Tanulmány
REJTŐZKÖDŐ NÁCIZMUS
EGY ESZME GYÖKEREI ÉS HAJTÁSAI
A legsötétebb európai eszme, a nácizmus kísértete a mai napig visszajár földrészünkön. Ideológiájának és szimbólumainak KULTÚRÁNK MÉLYÉRE nyúló gyökereit azonban kevesen ismerik.
Bár a nemzetiszocializmus alapelméleteit Hitler jegyezte fel a Mein Kampf (Harcom) című könyvében, ezek jelentős része nem az ő fejében született meg.
A náci elmélet és propaganda több filozófiából és vallásból táplálkozott, de soha nem állt össze egységes tanrendszerré. Az ideológia egyes gyökerei Fichte, Schopenhauer, Wagner, Stirner és Nietzsche filozófiájáig nyúlnak vissza; ezenkívül buddhista és hindu elemeket, Darwin evolúcióelméletének bizonyos vonatkozásait, okkult társaságokban elterjedt faji elméleteket, valamint egy idealizált egységes állam eszméjét tartalmazza. Bárki, aki beleolvasott Hitler művébe, talált olyan gondolatot, amivel azonosulni tudott. Ezzel is magyarázható, hogy a nemzetiszocializmus szinte a társadalom minden rétegére hatással volt.
A Harmadik Birodalom utópisztikus államalakulata ugyanakkor a történelmi és gazdasági változások, valamint az általános társadalmi elégedetlenség folytán valósulhatott meg. Az első világháborúban elszenvedett vereség következtében Németország „kivérzett”, és ez az időszak igencsak kedvezett a szélsőséges eszmék kialakulásának és terjedésének. Az ekkoriban újra felelevenedő ideológiák gyökere azonban egy jóval korábbi kor „terméke”, mely történelmi és társadalmi szempontból kísértetiesen hasonlított az első világháború utáni politikai és gazdasági eszméletvesztéshez: a német romantika koráé.
A német romantikusok körében a franciaországi jakobinusok uralma, a napóleoni megszállás és a jelentős területi veszteségek miatt általános érdeklődés mutatkozott a múlt, elsősorban a középkor irodalma és a népi kultúra iránt. Kiadták a Nibelung-éneket, megjelent a Grimm testvérek mesegyűjteménye számos vers és népi költemény, középkori prózaregény, lovagregény, szentek életéről szóló történet mellett, melyek a közös gyökerekre és a német nép egykori egységére utaltak. A múlt dicsőségében való vigaszkeresés, a germánság hangsúlyozása kompenzációt jelentett a jelen valóságával szemben. A germánkultusz alapgondolatait az ókori római történész, Tacitus Germánia című művének leírása ihlette. Hitler azonban a Germánia mellett gyakran olvashatta a linzi újságban Tacitus előszeretettel idézett mondását is, miszerint „a zsidók az emberiség szégyenei”.
Mivel a romantikusok szerint a protestantizmus és a Luther által előidézett egyházszakadás, valamint a felvilágosodás okozták az európai tradicionális társadalmak összeomlását, ezért – a germán hagyományok tisztelete mellett – sokan fordultak a középkori kereszténység tradíciói és miszticizmusa, valamint a középkor állameszméje felé, mely „valódi katolikus” vonásaival egy idealizált aranykor megtestesítőjeként jelent meg a korábban elterjedt „sötét és barbár középkor” gondolatával szemben.
Az Én filozófusai
Schopenhauer – akinek filozófiai nézetei később a nemzetiszocializmus ideológiájára is hatással voltak – nem fogadta el sem a kereszténységet, sem a középkori állameszmét, és alapvetően ateista maradt, mégis érdeklődést mutatott a középkori misztika iránt. Friedrich Schlegel is a középkorban vélte felfedezni „az eluralkodó fantázia korszakát”, melyet követendő mintaként állított korának alkotói elé. Schopenhauer számára azonban – amint az A világ mint akarat és képzet (1818) címmel írt fő művéből kiderül – a középkornál nagyobb jelentőségű a távol-keleti világ, a hinduizmus és a buddhizmus időtlenséget sugalló világa, amely végül nagyrészt az ő közvetítésével kerül be Európa eszmeiségébe s később a náci mítosz rendszerébe.
Schopenhauer természettudományos létértelmezése kapcsán megjelennek a bölcselet azon elemei is, melyeket a materializmussal és a Charles Darwin által kidolgozott evolucionizmussal lehet kapcsolatba hozni; filozófiájának központi kategóriája pedig a felvilágosult ész helyett az akarat lesz. Ez alapozta meg áttételes módon az állam minden feltételen felüli, önmegtagadó szolgálatának náci eszméjét. Schopenhauer volt az első, aki Parerga és paralipomenia címmel írt művében az északi (nordikus) népeket – sikeres történelmüknek köszönhetően – felsőbbrendűbbnek tartja Európa más népcsoportjainál, s ezzel alapot vetett a fajelméletnek.
