Ahol már senkiben sem bízhatunk

Miután Salamon király bűne s fiának arroganciája miatt Izrael és Júda elszakadt egymástól, az igaz istentisztelet nélkül maradó Izrael királysága szélsebes szellemi-erkölcsi hanyatlásnak indult. Ez mélypontját néhány nemzedék után Áháb király és felesége, Jézabel uralkodása alatt érte el, amikor is állami eszközökkel üldözték az Úr prófétáit, finanszírozták a Baál és Asera animisztikus kultuszait, a társadalom pedig meg telt jogtalansággal, sérelmekkel és fájdalommal.

A legnagyobb sötétségben – szokása szerint – Isten a legnagyobb kegyelemmel ajándékozta meg az országot: fellépett Illés, Mózes után a legnagyobb hatalmú próféta, majd tanítványa, Elizeus, akin még ennek a kenetnek is a kétszerese volt. Azonban – mélységesen megdöbbentő, ám annál realisztikusabb módon – ők ketten sem tudták Izraelt visszafordítani a teljes megromlás útjáról. Ezért Elizeus halála után a próféták írni kezdenek: elindul a prófétai könyvek megszületésének korszaka. Ennek oka, hogy nyilvánvalóvá vált a Szellem emberei számára: Izrael – majd később Júda – romlása rövid távon nem kezelhető, sok nemzedéknek kell eltelnie – bár háromezer évre talán egy próféta sem gondolt volna –, míg Isten kiválasztott népe helyreállítható állapotba kerül e szellemi-erkölcsi hanyatlás és ennek világméretű következményei után.

Isten mindig több tanút küld, és mindig elegendő idővel korábban, mielőtt erősen beleavatkozik a történelem menetébe, hogy így minden jóérzésű ember felkészülhessen az – általában katasztrófákkal járó – beavatkozásra. Az Izrael tíz törzsének asszíriai deportálását – melyből a mai napig nem sikerült még visszatérniük! – megelőző kéthárom nemzedékben próféták sora lépett fel gyakorlatilag ugyanazzal az üzenettel: Jóel, Jónás, Ámós, Hóseás, Mikeás, Ézsaiás egyaránt ebben az időszakban szolgáltak, és valamennyien egységesen a megtérés utolsó lehetőségét hirdették, kilátásba helyezve az asszírok által várható deportálást, ha elmarad a megjavulás – ám azt is előre jelezték, hogy el fog maradni. Meg - adva mégis minden lehetőséget a változásra, Isten még vár egy nemzedéknyi időt – de nem többet.

Mika próféta könyvének egyik különlegessége, hogy Izraelével együtt már Júda majdani deportálását is előre hirdeti, sőt a jeruzsálemi Templom pusztulását is előre jelzi, talán elsőként a próféták között. Így ő mindkét országra nézve prófétál, és a sómróni (sza mariai, azaz az Izrael fővárosában élő) elit jogtiprásainak feltárása mellett éppolyan hangsúllyal beszél már a jeruzsálemi urak törvényszegéseiről és ennek következményeiről is. Jeremiás könyvéből tudjuk, hogy amikor – két nemzedékkel később – a próféta világosan kihirdeti majd Jeruzsálemben a Szentély pusztulását, akkor végül azért nem ölik meg emiatt, mert a város vezetői visszaemlékeznek, hogy a moreseti Mika is ugyanezt prófétálta Ezékiás (Hizkia) királynak, aki emiatt nem ölette meg, hanem istenfélelemre jutott, és a megtérést kereste egész népével együtt. Így Jeremiás könyvéből értesülhetünk arról, hogy Mika üzenete Júdában célba jutott, és pozitív gyümölcsöket termett, egy-két nemzedékkel elhalasztva ezzel – bár végleg el nem hárítva – az isteni büntetést.

Sajnos Izraelben és Sómrónban ez a pozitív változás nem történt meg a próféta intése nyomán, ezért a Mika utáni nemzedékben – több hullámban – lezajlott a deportálás. Miközben könyvét olvassuk, fontos, hogy figyeljünk külön külön arra, mikor beszél Izraelhez (és Sómrónhoz), mikor Júdához (Jeruzsálemhez vagy Ciónhoz), ugyanis két különböző országról és két különböző üzenetről van szó.

