Egy nem általános iskola

Idén augusztusban kezdte meg ötödik tanévét a Hit Gyülekezete iskolája, amelyet annak idején – minden bizonnyal a rekordok könyvébe illően – 45 nap alatt hoztak létre. A Bornemisza Gimnáziumról beszélgettünk Horváth Andrással.

– Igazgató úr, hogyan alakult meg négy éve a Bornemisza Gimnázium, és hogyan lett nagyon rövid idő alatt a XVI. kerület legnagyobb iskolája?

– A feltűnően gyors indulás és növekedés nem a semmiből lett. 1991 táján hallottam először Németh Sándort az iskola tervéről beszélni. Az ő elképzelései alapozták meg jóval a létrehozása előtt a Bornemiszát. A gyülekezet éveken keresztül bizakodott és hitt abban, hogy lesz egyszer iskolája, a formális megalakulást sok ima és reménység előzte meg. 1997 májusában írta alá Németh Sándor a tizenkét évfolyamos iskola alapító okiratát, és megáldotta azt. Nekem csak akkor, abban a pillanatban vált teljesen világossá, konkréttá, hogy ez az iskola működni fog. Megdöbbentő volt, ahogy néhány hónap alatt a láthatatlanból láthatóvá vált az intézmény. Hirtelen minden addig leküzdhetetlennek tűnő pénzügyi, szakmai és jogi akadály elhárult. Azok az ajtók, amelyek előtt évekig kitartóan ácsorogtunk, váratlanul belülről nyíltak meg előttünk.

Erre példa az iskolaépület megvásárlása. Köztudott, hogy iskolaépületek általában önkormányzatok vagy az állam tulajdonában vannak. Üres iskolákkal akkoriban tele volt a város, mégsem volt olyan önkormányzat, amelyik vállalta volna annak a politikai kockázatát, hogy az épületét bérbe vagy tulajdonba adja a Hit Gyülekezetének. Mivel iskolaépületek nem szoktak magánkézben lenni, eléggé vesztésre állt már az ügy, mikor a feleségem azt a kézenfekvő tanácsot adta, hogy adjunk fel hirdetést az újságban. Sokba került a hirdetés, én őszintén szólva kidobott pénznek tartottam az árát, de már a megjelenése napján telefonált egy ember, hogy a cégének van egy iskolaépülete. Nem hittem el, de mégis igaz volt. Ez az épület – a szovjet hadsereg volt főhadiszállásának iskolája Mátyásföldön – lett az első épületünk. Ma már két épületünk van itt. Mikor az ingatlant megtaláltuk, másfél hónapunk volt még a tanévkezdésig.

Tripon László szülő

Tizenkét évvel ezelőtt aktív részese voltam a Magyarországon is újraéledő Waldorf iskola létrehozásának. Miután megtértünk, rádöbbentem, hogy az egész Waldorf pedagógia okkult alapokon nyugszik, és teljes gőzzel azon voltam, hogy ha abban tudtam hinni, akkor a megtérésem után, ha egyszer lesz a gyülekezetnek egy iskolája, én minden erőmmel azon leszek, hogy ott a legszuperebb dolgok történjenek.

Tizenkét évig dolgoztam középiskolai tanárként, így van összehasonlítási alapom. Csodálatos dolog úgy felnevelni a gyerekeket, hogy olyan közeg veszi körül, amely nem fertőzi meg őket, hanem még nagyobb áldást hoz az életükbe. Előttem mindig az a kép jelenik meg, amikor én mint szőlőművelő gondozom a szőlőt, és egészséges fürtök lesznek, amelyeket odaadok a sajtolóhoz. Azon vagyunk a feleségemmel együtt, hogy olyan jó nyersanyagot adjunk oda a pedagógusoknak, akik hatalmas áldozatot vállalnak az iskolában a gyereknevelésért, amely aztán a két erőfeszítést ötvözve egy fantasztikus embert hoz létre Isten kegyelme által.

– Rohammunkában indult az iskola alkalmassá tétele a tanévkezdésre, és ebben a Hit Gyülekezete tagjai nagyon nagy szerepet vállaltak.

– Az iskolát 1997 nyarán nagyjából abban az állapotban vettük át, ahogy 1990 júniusában az orosz csapatok elhagyták. Mindent, ami mozdítható, leszerelhető érték volt az épületben, magukkal vittek. Itt hagyták viszont a cirill betűs feliratokat, a Komszomolt (ez az orosz KISZ volt) dicsőítő falfestményeket és az épületet körülvevő gyomfás őserdőt.