Schopenhauer akarat-metafizikája rokonságban áll Fichte akaratfelfogásával. Berlinben hallgatta is Fichte előadásait, amelyek nagy hatással voltak rá. Fichte eleinte elsősorban az akarat hordozójára, az Énre koncentrált, azonban később gondolkodásmódjában fokozatosan előtérbe került a nemzeti lét eszméje. Beszédek a német nemzethez című írásában már egészen szélsőséges nézeteket vall a németséggel kapcsolatban: egy karizmatikus uralkodó eljövetelének szükségességét hirdeti. Ez a „kényszerítő uralkodó” elhozza majd a régóta vágyott német egységet, uralma ékes bizonyítéka lesz annak, hogy a német nép az egyetlen az „új európai” nemzetek sorában, amely „éretten képes élni a köztársasági alkotmány nyújtotta lehetőségekkel, s megvalósulhatna a nagy elv, a legmagasabb szabadság állapota, amely nem egész nemzettömegek rabszolgasorba döntése árán válna az eszes közösség létalapjává”.
Ez a karizmatikus vezető végül, úgy tűnik, Hitler személyében próbálta az áhított egységet elhozni, aki hatalomátvétele előtt bejelentette: „Féktelen lesz az akaratom.”
Az akarat e központi szerepe Fichte és Schopenhauer után a Nietzsche által kifejtett „hatalom akarása” elvében fejlődött tovább. Róla Hitler később azt mondta, hogy ő a legnagyobb tudós, a nemzetiszocialista világnézet előfutára. Nietzsche – bár protestáns lelkészi családból származott – gyermekként gyakran gondolkodott el megörökölt vallásán: „Tizenkét éves koromban egy nagyszerű szentháromságot kezdtem el kiformálni magamban, Istent, az Atyát, Istent, a Fiút, és Istent, a Sátánt. Úgy okoskodtam, hogy Isten önmagáról gondolkodva megalkotta az istenség második személyét, a Fiút, de hogy önmagáról tovább tudjon gondolkodni, a saját maga ellenkezőjét kellett létrehoznia, s ez lett a harmadik személy. Így kezdtem el filozofálni…”
Hitler ugyan maga is gyakran vett részt gyermekként egyházi ünnepségeken, és el volt ragadtatva azok pompájától, de a vallás lényegét illetően más véleményen volt, amint azt 1942-ben kifejti fiatalkorára visszaemlékezve: „Tizenhárom, tizennégy, tizenöt éves koromban már semmiben nem hittem.”
A hittel és a kereszténységgel való végleges szakítás Nietzsche életében is bekövetkezett. Gondolatának kiindulópontja az ősemberi állapot, amikor még az ösztönök kifelé irányultak. A vallás kényszere alatt ez az irány megfordult, és lelkiismeret formájában magát az embert kezdte marcangolni – tanította. A zsidók, majd a keresztények hitét tekintette ezért felelősnek, mert mintegy mesterségesen létrehozták a bűn bibliai fogalmát – melyet ebben az értelmében korábban a pogány népek nem ismertek –, és az emberekben hamis bűntudatot építettek ki. Úgy gondolta, hogy a bűn nem objektív szellemi valóság, hanem csak a zsidó–keresztény erkölcsi törvény hozta létre, felszámolva ez által az ember ősi, pogány és eredendően jó állapotát. Tanítása szerint a bűn nem is létezne, ha a törvény nem hívta volna életre.
Hasonló megállapítást tesz Hitler is, amikor kifejti: „Manapság az ember fájdalommal állapíthatja meg, hogy a sokkal szabadabb antik világban a kereszténység megjelenésével megérkezett az első szellemi terror is, mert nem lehet tagadni azt a tényt, hogy a világot azóta ez a kényszerítő erő szorongatja és irányítja, és a kényszert ismét csak kényszerrel lehet megtörni, a terrorra csak terrorral lehet válaszolni.”
Az evangélikus lelkészsarj Nietzsche filozófiája eltorzult változata Pál apostol gondolatmenetének, aki a Rómaiakhoz írt levelében kijelenti, hogy „a bűn ismerete a törvény által van”. Pál számára azonban világos, hogy a törvényadás előtti, lelkiismereti korszakban is jelen volt a bűn zsoldjaként a halál, azaz a bűn a törvényt megelőzően is létezett, csak nem vált felismerhetővé. A törvény csak nyilvánvalóvá tette a bűn lappangó, ám objektív valóságát, nem pedig létrehozta azt.
A bűn kérdésével foglalkozik az Én elfeledett filozófusa, Stirner is, fő művében úgy „oldva meg” a problémát, hogy szándékosan „bátran” elköveti a legsúlyosabb bűnt, amelyre nincs bűnbocsánat. A bűnnek ez a fajta glorifikációja ugyanakkor – felfüggeszteni jót és rosszat, mely gondolat Nietzschénél is megjelent – felhatalmaz a bűnök elkövetésére, sőt azt egyenesen értékként és az én szabadságának fokmérőjeként tünteti fel. „A lelkifurdalás: annak jele, hogy a jellem nem nőtt föl a tetthez” – írja Nietzsche A hatalom akarásában.
