos jog szerint az azonos neműek együttélése nem bűncselekmény (mint ahogy negyven éve volt), az együttélés jogi viszonyai a bejegyzett élettársi kapcsolat keretében rendezettek; abból, hogy az élettársak nem házasságban élnek, semmilyen hátrányuk nem származik. A házasság intézményének tradicionális tartalmát feloldó törekvések viszont védtelenné és kiszolgáltatottá teszik a hagyományos bibliai értékekhez ragaszkodókat. Ezen törekvések célja és eredménye a bib-liai erkölcsi normák teljes perifériára szorítása, és negatív színben való feltüntetése. A keresztényi erkölcs talaján álló kisebbségek így joggal követelik egyre inkább kisebbségbe kerülő értékrendjük, és az ezen alapuló intézmények, így a házasság intézményének védelmét is.