Globális fenyegetés, erőtlen védekezés

A napjainkban zajló globális hatalmi átrendeződésnek – melynek során Amerika támogatottsága csökken, az Izraellel való barátság súlyos fenyegetettséggel jár, és Irán egyre egyértelműbben szeretné kezébe kaparintani a világ irányítását – két kulcsfontosságú tényezője az iszlám vallás és az arab olaj. E kettő egymásra is kölcsönhatást gyakorol, de egymás nélkül nem is lenne elég hatékony.

Az iszlám hatalmi térnyerésének fontos eszköze a vallási alapú terrorizmus, amely többek között az al-Kaida és a Hezbollah szervezetein keresztül igyekszik maga alá hajtani a föld országait. A nyugati világ országai azonban az iszlám fundamentalisták okozta nyilvánvaló fenyegetettség ellenére rendszeresen – tudatlanságból vagy félelemből – relativizálni igyekeznek a tényleges veszélyt.

„Európa rákfekély, az iszlám a válasz”

2001. szeptember 11. – a nap, amely megváltoztatta a világot. Ezen a keddi napon az Egyesült Államokban délelőtt 9 órakor egy eltérített személyszállító repülőgép belecsapódott a Manhattan szigetén álló World Trade Center északi tornyába. 18 perccel később egy másik gép a déli toronyba vágódott bele, majd egy órán belül a Pentagont is hasonló támadás érte. Az ikertornyok a becsapódások után fáklyaként égtek, majd összeomlottak.

A történtek az egész világot megdöbbentették: New York a modern kori terrorizmus legjelentősebb támadásának lehetett tanúja. Az események megrendítették a nyugati társadalmak biztonságérzetét, az Egyesült Államok sebezhetetlenségébe vetett hitet, és ráirányították a nemzetközi közösség figyelmét a terrorszervezetek okozta fenyegetettségre. Mint később kiderült, a jól megszervezett támadásokat az al-Kaida nevű afganisztáni terrorszervezet hajtotta végre.

Nem ez volt az első, és nem is ez volt az utolsó az e szervezet által végrehajtott bűncselekmények sorában. Az új évezred hajnalán történt tragédiát további nagyszabású támadások követték. Az egyik legjelentősebb a 2004. március 11-ei madridi vonatrobbantás, melyben 191 ember vesztette életét, és további 1800 személy sérült meg. 16 hónappal később, 2005. július 7-én londoni tömegközlekedési eszközökön robbant négy pusztító bomba, 52 ember halálát okozva. Mindkét terrorakció hátterében ugyanez az al-Kaida állt. Jogosan merülnek fel a kérdések: Miért pont e célpontok ellen hajtották végre a támadásokat? Mi a közös bennük? Mi a támadó célja? Elérte-e már azt, vagy további akciókra lehet számítani? – Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre megkapjuk a választ, figyelmünket a Közel-Keletre kell fordítanunk.

Az iszlám országok világpolitikai „helyezkedésének” megértéséhez elengedhetetlen az iszlám vallás figyelembevétele, amely a zsidó állam elpusztításán túlmenően világuralomra szólítja fel követőit, bármi áron érik is el azt. Pontosan azért hallhatunk rendszeresen az iráni miniszterelnök, Mahmúd Ahmadinezsád szájából egyszerre vallási indíttatású antiszemita, anticionista és az emberi jogokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyó kijelentéseket, mert a muszlim világban nem választható szét a politika és a vallás. Ha pedig megnézzük az iszlám térhódítás két legfontosabb elemét (Izrael megsemmisítése és a világuralom), megkapjuk a választ arra, hogy mi volt a célja az említett terrorakcióknak.

Az iszlám vallás térhódításának legszembetűnőbb példája talán Anglia, ahol jelenleg 4,8 millió muzulmán él, és további 900 ezren illegálisan tartózkodnak ott. Az Angliába áramló muzulmánok száma 1950 óta folyamatosan emelkedik, főleg Bangladesből, Pakisztánból, Afganisztánból és más arab országokból érkeznek bevándorlók a szigetországba. Nagy-Britannia hasonló csapdába esett, mint annak idején Buda vára. Jóhiszemű bevándorlási politikájuk oda vezetett, hogy 2005 júliusában 52 ember vesztette életét a londoni terrorcselekmények következtében. Mint kiderült, mind a négy öngyilkos merénylő Angliában született, az al-Kaidával kapcsolatban álló fiatalember volt. Ezt követően a muzulmán szervezetek levélben fordultak a brit miniszterelnökhöz, hogy kérjen tűzszünetet Irakban, különben további civil áldozatok és zavargások várhatók. Bár Tony Blair nem teljesítette a követeléseket, az Iráni atomprogrammal kapcsolatos lépéseket nem támogatta, és a belpolitikában is megjelentek a muzulmánok érdekei.