Így került a német filozófiában a teremtő és mindenható Isten helyére a teremtő és mindenható Én, az akarat, majd pedig a nemzet, melynek egy karizmatikus vezetőre van szüksége, méghozzá olyanra, aki „túl van jón és rosszon”, s ezért mitikus csodálattal és vallással lehet övezni. Az SS-ek tudatosan azért követték el gyilkosságaikat különös kegyetlenséggel, mert arra tanították őket, hogy ezáltal nemcsak az ellenségnek nyilvánított embereket kell kiirtaniuk, hanem önmaguk lelkiismeretét is.
Az okkultizmus fogságában
A filozófia mellett egy másik trend is érvényesült: a racionalista felvilágosodásra való reakció a középkor felé fordulás és a misztérium iránti vágy formáját öltve Európában az okkultizmus újjáéledését ösztönözte. Németország már a középkor és a reneszánsz idején sok nagy hírű tudós mágusnak örvendhetett, de a 17–18. században újra számos titkos társaság virágzott a területén. Az asztrológia, a tenyérjóslás és a frenológia (koponyatan) jósrendszerei, nem kevésbé a teozófia, a hipnotizmus és a magnetizmus (mesmerizmus) áltudományos doktrínái, valamint a tradicionális kabbalista, rózsakeresztes és alkimista szövetségekben való búvárkodás hátterében az az indíttatás állt, hogy a modern természettudomány tanításait összeegyeztessék egy vallásos szemlélettel. Szemben a materialista tudománnyal, amely nem vesz tudomást a szellem és az érzelmek létéről, ezek az új „metafizikai tudományok” az egyént az ember és az őt körülvevő világ holisztikus szemléletével ajándékozták meg, és egyre erősebb vonzerőt gyakoroltak azokra, akik a 19. század végén a világot kificamodottnak látták. Mások azért vonzódtak az okkult újjászületéshez, hogy újra megtalálják azt a rendet, mely a hajdani szokások és hitek megszűnése miatt megingott.
Guido von List (1848–1919) volt az első népszerű osztrák okkultista író, aki a népiesség jegyében alkotva felelevenítette a germán pogányság hagyományait. Eszméinek – melyek az osztrák és német közéleti személyiségek körében széles körű támogatottságot élveztek – legfőbb közvetítői a határon túlra a List Társaság (1908) azon tagjai voltak, akik részt vettek a Germanenorden (Germán Rend) megalakításában. A Germanenordenből müncheni elágazásán, a Thule Társaságon keresztül nyomon követhető egy ideológiai áramlat, mely az újszülött náci pártig ível.
A nemzetiszocializmus elméletében nagy szerepet játszott Listnek A rúnák titka címmel írt kötete. Művéhez az ihletet egy Carnuntum melletti táborozás adta, ahol egy titokzatos évfordulót ünnepelt 1875-ben. Carnuntum egy római erőd, melyet 375-ben a világon elsőként győztek le germán csapatok. Egy amfiteátrum felépítését szorgalmazta itt, olyan szcenáriumok megrendezése kedvéért, mint a sárkányölés, bárdversenyek és évenkénti germán összejövetelek, amelyek a wotanizmus (Wotan, a germán főisten kultusza) szimbolizmusát az ausztriai pángermánok sokkal szélesebb publikumával ismertették volna meg. Később az ősi germán hitvilággal kapcsolatos elképzeléseihez teozófiai nézetek társultak, és a bibliai millennium eltorzított alakjának várásával is összekapcsolódtak. Okkult utalásaiban egy emberfeletti egyéniség eljövetelét is hangsúlyozta. A háború vége felé azt sugallta, hogy a frontokon elesett osztrák és német áldozatok egy messiási testületként reinkarnálódni fognak. Asztrológiai számításaiból arra a következtetésre jutott, hogy az 1932-es esztendőben egy isteni erő fogja hatalmába keríteni a német nép kollektív tudatalattiját. „Az újjászületett forradalmárok eme generációja érzékenynyé válik az isteni erővel szemben, és egy fanatikus szövetséget alkot, amely megnyitja az új kort. A rend, a nemzeti revans és a lelkesedés ekkor a modern pluralisztikus társadalmat egy monolitikus, örökkévaló és romolhatatlan állammá alakítja át.” Számításában, mellyel előre látta a náci Németországot, mindössze egy esztendőt tévedett. List halála után a róla írt nekrológ a Münchener Beobachterben, egy Rudolf von Sebottendorf által a népiesség jegyében kiadott újságban jelent meg. A lap a következő évben hivatalos náci orgánum lett, és vezető pártújság is maradt 1945-ig. Bár List nem lehetett tanúja a náci párt működésének, annak megszülető szelleme megadta neki a tiszteletet.