Az épület felújítása nagy részben társadalmi munkában, illetve adományokból indult. A gyülekezet, valamint hívők, magánszemélyek adományai és munkája tették az épületet alkalmassá a tanévkezdésre. Volt olyan hétvége, amikor több százan dolgoztak ingyen a renováláson. Sok olyan ember támogatta munkával az építkezést, akinek semmilyen közvetlen érdeke nem fűződött hozzá, például nem voltak gyermekei, akiket ide íratott volna. A teljesség igénye nélkül, csak példaképpen: a budapestiek mellett Tatabányáról, Dunakesziről, Gödöllőről, de Nyíregyházáról, Debrecenből is jöttek segíteni. Sok nagylelkű embert ismertem meg abban az időben: Kovács Imre, Lehofer Pál, Lőrincz István építészeket, Tripon Lászlót és nagyon sokakat, akiket nem tudok most felsorolni, és sokan vannak, akik később kapcsolódtak be a munkába, és önzetlenül segítenek, például az iskolabuszok vezetői és a szülők mindanynyian. Sokan voltak és vannak az iskola igazi támogatói, barátai, jóakarói. Nagyvonalúságuk érezhető az intézményben.

Karika Gábor, az iskola műszaki vezetője

Amikor az iskola főépülete előtti új épületet a tornaterem tavalyi átadása után tovább terveztük, kiderült, hogy kilenc tantermet lehet kihozni az épületből, s úgy tűnt, hogy öt évre megoldódnak a Bornemisza tanteremgondjai, aztán tovább lehet majd gondolkodni. Most látom, hogy ebben a tanévben már száznál több gyereket nem tudtunk felvenni, tehát ez mégsem öt év lesz. Látom, hogy mindegy, hány termet építünk, az Úr betölti.

A műszaki rész, amivel foglalkozom, háttérfeladat. Itt a frontoldalon a diákok és a tanárok vannak, nekünk az ő fejükkel is kell gondolkodnunk, amikor a megoldásokat keressük.

Mint apa, teljes bizalommal vagyok az iskola felé, azért is írattam be a fiaimat. Itt nem kell versenyezniük a bűnben, azt értékelik, aki okos, és a többiek ahhoz akarnak hasonlítani, formálódni. Krisztus szelleme az, amely ezt kimunkálja a gyerekekben. Azt várom, hogy ez az iskola folyamatosan olyan embereket fog nevelni – együtt a szülőkkel –, akik utána meg fogják változtatni a környezetüket.

– Elkészült az épület, de ezt meg is kellett tölteni diákokkal és tanárokkal. Ez hogy történt?

– Az érdeklődés már évekkel korábban kialakult, az indulás évében már több százan érdeklődtek. Először elsősorban a gyülekezet tagjai íratták be gyerekeiket, ma már járnak mások is, akik nem tagjai a gyülekezetnek. A szülők nagy része átgondoltan keresett iskolát. A Bornemisza egyik előnye, hogy míg Magyarországon az iskolai helyek többségére adminisztratív úton kerülnek a tanulók – az általános iskolás gyerekek általában körzetek szerint járnak iskolába –, ezt az iskolát a családok tudatosan, direkt választották. Az iskolaválasztás szabadsága nagy érték, bizalom és céltudatosság van benne. Az idejárók választhatnának lakásukhoz közelebb eső iskolát, mást, régebbit, jó hírűt, de ők ezt választották. Megtiszteltetés a tanárok számára, hogy a diákok nagy része legalább napi két-három órát utazik, hogy őket hallgassa. Mintegy száz diákunk Budapesten kívülről jár be, olyan is akad, aki több mint száz kilométerről.

Iskolaújság - Diákok írják, diákok szerkesztik

– Mi az iskola alapkoncepciója, alapvető nevelési, oktatási célja?

– A legfontosabb, hogy az iskola a gyerekek boldogulását szolgálja. Az ő felemelkedésükben a döntő rész nem az intézményé vagy a tanároké, hanem Istené. A legfontosabbat a sikerükhöz nem mi adjuk, hanem felülről, kegyelemből jön. Ennek szeretnénk alárendelni minden, a tanulással szükségszerűen együttjáró erőfeszítést. A legjobb iskolákban is az erőfeszítésre, a munkára, az emberi kiválóságra teszik a hangsúlyt, mi sem utasítjuk el ezeket, de megelőzi őket az Úr áldásába, beavatkozásába vetett hit.

Szülők, tanárok és diákok - Társadalmi munka az új épületnél

Az iskolai élet középpontjában a Krisztust kereső, követő nevelés áll. Hangsúlyozom, nem gyermek-, nem tanár-, nem tantervcentrikusak kívánunk lenni, hanem Krisztust szeretnénk a Bornemiszában is keresni. Neki rendeljük alá az iskolát. Amikor ez sikerül, jó a légkör a suliban.

