Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

A magyar kultúrát egyesek hagyományosan kereszténynek szokták nevezni, tudatalatti rétegeiben azonban a sámánizmus pogány mítoszaira épül. Ez az ősi magyar hitvilág nem szűnt meg, amikor a magyar nemzet István király idejében felvette a kereszténységet, hanem egyrészt beépült a történelmi kereszténységbe, másrészt annak keretein kívül a népi vallásosságban, a népmesékben és a népi gyermekdalokban élt tovább. Később nagy költőink, Aranytól Weöres Sándorig számos elemét beemelték a magaskultúrába is. Napjainkban a sámánisztikus világnézet reneszánszát éli, rockoperák népszerűsítik, jelképei nacionalista rendezvényeken tűnnek fel, és egyre többen vannak olyanok, akik a magyar nemzet identitását egyfajta keresztény színezetű neopogányságban látják.

A lázadás őshazája

Manapság világszerte egyre többen úgy vélik, hogy az ősi pogány kultuszok harmonizálhatók a keresztény kultúrával, hazánkban pedig egyenesen virágzik az a felfogás, amely nem lát ellentétet az ősi magyar hitvilág alaprétege, a sámánizmus és ezeréves keresztény kulturális örökségünk között. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a sámánizmus eredetét és a zsidó–keresztény kinyilatkoztatást, kiderül, hogy feloldhatatlan ellentét feszül közöttük. A többi pogány hiedelemhez hasonlóan a sámánizmus is a Nimród által alapított Bábel (görögül Babilón) misztériumvallására vezethető vissza. A Biblia szerint az özönvíz után élő emberek első generációi Babilónban gyűltek össze, és Nimród vezetésével egy olyan kultusz alapjait rakták le, amelynek a lényege a varázslás volt.

Varázsláson a Bibliában mást kell értenünk, mint a hétköznapi nyelvhasználatban, pontos meghatározását Sámuel próféta adja meg: "Mert mint a varázslás bűne, olyan az engedetlenség, és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés." (1Sám 15:23) A varázslás tehát olyan szellemi befolyás, amely engedetlenséget és ellenszegülést épít ki az emberekben Isten akaratával szemben. A babilóni misztériumvallást és a köré épülő birodalmat a varázslás hozta létre, erre utal Nimród neve is, amely a lázadást jelentő héber maradból származik, illetve ezt erősíti bibliai minősítése is: "hatalmas vadász az Úrral szemben". Nimród mögött azonban valójában egy gonosz angyal állt, akit a Biblia a városról általában "Babilón leányának" nevez, és akinek Ézsaiás próféta szerint a legfőbb fegyvere a varázslás: "gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod" (Ézs 47:9). Végső soron tőle ered az a szellemi befolyás, amelynek következtében a Babilónban tartózkodó emberiség elfordult a Teremtőtől, és saját identitását Istennel szemben határozta meg. A bábeli torony építése ennek a függetlenedési kísérletnek a szimbóluma volt, emellett azonban kultikus célokat is szolgált, és a szellemvilágba való behatolásnak, az okkult tudás megszerzésének és gonosz szellemi lényekkel való kapcsolattartásnak a helye lett. A torony tetején lakott a főpap, aki évente egyszer rituális ünnepség keretében "egyesült" az istenséggel, ami azt jelenti, hogy az emberek kezdtek visszatérni az özönvíz előtti állapotokhoz, és sátáni lények irányításának vetették alá magukat.

Nimród. Az első nagyváros alapítója

Ez a lázadás, amelyben az egész akkori emberiség részt vett, Isten ítéletét vonta maga után, aki nyelvileg és etnikailag megosztotta a lázadókat, és elrendelte, hogy oszoljanak szét a földön. Ehhez az eseményhez köthető a nemzetek kialakulása és a népvándorlás kezdete. Az emberiség a népvándorlás kezdetén szám szerint hetven nemzetre oszlott: "Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait – Izrael fiainak száma szerint." (5Móz 32:8) Jákób háznépének férfi tagjai Egyiptomban hetvenen voltak, ezért régtől fogva úgy tartják, hogy az emberiség Isten szemében a mai napig hetven népre oszlik, melyekbe a népvándorlás későbbi szakaszában elkülönült nemzetek, így a magyar is besorolható. A rabbinikus hagyomány azt is tudni véli, hogy a hetven nép mindegyike fölött egy-egy angyali fejedelem áll, melyek közül hatvankilenc bukott angyal, Izraelt ellenben egy kiválasztott angyali fejedelem, Mihály védi.