List első patrónusai közé tartozott báró doktor Jörg Lanz von Liebenfels. Sem báró nem volt, sem Jörg, még kevésbé volt nemes, s aligha rendelkezett doktori címmel. Az eredetileg Adolf Josef Lanz nevű cisztercita szerzetes megváltoztatta születési helyét, dátumát és szülei eredeti nevét is. Első publikációja – egy kiásott sírkőrelief kommentárja – 1894-ben kialakulófélben lévő eretnekségéről és szektariánus világnézetéről tesz tanúságot. A relief egy nemesembert ábrázolt, amint egy meghatározhatatlan, kutya- és majomszerű szörnyre tapos. A sírkőnél megvilágosodva – a zoológiát, az apokrifeket, a Szentírást, a modern archeológiát és az antropológiát felhasználva – megalkotta árjaelméletét. Ennek értelmében a „kék szemű, szőke hajú, árja rasszt” – amint azt a korabeli szociáldarwinista szerzők meghatározták – a jó princípiumának tartotta, s megkülönböztette az „alsóbbrendű fajoktól”. Nézeteit 1905-ben publikálta Teozoológia, avagy Szodoma majomfajzatainak és az Istenek elektronjának tana című művében. Gnosztikus tanaiban a zsidó–keresztény forrásokból vett vallási elképzeléseket ötvözte a modern biológiai tudományokkal: innen származik a teozoológia elnevezés. Az antropológián túl beemelte doktrínájába az elektronika és a radiológia felfedezéseit, így a radioaktivitást, a röntgensugárzást és a rádiókommunikáció alkalmazását, mivel tisztában volt az energia e futurisztikus formáinak népszerűségével. Ostara című magazinja – címét a tavasz pogány istennőjéről kapta – a rasszizmust tudományos, politikai, művészeti, technológiai és irodalmi szempontból is tárgyalta. A folyóirat rendszeres olvasói közé tartozott többek között Adolf Hitler és támogatója, Dietrich Eckart is.
Mivel az árja-okkult elméletek egyre szélesebb körben nyertek támogatást, Lanz 1907-ben megalapította az Új Templomosok Rendjét, melynek tagjai között találjuk a svéd írót, August Strindberget is. A rend a névadó templomos lovagok eszméit és szimbolikáját vette át, és megkövetelte tagjaitól a teljes faji tisztaságot.
A Führer életrajzaiban Lanz gyakran Hitler egyik háború előtti, bécsi mentoraként kap szerepet. Maga Lanz is egyik levelében a következő kijelentést teszi: „Hitler tanítványaink egyike.” Ugyanakkor Hitler Lanz ideológiájának egyes elemeit nem fogadta el, de lelkesedése Wagner és az általa ideális módon megfestett Grál és lovagjai iránt fogékonnyá tette Lanznak az árja vér tisztaságát képviselő keresztes lovagrenddel kapcsolatos elképzelései iránt.
A Germanenorden tagjai a nácizmus másik előfutáraként az északi népek felsőbbrendűségét hirdették, de a pángermanizmus és az antiszemitizmus is rányomta bélyegét tanaikra. 1912-ig hat német városban hoztak létre titkos társaságot, melyeket a – később a náci párt jelképévé vált – szvasztikával, horogkereszttel fémjeleztek. A Germanenordent egyik vezetője, Rudolf von Sebottendorf az első antiszemita páholynak nevezte. Tagjai csak „vértiszta” németek lehettek, és céljaik közé tartozott a fajnemesítési eljárások embereken való alkalmazása. Sebottendorf később, a rendből kiválva, megalapította a müncheni Thule Társaságot (1918), amely nevét az egykori germán nemzet elveszített földjéről, a mitikus Thule szigetéről kapta, melynek helyzetét a náci misztikusok Grönland vagy Izland közelébe helyezték. A társaság szintén szimbólumai közé emelte a szvasztikát. Alapítója a Közel-Keleten járva hozta magával az okkult tanokba vetett hitet, de tagjait a fanatikus kultusz helyett – a baloldali weimari köztársaság destabilizálása céljából – politikai aktivistákká képezte át. A tagok jórészt hivatalnokok, egyetemi professzorok, bírók, rendőrök, orvosok és üzletemberek közül kerültek ki. A külvilág felé azt a képet közvetítették, hogy csupán egy germán ősiséget tanulmányozó tudományos csoportról van szó, a történészek szerint azonban valójában egy rasszista és antiszemita nézetekkel átitatott titkos társaságot alkottak. Rasszista ideológiájuk alapját Guido von List tanai képezték.
Nincs bizonyítva, hogy Hitler valaha is járt volna a Thule Társaságban, de kapcsolatban állt a társaság több tagjával – így Anton Drexlerrel is – a Német Munkáspárt révén. A pártot ugyanis – melynek Hitler később tagja lett – Anton Drexler kezdeményezésére alapították; első ülésükre a helyszínt a Thule Társaság bocsátotta rendelkezésükre. A Thule neves előadói közé tartozott Dietrich Eckart költő és műfordító, aki fajgyűlölő nézeteket vallott, s jól ismerve a vonatkozó irodalmat, azt Hitler számára is közvetítette. Feltehetőleg az ő útmutatása alapján ismerkedett meg Hitler a gondolatmenetének megfelelő filozófiai írásokkal, így mindenekelőtt Schopenhauer és Nietzsche gondolatainak egy részével, illetve más művekkel. Az író nagyobb szolgálatot tett azonban barátjának azzal, hogy nevét a Völkischer Beobachter hasábjain „Führerként” kezdte dicsőíteni. Eckart és a Thule révén ismerte meg Hitler Alfred Rosenberget is. Bár Hitler Rosenberg áltudományos tevékenységét nem sokra becsülte, ő lett az egyik leghűségesebb embere, miután a Német Munkáspárt élére állva a Führer megalapította az NSDAP-t (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt), melyben Rosenberg a párt propagandájának és ideológiájának alkotója volt. Elméleteit A 20. század mítosza címmel írt könyvében örökítette meg.