Szemelvények az iskola vendégkönyvéből

„…rendkívül nyíltszívű és értelmes diákokkal és kitűnő kollégákkal volt szerencsém találkozni.”
Gerő András történész,
egyetemi tanár, vendégelőadó

„…örömmel láttam az iskola felszabadult és demokratikus szellemét.”
Szabó Miklós történész, vendégelőadó

„Őszinte örömömre szolgált, hogy… e hely szellemében szólhattam a lelkiismereti szabadság »szent« jogáról, mely… elidegeníthetetlen.”
Ludassy Mária filozófus, tanszékvezető,
egyetemi tanár, vendégelőadó

 

***

 

„A tanulók neveltségi szintje igen magas. Egész megjelenésük, viselkedésük, minden megnyilvánulásuk ezt sugallta. Úgy tűnt, szívesen járnak ide a diákok, a tanárok szeretik őket, és igyekeznek igényeiket – szellemit és lelkit egyaránt – felkelteni.”
A 2001. évi érettségi elnökének az érettségi vizsga jegyzőkönyve számára írt beszámolójából

Annak a gimnáziumnak a falára, ahova én jártam, valaki festékszóróval felfestette: „Gyűlölöm az iskolát.” Gondos kezek ezt gyakran letakarították, de mindig visszafestették a diákok. Mi olyan iskolát szeretnénk, amelyre jogosan senki sem írhat ilyesmit, ahol nem hamis előítéletek, hanem a reális teljesítmény alapján osztályoznak, ami nem hatóságként lép fel a diákokkal szemben, nem bélyegez meg, nem él a kollektív büntetés eszközével és sorolhatnám tovább. Tehát fontos, hogy élhető, lakható, barátságos hely, oázis legyen a Bornemisza.

Az iskolát a normális keresztény élet részének tekintjük, nem szeparált helynek vagy szubkultúrának. Vannak persze iskolai szokások, szabályok, magatartásformák, ahogy minden munkahelynek megvannak a sajátságai, de ezek nem ellenkezhetnek a normális keresztény élettel. Az avítt, pitiáner iskolai légkörtől szeretnénk távol tartani a Bornemiszát, nem akarunk lényegtelen semmiségekkel foglalkozni. Nem a szokások, a részletszabályok megteremtésével szeretnénk felépíteni az iskolát, hanem egy nyitott közösséget szeretnénk, amit körülvesz az áldás légköre.

Méretei alapján az iskola ma már „nagyüzem”, nagy létszámú osztályaink vannak, tényleg sokan vagyunk. Ez mindenkit arra kényszerít, hogy nyitottan, korrekcióra, együttműködésre készen legyen jelen, az igazságos konszenzust keresse.

Szeretnénk, ha az iskola változásra és nem lázadásra sarkallná diákjait és tanárait: tanulásra, erkölcsi és szellemi értékek megismerésére. Legyen élhető, normális hely és jelentsen kihívást, amiért érdemes ide járni, tanulni.

– Érzékelhetők-e korunk trendjeinek romboló hatásai a Bornemiszában? Mit tesz az iskola ezek ellen?

– Úgy érzem, hogy a szélsőséges világi trendek, amelyek szélsőséges bűnökre vagy erkölcstelen magatartásra vezetnének, valóban nem érvényesülnek a bornemiszás diákok életében – például a drog-, alkohol-, kábítószer-fogyasztásra, a popkultúra erőteljes befolyására gondolok. Azt azonban nem állítanám, hogy a korszellem vagy egyes divatok hatásai ne lennének érzékelhetőek az iskolában. Az iskolának ezek ellen kell ösztönöznie. Németh Sándor, amikor a télen itt járt, és előadást tartott a diákjainknak, ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a világ feladat, le kell győzni”.

Szeretnénk, ha tanítványaink egyre inkább belülről motiváltak lennének az igazság keresésére és a tanulásra. Ebben fontos a bibliaoktatás, a felnőttek személyes példája, a diákok egymásra gyakorolt hatása, a nyíltság, és az ima.

Az igazi b-közép - Tanárnők buzdítják a diákokkal focizó tanárok csapatát

– A vendégkönyvet lapozgatva azt látom, hogy a látogatók közül nagyon sokan az iskolában tapasztalt szabadságot, demokratikus szellemet, felszabadultságot jegyezték meg tapasztalatként. Mi erre a módszer?

– Ez nem azt jelenti, hogy egy-egy tanuló a feleleteivel kapcsolatban nem izgul – viszont az egész iskola légkörét az jellemzi, hogy az emberek gyomra nem ugrik össze, ha bejönnek. Az idejárók közül sokan hordozzák a Szentlélek jelenlétét, és ez teremti meg a szabadság légkörét. És az igazi szabadság a jóra inspirál. Nem szeretnénk elnyomni a diákokat… Erre nincsenek technikáink.