M. C. Escher: Bábel tornya

Mivel a nemzetek Babilónból erednek, ezért ősi pogány hiedelmeik is egy tőről fakadnak, és valamennyiük közös alapja a varázslás, az Isten akaratával szembeni lázadás. Emiatt az ősi pogány vallások nem harmonizálhatók a zsidó–keresztény kinyilatkoztatással, ám sikeresen harmóniába hozhatók a bibliai világnézettől elidegenedett, keresztény színezetű kultúrákkal. Ennek a harmonizálási kísérletnek lehetünk ma szemtanúi Magyarországon is.

Emese álma

A sámánizmus válasza a nemzetek eredetkérdésére a totemizmus, amely szerint egy szellemi lény megjelenik egy állat képében, és ettől az állattól származik az egész nemzet, amely ezért a totemállatot saját isteneként tiszteli. A magyarság ősi hiedelemvilága két híres eredetmondát őrzött meg. Az egyik magának a fejedelmi családnak az eredetmondája, amely szerint Emesét (nevének jelentése anyadisznó, emse) álmában megjelenve teherbe ejti egy turulmadár, a frigyből születő gyermeket ezért Álmosnak nevezik, az ő fia pedig Árpád fejedelem lesz, akitől az Árpád-házi királyok származnak. A második eredetmonda már a magyar nemzetről szól, amely szerint népünk egy csodaszarvas képében megjelenő anyaistennőtől származik. Ezek a mitikus történetek tulajdonképpen a népek emlékezetében tovább élő, eltorzult megfogalmazásai annak a bibliai kijelentésnek, hogy a nemzetek Babilónban gonosz angyalok befolyása alá kerültek. Dániel prófétának Isten angyala adott kijelentést arról, hogy az egyes nemzetek szellemi lények irányítása alatt vannak: "…én a te beszédeid miatt jöttem. De Perzsiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és íme Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre" (Dán 10:12–13) – amely történetben Perzsia fejedelme és Mihály nem ember, hanem nemzetek fölött álló angyali fejedelem. Ebből jól látható, hogy a turulmadártól és a csodaszarvastól való származtatással nem az a probléma, hogy nincs benne igazság, hanem az, hogy erre az igazságra nem lehetünk büszkék, ugyanis sátáni erőknek a befolyását mutatja nemzetünk fölött.

Turul és csodaszarvas. A totemizmus szerint szellemi lények állatok képében jelennek meg...

A múlt rabságában

A sámánisztikus világkép lényege az animizmus, vagyis az a felfogás, amely szerint minden létezőnek, illetve minden természetes eseménynek lelke és szelleme van. Szelleme van az embereknek, az állatoknak, a növényeknek, a köveknek, a tavaknak vagy a hegyeknek, de szelleme van az esőnek, a havazásnak, a szélnek, a villámlásnak vagy a harcnak is. Az animista felfogás szerint például egy növény fejlődését nem a természet adottságai, a föld tápereje vagy az időjárás határozza meg, hanem a földnek, az esőnek és a növénynek a szelleme. Ebben a világképben a természetfeletti világ szinte eggyé olvad a megtapasztalható anyagi világgal, ezért az animizmus a természetes világban lezajló minden változás mögött természetfeletti okokat feltételez. Jól szemlélteti ezt a felfogást Mikszáth egyik novellája, amelyben az igazságtevő természet bosszút áll azon a gazdán, aki árvákat semmizett ki, és azok földjét az édesgyerekének a nevére íratta. A gazdán egy közelben található hegy (!) áll bosszút, amely az elorozott földet terméketlen nádassá teszi. A bibliai világszemlélet azonban határozottan elválasztja egymástól a transzcendens világot és a megtapasztalható anyagi világot, és azt vallja, hogy a természetes anyagi világ önálló anyagi törvényszerűségeknek engedelmeskedik, melyeket persze nyilvánvalóan Isten szabott meg neki. Ez a biblikus szemlélet nem jelenti azt, hogy a világmindenség két része között ne lenne kölcsönhatás, viszont az animistákkal szemben azt tartja, hogy a természetfeletti világ megnyilvánulása a természetesben nem mindennapi, hanem kivételes esemény. De nemcsak a kereszténységen kívül, hanem evangéliumi körökben is előfordul olyan aránytévesztés, hogy valaki elmossa a két világ közötti választóvonalat, és úgy gondolja, hogy a létező összes problémája mögött gonosz szellemek húzódnak meg, ezért kizárólag a démonokkal való állandó konfrontálástól várja minden bajának a megoldódását.

