Kedves Olvasó!
Mostani számunk legfőbb témája a szentség, a megszentelődés és a megtisztulás. A 2005. év – melyet Kenneth Hagin egy 2003-ban született próféciájában az ítélet éveként írt le – nemcsak a nagyvilágban érkezett el százezrek életét követelő cunamival, de az újjászületett egyházban is megrázó eseményekkel köszöntött be. Egy, az amerikai gyülekezetekre viszonylag nagy hatással lévő személyiségről, az úgynevezett „prófétai mozgalom” egyik vezéralakjáról, Paul Cainről derült ki, hogy éveken át többször elesett a homoszexualitás és alkoholizmus bűnében. E megrázkódtatással szinte egyidőben elhunyt II. János Pál pápa, temetésén számos evangéliumi és karizmatikus vezető is részt vett, akiknek a pápával kapcsolatos nyilatkozatai szintén sokakat ejtettek gondolkodóba: vajon a katolicizmus oly mértékben megújult volna, hogy a protestánsok, evangéliumi keresztények feladhatnák távolságtartásukat a pápaság intézményével, a római vallás sajátos hittételeivel szemben?
A jubileum alkalmából éppen ezért lapunk hosszú idő után ismét interjút kért Németh Sándortól az Egyházzal A laodiceiai kor egyházát megtérésre és buzgó (izzó, forró) keresztény életmódra szólítja fel Jézus. Ennek a korrekciónak vagyunk vajon tanúi napjainkban? A fenti – és más hasonló – események fényében aktuálisnak tűnt számunkra, hogy ezúttal a megszentelődés üzenetét helyezzük szinte minden írásunk középpontjába.
S hogy az említett súlyos tények mellett mégis győzelmet arasson bennünk az örömhír, megrendítő valóságos történeteket olvashatunk olyan emberekről, akik elbuktak, de sikerült helyreállniuk, szinte már a pokolból, az élve elkárhozásból visszatérve, bizonyítva, hogy Isten kegyelme néha felülmúl minden emberi várakozást, s hogy Jézus mindezek ellenére egy tökéletes menyasszonyt fog állítani Atyja elé.
A lelkiismeret témája áll a középpontban abban az összeállításban is, amelyet Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének a Vidám Vasárnap című élő istentisztelet-közvetítésen a nézők kérdéseire adott válaszaiból válogattunk. De hasonlóképp aktuális ebben az írásban többek között az is, hogy vajon miként lehet Magyarországon megélni ma és a közeljövőben egy vállalkozónak vagy egy fiatalnak.
Minden kedves Olvasónknak sok sikert és az Új Exodusszal eltöltött kellemes, szellemi életüket inspiráló órákat kívánunk!
A Szerkesztőség