Mika könyvének óriási jelentőséget ad az is, hogy – Ámóshoz, Hóseáshoz és Ézsaiáshoz hasonlóan – ő is rendkívül részletesen leírja, milyen társadalmi jelenségek kísérik a hanyatlást, és ezekről mi Isten véleménye. A négy próféta együtt annyira mikrorealisztikus leírását adja a kor közállapotainak, mintha az akkori – valóban független – napilapokat olvasnánk. Mivel Isten nem változik, ezért a bölcsességnek felmérhetetlenül gazdag tárháza rejlik számunkra abban, hogy tudhatjuk: ami akkoriban Isten véleménye volt az ilyen igazságtalanságokról, jogsérelmekről és az általuk okozott szenvedésről, ugyanaz a véleménye ma is. Mert azt is megállapíthatjuk egyúttal, hogy ami ma zajlik sok országban – köztük a miénkben is –, ugyanaz történt akkoriban is Izraelben és Júdában. Az alkoholizmus is általánosan elterjedt mind a gazdagok, mind a szegények között. A hatalmi elit mindkét országban egyedül az erkölcstelen, mások megkárosításán, kifosztásán alapuló pénzszerzésen töri a fejét, és betöltik az országot a szegényebb rétegek fájdalomkiáltásával. A korrupció teljesen átszőtte a bíróságokat. Az alkoholizmust hirdető-megengedő prófétákat tekintik szellemi embereknek (korunk nyugati művészete és értelmisége sem áll távol ettől a felfogástól).

Isteni belátással és erővel írja le a próféta, hogy a közállapotok és főként az elit megromlásának milyen fájdalmas következményei vannak még a legbensőségesebb emberi kapcsolatok területén is: az ember már a barátaiban, testvéreiben, feleségében, családjában sem bízhat, annyira átitatja az életet a korrupció, a hazugság, a haszonlesés, az el nyomás, a zsarolás, a gazdasági visszaélések, a szegények kizsákmányolása, az idegen istenek hamis kultuszai és a szexuális erkölcstelenség. Jézus is idézi majd Mikát, amikor arról beszél, hogy a végidőkben az ember már a családtagjaiban és legközelebbi szeretteiben sem bízhat meg. A bűn elhatalmasodása a szeretet kihűléséhez és a bizalom elvesztéséhez vezet az interperszonális kapcsolatokban, ez pedig magányba és gyanakvásba zárja az embereket. Nincs lehetőség a boldogságra az ilyen társadalomban, közösségben.

Gustav Doré: Mikeás

Már ez is alig elviselhető fájdalmat okoz az emberi létezésben, de az még inkább feldolgozhatatlan, hogy még a papok, a bírák és a próféták, az igazságosság intézményei és a szellemi emberek is immár pénzért tanítanak, prófétálnak és bíráskodnak – anyagi érdekből, s ezért természetesen hamisan. A próféta soha nem hidegfejű, sem leges és távolságtartó újságíró – szenvedélyes igazságszeretete és egyszersmind mély együttérzése e szörnyű körülmények között szinte az őrület határára sodorja (mint ezt kortársa, Hóseás meg is fogalmazza: „bolond a próféta, őrült a szellem embere bűnöd sokasága miatt ”). Mika hiányos öltözetben fetreng a porban, kiáltozik és sikoltozik a fájdalomtól, miközben figyelmeztetni próbálja az embereket. Ezt szó szerint kell értenünk, a próféták ugyanis gyakran – a modern, avantgardeművészet performance nevű műfajához nagyon hasonlóan – ilyen köztéri érzelemnyilvánításokkal, szimbolikus előadásokkal is nyomatékosították üzenetüket – mindhiába.