A jövő sikerének záloga az ősök és a múlt iránti hűség?

Politikai sámánizmus

A mai magyar nacionalizmusra is erőteljesen hat a sámánizmus hagyománya. Egyes képviselői a hun–magyar mitológiának és az ezeréves keresztény kultúrának a harmonizálásából egy olyan szinkretista identitást szeretnének alkotni nemzetünknek, amellyel az soha nem rendelkezett, de ha rendelkezett volna, akkor sem lenne benne semmi követésre érdemes. Ezt a keresztény színezetű neopogányságot napjainkban rockoperák és filmek népszerűsítik, de arra is volt már példa, hogy a sámánisztikus jelképek politikai rendezvények díszletét alkották. A sámánizmus befolyása nyilvánvalóan növekszik a politikai és a közéletben, és hovatovább jogalkotó és törvényhozó tényezővé válhat; ezzel együtt lehet látni, hogy megkezdődött a különbségtétel az emberek között, megindult az emberek, etnikumok, vallások rangsorolása a múlthoz, az ősökhöz és egy mesterségesen kialakított szinkretista neopogány tradíciókhoz való viszonyulás alapján.

A Biblia szerint az élettelen dolgoknak és a különböző eseményeknek nincsen lelke vagy szelleme, ezért azok nem tudnak sem segíteni, sem pedig ártani. Mi a helyzet azonban az ember lelkével és szellemével? Az animisták szerint a már elhunyt rokonok szellemeivel jó viszonyt kell fenntartani, mert azok az elköltözés után vissza is térhetnek, és jót vagy rosszat okozhatnak aszerint, hogy a haláluk után mekkora tisztességet kaptak. Ebből a félelemből fakad az a torz gondolkodás, hogy az animizmussal átitatott kultúrákban a halottak szinte nagyobb tiszteletet kapnak, mint az élők, ebből a szemléletből táplálkozik a halottkultusz, az aránytalanul eltúlzott halotti szertartások és a halottak kiengesztelését célzó különböző babonás varázslatok. Emiatt a sámánizmusban különösen nagy szerepe van az ősök kultuszának, a múltba fordulásnak és a tradicionális értékekhez való kötődésnek. A sámánisztikus világszemlélet az elmondottak miatt mindig a múlt felől értelmezi a jelent és a jövőt, és a jövő sikerének zálogát az ősök és a múlt iránti hűségben látja. Ezt a nemzetre is kiterjeszti, amelynek a boldogulását attól teszi függővé, hogy a polgárai követik-e az ősök szokásait. Ebből aztán szükségszerűen következik az a kirekesztő nézet, amely azokban az egyénekben, illetve közösségekben, amelyek nem kívánják követni az ősök nyomdokait, a nemzet ellenségeit látja, míg becsületes és tisztességes embereknek tartja azokat, akik igyekeznek megfelelni az ősi mintáknak. Az ősöknek azonban nemcsak erényeik lehetnek, hanem bűnei is, amelyeket nem kell követnünk, sőt a valódi megtérés maga után vonja nemcsak a saját, hanem az ősök bűneitől való elfordulást is. Dániel próféta tudta ezt, ezért a babilóni fogság alatt ősei bűneit is megvallotta Istennek, hogy népe megszabadulhasson az elnyomásból. A sámánisztikus világnézettel szemben a bibliai gondolkodásmód az örökkévalóság távlatából szemléli a jelent és a jövőt, az életcélokat és életvezetést pedig nem a múlthoz, hanem az örökkévalóság bibliai mércéjéhez igazítja.

