Az Ember Fia megkezdte aratását

Az ószövetségi ünnepek messianisztikus üzenete Isten tervét tartalmazza az emberiség megmentésére, ahogy az üdvösség útja a történelemben kibontakozik. A hét bibliai ünnep ünnepköre egy évről évre ismétlődő, profetikus naptár, amely az emberiség szabadítójára, a Messiásra mutat előre, és korszakváltó cselekedeteit előre jelzi: a négy tavaszi ünnep beteljesedett Jézus Krisztus első eljövetelekor és a Szent Lélek kitöltésével. Az első ünnep a páskabárány ünnepe, ami visszatekint Izrael szabadulására Egyiptomból és a fáraó rabszolgaságából.

A tíz csapással Egyiptom minden istene fölött ítéletet tartott az Úr. A kovásztalan kenyerek az exodus alatt fogyasztott maceszra emlékeztetnek: a gyors kivonulás miatt Izrael gyermekei úgy vitték magukkal kenyértésztájukat, hogy az még meg sem kelhetett. A szabadulás pillanata hirtelen következett be, amikor Isten keze a legsúlyosabb csapást mérte a fáraó birodalmára. Az elsőszülöttek megváltása előre jelezte, hogy ahogyan a páskabárány vére megmentette Izraelt az elsőszülöttek halálától, úgy Isten Bárányának, Jézus Krisztusnak az áldozata megvált a haláltól, és kivezet a Sátán sötét, elnyomó birodalmából.

A páskabárány elfogyasztását ősidők óta ezekkel a szavakkal vezetik be az ünnepi asztalnál: Ez a nyomorúság kenyere, amit ettek atyáink Egyiptom földjén... Jézus átment a legnagyobb szenvedésen és nyomorúságon, és a páskavacsorát tanítványai asztalközösségévé tette, amikor a kenyeret és a bort testével és vérével azonosította, szenvedésének és halálának emlékére:

És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék:

Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában.

És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik. (Lk 22:15—20)

Jézus szenvedése és keresztre feszítése után meghalt, lelke és szelleme lement a Seolba, az elköltözött emberek szellemének tartózkodási helyére. Testét sírba helyezték. Isten azonban szellemét megelevenítette, testét pedig harmadnapra feltámasztotta, ahogyan Dávid előre kijelentette a 16. zsoltárban: Azért örül az én szívem, és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. (9—10. v.) Ezek a profetikus szavak akkor teljesedtek be, amikor Jézus teste a sírban nem látott romlást. A kovásztalan kenyér így lett az Újszövetségben a romolhatatlan test szimbóluma.

Az első zsengék ünnepén az első learatott kévét először Istennek mutatták be. A jeruzsálemi Templomban szolgáló papok az oltár előtt meglengették a maroknyi első termést, felajánlották Istennek, hogy áldása szálljon rá az egész aratásra. Jézus a saját haláláról azt a hasonlatot mondta, hogy ha a földbe esett búzaszem nem hal meg, akkor csak egymaga marad, de ha meghal, akkor sok gyümölcsöt terem. Jézus az első zsenge a halottak közül, aki kijött a Seolból, teste pedig a sírból. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak. (1Kor 15:20) Jézus Krisztus az első ember, aki meghalt, de romolhatatlan, örök életre támadt fel. Egy maroknyi igaz is vele együtt feltámadt, akik az első kévét alkották. (Mt 27:52—53) A Messiást meghatározott rendben követi a többi ember a feltámadásban. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (1Kor 15:23) Visszajövetelekor az igazak feltámadnak, megjelennek Isten előtt. Megkezdődött a megelevenedés korszaka! Elindult az a folyamat, amelynek végére minden ember feltámad, és az elé az Isten elé áll, Aki minden test szellemének Istene (4Móz 16:22; 27:16).

Az árpa első zsengéje után ötven napot kellett számlálni a következő ünnepig, amivel kezdetét vette a búza learatása. A pünkösd a hét egymást követő hét számolása miatt a hetek ünnepe nevet viseli, ami a búzaaratás első zsengéje bemutatásának napja volt. Héber neve savuót. Jézus aratással kapcsolatos példázatai megvilágítják a pünkösdkor kezdődő korszakot. Jézus az Ember Fia, aki jó magot vetett a földbe. Ellensége konkolyt hintett a búza közé, ez azt jelképezi, hogy a Sátán a hazugság magvait hinti el a világban. A szántóföld a világ, a jó mag Isten országának fiai. A búza és a konkoly együtt nőnek az aratásig. A jó és a rossz együtt növekszik ebben a világkorszakban. Az aratás a világkorszak vége, az aratók az Úr angyalai, a konkoly megégetése az ítélet a gonoszság felett. A jó búzamag végül a gazda magtárába kerül. Keresztelő János meghirdette, hogy ő maga vízzel keresztel, de akinek az útját egyengeti, a Messiás lesz az, aki Szent Lélekben és tűzben fogja az embereket alámeríteni. Szórólapát van a kezében, hogy learatott gabonáját megtisztítsa a pelyvától, végül a pelyvát elégesse elolthatatlan tűzzel. Ő volt a kezdetnél a magvető, és ő lesz az, aki a betakarítást elvégzi, és lezárja a mezei munkák idejét, a jelen világkorszakot. Arató és cséplő munkát végez, hogy Isten országának fiai véglegesen elfoglalják helyüket abban a birodalomban, ahol igazság, békesség és öröm van a Szent Szellem által. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában. (Mt 13:43)