Bár erősen hatottak rá, Hitlernek mindamellett nem volt szüksége az okkult szerzők siserahadára; sem szájára, sem tollára nem vette a nevüket. Nem akarta ugyanis, hogy személyét és az általa képviselt nézeteket összemossák okkult társaságokhoz vagy tanokhoz köthető alakokkal. A Mein Kampfban megvetően szólt a „tévelygő völkisch tudósokról” és kultúrharcosokról, s zavarta azok történelmieskedése és ceremóniái. A pártnapok alkalmával tartott „kultúrbeszédében” a következőképpen határozta meg a nácizmus mibenlétét: „A nemzetiszocializmus nem kultikus mozgalom, hanem kizárólag faji felismerésekből kinövő népi-politikai tan. Nem tartozik a lényegéhez semmiféle misztikus kultusz, hanem a vér által meghatározott nép ápolása és vezetése.” Habár List és Lanz tanai szerepet játszottak a náci éra mitologikus hangulatának kialakításában, nem lehet azt állítani róluk, hogy közvetlenül befolyásolták volna a politikai hatalom pozícióiban lévő személyek cselekedeteit. A „misztikus birodalom” vezére sokkal inkább a Reichsführer, Heinrich Himmler volt, aki megengedhette magának, hogy asztrológusokat tartson. „Raszputyinja”, Karl Maria Wiligut (aki 1933-ban Weisthor álnéven belépett az SS-be) volt kiváltságos mentora mitológiai tárgykörökben. Befolyása kiterjedt az SS tagjai által viselt Totenkopfring (halálfejes gyűrű) megtervezésére, és nevéhez fűződik az a koncepció, hogy Wewelsburg az SS rendi várkastélya legyen. Az ősökkel kapcsolatos okkult visszaemlékezései során olyan terminusokkal írta le az ősi germánok vallási szokásait, melyek kifejezetten emlékeztettek Guido von List korai „kinyilatkoztatásaira”. Szintén Listtől származik az Armanen kifejezés, mellyel Himmler illette a Führert egy könyv ajánlása során, „kedves Armanen-testvéremnek” címezve. A kifejezés jelentése: magasabb rendű ősárja.
Árják
De egyáltalán kik is azok az árják?
A nácik szerint a németek ősei. Az árják vagy indoirániak az indoeurópai népcsoporthoz tartoznak, és eredetileg a mai dél-oroszországi területek és Közép-Ázsia sztyeppéin éltek. Egyik csoportjuk, az indoárják, az Indus völgyében telepedtek le, a másik ág, az irániak pedig a Kaukázuson keresztül az Iráni-fennsíkra nyomultak be valószínűleg az i. e. 2. évezred elején. Az indoeurópai hódítók magukat árjáknak, az elfoglalt területet pedig Iránnak, „árják földjének” nevezték. Az árja szó – mely ma is tovább él Irán nevében – jelentése nemes, és az ari (idegen, ellenség) szó származéka. Az irániak a Kaszpi-tengertől délre, nyugati irányba terjeszkedtek. Itt formálódott meg az Aveszta, a zoroasztriánus vallás szent könyve, mely Zoroaszter (Zarathustra) nevéhez köthető. A próféta neve elsősorban Nietzsche Imígyen szóla Zarathustra címmel írt könyvéből csenghet ismerősen. Az árja kifejezés fajelméleti használata azonban tudománytalan, kizárólag a nyelvet és az azt beszélő népet jelölő tartalma van, és semmi köze az adott nép antropológiai összetételéhez. Ezen kapcsolatok ismeretében ugyanakkor talán érthető a náciknak a keleti filozófiák, a hinduizmus és a buddhizmus iránti megnövekedett érdeklődése. Az sem véletlen, hogy e kultúrkörből választottak nemcsak a titkos társaságok, hanem a náci párt is jelképet: a szvasztikát.
Szerencsejelkép, avagy a horogkereszt okkult vonatkozásai
A szvasztika a náci párt szimbólumaként, horogkereszt néven vált ismertté. Egy régi, összetett szimbólumról van szó, mely már i. e. 2000-ben felbukkant az Indus-völgyben. Azonos irányban megtört végei a körforgásra utalnak, és egyfajta dinamizmust fejeznek ki, utalva a napév évszakainak állandó visszatérésére. A későbbi előfordulásai során könnyen azonosíthatóvá válik: a napot jelképezi, s mint ilyen, Szúrja isten szimbóluma. Visnu jelvényével is azonosítják, aki négy karjával az univerzum négy égtáját uralja. Az ő fennhatósága alá tartoznak a kasztok, a négy Véda, valamint az emberi élet négy fő szakasza.