A Makovecz Imre tervezte magyar pavilon a sevillai világkiállításon

A bibliai világnézet szerint az emberek lelke és szelleme a halálban elválik a testtől, és az Istentől kijelölt helyére kerül, ezért az ősök szellemei a halál után nem tartózkodhatnak a föld légkörében: "Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén? Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földjén?" (Zsolt 88:11–13) A bűnbeesés miatt a menny Jézus Krisztus feltámadásáig be volt zárva az igazak előtt is, akiknek a szelleme ekkor átmenetileg az alvilágba, a Seolba került, amelyet a Bibliában még hívő teológusok általában a Föld középpontjába helyeznek. Jézusnak a szegény Lázárról és a gazdag emberről szóló történetéből értesülünk arról, hogy a Seolon belül volt egy hely a kárhozott lelkek számára, és egy másik, Ábrahám kebelének nevezett hely, amely az igazak átmeneti tartózkodási helye volt. Megtudjuk azt is, hogy egyik helyről sem volt lehetőség visszajönni a földre. Ebben a történetben a gazdag ember arra kéri Ábrahámot, hogy a halottak közül küldjön el valakit a földön élő rokonaihoz, hogy legalább azok megtérjenek, és elkerüljék a kárhozatot: "Monda néki Ábrahám: van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." (Lk 16:29–31) Az elbeszélésből megtudjuk, hogy a halottak szellemei nem jöhetnek vissza a földre. Ehhez képest kivételes és rendhagyó esemény történt Endorban, amikor Sámuel próféta szelleme mégis viszszajött, hogy közölje Saullal a jövőjét, ezért ebből a történetből nem vonhatjuk le azt az általános következtetést, hogy a halottak szellemei visszajárnának.

Mondák és galócák. A légyölő galóca nemcsak külsejének köszönheti, hogy éppen ő lett meséskönyveink gombája. A sámánisztikus elemek a népmesékben éltek tovább

Táltosok ma. A napfogyatkozáskor és a nemzetközi planetáris tudat napján

Rege, róka, rejtem

Azok számára azonban, akik az animista világkép alapján magyarázzák a valóságot, és mindenben szellemi okokat látnak, a szellemektől való félelem azt eredményezi, hogy bonyolult okkult praktikák segítségével igyekeznek kiengesztelni vagy éppen a maguk hasznára felszabadítani a különböző szellemeket. Ezt a feladatot volt hivatott betölteni az ősi magyar vallási életben a sámán, vagy más néven táltos. A sámán lényegében egy spiritiszta médium, aki a sámánisztikus hiedelem szerint képes a különböző szellemekkel kapcsolatba lépni, az ártó szellemeket távol tartani vagy kiengesztelni, rontásukat elhárítani, más szellemeket pedig segítségül hívni az élet legkülönbözőbb területén, például az időjárás alakításában, a gyógyításban vagy a termékenység elérésében. Fő tevékenységi köre tehát a szellem- és halottidézés, a jövendőmondás és a varázslás. Sámán nem lehetett akárki, kiválasztottnak kellett lennie, amit már valamilyen testi rendellenesség is előre jelzett, például hat ujjal, vagy valamilyen más felesleges csonttal született. Ady Endre is sámánisztikus kiválasztottságának tudta be, hogy mindkét kezén hat ujjal született. A kiválasztottság legfőbb jele azonban az volt, amikor az illető rosszul lett, transzba esett, és napokig önkívületi állapotban volt, amit a falu lakói annak tulajdonítottak, hogy a szellemek kiválasztották arra, hogy ő legyen a sámán. Az úgymond kiválasztott személy csak az első ilyen esemény után kezdett tudatosan készülni, ráadásul sokszor kényszeredetten, a sámánságra. A későbbiekben különleges szellemi technikák révén, az eurázsiai népek között például hallucinogén anyagokat tartalmazó légyölő galóca fogyasztásával, monoton dobszóval, ugrándozó tánccal, rontó átok- vagy áldásszövegek, illetve szellemidéző dalok éneklése közben törekedett az önkívületi állapot elérésére, amikor pedig ezt az eksztatikus állapotot elérte, révületében kapcsolatba lépett azokkal a szellemekkel, amelyekről ő maga azt hitte, hogy ősök szellemei vagy a sámánisztikus hiedelemvilág különböző istenei. A révületet tovább fokozta a sátorban égő tűz következtében uralkodó hőség, és az átforrósított kövekre helyezett gyantatartalmú növények bódító füstje. A sámánok szellemidéző varázsszövege maradt fenn a regösénekek refrénjében: "Haj, regörejtem", amelynek a jelentése: "Haj, révüléssel révülök". A regél és a révül szó a magyar nyelvben azonos tőből származik, és révületben elmondott beszédet jelent. Ez a formula számtalan változatban beépült a magyar költészetbe, József Attila Regös ének című versében például úgy köszön vissza, hogy "rege, róka, rejtem".

