Kedves Olvasóink!
Tízparancsolat – iszlám – Big Brother. Ha nem is egy lapon, de egyazon lapszámban említjük őket.
Miközben számos politikai elemző azt próbálja eldönteni, kitört-e már a Közel-Keleten a harmadik világháború, vagy még csak most fog, hazánk tévé-néző közönségéből hatszázötvenezernél többen nézték a totális kontrollt idéző valóságshow-k büntetésből elsötétített képernyőjét, vagyis a semmit – míg a Híradót ezzel egyidőben csak feleennyien. Ha kívül még nem is, belül – ilyenkor néha úgy tűnik – sokakban mintha már elkezdődött volna az apokalipszis.
Öröm viszont, hogy a Magyar ATV Vidám Vasárnap című műsorában közvetített prédikációkat, melyek témája az elmúlt hetekben a Tízparancsolat volt, szintén százezrek kísérték figyelemmel. Németh Sándor sorozatából ezúttal az első kőtábláról, az Isten és ember viszonyát meghatározó parancsolatokról szóló igehirdetések szerkesztett változatát közöljük. Külsőleg, megfélemlítéssel ránk kényszerített erkölcsi kontrollt, vagy bensőséges, a szabad szívnek szóló, szimpatikus, igaz tanácsokat adott-e Isten a Szináj-hegyen? A Hit Gyülekezete vezető lelkésze meggyőz bennünket az utóbbiról: nem idegenek tőlünk Isten parancsai, a prédikációk nyomán érezzük, hogy a szívünk mélyén valójában ugyanaz az üzenet szól, mint amit Izrael fiai a fülükkel hallottak.
Gera Zoli. Egy üdítő színfolt Magyarországon, játéka mindenkit jókedvre derít. Kit ne érdekelne az ő története, hite, műhelytitkai?
Minden kedves Olvasónknak kellemes, nyugodt ünnepeket, az új évre pedig Isten gazdag áldását kívánjuk!
A Szerkesztőség