Ennek egyik eklatáns példája a KICC elnevezésű londoni karizmatikus gyülekezet esete. A fekete gyülekezet saját csarnokkal rendelkezett London belvárosában, melyet azonban az előző polgármester a 2012-es olimpiai játékokra hivatkozva adminisztratív eszközökkel egyszerűen kisajátított. A gyülekezet hiába próbált minden lehetséges jogorvoslatot igénybe venni. Kárpótlásul egy külvárosi színháztermet kaptak, amely olyan kicsi, hogy vasárnaponként négy-öt istentiszteletet kell tartaniuk, hogy minden korábbi hívük részt tudjon venni összejöveteleiken. A legmegdöbbentőbb az, hogy London volt polgármestere a gyülekezet eredeti csarnokától nem messze egy több mint 70 ezer ember befogadására alkalmas mecset építésére adott engedélyt, így Európa legnagyobb mecsete épülhet fel a jó öreg Albionban.

Anglia helyzete sok szempontból nem könnyű, hiszen rajta keresztül közvetett módon Európából lehet nyomást gyakorolni az Egyesült Államokra. Emellett Anglia az arab világ egyik legjelentősebb pénzügyi központjává vált, és már az MI 5 angol titkosrendőrség is beismerte, hogy számos iszlám terrorszervezet összesen körülbelül 950 millió font támogatást kapott 1980 és 1995 között Nagy-Britanniától. George Bush 2001. szeptember 11-e után kijelentette, hogy az iszlám a béke vallása, és kollégája Tony Blair is mind a New York-i, mind a londoni merényletek után kínosan ügyelt arra, hogy a muzulmán lakosságot ne kösse össze a terroristákkal. Mint hangsúlyozta, a történtek nem az iszlám számlájára írandók, csak néhány fanatikusé a felelősség. Ez a kijelentés azonban erősen kérdéses. Az Angliában élő muzulmánok több mint 90 százaléka az iszlám szunnita irányzatának a követője, akik radikálisan tartják magukat törvényeikhez. Egy 2001-ben végzett felmérés szerint az angliai iszlám közösség 96 százaléka támogatta az afgán tálib rendszert, és szimpatizál az iszlám terrorszervezetekkel.

Az egész világon tendencia, de Európában szinte külön kommunikációs műfajjá nőtte ki magát, hogyan lehet minél cizelláltabban, finomkodva beszélni az iszlámról. Aki ma azt meri állítani, hogy „minden egyes iszlám hívő egy potenciális terrorista”, nem csekély meghurcoltatásra számíthat. A különböző iszlám szervezetek azonnal felszólalnak, és közösség elleni uszítás címén feljelentik az illetőt vagy az adott médiumot. Így már az egyes médiumok sem merik felvállalni azokat a személyeket, akik hasonló álláspontra helyezkednek. Így járt az egyik magyarországi egyetemen tanító Dr. Rashwan Mohamed is, aki nyíltan megmondta, hogy amíg az iszlám szabad utat kap, addig nem lesz vége a terrornak. Emiatt a Magyar Iszlám Közösség azonnal feljelentette. De a holland politikus, Geert Wilders esete is a példák közé sorolható, akit egy az iszlámról készült rövidfilmje miatt hurcoltak meg, vagy említsük meg a dán Mohammed-karikatúra nyomán kialakult zavargásokat, aminek nyomán rendőri védelmet kellett biztosítani a próféta turbánját bombaként ábrázoló szerkesztőségnek. Oriana Fallacit, a nemrégiben elhunyt olasz írónőt szintén beperelte egy muzulmán közösség, Theo van Gogh holland rendezőnek az iszlámról készített kisfilmje pedig az életébe került. Őt egy iszlám szélsőséges fényes nappal lőtte le az utcán. Hosszan sorolhatnánk azoknak az eseteit, akik meghurcoltatást szenvedtek el, halálos fenyegetést kaptak, vagy egyenesen meggyilkolták őket üzenetükért.