Táltosok hatása az irodalomra

A sámánisztikus hiedelemvilág a kereszténység felvételekor az erőszakos térítések hatására bekerült a népmesék, a gyermekdalok és a gyermekversek világába, amelyekben ellenőrizhetetlenné vált a térítők számára, és minden akadály nélkül fennmaradhatott. Az ismert "szita, szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda" sorban például a fordított felsorolás, valamint a szita és a dob is a sámáni révülés kellékei voltak, de erre utal a szintén ismert gyerekmondóka, amelyben a gólyát "magyar gyerek gyógyítja síppal, dobbal, nádi hegedűvel". Bőven találunk sámánisztikus elemeket műköltészetünkben is. Már Arany János balladáira is megtermékenyítőleg hatott az ősi magyar hiedelemvilág, a Buda halálában és a Csaba-trilógiában azonban egymaga próbálta megteremteni valaha volt, de később elveszett naiv eposzunkat. Vörösmarty is vonzódott az ősi magyar mitológia iránt, ennek köszönheti megszületését a Zalán futása vagy a Csongor és Tünde. Prózaíróink közül különösen Mikszáth műveiben bukkan fel gyakorta a népi mágia hol ironikus, hol pedig komoly hangvétellel. Az a fekete folt című novellájában egy számadó juhász halott feleségével beszélget, aki úgy felel, hogy bólogatnak a fák, vagy fújni kezd a szél.

 

 

 

Ady az ősi pogány hiedelmekből már önálló mitikus szimbólumokat hozott létre, mint például az ős Kaján: "Ó-Babilón ideje óta / Az ős Kaján harcol velem. / Ott járhatott egy céda ősöm / S nekem azóta cimborám, / Apám, császárom, istenem." A sámánok révülését szolgáló regölés motívuma a már említett József Attila mellett leginkább Weöres Sándor verseiben köszön vissza; Weöresnél ezenkívül sok más elem is bekerül az életműbe a sámánisztikus jelképvilágból, például: "Csiribiri csiribiri /bojtorján –/lélek lép a /lajtorján." A két világháború között a felvilágosodás racionalizmusát elutasító és a lélek szimbólumteremtő erejére nagy hangsúlyt helyező népi írók szintén a magyarok hiedelemvilágához nyúltak vissza. Ennek terméke Kodolányi János számos regénye. A sámánisztikus világkép hatásának tudható be a látomásosság, a tudatalatti felszabadítása, valamint ősmagyar motívumok megéneklése olyan későbbi költőknél, mint Nagy László vagy Juhász Ferenc. Nagy László Menyegző című verse a sámánok termékenységvarázslásának motívumát dolgozza fel: "viseljük a jelképek ünnepi gyötrelmeit, / a hátunkra tűzött haragzöld selymet, amint / hullámzik, akár a reménnyel tömény mező, / s tűri a gyöngyzáport koponyánk, a búza, a rizs / rubin és opál kopogását, a sámáni igézetet, / ezerévek igéit, szivárványos babona-záport: Legyetek termékenyek, legyetek termékenyek". Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című verse egészében ősi pogány mitológiánkra épül. A versben egy anya csábítja haza szarvassá változott fiát. Az iménti, korántsem teljes felsorolásból látható, hogy a sámánisztikus magyar világkép költészetet inspiráló hatása lényegében világnézettől függetlenül hatott a magyar írókra és költőkre.

Amikor Mózes felsorolja az okkult bűnöket, nagyjából kimeríti a sámánok tevékenységi körét: "Ne találtassék teközötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző; mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened teelőled. Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. Mert ezek a nemzetek, akiket te elűzöl, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de teneked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened." (5Móz 18:10–14)