A feltámadott Úr negyven napon át rendszeresen megjelent a tanítványai körében, és tanította őket. Megígérte, hogy mikor felmegy a mennybe, és megjelenik Isten előtt, kérni fogja Őt, hogy küldje el a Vigasztalót. Eltávozásakor arra intette őket, hogy maradjanak mindaddig Jeruzsálemben, amíg fel nem ruházza őket mennyei erővel. Tíz nappal később pünkösdkor a tanítványok egybegyűltek egy nagy teremben, és egy szívvel-lélekkel várták az Atya ígéretét.

Reggel kilenc óra táján, miközben a Templomban a papok éppen az új kenyereket mutatták be, hirtelen erős szélzúgás támadt, a százhúsz tanítványra kettős tüzes lángnyelvek telepedtek, és elkezdték idegen nyelveken hirdetni Isten nagy tetteit. Akik a zarándokünnepre a világ négy sarkából, a zsidó diaszpórából, Jeruzsálembe sereglettek, zúgásra és hangzavarra lettek figyelmesek. Sok ember összefutott, és leginkább azon csodálkoztak, hogy mindenki a saját nyelvén hallja Istent magasztalni. Némelyek viszont azt hitték, hogy az egyszerre különféle nyelveken szólók édes bortól ittasodtak meg. Simon Péter azonban kiállt a tömeg elé, és kijelentette, hogy nem részegek ők, hanem bekövetkezett, amit Joel próféta megmondott: az Úr kitölti Szellemét minden testre, és azok prófétálni fognak, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. Dávid király szavaival hirdette: Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Annak okáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok. (ApCsel 2:31—33) Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek. (36. v.) A hallgatók nagyon elkeseredtek Jézus halála miatt, és azt kérdezték, hogyan lehetne ezt a súlyos bűnt jóvátenni. Simon Péter válasza ez volt: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (38—39. v.) Aznap csatlakozott hozzájuk mintegy háromezer ember. Az Úr napja eljövetelét megelőző, jelenleg is tartó és alapvetően megtérésre adatott időszak jellemzője, hogy Isten kegyelemből adott ajándékai hit által vehetők birtokba — de hit által a mennyei Küldöttnek, a Szent Léleknek a karizmái is működésbe lépnek: Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak; kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik; betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. (Mk 16:16—18)

A Szent Szellem kiáradása bizonyította, hogy az Ember Fia a mennyben megjelent Isten előtt, hogy Isten elé vigye vetésének első gyümölcsét, az új termésből sütött cipókat. A búzaaratás első két kenyere azt jelképezi, hogy Jézus Krisztus békességet hirdet távol és közel való népeknek, Izraelnek és a nemzeteknek egyaránt. Új termés minden újjászületett ember, mindenki, aki új teremtés Krisztusban. A pünkösd az Egyház születésnapja. Izraelből és a nemzetekből elhívott emberek együtt mennek Isten elé, mint két cipó: Mert Őáltala van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (Ef 2:18) A két cipó a két szövetséges nép, Izrael és az Egyház jelképe, ahogyan mindkettőre gondot visel Isten, mert ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is. (Róm 11:16) A kovász hatékonyan megnöveli a kenyér méretét: a lisztbe keverve a tésztát megkeleszti, nagyra növeszti. A kovászos kenyerek a jó mag térhódítását jelképezik, ahogyan az evangélium terjed a nemzetek között. Másrészt erjesztő hatása miatt a kovász a Bibliában a bűnt is szimbolizálja, így a két kovászos kenyér azt is ábrázolja, hogy a közösségek korántsem tökéletesek, a bűn jelen van még bennük. Pál apostol az első két tavaszi ünnep mondanivalóját így adja át a korinthosziaknak: Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. (1Kor 5:7) A jó és a rossz teljes és végleges szétválasztása akkor történik meg, amikor az Ember Fia befejezi az aratását a Földön. Amikor Jézus Krisztus visszatér a Földre hatalommal és dicsőségben, attól kezdve az őszi ünnepek profetikus üzenetei válnak aktuálissá. Várható, hogy hamarosan a kürtzengés, az engesztelés napja és a sátorok ünnepe fog a történelemben korszakváltó eseménnyé válni.

A pünkösd újszövetségi jelentése, hogy az Ember Fia megkezdte aratását. Tanítványaira bízta, hogy a jó magot hintsék, hirdessék az evangéliumot, hogy az emberek Isten országának a fiai legyenek. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. (Lk 10:2) Az ó szövetség idejében a hetek ünnepén az első termést learatták, kicsépelték és tűz fölött megpörkölték, hogy a papok megtisztítva vigyék azt Isten elé. Jézus Krisztus, az új szövetség közbenjárója és főpapja Szent Szellembe és tűzbe merít alá, hogy jelekkel, csodákkal, erővel tegyünk tanúságot az Úrról, és a mennyei életre alkalmasakká váljunk. Júdás apostol levele ezt a nagy célt egy áldásmondásban foglalja össze: Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen. (Júd 24—25)