Miért sietnek mégis az európai kormányok és értelmiségiek az iszlám segítségére kommunikációjukban? Hiszen az iszlám nem ismeri el kontinensünk őshonos vallását, a kereszténységet, és nem ismeri a toleranciát. Ahogyan azt XVI. Benedek pápa 2006 szeptemberében elmondta: az iszlám karddal térít. Jelen állás szerint amennyiben egy sajtóorgánum vagy egy politikus felelősségre akarna vonni egy iszlámhívő személyt, esetleg egy egész közösséget vallási „túlkapás” okán, azonnal az egész iszlám világ felháborodását zúdítaná magára. És biztosak lehetünk abban, hogy az ügyet kellő részletességgel fogja tálalni a nemzetközi média.

A radikális iszlám államok kezében két olyan eszköz is van, amellyel számításaik szerint megvalósíthatják terveiket. Az első az olaj. Tény, hogy az egész világon egyre nő az energiaéhség, és az is tagadhatatlan, hogy – egyelőre legalábbis – az Egyesült Államok a legtöbb olajat felhasználó ország. Mindeközben a jelenleg ismert kőolajtartalékok közel 60 százaléka az Arab-félszigeten található, vagyis Amerika nincs kifejezetten alkupozícióban a kőolajimport iránti növekvő igényével. A második nagyon fontos fegyver a radikális iszlám kezében a terrorszervezetek. Ez a tényező kiemelkedő szerepet játszik abban az ördögi körben, amelynek során a nyugati államokat rákényszerítik az Izraelt támogató politika feladására, és közben függővé teszik őket az arab olajtól.

Napjainkban számos terrorszervezet működik szerte a világon. Az iszlám ideológiájának alapján állók közül tevékenységüket és kiterjedésüket tekintve három emelkedik ki: az al-Kaida, a Hamasz és a Hezbollah – bár ez utóbbit mind a mai napig mindössze hat ország, az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália, Hollandia és Izrael nyilvánítja terrorszervezetnek. Akcióik elsődleges célja valójában nem a tömegpusztítás, hanem a terror gyakorlása, amit úgy határozhatunk meg, mint nyílt, fegyveres akciók által erőszak alkalmazása, rémület, rettegés fenntartása különösen politikai célok elérésének érdekében. Az iszlám térhódításnak és a világ országainak rettegésben tartásának eszközei tehát az iszlám terrorszervezetek. E félkatonai egységek közös vonása, hogy legfontosabb anyagi támogatójuk Irán. Akcióik nem spontán jellegűek, hanem előre kitervelték, működési struktúrájukban azonban eltérőek. Tagjaik olyan iszlám fundamentalisták, akik akár életük árán is engedelmeskednek a Koránnak, érvényre juttatják az iszlám vallás érdekeit. Mélyen elkötelezettek, legtöbb esetben már gyerekkoruk óta fanatizálva vannak.

Vizsgáljuk most meg két, a nemzetközi viszonylatban a legkomolyabb fenyegetést jelentő iszlám terrorszervezetet: a Hezbollahot, melynek célkeresztjében túlnyomórészt Izrael található; valamint az al-Kaidát, amely a nyugati országok és azok arab szövetségesei ellen fejti ki tevékenységét.

A Hezbollah

Dawoud Indahoud volt Hezbollah-tag, aki 18 évet élt Amerikában, mielőtt visszaköltözött Bejrútba, így beszél a tagokról: „Őszinték, megbízhatóak, vallásosak. Átlagos emberek. De csak egy dologra koncentrálnak: van egy ellenség, és harcolni kell ellene. Izrael a mi ellenségünk.”

Haszan Naszrallah sejk

A Hezbollah egy iráni támogatottságú síita fundamentalista szervezet. Nevének jelentése Allah Pártja. 1982-ben alakult Libanonban, majd három évvel később lett hivatalos szervezet, azzal a céllal, hogy az ország déli részét megszálló izraeli katonákat kiűzze. Az eleinte kis ellenállási csoport mára Libanon legnagyobb politikai pártja lett, amely egyben félkatonai szervezet is. Saját hadsereggel rendelkezik, amely nagyobb, mint az ország nemzeti serege. Az alapítókat Khomeini Ajatollah inspirálta, a tagok kiképzését pedig az Iráni Forradalmi Gárda végzi. Az arab országok máig ellenállási mozgalomnak tartják. Kezdeti céljukat 2000-ben érték el, amikor is az izraeli csapatok kivonultak Libanon déli részéről, Ehud Barak akkori Izraeli kormányfő döntésének köszönhetően. Barak kritikusai és persze a Hezbollah szerint is ez a Libanoni terrorszervezet győzelmét jelentette, első sikerüket az izraeli–arab konfliktusban. A zsidó hadtestek kivonásakor a Hezbollah támogatottsága látványosan megnőtt, a szervezet azóta is aktívan működik, a gerillaharcok sem szűntek meg.