Az ókori Kínába a négy égtájra való utalásként került át, i. sz. 700 óta viszont a tízezer (végtelen) számot jelenti. Napszimbólumként is többféleképpen értelmezték. Annyi mindenesetre egyértelműen megállapítható, hogy mindig mint jó ómen a szerencse, az áldás és a jókívánságok szimbólumaként tartották számon.
A buddhizmusban a szvasztika Buddha szívének a pecsétje, valamint a törvény kerekének jelképe, amely maga is Buddha tanításának és a világmindenség rendjének a szimbóluma. A Buddha-szobrokon gyakran a mellkasán vagy a lábnyomán ábrázolják. A hinduizmusban szerencsejelkép, az indiai dzsainizmusban a kereszt négy szára a lét négy síkját, az istenek, az ember és az állatok világát, valamint az alvilágot jelenti. A Földközi-tenger térségében a kereszt megtört végeit meanderszerűen, csigavonalban ábrázolták. Szvasztikaszerűen ábrázolták az északgermán területeken Thor (germán „villámisten”) kalapácsát, egy szimbolikus tartalmú amulettet. Megtalálható az amerikai indiánok kultúrájában is. A késő antik gnosztikus szektákban a térdre ereszkedett lábat mint titkos szimbólumot dolgozták ki szvasztika alakjában, mely ezáltal a háromágú triszkeliszkereszthez vált hasonlóvá. Érdekes, hogy a Dávid-csillaggal és az ötágú csillaggal együtt a Jézus első démonűzésének helyszínéül szolgáló kapernaumi zsinagóga falán is megtalálható díszítőelemként.
A középkorban szintén kedvelt szimbólum volt. A nemzetiszocialista rezsimben betöltött politikai szerepe a germánság romantikus túlértékelésére vezethető vissza. A Thule Társaság és a Germán Rend emblémáin túl 1935 és 1945 között a Harmadik Birodalom jelképeként ismert. Hitler tisztában volt a szimbólumok pszichológiai hatásával, tudta, hogy a népre nagy hatással van az ilyesmi. A horogkeresztes zászlón minden elemnek megvolt a maga jelentősége: a vörös szín a múlttal szembeni tisztelet és mozgalmuk akaratának megtestesítője volt; a fehér a nemzeti eszme jelképéül szolgált; a horogkereszt pedig a mozgalomnak az árja ember győzelméért vívott harcára vonatkozott, illetve az alkotómunka gondolatának győzelmére, „mely gondolat pedig mindig is antiszemita volt, és antiszemita is marad” (Hitler).
Titkos kódok
A náci szimbólumok és jelképek – újabbakkal kiegészülve – az újnáci mozgalmakban élnek tovább ma is. Tagjaik 1980 és 1993 között még viszonylag könnyen felismerhetők voltak külső megjelenésük – az olajzöld vagy fekete bomberdzseki, a fehér cipőfűzős, acélbetétes bakancs és a farmer – alapján. További ismertetőjel a kopaszra borotvált fej, amelyről a szkinhed elnevezést kapták, habár
a szkinhedek eredetileg egy jóval korábbi és egyáltalán nem szélsőjobbos mozgalom tagjai voltak Nagy-Britanniában. A Rostock-Lichtenhagenben történt 1992-es rendzavarások óta azonban jelentősen csökkent a tolerancia a jobboldali radikális csoportokkal és megnyilvánulásokkal szemben, így a neonácik lemondtak azokról a külsőségekről, melyek segítségével egyértelműen felismerhetők. Újra hajat növesztettek, felhagytak a bomberdzseki és a bakancs viselésével, és olyan ismertetőjeleket kezdtek el használni, melyek az átlaglakosság számára elrejtik valódi kilétüket.