Az emberek mindezen tettei és társadalmi tendenciái ellenállhatatlan és visszafordíthatatlan erővel sodorják a két országot a tragédia, a pusztulás, a deportálás, hazájuk elvesztése felé. Mint Izrael minden prófétája, Mika is újra meg újra kinyilatkoztatja a remény üzenetét is, ám nem rövid távon: egyszer majd, a távoli jövőben Isten szellemileg és erkölcsileg helyreállítja Izraelt, Júdát, sőt a nemzeteket is, és hazahozza kiválasztott népét a szétszóratásból. De ki gondolta volna, hogy ez a történet háromezer évre nyúlik el? Valószínűleg maga Mika sem. Talán el sem bírta volna viselni ennek tudását. Ma már látjuk Júda rész - leges állami helyreállítását, de Izrael tíz törzse azóta annyira elveszett a nemzetek között, hogy azt sem nagyon tudjuk, hová lettek, hová szívódtak föl az asszimiláció révén. Már csak a feltámadáskor reménykedhetünk a prófétai szó beteljesedésében? Vagy még az előtt előkerül valahonnan a tíz izraeli törzs? Ki gondolta volna akkor régen, hogy e bűnök következménye ilyen hosszan tartó s ennyire rettenetes lesz? Az Ige és a történelem együtt tanít minket tetteink borzalmas következményeire, hogy végül hajlandók legyünk rendesen, igazán megtérni mindezekből.

Még mélyebbre visz és még megrendítőbb, hogy könyve végén Mika közösséget vállal népével, a kiválasztott néppel még ebben a szörnyű állapotában is, és egyes szám első személyben beszélve azonosítja magát a bűnösökkel, magát is mintegy közéjük sorolva. Ezzel Mika Krisztus előképévé is válik – hiszen a próféták Péter apostol szerint a Krisztus Szelleme által prófétáltak –, mert mintegy magára veszi népe bűneit, hogy ezzel próbálja kieszközölni Isten irgalmát. A szív legmélyéből fakadóan, belülről fogalmazza meg Izrael iránti szeretetét azzal, hogy a saját nevében a bűnbe esett, isteni ítélet alatt álló ember pozíciójából fogalmazza meg a reményt, a hitből való megigazulás csodálatos igazságát, és magunk is tudjuk, ilyenkor a legnehezebb bátran hinni. „Ne légy kárörvendő miattam, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakozom is, az Úr világosság nekem. Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; olyannyira, hogy peremet perli, de meghozza ítéletemet, kivisz a világosságra, és meg fogom látni igaz voltát. Hadd lássa ezt ellenségem, és borítsa szégyen őt, aki [most] azt kérdezi: »hol van az Úr, a te Istened«, saját szememmel látom meg, amint összetapossák, mint az utca sarát.” A még ítélet alatt álló, bűneiből még ki nem tisztult ember (Izrael) állapota ellenére mégis Istenbe vetett hitét még a Biblia is csak igen ritkán fogalmazza meg ekkora bátorsággal és erővel, üzenve ezzel korunk minden „keresztény” antiszemitájának is, akik a zsidóságot kárhoztatják valós bűnei miatt, de elfeledkezve Isten irántuk való visszavonhatatlan szeretetéről. A baj ezzel csak az, hogy aki másokon (Izraelen) tagadja Isten kegyelmének működését és reményét, az önmagán is tagadja: mert mindenkinek azzal a mértékkel mérnek, amellyel ő mér. Amikor aztán kiderül, hogy mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál – mert ez mindenkiről kiderül, aki jobbnak tartotta magát a többi embernél –, szükségünk lesz a kegyelemre éppúgy, ahogy Izraelnek. Miben különbözik a mai Magyarország vagy Európa, vagy az egész föld a Mika könyvében olvasható társadalmi leírástól? Milyen bűn látható ott, ami itt nálunk ne lenne megtalálható? És miért gondoljuk, hogy miránk nem vár apokalipszis ugyanezekért a tettekért? Az egész emberiségre érvényes, hogy nincs semmi igazságunk, és mindannyian mindig csak az Ő irgalmában bízhatunk. S hogy mi az a kevéske, amire szükség lenne? „Kijelentette neked, ember, mi a jó, és mit vár el tőled az Úr; csak azt, hogy cselekedd meg a törvényt, szeresd a hűséget, és alázatosan járj Isteneddel!” De ahogy akkor sem, úgy most sem várható globális és elegendően mély pozitív fordulat. Világunk minden eddiginél nagyobb katasztrófa előtt áll, amely után majd eszére tér az emberiség, és hatezer év után végre élhető, boldog világot rendez be a földön – Isten és a Messiás, Jézus uralma alatt.