Jelenlegi vezetőjük, Szajed Haszan Naszrallah 1992-ben foglalta el pozícióját. Tevékenységének legnagyobb eredménye, hogy némileg sikerült függetlenítenie a szervezetet Szíriától és Irántól, akik az anyagi támogatás mellet a vezetésbe is beleszóltak. A Hezbollah egyfajta „állam az államban”-t hozott létre: nemcsak saját hadserege van, hanem számos iskolával, szociális intézettel, kórházakkal, saját televízióval és rádióval rendelkezik. A 2006. július 12-én kirobbant, második libanoni háború néven ismert összecsapások során megrongálódott számos épületet a Hezbollah saját szociális csoportja újította fel, valamint 300 millió dollár értékű támogatást fizettek ki otthon nélkül maradt civileknek.

Mindezek következtében támogatottságuk tovább nőtt a 40 százalékos síita többségű lakosság soraiban. Szükségük is van rá, mert Libanon a Hezbollah megerősödése óta folyamatosan a polgárháború küszöbén áll. A rendőrség nem tudja megvédeni az embereket, ezért a civilek is fegyvereket vásárolnak, melyek ára a belpolitikai bizonytalanságok óta háromszorosára emelkedett. Az Irakban elesett amerikai katonák fegyvereit csempészik be az országba, ahol fegyvernepperek továbbértékesítik.

Utcai tűzharc Libanonban

Tegyük hozzá, hogy a Hezbollah sem szűkölködik fegyverekben. Elemzők szerint mostanra rendelkezik történetének legnagyobb fegyverarzenáljával: több ezer katyusával, közép- és nagy hatótávolságú rakétákkal, amelyek nagy részét a déli területekre csoportosította. A 2006-os háború 34 napja során a Hezbollah több mint 4000 rakétát lőtt ki Izraelre, ezek nagy része civil településeken csapódott be. A halálos áldozatok számáról különböző adatok kerültek napvilágra.

A The Guardian szerint 1200 libanoni és 158 izraeli halt meg, közülük a libanoni oldalon 1000, míg izraeli oldalon 42 civil volt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a Hezbollah direkt sűrűn lakott területekről lőtte ki rakétáit, azzal számolva, hogy így Izrael vagy nem fogja kilőni állomásaikat, vagy ha mégis, akkor az rengeteg civil áldozattal fog majd járni, s ez elősegíti Izrael nemzetközi elítélését. Az öngyilkos merényletek jelöltjeinek körében tapasztalt túljelentkezés és a civil lakosság beáldozása is azt bizonyítja, hogy az iszlám terrorszervezetek számára az emberi élet nem jelent értéket. Akár közvetlen ismerőseiket is feláldozzák azért, hogy Izrael-ellenes propagandafilmekbe vágóképeket készíthessenek.

„Készüljetek fel az igazi holokausztra!“

Az izraeli–libanoni határ mentén folyamatosnak mondható összecsapások mellett a Hezbollah számlájára írható az 1992-ben Buenos Airesben végrehajtott merénylet is, ahol a terrorcsoport felrobbantotta az izraeli követséget, majd 1994-ben szintén Buenos Airesben egy zsidó közösség ellen hajtottak végre halálos áldozatokat követelő merényletet. A bejrúti amerikai nagykövetséget 1983-ban és 1984-ben is bombatámadás érte, valamint 1983-ban rátámadtak az ott állomásozó amerikai és francia csapatokra. 1984-ben és 1988-ban két kuvaiti légi járatot eltérítettek. A felsorolt események mögött mindig a Hezbollah állt.

Mindezek után megdöbbentő az a tény, hogy az Európai Közösség mélyen elkötelezett támogatója Libanonnak. 2007. január 12-én Libanon részese lett egy olyan támogatási programnak, melynek keretében 2010-ig bezárólag 500 millió eurót kap. Ezenkívül az Európai Unió további, több száz millió eurós tételeket kitevő támogatásokban részesít libanoni nem kormányzati szervezeteket, amelyek közül nem kevés közvetlen kapcsolatban áll a Hezbollahhal. Az ilyen jellegű támogatások számos ponton kifogásolhatók. Egyrészről nem ellenőrizhető a felhasználásuk, ami ellentmond a támogatási rendszerek alapelveinek és a terrorizmus elleni küzdelem célkitűzéseinek is. Másrészt pedig számos esetben olyan brüsszeli hivatalnokok utalják el az EU adófizetőinek pénzét, akik később nem vonhatók felelősségre, vagy személyük egyáltalán nem kerül nyilvánosságra.