Az internetet – decentralizált szerkezete, átláthatatlan és részben tisztázatlan jogi helyzete miatt – ezért a neonácik is előszeretettel használják. Ebben gyakran alkalmaznak rejtett kódokat, számokat, illetve Adolf Hitler nevének fordított írását: floda reltih. Különös fontossággal bír a 18-as és 88-as számokon túl a 14 és a 28 számjegyek kombinációja. Ezek a számjegyek ugyanis a német ábécé megfelelő betűit szimbolizálják, így a 18 Adolf Hitler nevét, a 88 pedig a Heil Hitler! köszöntést takarja. Neumünsterben például egy neonácik által kedvelt találkozóhely a Club 88, az egyik legrégebbi egyesült államokbeli hatecore banda pedig a Chaos 88 nevet viseli. A 88 mindemellett az SS megfelelője is, amennyiben az ábécét visszafelé olvassuk. A 14-es szám tizennégy szót rejt magában („We must secure the existence of our people and a future for white children”, azaz: „Biztosítanunk kell népünk létét és a fehér gyerekek jövőjét”) – ezeket eredetileg az amerikai rasszisták használták. A 28 pedig a – Németországban időközben betiltott – Blood&Honour szervezet kezdőbetűit jelöli. A felirat eredetileg németül – Blut und Ehre (Vér és Becsület) – a Hitlerjugend tagjainak késére volt gravírozva. A felsorolt számok kombinációi (1488 vagy 1888) szintén igen kedveltek, és elsősorban baseballsapkákon és pólókon viselik. Adolf Hitler születésnapját, április 20-át jelöli a 4:20 jelölés, mely 420 és 4/20 alakban is elterjedt. Előszeretettel használnak kifejező rövidítéseket, mint például a W.O.T.A.N., mely a „Will Of The Aryan Nation” („Az árja nemzet akarata”) szavak kezdőbetűin túl egy germán isten (Wotan) nevét is magában rejti, vagy a WAR, mely Németországban a WAW alakban is elterjedt a „weißer arischer Widerstand” (fehér árja ellenállás) megfelelőjeként. A mozgalom köreiben elsősorban olyan ruhamárkák kedveltek, mint a Pit Bull, az Everlast, a Thor Steinar, a New Balance, a Lonsdale és a Consdaple. A Consdaple és a Lonsdale pólóit általában nyitott dzseki alá veszik fel, így ugyanis az NSDA(P) betűk (a náci párt nevének rövidítése) jól láthatók. Természetesen nem mindenki feltétlenül neonáci, aki ezeket a márkákat hordja, egyedül a Consdaple épít tudatosan erre a vásárlórétegre. Míg a Lonsdale szabadulni szeretne a bélyegtől – ezért támogat színes bőrű focicsapatokat és melegfelvonulásokat Németországban –, a Consdaple a névválasztásakor ügyelt arra, hogy a szó közepén a teljes rövidítés megtalálható legyen.
Ennél sokkal rejtettebb üzenetekkel és szimbólumokkal találkozhatunk a Thor Steinar pólókon: a „Nordmark” felirat, a sivatagi róka és hasonlók mind a náci történelem egyes eseményeire utalnak. De számos ismertetőjel származik a szkinhed szubkultúrából, melyek eredetileg nem rendelkeztek politikai tartalommal. A fehér cipőfűző Angliában például fehér és fekete fiatalok egyesületének a jelképe volt, vagy egyszerűen csak optikai szempontból használták, minden rasszista üzenet nélkül. Egyre elterjedtebb ugyan akkor a kufija (Palituch, palesztin kendő) mint zsidó- és Izrael-ellenes jelkép használata — bár ezt a szélső baloldaliak is kedvelik ugyan ezen okból. A fiatalok a neonáci eszmékkel először legtöbbször a zenén keresztül találkoznak — gyakran ingyenes CD ajándékozásával. A zene toborzó erejét főleg az 1990-es évek közepén kezdték fel is merni és ki használni. Az ismert német neonáci zenekarok rendszeresen tartanak illegális koncerteket. A szervezők először megközelítőleg határozzák meg a helyszínt, és amikor a meghívottak már a környéken gyülekeznek, az utolsó pillanatban, mobilon értesítik egymást a pontos találkozási helyről, így szinte lehetetlen lefülelni és megakadályozni őket. Mivel a horogkereszt tiltott önkényuralmi jelképnek számít, helyettesítésére más szimbólumokat kezdtek elhasználni. Így vált a kelta kereszt a neonácik jelképévé, mely az északi fehér rassz fölényét hivatott demonstrálni. Hasonló kelta kereszt volt többek között a francia fasiszta párt jelképe is. A „fekete nap” mind jobboldali, mind politika mentes ezoterikus szervezetek tagjai által kedvelt embléma. Egy napkorongra emlékeztet, melynek tizenkét ága egy önmaga körül forgó horogkereszthez hasonlít. A betiltott jelképek helyettesítéseként használják. A triszkeliszt pedig a Klu-Klux-Klan tagjai alkalmazták, ma pedig a Blood&Honour szervezet szimbólumaként szolgál, használata nincs betiltva.
***
A korábbi fejezetekben felvázolt filozófiai gondolatok, kvázitudományos elméletek és ezzel párhuzamosan a titkos társaságokban, folyóiratokban, könyvekben, szépirodalmi művekben megjelenő okkult tanok ismeretében választ kaphatunk arra, hogy a Harmadik Birodalom és a horogkeresztes zászlók igézetében miként vált megtévesztetté egy egész nemzet. Ma viszont a nemzetiszocializmus eszméi és az általuk használt szimbólumok egy sokkal rejtettebb formában és bizonyos változtatásokkal lelhetők fel a neonáci mozgalmakban. Így például a Thule Társaság ideológiájának befolyása érhető tetten az új jobboldali radikálisok olyan jellegű szervezkedéseiben, mint amilyen az 1980-ban alapított Thule Seminar (Thule Szeminárium) is, amely zászlajára tűzte a pluralizmus és a „nyitott társadalom” visszaszorítását. Céljuk, hogy a globalizáció olvasztótégelyével szemben a nemzeti, ősi pogány vallások kultúrájára helyezzenek hangsúlyt, és egy új európai egységet hozzanak létre.