Az első nagyobb csoportot a jövendőmondás körébe tartozó bűnök alkotják. A jövendőmondás vagy jóslás nem Istentől származó tudást oszt meg a jövővel kapcsolatban, hanem démonikus teher alá helyezi a jóstól tudakozókat, amelynek következtében a démonok teljes erejükből munkálkodni kezdenek a jóslat beteljesítésén. "Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak szelleme volt, ki az ő urainak nagy hasznot hajtott jövendőmondásával. Ez követvén Pált és minket, kiáltott, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az üdvösségnek útját hirdetik. Ezt pedig több napon át művelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a szellemnek: »Parancsolom néked, a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle.« És kiment abban az órában." (Csel 16: 16–18) A lányban lévő tisztátalan szellem ebben az esetben igaz dolgot állított Pálról, beszédének mégis az lett a következménye, hogy szinte senki nem tért meg egészen addig, amíg Pál ki nem űzte, mivel a jövendőmondás szelleme az egész várost igézet alatt tartotta, és elválasztotta Isten akaratától. Ez a bűn a mózesi törvények értelmében azonnali halálbüntetést vont maga után: "És akár férfi, akár asszony, hogyha igéző vagy jövendőmondó lesz közöttük, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérük rajtuk." (3Móz 20:27)

Az okkult bűnök másik nagy csoportja a varázslással kapcsolatos, amelybe nagyon sokféle tevékenység tartozik. A sámánok a fehér mágia eszközeivel betegeket gyógyítottak, termékenységvarázslatokat végeztek, vagy megpróbáltak hatalmat gyakorolni a természet erői felett. Némelyeknek sikerült varázslás segítségével villámlást, mennydörgést vagy esőt előidézniük. A sámán időjárást befolyásoló tevékenységét olyan népi versikék őrizték meg, mint a "Süss fel nap, fényes nap…" vagy az "Ess, eső, ess…"

Az okkult bűnök harmadik nagy csoportja a halottidézés körébe tartozik. Ha a halott ősök szellemei nem tudnak visszajönni a túlvilágról, akkor vajon kikkel találkoztak a sámánok eksztatikus révületükben? A Biblia szerint a szellemvilágnak, jó oldala mellett, melyet itt a földön a Szent Szellem és Isten kiválasztott angyalai képviselnek, van sötét oldala is. Ehhez tartozik a démonok egy speciális csoportja, a "familiáris szellemek" (héberül óv, amely az áv atya szóból származik), melyek évszázadok vagy évezredek óta kötődnek egy-egy családfához, és az a feladatuk, hogy a családokban megakadályozzák Isten uralmának a megvalósulását. A "familiáris szellemek" vérségi kapcsolatok alapján az elhunytakról átmennek az élő leszármazottakra, és emlékeket őriznek a családi ősökről. A Sátánnak ezek a szolgái jelennek meg ősök szellemeiként a spiritiszta médiumok számára. A mózesi törvények a halottidézőket és a démonoktól tudakozókat is halállal sújtották.

Fára mászás eksztázisban

Az eurázsiai sámán szellemutazásának középpontjában a népmesékből is jól ismert égig érő fa áll, melyet a leggyakrabban életfának neveznek, és amelynek a leírása és funkciója nagyon emlékeztet a mezopotámiai toronytemplomokhoz. A sámánisztikus világkép szerint ez a mitikus óriásfa a Föld köldöke, amely a szellemvilágba vezet, de a sámánon kívül élő ember nem tud rátalálni. A sámán is csak eksztatikus állapotban leli meg, és ilyenkor képes megmászni. A fa ágain hét világ található egymás fölött, itt tartózkodnak az ősök szellemei, mégpedig minél régebben haltak meg, annál magasabb égben. A legfelső égben laknak a sámánisztikus hiedelemvilág istenei. A sámán szellemutazása során felkeresi az ősök szellemeit, és tanácsot, segítséget vagy jóslatot kér tőlük, amit "visszaérkezése " után átad az érintetteknek.

A természetfeletti világba való belépés kizárólag Isten akaratának megfelelően történhet, ellenkező esetben minden ilyen irányú törekvést Isten Igéje bűnnek tekint, és okkultizmusnak nevez. A sámánok szellemutazása az életfán, melyet a földön egy létra megmászása jelképezett, olyan rejtett, titkos, okkult tudás megszerzésére irányuló kísérlet volt, amely nem Istennel, hanem sátáni erőkkel való találkozást hozott létre. A transzcendens világba való belépés Isten akaratának megfelelően az újjászületés által történik meg, melyet a megtérés, a vízkeresztség és a Szent Szellem-keresztség hoz létre az emberben. Ennek a belső szellemi változásnak a következtében meg lehet tapasztalni Isten természetfeletti erejét, és világos tudásra lehet szert tenni a szellemvilágról és a természetfeletti dolgokról anélkül, hogy valaki az ördög karmába kerülne.