Az al-Kaida

Sokak számára ez a szervezet csupán 2001. szeptember 11-e után vált ismertté. Az al-Kaida terrorcsoport megalakulását, illetve vezetőjének személyét sok titok veszi körül, ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy Oszama bin Laden a világ legkeresettebb bűnözői közé tartozik. Egy vele készült interjúban Oszama azt állította, hogy 1957. március 10-én született Rijádban, Szaúd-Arábiában. Apja gazdag nagyvállalkozó, egyes források szerint 52 gyermeke közül ő volt a 17. Elit iskolába járt, majd egyetemre ment, ahol – szintén bizonytalan források szerint – üzleti diplomát szerzett. Apjától 300 millió dolláros örökséget kapott, de az üzleti világ mégsem kötötte le. 22 éves kora körül Afganisztánban csatlakozott a szovjet megszállás ellen harcoló muzulmán erőkhöz. Az ellenállás vezetője az az Abdullah Juszuf Azzam volt, aki később Oszama mentora lett. Oszama Afganisztánban sikeresen használta fel a nevét arra, hogy az iszlám világból támogatókat szerezzen. Így nemcsak bőséges anyagi támogatásban részesültek, hanem a világ minden tájáról csatlakoztak hozzájuk, hogy a szovjetek elleni küzdelemben megélhessék az iszlám hit szerves részét, a dzsihádot, a szent háborút.

Tény, hogy a hidegháború alatt az Amerikai Egyesült Államok Szaúd-Arábiával egyetemben összesen 6 milliárd dollár értékben támogatta fegyverekkel az afganisztáni ellenállókat, így Oszama bin Ladent is, hogy meggyengítsék Oroszországot. 1989-ben végül sikerült kiűzni a szovjet csapatokat Afganisztánból, majd ugyanebben az évben bombatámadás áldozata lett az ellenállás addigi vezetője, Abdullah Azzam. Helyét Oszama bin Laden vette át. Innentől datálják az al-Kaida létrejöttét.

Kuvait iraki megtámadásának idején Oszama ellenezte, hogy Szaúd-Arábia segítségül hívja az Egyesült Államokat. Mivel családja az uralkodó elithez tartozott, felszólította a királyt, hogy az amerikai katonák hagyják el az iszlám szent földjét. Ekkor elvették az útlevelét, majd 1991-ben Szudánba, a világ egyik legszegényebb országába szökött. Itt útépítő vállalkozásba fogott, ahol 480 afgán munkást foglalkoztatott. Befektetéseivel megnyerte a szudániak tetszését, Al-Bashir elnök nemzeti hősként ünnepelte Oszamát. Ebben az időben kezdett felfigyelni rá az FBI és a CIA, mivel Szudán potenciális helyszíne a terroristakiképző táboroknak, másfelől pedig Oszama tevékenysége nyomán komolyabb pénzmozgások zajlottak. 1993-ban az addig csak tapogatózó szervek sokkoló ébresztőben részesültek: február 26-án bombatámadás érte a Világkereskedelmi Központ épületét. A tornyok ledöntésére kidolgozott terv ugyan nem sikerült, de 6 ember így is életét vesztette, több mint 1000 fő megsebesült.

Bin Laden 1996-ban fatvát mondott Amerika elpusztítására, majd 1998-ban meghívta az ABC egyik riporterét, hogy teljes médianyilvánosság előtt mondhassa ki felhívását. Ugyanebben az évben, augusztus 7-én Afrikában két amerikai követséget is bombatámadás ért. A két robbantás majdnem teljesen egyszerre történt, egymástól ezer kilométerre. Ez már egyértelműen az al-Kaidához köthető terroresemény volt, amelyben összesen 223 ember halt meg, és több ezren megsebesültek. Ekkor indult el Clinton elnök utasítására az az amerikai akció, amelynek keretében három al-Kaida-kiképzőtáborra 70 darab távirányítású rakétát lőttek ki amerikai anyahajókról.

A követségek ellen végrehajtott támadások ráirányították a média figyelmét Oszama bin Laden és az al-Kaida tevékenységére, ám az egész világnak igazából a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokkal mutatkoztak be. Azóta is több mint egy tucat terrortámadásért felelősek a világ különböző pontjain. A szervezet csoportjai lazán kötődnek csak egymáshoz, az egész világra kiterjedő alvóügynök-hálózatuk, valamint kiapadhatatlan anyagi forrásaik mind ez idáig megoldatlan feladat elé állították a világ biztonsági szerveit az al-Kaida felszámolásában és Oszama bin Laden kézre kerítésében.