JULIUS EVOLA (1898–1974)
A ma reneszánszát élő, olasz származású báró Julius Evola (eredetileg Guilio Cesare And rea) összekapcsolta a filozófiát a mitológiával és a mágiával. Filozófusként Nietzsche tanításait egy transzcendentális síkra helyezte át. Végső következtetése szerint a modern filozófiának – meg haladva önmagát – tetté kell válnia. Ennek a tettnek az „abszolút individuum” racionalitás-és ember feletti megvalósításával kell egybeesnie. Úgy vél te, hogy ha Nietzsche tanítását megszabadítjuk naturalisztikus oldalától, és felismerjük, hogy az Übermensch (emberfeletti ember) és a „hatalom akarása” csak mint biológia feletti és természet feletti értékek igazak, akkor ez a tanítás sokak számára út lehet a nagy északi-árja tradíciók egyetemességéhez. Evola felfogása értelmében az árja kifejezés nem egy pusztán biológiai vagy etnikai fogalom, hanem elsősorban a szellem rasszának fogalmát érti alatta – a fizikai rasszt csak bizonyos megkötésekkel. „Az »árja« szellem többé-kevésbé a »heroikus« szellem megfelelője, az eredetekkel való kapcsolat elhomályosult örökségeként maradt meg, de a döntő elem a benső felszabadulás és az aktív-harcos formában való reintegráció iránti törekvés.” Írásaiban párhuzamot vont a mítoszok és a metafizikus harc témájának különböző megjelenési formái között az árja eredet hagyományokban. Az északi germán hagyományban a Walhalla a halhatatlanság – elsősorban a harcmezőn elesett hősök számára fenntartott – mennybéli székhelye. Ezért semmilyen kultusz vagy áldozat nem kedvesebb a germán főisten szemében a csatamezőn, a küzdelemben lelt halállal felkínált áldozatnál. Nagyon hasonlít ehhez az iráni árja koncepció Mithrája, „álom nélküli harcosa” és az iszlám „szent háború” eszméje, mely a perzsa kultúrából érkezett az arab törzsekhez, így eredeti árja örökség. Evola kapcsolódási pontokra talált az indoárja tradíciókban és a keresztes háborúk ideológiájában is – különösen a templomosokéban – a Templom felszabadítása, a Szent föld meghódítása kapcsán. A templomosok – Evola leírása alapján – eredetileg olyan aszkéta harcosok voltak, akik nem a kolostorokban, hanem a csatatereken mondtak le a világi örömökről, olyan hitet követve, amely inkább vérrel és győzelemmel, mint sem imákkal szenteltetett meg. A legmagasabb templomos titkos beavatás jelöltjeinek a rítus kezdeti fokán vissza kellett utasítaniuk a kereszt szimbólumát, és el kellett ismerniük, hogy Krisztus tanítása nem vezet el az üdvösséghez. Evola vizsgálatának tárgyát képezte egy ősi római rítus is, mely azon alapszik, hogy a harcos, de főképp a hadvezér megkönnyítheti a győzelmet egy titokzatos erőfelszabadítás segítségével, amelyet személyének szándékos feláldozásával visz végbe, amennyiben eldönti, hogy nem kerül ki élve a harcból. Evola a semita–keresztény vallással szemben egy birodalmi és heroikus típusú szellemiség magasabb ideáját vallotta. Az új európai egység, egy úgynevezett Páneurópa megvalósulása véleménye szerint csak akkor lehetséges, ha a két sas – a német sas és a római sas – egyesül. Hogy a katolikus Itáliában miként vált keresztény ellenessé, arról a következő megállapítást teszi: „Radikális antiszemitizmus nem lehetséges, ha az egyben nem radikális antikrisztianizmus is.” Az olasz fasizmuson túl a nemzeti szocialista eszmékért is lelkesedett. Kezdeti szimpátiája után azonban elfordult a náci Németországtól mint tévúttól, annak túlzott modernsége miatt. Csodálta azonban Heinrich Himmler elképzelését az SS rendi államáról, és Alfred Rosenberg antiszemita és keresztény ellenes nézeteivel is egyet értett – Evola egy új római impérium, Rosenberg pedig az északi germánság javára.
Blood&Honour
Az eredetileg Klu-Klux-Klantagok által használt triszkelisz ma a Blood&Honour nem - zetközi szervezet jelképei között szerepel
Kufija
A mára divattá vált és több szín ben is kapható palesztin kendõt szélsõségesek eredetileg zsidó- és Izrael-elle nes jelképként kezdték el használni
Fekete nap
A képen piros, napkorongra emlékeztetõ ezoterikus szimbólum Wewelsburg oszlop - csarnokában is megtalálható. Ágai egy germán írásjelre, a Sig-rúna inverzére hasonlítanak
Thor Steinar pulóver
Sas a kereszténység szimbólumával a karmai között. A pulóver mintája kísérte - tiesen hasonlít a neonáci Jürgen Rieger által levédett logóra
Sivatagi róka
A „sivatagi róka” feliratú Thor Steinar póló nevében a ravasz hadviselésérõl elhíresült Rommelt és afrikai hadjáratait eleveníti fel
Club 88
Egy neonácik által kedvelt találkozóhely, mely nevében az SS-t és a Heil Hitler! köszöntést rejti
Consdaple
Egy nevében tudatosan az NSDAP-re utaló márka